Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-16 / 12. szám

1985. január 16. tMsk A szó többféle jelentést hordoz. „Ün­­nepélyes, komoly kijelentéssel, nyi­latkozattal megpecsételt ígéret. .Jogtudományi és közigazgatási értelemben: „ ... esküt helyettesítő nyilatkozat azok részéről, akiknek „Esküszünk, esküszünk,” kagy... Az eskü értelmezésekor először a nyelvtani szabály jut eszünkbe, ami szerint az ura, ü-re végződő köznevek között a kivétel az alku, áru, daru... stb-vel együtt az es­kü rövid ü-je is jelenti. Az­tán felütve az Új magyar lexikont, mást is megtud­hatunk. Így többek között azt, hogy az eskü: a burzsoá jogrendszerben általánosan elismert bizonyítási eszköz... Egyes államokban az esküt ünnepélyes fogadalommal helyettesítik, amelyben a be­csületre és a lelkiismeretre hivatkoznak. Továbblépve, már nemcsak a lexikonnál, hanem tapasztalatainknál megmaradva tudjuk, hogy a ,,közhivatali állásokat betöl­tő vagy fontosabb állami fel­adatokkal megbízott szemé­lyek a jogszabályok szerint kötelesek munkájuk meg­kezdése előtt esküt tenni ar­ra, hogy az alkotmányos ren­delkezéseket megtartják, és a dolgozó nép érdekeinek megfelelően fogják feladata­ikat ellátni...” A hivatali eskü a szocialista államban is ünnepélyes aktus, termé­szetesen istenre, vagy val­lásra való utalás nélkül. Van az eskünek egy — több­ségünk által kevésbé ismert változata is — az állampol­gári eskü. Az Új magyar lexikonra hivatkozva me­gint: „Mindazok, akik hono­sítás, vagy visszahonosítás útján kapnak magyar állampolgárságot, kötelesek esküt tenni, csak az eskü le­tétele után állíthatják ki ré­szükre az állampolgársági okmányt.” A sorba tartozik a házaságkötés mai hivatalos aktusa is. Edig eljutva úgy gondolom, a meghatározásokból kitű­nik a fogadalomjelleg is. Csupán ismeretfelidézés szándékával álljon itt né­hány idézet. Az Anonymus krónikája alapján fennma­radt, a vérszerződésről szó­ló mondából tanulmányaink során megtudtuk, hogy a hét fejedelmi szmély — a pogány szokás szerint — Álmos ve­zérért saját vérét egy edénybe csorgatta és úgy tett esküvést: „Ameddig életünk tart, sőt utódaink élet­ének folytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk. Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen ab­ban. Azok a fejedelmi sze­mélyek, akik szabad akara­tukból Álmost vezérnek vá­lasztották, soha a vezér ta­nácsából ki ne maradjanak. Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen len­ne és viszályt keltene a ve­zér és rokonai között, annak úgy hulljon a vére, ahogy a miénk hullott, amikor Ál­mossal vérszerződést kötöt­tünk. Hogyha valaki az utó­dok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa.” Gárdonyi Géza kedvelt történelmi regényében, az Egri csillagokban így szól a védők esküje: „Esküszöm, hogy véremet és életemet a hazáért, a vár védelmére szentelem. Sem erő, sem for­tély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról szót nem hallgatok. Magamért­ élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végig alávetem aka­ratomat a nálamnál feljebb­valók parancsolatának...” Kossuth honvédei ilyen fo­gadalmat tettek: „... minden ellenség ellen, bárki legyen is, akárhol fogja az alkot­mány kívánni, akár vi­zen, akár szárazon, mind éjjel-nappal, mind a csatában, megtámadásokban, harcokban és ütközetekben, mindennemű történetekben, szóval, mindenütt, minden­kor és minden alkalommal bátran és vitéz módon hada­kozunk, gyalog- és lovaszász­lóinkat soha el nem hagy­juk, az ellenséggel semmi cimboráskodásba nem eresz­kedünk, magunkat minden­kor úgy viseljük, mint az al­kotmány és haditörvények kívánják, és mint a haza vé­dőihez illik, s annálfogva becsületesen élni, és meg is halni kívánunk...” A Tanácsköztársaság vö­röskatonáinak esküje: „Kö­telezem magam, hogy szolgá­lati időm tartama alatt bár­hová is rendel a védelem­nek és a proletár diktatúra diadalának érdeke, mint a forradalmi internacionálé vöröskatonája, feladataimat halált megvető bátorsággal teljesítem...” A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek esküjéből. .......hazámat, a Magyar Nép­köztársaságot minden külső és belső ellenség ellen, éle­tem feláldozásával is megvé­dem ... Zászlóinkat, szabad­ságharcos elődeink példáin lelkesülve, győzelemre vi­szem ... Példaadóan viselke­dem, és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntar­tom ... Békében és háborúban egyaránt népünk igaz fiához méltóan viselkedem, becsület­tel élek és halok.” Úgy gondolom, zárópélda­ként hozható a legkisebbek esküje, a kisdobos ígéret. An­nál is inkább, mert életünk­ben ez az első ünnepélyes „fo­gadalom”, ami egyben jelkép is. „Én, ... a mai naptól büsz­kén viselem a kisdobos nevét. Csapatom zászlaja és társaim előtt ígérem: a 6 pontot meg­tartom, sok örömet szerzek pajtásaimnak, nevelőimnek, családomnak. Ennyi lenne hát — igaz, nem a teljesség igényével feltárt — esküről szóló ismer­tetés. Megjegyzendő még: az egykori és mai fogadalmak megtartására számos olyan példát tudunk, amit érdemes követni. Katonai eskütételen Kisdobos- és úttörőavatás Decsen én megmutatom! Majd Sok, gépkocsit vezetőtől hallottam, hogy bizony in­kább néhány perccel később érkeznek a célba, mintsem szabálytalankodva korábban. Fogadkoznak, hogy inkább „meghunyászkodnak” agres­­­szív vezetőtársaikkal szem­ben (szerencsére ők vannak kevesebben!) mintsem jogai­kat érvényesítve baleseti osz­tályon „szerezzenek” maguk­nak ágyat. Barátnőm mesélte nemré­gen, hogy bizony alaposan összetörte a kocsiját. Regge­lente olyan útvonalon ment munkahelyére, ahol egyik út­kereszteződésnél a (tábla nél­küli) jobbkéz-szabály irányí­tott. Hát rendre figyelembe sem vették ezt sokan, ő pedig udvariasan várakozott vé­dettsége ellenére. Egyszer megelégelte a dolgot, s gon­dolta, hogy „Majd én meg­mutatom!” És élt elsőbbsé­gével. Csakhogy kocsiját ren­desen megstócolták. Mond­hatnánk, tartotta volna ma­gát fogadalmához. De a sza­bályt be nem tartók is, akik ugyancsak elkötelezettjei a KRESZ szabályainak. Az oldalt írta Ékes László, V. Horváth Mária, Iharosi Ibolya és Letenyei György. A fotókat Gott­­vald Károly és Czakó Sán­dor készítette. ‘NÉPÚJSÁG 5 meggyőződése ellentétben áll az eskü vallási vonatkozásaival.. Vallási értelemben a fogadalom lehet külső vagy belső, az előbbi ke­gyes cselekedet végzésére irányul, az utóbbi pedig egyházjogi követ­kezményekkel járó ünnepélyes ígéret. Nem érvényes örökétig Mármint az adat szó. Ha változnak a körülmények, a fogadalmon is lehet változ­tatni. Ezt példázza régi ba­rátom, szőlőszomszédom a völgyből, aki néhány évvel ezelőtt letette a nagyesküt, hogy soha többé nem vesz részt semminemű borverse­nyen. Akkor megfogadta, most pedig benevezett. (Hiteles tanú vagyok rá, hogy bora kitűnő, íz és zamat tökéle­tes öszhangban van. Ter­melő barátom nevét azon­ban nem írom ide, nem aka­rom befolyásolni a majdani zsűriket.) — Tehát benevezett? — Be. — Miért? — A törvény miatt. — Magát aztán nem kényszeríti semmiféle tör­vény arra, hogy akármelyik borversenyen is részt ve­gyen. — Arra tényleg nem, ha­nem emlékszem rá, amikor a ... szóval tudja, kiről be­­szélek, a háromszáz négy­szögöl szőlőjén nyolcvan hektó bort „termelt”, aztán még aranyérmes is lett vele. — Ittam a borából én is. Hát... — No látja, most itt az új bortörvény. Szidjuk, mint a bokrot, de hogy ezután nem lehet háromszáz négyszög­­ölön nyolcvan hektó arany­ i érmes bort termelni, az hét­­szentség. Hát ezért szegem­­ meg az akkori eskümet. Ezer apróság Január közepén járunk, a nagy év végi fogadalmak kezdetén. Most már b­e lehet mérni, hogy mi is vált való­ra elhatározásainkból. Van egy ismerősöm, aki minden évben elhatározza, hogy leszokik a dohányzás­ról, döntését, rendszerint nemzeti ünnephez, általában május elsejéhez kapcsolja, és be is tartja. Általában augusztus huszadikáig. Most éppen nem dohányzik me­gint, mert január elsején szokott le, fogadalma május elsejéig érvényben van. Tu­lajdonképpen tisztelem hősi erőfeszítéseit, mert egyszer is elég leszokni a dohány­zásról, hát még évente. Mások elhatározzák, hogy többet egy kortyot sem isz­nak, ezt be is tartják hete­kig, aztán helyreáll az egyensúly, hónapokig csak annyit isznak, amennyit le­het. Aztán megint „elkap­ja őket a gépszíj”, és csak nagy fogadalmak árán tud­nak maguknak megálljt pa­rancsolni. Megint másik ismerősöm hetente megesküszik, hogy nem ártja magát a köz­­ügyekbe, ő ugyan soha töb­bet fel nem idegesíti magát sem a nemzetközi helyzeten, sem a hiánycikkeken, sem a hátrányos helyzetű gyerekek sorsán. Aztán találkozik egy gyerekkel, akin segíteni kel­lene és hetekig kilincsel, hogy az apát vigyék elvonó­kúrára, az anya kapjon se­gélyt, a gyerekkel meg le­gyen megértőbb a tanári kar. Mi köze hozzá? Semmi, de nem tud kibújni a bőré­ből. Saját munkahelyén is meg­fogadja, hogy többet nem szól a munkafegyelem, a fő­nöki önkény, a kollégái tre­­hánysága ellen, nem lesznek ötletei, amikért hetekig har­colni kell, nem szólal fel a párttaggyűlésen, a szakszer­vezeti tanácskozáson, a bri­gádgyűlésen. Befogja a szá­ját, és csak a munkájával, az előmenetelével és persze a pénztárcájával törődik. Egy darabig tartja is a szavát, aztán megint szentül megfo­gadja, ezután fellép minden disznóság ellen, tiltakozik, utánajár, ha a szomszéd gye­rekét becsapják a virágbolt­ban, beír a panaszkönyvbe, ha az árun még a tavaly­előtti cédula van és ezért megszégyenítenek egy öreg­asszonyt, mert hiányzik két forintja. Elhatározza, hogy utánanéz a kisipari árjegy­zéknek, és számon kérd a festőn, a kőművesen. A Pa­tyolatban ragaszkodni fog a vállalási határidőhöz, nem tűri, hogy a hivatalban pac­kázzanak vele vagy bárki mással, ő sem tud kibújni a bőréből. Mindebből annyi a tanul­ság, hogy alkalmazkodni kell a világhoz, az élet változá­saihoz, és főként egymáshoz. Mennyivel könnyebb lehetne az életünk, ha mindenki megfogadná, hogy mától kezdve úgy viselkedik, ahogy másoktól elvárja, hogy vele viselkedjenek. Ennyire egy­szerű lenne az egész és sok­kal kulturáltabb, nyugodtabb lehetne az egész életünk. Nem nagy, hanem ezer apró mindennapi megtartott foga­dalom emberibbé tehetné az életét. Kimondott és ki nem mondott szavak Bajusz Ferencné óvónő Szekszárdon. Sok-sok kis­gyermeket nevelt, tanított, babusgatott, vígasztalt, s de­rített jókedvre — napköz­ben. Kézenfekvői, hogy a ki­csinyek legtöbbjéhez nagyon közel került, rezzenéseikből, apró mozdulataikból pillana­tok alatt számukra és saját maga számára fontos követ­keztetést tudott és tud levon­ni. Hogy mi mindenfélét? Er­ről beszélgettünk, mégpedig olyan formában közelítettünk a témához, hogy vajon mi­lyen hatásokat váltanak ki a három-hat évesekből szüleik fogadalom megszegései. — Nem tudok, s azt hiszem nem is lehet másból kiindul­ni, mint a házasságkötésből. A fiatalok az ünnepélyes pil­lanatokban elmondják a fo­gadalmat, de a szavakra ta­lán nem is figyelnek. S ha figyelnek? A szép szavak, az oly sokat jelentőek megkop­nak a szürke hétköznapok során. Megkopnak, mert hagyják, elfelejtődnek, mert nem bánják, idegesítővé vál­nak, mert nem ,,,ápolják” azokat, pontosabban amit ta­karnak — kezdi a beszélge­tést Bajusz Ferencné, majd egyetlen szóval, a hűséggel folytatja, pontosabban arra építi mondandóját. Majd az esetek kapcsán a hűséget felváltja a hűtlenség, a há­zasságtörés, a veszekedések és a házasságok felbontása. — A kisgyerek számára a család jelenti a világot. Ben­ne a két oszlop: az anya és az apa. Ha a gyerek e világ­képe megbomlik, kezdődnek a problémák... A leggyak­rabban az anyánál marad a gyerek, s a korábbinál még több szeretetet akar kicsikar­ni belőle. Mivel az anya a kettős szeretetre és a dupla feladat ellátására képtelen, ingerlékennyé válik, s a gye­rek számára a kettejük kap­csolata sem lesz a régi. — Vagy a másik véglet kö­vetkezik be. — Az úgynevezett majom­szeretet. A gyerek követel, követel a végtelenségig, az anya ráhagy mindent, s meg­rendelésre viszi az ajándé­kokat az óvodába. S ha nem a kiszemelt játékot kapja a csemete, hát üt, rúg ... Egy érdekes és roppant szemlé­letes eset arra vonatkozóan, hogy miként reagál a gyerek a „közbejött harmadikra”. A szülők elváltak, a gyerek édesanyjával, az apa egy másik nővel él. Az anyuka korábban a szép hosszú ha­ját igen rendezetten viselte. Csak hát a meggyarapodott gondok között nem jut idő a frizurára. Levágatja a haját. Amikor a gyerekéért jön, az rúgkapálva ordítja: „Olyan ronda lettél, mint a Kati né­ni”. Aztán arról beszélgetünk, hogy a felbomlott harmónia, a rideg környezet a gyerekek viselkedésében nagy válto­zást hoz. Agresszívek lesz­nek, mindenre ütéssel reagál­nak, amivel tudat alatt igye­keznek levezetni a felgyü­lemlett feszülséget. Kineve­tik a társukat, ha az elesik­, megüti magát... S mindezt csak hosszú-hosszú idő alatt lehet korrigálni. Vagy a há­zasság rendezésével, vagy vá­lással. — De nem úgy, hogy ma összeveszek, holnap hűtlen leszek, holnapután elválok — mondja az óvónő. — Látni, érezni, tudni kell annak kö­vetkezményeit, mely a gyere­kekre nézve a legsúlyosabb. Házasságban élni a kimon­dott és a ki nem mondott fo­gadalmak betartásával kell és érdemes. Végezetül pedig egy háromesztendős kislány szavai következnek, melye­ket egy délután, az óvodai alvás utáni zaklatott ébre­déskor hallhatott Bajusz Fe­rencné, miután megkérdezte a kis Zsuzsitól, hogy mit ál­modott: — Anyukát, apukát és Jó­zsikát ... Nem gépe emberek Kezdjük a közepén, kezd­jük a — csöppet sem teljes — felsorolással. Pedagógus, orvos, ápolónő, bolti eladó, ügyvéd, bíró, ügyintéző, úszómester, felszolgáló, fény­képész... Mind, mind olyan foglalkozást, élethivatást vá­lasztottak, mely az­t „követe­li” tőlük, hogy emberekkel foglalkozzanak. Hogy ho­gyan? Csöppet sem mind­egy. Hiszen mást igényel az ember, „akinek lelke van”, mint a legokosabb gép — indulatok, érzelmek nélküli gép. Nyilván, az emberekkel foglalkozók valamiféle foga­dalmat tettek és tesznek ma­gukban, mégpedig azt a pluszt illetően, amit adniuk kell, adni­ akarnak munká­juk végzésekor. Íme egy példa, lehet, hogy némi szabálytalanságot is hordoz, de a plusz minden­képpen benne van. A törté­netet ismerősöm mesélte, a­ki a nagy műtéten átesett édes­apját látogatta meg egyik szomszédos megyénk székhe­lyén lévő kórházban: — A műtét délben ért vé­get. Este hat óra körül ér­keztem a kórházba. Látoga­tási idő persze, nem volt. Egyszerűen beszöktem. Az emeleti folyosón álltam té­tován, mert nem volt a kór­teremben édesapám. Beteg­társai úgy informáltak, hogy az „akut szobába” vitték. Közben odalépett hozzám egy fiatal orvos, majd a szo­bájába invitált. Elmondtam ki vagyok, s mi járatban. A legnagyobb csodálkozásomra szabályosan megköszönte, hogy eljöttem, hogy „beszök­tem”. Először azt hittem, hogy cinikusra veszi a dol­got. De kiderült, hogy ko­molyan gondolja. Fehér kö­penyt és vászoncipőt kap­tam, kezemet fertőtleníteni kellett, s bemehettem... Még ma is fülemben csengenek az orvos szavai: „Eljövetelével sokat segít a beteg gyógyu­lásában!”

Next