Tolna Megyei Népújság, 1987. június (37. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-23 / 146. szám
a^ÉPÚJSÁG Moziban Hogy ugyanarról a témáról több bőrt is le lehet húzni, nem mai keletű találmány. Ismerik ezt Amerikában is, így várható volt, hogy a világsikerű A cápa című filmnek meglesz a folytatása. Mire hozzánk az első variáció eljutott, ott már a harmadik folytatás is elkészült. A mozikban nálunk most a második rész borzolgatja a nézők idegeit, illetve a videó-feketepiac jóvoltából sokan láthatták a harmadik - már-már elviselhetetlenül gyenge - variációt is. Most viszont maradjunk A cápa 2-nél. Jeannot Szwarc filmjében minden visszaköszön abból, amit az első részben láttunk. Roy Scheider épp olyan ellenállhatatlan igazság bajnoka, mint az előző részben. Most sem a város vezetőinek profitérdekeit, hanem a nyaralók biztonságát igyekszik szolgálni. Most sem hajlandó megalkuvásra, így jutalmát is megkapja: leváltják beosztásából. És szolgálaton kívül is segítségére siet a bajbajutottaknak. Ebbéli érdemeiből még az sem von le semmit, hogy gyermekei is azok között vannak, akiket a cápa megtámadott. Természetesen ebben a jegyzetben nem árulom el, ki lesz a győztes, de úgy gondolom, nem nehéz kitalálni. Mindenesetre a küzdelem módja, a végső összecsapás mikéntje más, mint az első cápavariációban volt. Végül is forgatókönyvírói lelemény dolga, hogy ki mennyi borzalmat, színes festéket és levágott, pontosabban harapott testrészeket imitáló műanyagot tud beépíteni a filmbe, ki mennyire tudja a nézők idegeit felborzolni, megszolgálva azok pénzéért. Mert vegyük azt is tudomásul, hogy aki jegyet vált a cápa legújabb kalandjára, az tudja, mit vásárol. Borzongani, izgulni, kikapcsolódni ül be a mozi nézőterére. Ezt pedig meg is kapja. Mert A cápa 2. tisztességes iparosmunka, alkotói a filmkészítés mesterfogásait ismerik, alkalmazzák, az operatőri munka, a zene jól alkalmazkodik a szereplők szuggesztív játékához. Döntő szerepe a rendező mellett mégis a trükkmesternek volt, hisz neki kellett elhitetni a hihetetlent, életszerűvé varázsolni a behemót műanyag szörnyet, rémületkeltővé tenni a szereplők rémületet sugalló játékát. Hogy ez mennyire sikerült, azt ki-ki önmagán állapíthatja meg, hisz nézőnként más és más reakciót vált ki egy-egy ilyen film. TAMÁSI JÁNOS A cápa újra hódít Jelenet a filmből Országos szövetkezeti dalostalálkozó A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa és Szolnok Megyei Szövetsége, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és Szolnok Megyei Szövetsége, a KÓTA és Szolnok város XI. alkalommal rendezték meg az országos szövetkezeti dalostalálkozót. A rangos eseményre június 20-21 -én került sor a nagy múltú Tisza-parti városban, ahova 24 együttes 1000 dalosa utazott az ország minden részéből, hogy bemutassa tudását, számot adjon fejlődéséről. A kórusok két helyszínen - a gimnázium és a Pálfy János Szakközépiskola aulájában adtak hangversenyt. Mindkét helyen neves szakemberekből álló zsűri értékelte a hallottakat. Zenei életünk olyan kiválóságai foglaltak helyet a bizottságokban, mint Fasang Árpád zeneszerző, Zámbó István Liszt-díjas karnagy és Nagy Olivér, a Zeneakadémia tanára, hogy csak a legismertebbeket említsük. Tolna megyét e nemes versenyben a mözsi Bartók Béla női kar és a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus képviselte. Vasárnap színes felvonulással és a felszabadulási emlékmű megkoszorúzásával folytatódott a program. Az emlékműnél Bálint Ferenc, Szolnok Város Tanácsának elnöke köszöntötte az együtteseket. Beszédében utalt arra hogy a két évtizde, 1967 óta kétévenként megrendezett dalostalálkozó immár hagyománnyá vált, melyet tovább kell folytatni. A haladó kórusmozgalom épít a szövetkezeti kórusok tevékenységére. Ezek az énekkarok fontos kulturális és közéleti szerepet vállalnak mindenhol, de különösen a falvak, kisközségek közművelődési életében. Nem lehet egészen boldog az az ember - folytatta Szolnok Város Tanácsának elnöke -, akinek nem öröm a zene. Az ének, a zene az emberek kölcsönös megértését segíti határainkon innen és túl. A zene nyelve nemzetközi, melyet ápolni kell. Ezt követően került sor a koszorúzásra, majd felszalagozták a kórusok zászlóit. A fesztivál a sportcsarnokban folytatódott. Itt dr. Tóthpál József, a KÓTA főtitkára üdvözölte a jelenlévőket és emlékeztetett arra, hogy francia kezdeményezésre szerte a világon ez a nap „a zene ünnepe”. Felemelő, hogy a szövetkezeti dalostalálkozót éppen ebben az időben rendezték. A közös számok eléneklése után Fasang Árpád a zsűri elnöke értékelte az együttesek teljesítményét. Elmondta, hogy óriási repertoár - 113 mű - hangzott el ezúttal Szolnokon, mely felöleli az egész kórusirodalmat. Ezek közül 75 magyar művet hallottak az érdeklődők. Közülük 45 darab a mai magyar zenét képviseli. Példátlanul nagy dolog ez. A kórusművészet csúcsát jelző művek is megszólaltak magas színvonalon. Több énekkar sikeresen oldotta meg azt a feladatát, hogy a szerző helyett, a szerző nevében mondja el annak gondolatait. A közös éneklés társadalmi értékéről szólva a zsűri elnöke kiemelte a zene nevelő hatását, mely kisugároz másokra is, közösségi magatartásra késztet, kifejleszti az empátia, a beleélés képességét, segít felszámolni a korunkra sajnos egyre inkább jellemző elidegenedést, ugyanakkor erősíti az egyén személyiségtudatát. Ez utóbbi gondolat Tóth Árpád egyik gyönyörű verssorával is megerősítette Fasang Árpád, íme az idézet: „Hinned kell, hogy a világ teveled is ékes.” Ezután átadták a díjakat. A mözsi Bartók Béla női kar (karnagy: Schmidt Józsefné) értékes teljesítményéért dicsérő oklevelet vehetett át, a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus pedig (karnagy: Jobbágy Valér) I. díjat nyert. Az eredményhirdetést követően Diczkó József, a Szövosz alelnöke mondott zárszót, majd felcsendült Kodály Magyarokhoz című műve melyet Jobbágy Valér vezényelt. LEMLE ZOLTÁN Pécsi Nyári Színház A Baranya táncegyüttes jubileumi műsora 26-án A Pécsi Nyári Színház szabadtéri színpadán június 26-án este 21 órától mutatja be a Baranya táncegyüttes 20 éves jubileumi műsorát.Az együttes az előadás tiszta bevételét a Pécsi Nemzeti Színház felújításának céljaira ajánlotta fel.) Húsz évvel ezelőtt az együttes vállalta azt a sokszoros nehéz, fáradságos, csalódásoktól sem mentes munkát, hogy megmentsék és újraélesszék nemzetiségeink felejtésre ítélt kincseit, elsősorban a délszláv etnikum gazdag népzenei és néptáncvilágát. Hittek magukban és vállalt feladatukban. Kitartó művészi munkájukkal mítoszt teremtettek, az együttes neve fogalommá vált. Most, amikor visszatekintenek az elmúlt húsz évre, együtt gondolnak közönségükkel a jelenre és a jövőre is. Rádió Mindennapi irodalmunk Nem vagyok biztos abban, hogy sokakat csalt a rádió mellé szombaton kora délután Varga Lajos Márton műsora. A magyarázat főként a manapság sokat emlegetett irodalom, főként pedig a költészet iránti közömbösségben keresendő és szinte hozzászoktunk már a megállapításhoz: a legtöbben alig, vagy egyáltalán nem olvasnak verseket, elsősorban a szakmai jellegű könyveket, vagy másik réteg az úgynevezett pihentető krimiket, édesbús love storykat keresi. Egy biztos, a több, mint félórás összeállítás sokkal inkább egyfajta érdeklődéskeltés, figyelemfelhívás céljából választotta a „mindennapi” címet, mintsem a meglévő gyakorlat regisztrálására. Az irodalom barátainak mindenesetre érdekes és valóban hasznos időtöltést ígért az irodalom új és klasszikus képviselőit egyaránt bemutató, kritikák felsorakoztatására építkező rádióműsor. Első felében elsőkötetes szerzőket ismerhettünk meg, közös vonásuk, hogy mind a hárman negyvenesek, viszonylag későn jelentkeztek, bár a kortárs költészetet figyelemmel kísérők számára nem teljesen ismeretlenek. Hallhattunk fyiarnó János, a létezés legalapvetőbb kérdéseit feltevő, zárt, befelé építkező világot megteremtő verseiről, a tünékeny hangulatot, törékeny pillanatot megragadó Varga Dánielről, a roncsolt emberi létet feltáró, Franz Kafka szellemi örököseként említhető Czukor Györgyről, sötét világlátásáról. Klasszikus szerzővel zárult az irodalmi összeállítás, Illyés Gyula A szentlélek karavánja című művét, naplófeljegyzéseit ajánlotta a hallgató figyelmébe Domokos Mátyás. Egyetlen gondolat ebből, Stendhal felfogásában - akinek elve volt: „minél több részletet” felsorakoztatni született az 1919-23 közötti időszakot magába foglaló önéletrajz, egyben történelmi feljegyzés. Közelebb kerül ezzel az olvasóhoz a közelmúlt kevéssé ismert korszaka és hogy ez mennyire sorsdöntő, arról Illyés úgy vélekedett, hogy az emberek többnyire azt jegyzik meg a történelemből, amit az irodalom megírt. Aszerint cselekszenek, alakítják a jövőt. Ez pedig nemcsak az írástudók, de az olvasók felelősségét is felveti. -takács- 1987. június 23. Tévénapló Amphitryon Zeusz, Kronosz és Rheia legkisebb fia, akit anyja csele mentett meg attól, hogy apja felfalja, a görög istenek királya lett, a főisten, ég és föld ura, a világrend őre. Erkölcseit tekintve meglehetősen ingatag, elcsábított több istennőt, húsz földi nőtől születtek gyerekei, volt akit bika, mást hattyú képében hódított meg, legismertebb kalandja azonban a szép Alkménével, Amphitryon hadvezér feleségével történt. Amphitryon megölte apósát, mert a görög mitológiában mindig történik valami, Thébába menekült s innen vezetett hadjáratot sógorai gyilkosai ellen. Ezalatt Zeusz a férj képében meglátogatta Alkménét s a boldog nászból született Héraklész. A történethez tartozik, hogy a megcsalt férj máglyára küldte hűtlen hitvesét, a gáláns Zeusz azonban záporesőt küldött és eloltotta a tüzet. Alkméné tragikus hősként szerepel Euripidész egyik drámájában, azonban már Plautus felismerte a történet humoros elemeit, utána pedig nagyon sokan feldolgozták. Legismertebb Moliére komédiája, ezt követi Kleist Amphitryonja, s ha némileg el is nehezültnek érezzük, sok új színnel gazdagítja a moliére-i szöveget. Kleist komédiájából készített tévéjátékot Almási Tamás, s legjobb, ha rögtön az elején kimondjuk: adaptációja nem tetszett. Valószínűleg szereposztási félreértések is vannak, mert Törőcsik Mari nem igazi Alkméné, miként Sinkó László sem ideális Jupiter-Amphitryon. A hegyi pásztornak öltözött Garas Dezső érzi legjobban a szerep már-már tragédiába forduló humorát, de amikor önmagával beszélget, csak a szegényes technikai lehetőségre tudunk gondolni. Önmagában nem lenne baj, hogy a rendező ugyanarra a színészre osztotta ki Jupiter és Sosias, illetve hasonmásuk szerepét, de ezt valahogy meg kellett volna oldalni, látványban is. Amit látunk, nagyon szegényes: Garas-Merkur beszél s válaszol neki Garas-Sosias, mi pedig hol az egyiket, hol a másikat látjuk. A helyszínt Kleist így jelöli meg: történik Thébában, Amphitryon háza előtt. A játék helyszíne azonban áttekinthetetlen, olcsó műanyag falak között bizonytalankodnak a szereplők, majd teljesen feleslegesen felvillannak egy szegényházi bachanáliának képei is. A befejezés Moliére-nél is, Kleistnél is istenhez méltóan ünnepélyes: villám csapkod, dörög az ég, majd villámot hozó sas jelenik meg, Jupiter pedig „elvész a felhők közt, melyek ezalatt odafent megnyíltak: látni az Olimposz csúcsát, melyen az istenek tanyáznak”. Itt csak füst van, közben valami villan, de ez nem méltó lezárása az isteni átváltozás mulatságosan ünnepélyes történetének befejezéséhez. A tv-Amphitryon elmondja ugyan a póruljárt és megdicsőült thébai hadvezér kalandját, de legföljebb pillanatokra érezzük benne a tragikomédiát, amiről prológusában Plautus is beszél, s amit a darab végén az ő Amphitryonja így összegez: Semmi baj, hogyha Jupiterrel kell osztoznom a javakon, s most már ő akarja kiengesztelni a legfőbb istent. A Kleist-darab jó lehetőséget kínált, elmélyültebben, több körültekintéssel másként is sikerülhetett volna. Sütő András köszöntései Amikor 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér című könyve, Sütő Andrást egyszerre szárnyára vette a hír. Irodalmi körökben már régen nem volt ismeretlen, Veres Péter 1954 őszén így kiáltott fel önfeledten: „megálljunk csak emberek, itt író születik", de levelében azt is írta azért, „novelláid még nem lehetnek olyan igaziak, amilyenek majd jönni fognak”. S jöttek is, sorra egymás után, míg végül ott volt az igazi nagy mű, „ tanúskodásképpen egyről és másról”, az anyai ígéret könnyű álmának szivárványos fényében. A sikert a tanúság ténye is segítette, a tájat, ahonnan a híradás jött, a háborút követő évek reménysége után sokáig felhők árnya borította, s a hírhozó szavából nem volt nehéz kihallani a hitet, amit egyformán táplált a közös gondban fészkelő felelősségtudat és a jövőt formáló szándék. Az Anyám könnyű álmot ígér hetek alatt őszinte könyvsiker lett, jelentőségéből azóta sem veszített, szavait az idő tovább nemesítette. Sütő művészete kezdettől arra keresi a választ, hogyan lehet áthidalni az idő szakadékait, melyek végzetesen szembeállítanak népeket, országokat. Ezért keresi mindig az otthonhoz vezető utat, szolgálva a kölcsönös hazatalálást, de pillanatig sem feledi, hogy „a nemzetközihez a nemzetin át vezet csak út”. S tovább is lép, mert tudja, hogy az együvé tartozás értékek hordozója, s azt is magabiztosan vallja: „A mi fáink igenis az égig nőnek, hogy lombjuk testvérlombokkal ölelkezzék a véges térben s a végtelen időben.” Nagy László ravatalánál mondta ezt, s ráfelel a végső szentencia: „Valóban nincs semmi az Egészen kívül”. A földről, amely adta és ahol él, mindig messze vezettek utak, Rodostóba épp úgy, mint tibeti lámakolostorok magányába vagy Ábel Amerikájába, de a kicsi haza gondját mindenki magával vitte, bármerre sodorta is a történelem kényszere vagy a maga elé tűzött feladat. Vörösmarty gondolata, a hazai emberiség, itt mindig egyet jelentett, s közös a tanulság is, úgy ahogyan Sütő András szolgálja, bölcs megértéssel, a szeretet gyöngédségével, az értékek tiszteletével. Mindegyikre szükség van, talán jobban, mint bármikor. Illyés Gyula így szólította meg: „Te vagy a mai magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza.” Az is. Őrtüzénél sokan melegednek, mert a „kollektív sorsviselés" nemcsak a nemzetiségi eszmélet táplálója és megtartója, hanem olyan közös feladat, amiben ott van az emberiség megmaradásának reménye és felelőssége is. Most hatvanéves, tegyük hozzá, remekművekkel a háta mögött. A tévé több műsorral is köszöntötte, újra láthattuk az 1981-ben készített portréfilmet is, mi pedig innen messziről kívánunk neki további gazdag éveket. CSÁNYI LÁSZLÓ A színházi évad értékelése Tudatosabb tervezés, áttekinthetőbb színházi koncepció, a biztonságra való törekvés jellemezte az 1986-87-es színházi évadot. Ennek nem mond ellent, hogy a műsortervezésben ősszel még sok bizonytalanságot lehetett tapasztalni; ezek elsősorban a színházrekonstrukciókkal, társulatépítési törekvésekkel függtek össze - tájékoztatta Gödöllői Lajos, a Művelődési Minisztérium színházi osztályának vezetője az MTI munkatársát, értékelve a színházaknak az elmúlt tíz hónapban nyújtott teljesítményét. Miként elmondta: a színházak vezetőinek döntő többsége az eddigieknél sokkal körültekintőbben, a művészi igényességre jobban törekedve, a művelődéspolitikai célokat és a közönségigényt jobban szem előtt tartva állította össze a bemutató- és repertoártervet. Bár különösebben kiemelkedő teljesítményről, látványos, nagy sikerekről vagy bukásról nem lehet beszélni - a vártnál jobb évadot zártak a színházak. Néhányuk nagyon is sikeres évadot könyvelhet el, s szinte nincs olyan társulat, amelynek programjából ne lehetne kiemelni egy vagy több, az átlagot meghaladó színvonalú produkciót. Ebben az évadban is, mint már esztendők óta, mutatkoztak a kommercializálódás veszélyének a jelei.Kifejezetten csak a könnyed szórakoztatás céljait szolgáló művek szép számmal akadtak ugyan csaknem minden társulat műsorán, de sokan képesek voltak arra, hogy ezeket színvonalasan vigyék színre. A hazai társulatok mintegy 250 új darabot mutattak be, a választott művek azt tükrözik, hogy a színházak többsége inkább a biztonságra törekedett, s bár akadtak folytatandó kísérletnek tekinthető színpadi megoldások, kevés volt a szakma vagy a közönség számára ismeretlen mű. Örvendetes viszont, hogy emelkedett a műsorra tűzött magyar drámák száma. A jövőre előretekintve is optimizmusra ad okot, hogy több fiatal, tehetséges hazai drámaíró kapott színpadott. A magyar klasszikus, a századfordulón és a két világháború között alkotó szerzők újrafelfedezésének folyamata is kiteljesedett. Olyan alapművekkel gazdagodott a választék, mint Katona József, Madách Imre, Móricz Zsigmond, Németh László, Bródy Sándor alkotásai. A szocialista drámairodalom azonban a kívánatosnál kevésbé van jelen a magyar színpadon. Elsősorban a szovjet szerzők műveit játszották-játsszák, ebben jelentős szerepe volt a Barátaink-Kortársaink sorozatnak, amely felhívta a figyelmet a kortárs szovjet drámákra. Néhány bolgár, cseh, és lengyel szerző műve is helyet kapott a műsortervekben.