Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
épújság ÁPRILIS Névnap: Ida A Nap kél 6.00 — nyugszik 19.31 órakor SZOMBAT A Hold kél 346 -nyugszik 12.12 órakor Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. április 13-án született, és 76 éves korában, 1976 júniusában hunyt el Vitális Sándor Kossuth-díjas geológus, egyetemi professzor, a föld- és ásványtani tudomány doktora. ''V» BIOKERTÉSZET címmel tart előadást a szekszárdi kertbarátkor rendezésében, Szekszárdon, a MTESZ- székházban, április 15-én délután 6 órakor dr. Győrfi Sándor kertészmérnök. * KIHELYEZETT játszót szervezett tegnap délután a Szekszárd városi úttörőház a szálkai iskolában. A programban batikolás, bérmunkák, textilkép-, illetve anyák napi üdvözlőlap-készítés szerepelt. ÜNNEPÉLYES záróüléssel ért véget tegnap Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen az Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Csütörtöktől két napon át Gödöllőn tartották a konferencia marizmus—leninizmus szekciójának ülését. A DUNA—TISZA KÖZI tsz-szövetségek titkárai tapasztalatcsere-látogatáson voltak Szekszárdon, a Termelőszövetkezetek Tolna megyei Szövetségében. Megtárgyalták az elmúlt év gazdasági tapasztalatait, az idei év feladatait, valamint aktuális mezőgazdasági témákról — a növényvédő szer és műtrágya, valamint a vetőmagellátás gondjairól — esett szó. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Nemesszalókon megtartott 15. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 37, 66, 77, 88 A HERMAN OTTÓ születésének 150. évfordulója alkalmából a Magyar Biológiai Társaság állattani szakosztálya, a Magyar Madártani Egyesület és a Fővárosi Állat- és Növénykert emlékülést tartott pénteken, az állatkert barlangmozijában. Az emlékülésen méltatták a nemzetközi hírű magyar ornitológus munkásságának jelentőségét a hazai zoológia fejlődésében. A szakemberek előadásokon tájékozódtak a magyarországi túzokállomány helyzetéről, a kékcsőrű récék visszatelepítésének eredményeiről, i A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 287 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 60 Trabant Lim. (Bp.) 33 039 Trabant Lim. (Győr) 34 286 Trabant Combi (Bp.) 9 891 Trabant Combi (Győr) 5 176 Wartburg Standart (Bp.) 14 725 Wartburg Standart (Győr) 7 969 Wartburg Spec. (Bp.) 22 467 Wartburg Spec. (Győr) 11 899 Wartburg Spec., tolótetős (Bp.) 5 074 Wartburg Tourist (Bp.) 8 792 Wartburg Tourist (Győr) 3 583 Skoda 105 L (Bp.) 8 806 Skoda 105 L (Győr) 6 932 Skoda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 L (Győr) 12 690 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 148 Lada 1200 (Bp.) 34 456 Lada 1200 (Győr) 11 293 Lada 1300 S (Bp.) 12 779 Lada 1300 S (Győr) 4 480 Lada 1500 (Bp.) 12 561 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 900 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 126 P (Győr) 7 093 FSO (Polski Fiat) 1500 4 908 Dácia (Bp.) 25 568 Zasztava (Bp.) 8 767 Már nem csendes a Balaton-part, „sátort vertek” az első kempingezők. Szántód és Tihany között megindult a rendszeres kompjárat, és a személyhajók is közlekednek. Útban az átkelőhajó a két part között. Hűvös idő Előrejelzés az ország területére ma estig: átmenetileg felszakadozik a felhőzet, és kevesebb helyen kell számítani esőre, záporra. A szél mindenütt fokozatosan északnyugatira fordul, több helyen megerősödik, helyenként viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 16 fok között valószínű. Távolabbi kilátások: a következő hét elején kevesebb lesz a felhő, csökken a csapadék kialakulásának valószínűsége, ugyanakkor erősödik az éjszakai lehűlés, s néhány szélvédett helyen talajmenti fagy is előfordulhat. A hét közepén ismét felhősebb idő várható, többfelé záporral. A hőmérsékleti maximumok a hét legvégén, a jövő hét legelején általában kevéssel 10 fok fölött alakulnak, majd néhány fokkal magasabb értékek valószínűek. A hőmérsékleti minimumok eleinte 4, 9, a jövő hét elején 2, 7 fok között várhatók, később néhány fokkal magasabb értékek valószínűek. Tűa — Az elmúlt év végén az mutatkozott, hogy a betétállományunk 24,7 millióra rúgott. A ’85-ös év első hónapjai alatt már túljutottunk a 25 millión. Persze ezzel együtt megszülethetett a másik csúcsunk is: egymillió forinttal túlszárnyaltuk a tagjainknak nyújtott kölcsönök eddigi összegét és elértük a hatmilliót. — mondja Mándi Zoltánné, a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet decsi kirendeltségének vezetője. — örvendetesen növekedik az ifjúsági betét, bár korántsem vagyunk elégedettek a kötvények számával. Csak érdekesség gyanánt említem: ilyen fajta betétje már több becsi csecsemőnek is van. Kölcsöneik közül — faluhelyen vagyunk — a legfontosabb a mezőgazdasági hitel. Ezeknek a különböző célú, de mindenképpen a termelést segítő hiteleknek az összege kétmilliót tesz ki. Újabban — a Húsipari Vállalattal kötött megállapodás alapján — támogatjuk a vemhes kocakihelyezést is. A másik hitelfajta, ami nagyon keresett: a korszerűsítésre, tatarozásra kiadott pénz. A közép lejáratú építési kölcsönök összege hárommillió. E téren is bővülnek lehetőségeink: áprilistól már hosszú lejáratú építési kölcsönt is folyósíthatunk. Az eddig elsoroltak csak a decsi 1581 és a sárpilisi 151 tagunkat érintik. Szolgáltatásaink köre ennél sokkal bővebb és azokat bárki igénybe veheti. Első helyen a biztosítást említem. Mi végezzük a helyiektől a díjbeszedést, vagy például a CSÉB és más segélyek kifizetését és a kárkifizetést is. A lottón két vagy három találatot elért szerencsések nálunk is felvehetik nyereményüket. Két éve foglalkozunk az átutalási betétek kezelésével. Az elmúlt évtől pedig a gépkocsi vételárelőleg is befizethető nálunk és itt kapják meg a kiutalást is. Hogy takarékosak-e a decsiek? Ha azt nézem, hogy nálunk 25 millió a betét, a postán meg 5, akkor el kell ismerni, hogy vannak jobb képet mutató szövetkezetek is. De, ha végigjárom a falut — bárki megteheti — és látom az épülő házak sokaságát, akkor feltétlenül azt kell mondanom, hogy takarékosak. czs- huszonötmillión 1978-ban készült el a takarékszövetkezet szép otthona Áprilistól már hosszú lejáratú építési kölcsönt is folyósítanak Új bemutató A győri balett Memento címmel három egyfelvonásos koreográfia bemutatására készül. Felújítják a Kontrasztok című kompozíciót, amelyet Bartók Béla zenéjére Magny Martin francia koreográfus komponált. Színre viszik továbbá A mechanikus kert és a Memento című új táncjátékot, mindkettőt Markó Iván koreográfiájában. Az előbbi Schmidt és Spoerri svájci zeneszerzők, illetve Szabados György zenéjére, az utóbbi klasszikus zenei montázsra készült. A mechanikus kertben — amely két ember társkeresésének vágyáról és az egymásratalálás kudarcáról szól — Markó Iván korábbi koreográfiáitól teljesen eltérő mozgásvilágot jelenít meg a színpadon. A két főszerepet Ladányi Andrea és Demcsák Ottó táncolja. A Memento egy teljesen elembertelenedett, pusztulásra ítélt világot elevenít meg. OLVASTAM Zöldben a zöldbe Tegnapi híreink egyike azt tudatja, hogy a Temaforg kunszentmiklósi gyárában kelmébe szövik a fűmagot, és ezt a Fotex néven forgalmazott terméket elsősorban speciális területek füvesítéséhez ajánlják. Azt is megtudhatjuk, hogy alkalmazása rekultiválási munkákhoz, meddőhányók, rézsűk, vízpartok és útszegélyek füvesítése során célszerű. Így felhasználói is többnyire a bányavállalatok, közúti és vízügyi igazgatóságok közül kerülnek ki. A hír olvastán elgondolkodtam, és eszembe jutott valami: ahogy én a leleményes, divatosan, csinosan öltöző hölgyeket ismerem, nem lesz meglepő, ha némelyikük majd Fotex-kosztümöt, vagy szabadidő-ruhát varrat magának, hogy a május elsejei majálison már zöldben mehessen a zöldbe. — él — Munkásfórum Munkástalálkozót rendez április 27-én Dombóváron a művelődési otthon a város szocialista brigádjainak részvételével. A fórumon levetítik, mintegy bemelegítésként Az áldozat ára című, Orbán Ottó csornai állomás Dombóváron főnökről készített tévéfilmet, majd Dombóvár város párt-, állami, társadalmi életének vezetői válaszolnak a városfejlesztési elképzelések kapcsán fölmerülő kérdésekre. A munkásfórum délután háromkor kezdődik és este táncos összejövetellel zárul. Óvodai beíratás Szekszárdon az óvodai beíratások ideje 1985. április 16—18. Az óvodás korú gyermekeket a Perczel Mór utcai óvodában lehet kedden, szerdán és csütörtökön délelőtt 7—12 óráig, délután 14—18 óráig beíratni. Beírathatók azok a gyermekek, akik 1985. szeptember 30-ig betöltik 3. életévüket, továbbá azok a gyermekek, akik bölcsődébe nem járnak és évközben töltik be a 3. életévüket. A beíratáshoz szükségesek a következő okmányok: személyi igazolvány, orvosi igazolás, munkáltatói igazolás mindkét szülő részéről, az 1985. február havi kereset feltüntetésével. A gyesen levőknek a várható keresetet kell igazolni. ünnepi megemlékezés a KIOSZ-nál A KIOSZ megalakulásának 40., az Ipartestület létrejöttének 100. évfordulójáról emlékeztek meg péntek délelőtt Szekszárdon a KIOSZ megyei székházában. Az ünnepségen volt ipartestületi vezetők, a KIOSZ létrehozásában és megalapításában közreműködő kisiparosok vettek részt. Váradi Henrik megyei titkárhelyettes üdvözlő szavai után Simon József mondott ünnepi megemlékezést. Őt követően Mátyás István, a Tolna megyei Tanács elnökhelyettese méltatta a megyében dolgozó kisiparosok munkáját, az elért eredményeket, majd 12 kisiparosnak adta át az Ipar Kiváló Mestere elismerő oklevelet. A KIOSZ által alapított Kiváló Szervezeti Munkáért kitüntetést hárman kapták meg. Forgalomkorlátozások Tolna megye közútjain április 20-áig a következő forgalomkorlátozások lesznek. Az 55. számú úton Pönböly és Baja között a híd állaga miatt továbbra is érvényben marad a 15 tonna súlykorlátozás és a félpályás lezárás. A 63. számú (a 6-os út és Szedres között) úton padkaépítés miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás lassítja a forgalmat. Dunaföldvár belterületén a dunaföldvári Duna-hídnál vágányfelújítás miatt félpályás lezárás van érvényben. A szélesség 3,6 méter, a forgalom váltakozó irányú. A 6-os számú úton, a Siócsárdánál buszmegálló- és hídépítés miatt 40 kilométerre kell csökkenteni a sebességet. A téli fagykárok miatt 40 kilométer/óra sebességkorlátozás van érvényben a következő utakon: A 6533. számú Zomba— Bonyhád út Bonyhád előtti szakaszán, a 6507-es Kocsola—Igái út Szakcs és Lápafő közötti szakaszán, a 6313. számú Kölesd— Pincehely út Belecska és Pincehely közötti szakaszán, a 6317-es számú Szekszárd —Simontornya út Borjád és Sárszentlőrinc közötti szakaszán, a 6233. számú Paks—Kölesd út Tengelic-Szőlőhegy és Tengelic közötti szakaszán, az 51162-es számú gerjeni bekötőút Gerjen előti szakaszán,a 6535. számú Bonyhád— Tevel—Murga út Tevel és a 65-ös számú út közötti szakaszán, a 63127. számú kalaznói bekötőúton Kalaznó belterületén, az 5111. számú Dunaföldvár—Dunakömlőd út Madocsa és Bölcske, valamint Madocsa és a 6-os út közötti szakaszán. 12. PÉCS VÁLLALJUK a legkorszerűbb PHG—60 típusú műszaki gumigyártó présgépünkkel MŰSZAKI GUMICIKKEK nagy sorozatban történő gyártását. Érdeklődni: Szeifer Ákosnál 12-144/346 mellék Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. (140) ' ^ ' A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. J