Tolna Megyei Népújság, 1985. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-16 / 12. szám
1985. január 16. tMsk A szó többféle jelentést hordoz. „Ünnepélyes, komoly kijelentéssel, nyilatkozattal megpecsételt ígéret. .Jogtudományi és közigazgatási értelemben: „ ... esküt helyettesítő nyilatkozat azok részéről, akiknek „Esküszünk, esküszünk,” kagy... Az eskü értelmezésekor először a nyelvtani szabály jut eszünkbe, ami szerint az ura, ü-re végződő köznevek között a kivétel az alku, áru, daru... stb-vel együtt az eskü rövid ü-je is jelenti. Aztán felütve az Új magyar lexikont, mást is megtudhatunk. Így többek között azt, hogy az eskü: a burzsoá jogrendszerben általánosan elismert bizonyítási eszköz... Egyes államokban az esküt ünnepélyes fogadalommal helyettesítik, amelyben a becsületre és a lelkiismeretre hivatkoznak. Továbblépve, már nemcsak a lexikonnál, hanem tapasztalatainknál megmaradva tudjuk, hogy a ,,közhivatali állásokat betöltő vagy fontosabb állami feladatokkal megbízott személyek a jogszabályok szerint kötelesek munkájuk megkezdése előtt esküt tenni arra, hogy az alkotmányos rendelkezéseket megtartják, és a dolgozó nép érdekeinek megfelelően fogják feladataikat ellátni...” A hivatali eskü a szocialista államban is ünnepélyes aktus, természetesen istenre, vagy vallásra való utalás nélkül. Van az eskünek egy — többségünk által kevésbé ismert változata is — az állampolgári eskü. Az Új magyar lexikonra hivatkozva megint: „Mindazok, akik honosítás, vagy visszahonosítás útján kapnak magyar állampolgárságot, kötelesek esküt tenni, csak az eskü letétele után állíthatják ki részükre az állampolgársági okmányt.” A sorba tartozik a házaságkötés mai hivatalos aktusa is. Edig eljutva úgy gondolom, a meghatározásokból kitűnik a fogadalomjelleg is. Csupán ismeretfelidézés szándékával álljon itt néhány idézet. Az Anonymus krónikája alapján fennmaradt, a vérszerződésről szóló mondából tanulmányaink során megtudtuk, hogy a hét fejedelmi szmély — a pogány szokás szerint — Álmos vezérért saját vérét egy edénybe csorgatta és úgy tett esküvést: „Ameddig életünk tart, sőt utódaink életének folytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk. Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban. Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak. Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen lenne és viszályt keltene a vezér és rokonai között, annak úgy hulljon a vére, ahogy a miénk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk. Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa.” Gárdonyi Géza kedvelt történelmi regényében, az Egri csillagokban így szól a védők esküje: „Esküszöm, hogy véremet és életemet a hazáért, a vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról szót nem hallgatok. Magamért élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végig alávetem akaratomat a nálamnál feljebbvalók parancsolatának...” Kossuth honvédei ilyen fogadalmat tettek: „... minden ellenség ellen, bárki legyen is, akárhol fogja az alkotmány kívánni, akár vizen, akár szárazon, mind éjjel-nappal, mind a csatában, megtámadásokban, harcokban és ütközetekben, mindennemű történetekben, szóval, mindenütt, mindenkor és minden alkalommal bátran és vitéz módon hadakozunk, gyalog- és lovaszászlóinkat soha el nem hagyjuk, az ellenséggel semmi cimboráskodásba nem ereszkedünk, magunkat mindenkor úgy viseljük, mint az alkotmány és haditörvények kívánják, és mint a haza védőihez illik, s annálfogva becsületesen élni, és meg is halni kívánunk...” A Tanácsköztársaság vöröskatonáinak esküje: „Kötelezem magam, hogy szolgálati időm tartama alatt bárhová is rendel a védelemnek és a proletár diktatúra diadalának érdeke, mint a forradalmi internacionálé vöröskatonája, feladataimat halált megvető bátorsággal teljesítem...” A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek esküjéből. .......hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső és belső ellenség ellen, életem feláldozásával is megvédem ... Zászlóinkat, szabadságharcos elődeink példáin lelkesülve, győzelemre viszem ... Példaadóan viselkedem, és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom ... Békében és háborúban egyaránt népünk igaz fiához méltóan viselkedem, becsülettel élek és halok.” Úgy gondolom, zárópéldaként hozható a legkisebbek esküje, a kisdobos ígéret. Annál is inkább, mert életünkben ez az első ünnepélyes „fogadalom”, ami egyben jelkép is. „Én, ... a mai naptól büszkén viselem a kisdobos nevét. Csapatom zászlaja és társaim előtt ígérem: a 6 pontot megtartom, sok örömet szerzek pajtásaimnak, nevelőimnek, családomnak. Ennyi lenne hát — igaz, nem a teljesség igényével feltárt — esküről szóló ismertetés. Megjegyzendő még: az egykori és mai fogadalmak megtartására számos olyan példát tudunk, amit érdemes követni. Katonai eskütételen Kisdobos- és úttörőavatás Decsen én megmutatom! Majd Sok, gépkocsit vezetőtől hallottam, hogy bizony inkább néhány perccel később érkeznek a célba, mintsem szabálytalankodva korábban. Fogadkoznak, hogy inkább „meghunyászkodnak” agresszív vezetőtársaikkal szemben (szerencsére ők vannak kevesebben!) mintsem jogaikat érvényesítve baleseti osztályon „szerezzenek” maguknak ágyat. Barátnőm mesélte nemrégen, hogy bizony alaposan összetörte a kocsiját. Reggelente olyan útvonalon ment munkahelyére, ahol egyik útkereszteződésnél a (tábla nélküli) jobbkéz-szabály irányított. Hát rendre figyelembe sem vették ezt sokan, ő pedig udvariasan várakozott védettsége ellenére. Egyszer megelégelte a dolgot, s gondolta, hogy „Majd én megmutatom!” És élt elsőbbségével. Csakhogy kocsiját rendesen megstócolták. Mondhatnánk, tartotta volna magát fogadalmához. De a szabályt be nem tartók is, akik ugyancsak elkötelezettjei a KRESZ szabályainak. Az oldalt írta Ékes László, V. Horváth Mária, Iharosi Ibolya és Letenyei György. A fotókat Gottvald Károly és Czakó Sándor készítette. ‘NÉPÚJSÁG 5 meggyőződése ellentétben áll az eskü vallási vonatkozásaival.. Vallási értelemben a fogadalom lehet külső vagy belső, az előbbi kegyes cselekedet végzésére irányul, az utóbbi pedig egyházjogi következményekkel járó ünnepélyes ígéret. Nem érvényes örökétig Mármint az adat szó. Ha változnak a körülmények, a fogadalmon is lehet változtatni. Ezt példázza régi barátom, szőlőszomszédom a völgyből, aki néhány évvel ezelőtt letette a nagyesküt, hogy soha többé nem vesz részt semminemű borversenyen. Akkor megfogadta, most pedig benevezett. (Hiteles tanú vagyok rá, hogy bora kitűnő, íz és zamat tökéletes öszhangban van. Termelő barátom nevét azonban nem írom ide, nem akarom befolyásolni a majdani zsűriket.) — Tehát benevezett? — Be. — Miért? — A törvény miatt. — Magát aztán nem kényszeríti semmiféle törvény arra, hogy akármelyik borversenyen is részt vegyen. — Arra tényleg nem, hanem emlékszem rá, amikor a ... szóval tudja, kiről beszélek, a háromszáz négyszögöl szőlőjén nyolcvan hektó bort „termelt”, aztán még aranyérmes is lett vele. — Ittam a borából én is. Hát... — No látja, most itt az új bortörvény. Szidjuk, mint a bokrot, de hogy ezután nem lehet háromszáz négyszögölön nyolcvan hektó arany i érmes bort termelni, az hétszentség. Hát ezért szegem meg az akkori eskümet. Ezer apróság Január közepén járunk, a nagy év végi fogadalmak kezdetén. Most már be lehet mérni, hogy mi is vált valóra elhatározásainkból. Van egy ismerősöm, aki minden évben elhatározza, hogy leszokik a dohányzásról, döntését, rendszerint nemzeti ünnephez, általában május elsejéhez kapcsolja, és be is tartja. Általában augusztus huszadikáig. Most éppen nem dohányzik megint, mert január elsején szokott le, fogadalma május elsejéig érvényben van. Tulajdonképpen tisztelem hősi erőfeszítéseit, mert egyszer is elég leszokni a dohányzásról, hát még évente. Mások elhatározzák, hogy többet egy kortyot sem isznak, ezt be is tartják hetekig, aztán helyreáll az egyensúly, hónapokig csak annyit isznak, amennyit lehet. Aztán megint „elkapja őket a gépszíj”, és csak nagy fogadalmak árán tudnak maguknak megálljt parancsolni. Megint másik ismerősöm hetente megesküszik, hogy nem ártja magát a közügyekbe, ő ugyan soha többet fel nem idegesíti magát sem a nemzetközi helyzeten, sem a hiánycikkeken, sem a hátrányos helyzetű gyerekek sorsán. Aztán találkozik egy gyerekkel, akin segíteni kellene és hetekig kilincsel, hogy az apát vigyék elvonókúrára, az anya kapjon segélyt, a gyerekkel meg legyen megértőbb a tanári kar. Mi köze hozzá? Semmi, de nem tud kibújni a bőréből. Saját munkahelyén is megfogadja, hogy többet nem szól a munkafegyelem, a főnöki önkény, a kollégái trehánysága ellen, nem lesznek ötletei, amikért hetekig harcolni kell, nem szólal fel a párttaggyűlésen, a szakszervezeti tanácskozáson, a brigádgyűlésen. Befogja a száját, és csak a munkájával, az előmenetelével és persze a pénztárcájával törődik. Egy darabig tartja is a szavát, aztán megint szentül megfogadja, ezután fellép minden disznóság ellen, tiltakozik, utánajár, ha a szomszéd gyerekét becsapják a virágboltban, beír a panaszkönyvbe, ha az árun még a tavalyelőtti cédula van és ezért megszégyenítenek egy öregasszonyt, mert hiányzik két forintja. Elhatározza, hogy utánanéz a kisipari árjegyzéknek, és számon kérd a festőn, a kőművesen. A Patyolatban ragaszkodni fog a vállalási határidőhöz, nem tűri, hogy a hivatalban packázzanak vele vagy bárki mással, ő sem tud kibújni a bőréből. Mindebből annyi a tanulság, hogy alkalmazkodni kell a világhoz, az élet változásaihoz, és főként egymáshoz. Mennyivel könnyebb lehetne az életünk, ha mindenki megfogadná, hogy mától kezdve úgy viselkedik, ahogy másoktól elvárja, hogy vele viselkedjenek. Ennyire egyszerű lenne az egész és sokkal kulturáltabb, nyugodtabb lehetne az egész életünk. Nem nagy, hanem ezer apró mindennapi megtartott fogadalom emberibbé tehetné az életét. Kimondott és ki nem mondott szavak Bajusz Ferencné óvónő Szekszárdon. Sok-sok kisgyermeket nevelt, tanított, babusgatott, vígasztalt, s derített jókedvre — napközben. Kézenfekvői, hogy a kicsinyek legtöbbjéhez nagyon közel került, rezzenéseikből, apró mozdulataikból pillanatok alatt számukra és saját maga számára fontos következtetést tudott és tud levonni. Hogy mi mindenfélét? Erről beszélgettünk, mégpedig olyan formában közelítettünk a témához, hogy vajon milyen hatásokat váltanak ki a három-hat évesekből szüleik fogadalom megszegései. — Nem tudok, s azt hiszem nem is lehet másból kiindulni, mint a házasságkötésből. A fiatalok az ünnepélyes pillanatokban elmondják a fogadalmat, de a szavakra talán nem is figyelnek. S ha figyelnek? A szép szavak, az oly sokat jelentőek megkopnak a szürke hétköznapok során. Megkopnak, mert hagyják, elfelejtődnek, mert nem bánják, idegesítővé válnak, mert nem ,,,ápolják” azokat, pontosabban amit takarnak — kezdi a beszélgetést Bajusz Ferencné, majd egyetlen szóval, a hűséggel folytatja, pontosabban arra építi mondandóját. Majd az esetek kapcsán a hűséget felváltja a hűtlenség, a házasságtörés, a veszekedések és a házasságok felbontása. — A kisgyerek számára a család jelenti a világot. Benne a két oszlop: az anya és az apa. Ha a gyerek e világképe megbomlik, kezdődnek a problémák... A leggyakrabban az anyánál marad a gyerek, s a korábbinál még több szeretetet akar kicsikarni belőle. Mivel az anya a kettős szeretetre és a dupla feladat ellátására képtelen, ingerlékennyé válik, s a gyerek számára a kettejük kapcsolata sem lesz a régi. — Vagy a másik véglet következik be. — Az úgynevezett majomszeretet. A gyerek követel, követel a végtelenségig, az anya ráhagy mindent, s megrendelésre viszi az ajándékokat az óvodába. S ha nem a kiszemelt játékot kapja a csemete, hát üt, rúg ... Egy érdekes és roppant szemléletes eset arra vonatkozóan, hogy miként reagál a gyerek a „közbejött harmadikra”. A szülők elváltak, a gyerek édesanyjával, az apa egy másik nővel él. Az anyuka korábban a szép hosszú haját igen rendezetten viselte. Csak hát a meggyarapodott gondok között nem jut idő a frizurára. Levágatja a haját. Amikor a gyerekéért jön, az rúgkapálva ordítja: „Olyan ronda lettél, mint a Kati néni”. Aztán arról beszélgetünk, hogy a felbomlott harmónia, a rideg környezet a gyerekek viselkedésében nagy változást hoz. Agresszívek lesznek, mindenre ütéssel reagálnak, amivel tudat alatt igyekeznek levezetni a felgyülemlett feszülséget. Kinevetik a társukat, ha az elesik, megüti magát... S mindezt csak hosszú-hosszú idő alatt lehet korrigálni. Vagy a házasság rendezésével, vagy válással. — De nem úgy, hogy ma összeveszek, holnap hűtlen leszek, holnapután elválok — mondja az óvónő. — Látni, érezni, tudni kell annak következményeit, mely a gyerekekre nézve a legsúlyosabb. Házasságban élni a kimondott és a ki nem mondott fogadalmak betartásával kell és érdemes. Végezetül pedig egy háromesztendős kislány szavai következnek, melyeket egy délután, az óvodai alvás utáni zaklatott ébredéskor hallhatott Bajusz Ferencné, miután megkérdezte a kis Zsuzsitól, hogy mit álmodott: — Anyukát, apukát és Józsikát ... Nem gépe emberek Kezdjük a közepén, kezdjük a — csöppet sem teljes — felsorolással. Pedagógus, orvos, ápolónő, bolti eladó, ügyvéd, bíró, ügyintéző, úszómester, felszolgáló, fényképész... Mind, mind olyan foglalkozást, élethivatást választottak, mely azt „követeli” tőlük, hogy emberekkel foglalkozzanak. Hogy hogyan? Csöppet sem mindegy. Hiszen mást igényel az ember, „akinek lelke van”, mint a legokosabb gép — indulatok, érzelmek nélküli gép. Nyilván, az emberekkel foglalkozók valamiféle fogadalmat tettek és tesznek magukban, mégpedig azt a pluszt illetően, amit adniuk kell, adni akarnak munkájuk végzésekor. Íme egy példa, lehet, hogy némi szabálytalanságot is hordoz, de a plusz mindenképpen benne van. A történetet ismerősöm mesélte, aki a nagy műtéten átesett édesapját látogatta meg egyik szomszédos megyénk székhelyén lévő kórházban: — A műtét délben ért véget. Este hat óra körül érkeztem a kórházba. Látogatási idő persze, nem volt. Egyszerűen beszöktem. Az emeleti folyosón álltam tétován, mert nem volt a kórteremben édesapám. Betegtársai úgy informáltak, hogy az „akut szobába” vitték. Közben odalépett hozzám egy fiatal orvos, majd a szobájába invitált. Elmondtam ki vagyok, s mi járatban. A legnagyobb csodálkozásomra szabályosan megköszönte, hogy eljöttem, hogy „beszöktem”. Először azt hittem, hogy cinikusra veszi a dolgot. De kiderült, hogy komolyan gondolja. Fehér köpenyt és vászoncipőt kaptam, kezemet fertőtleníteni kellett, s bemehettem... Még ma is fülemben csengenek az orvos szavai: „Eljövetelével sokat segít a beteg gyógyulásában!”