Tolna Megyei Népújság, 1988. február (38. évfolyam, 26-48. szám)
1988-02-06 / 31. szám
14 NÉPÚJSÁG Elefántcsontpart Nők a többnejűségért Az elefántcsontparti nőmozgalom legújabb harci feladata a többnejűség visszaállítása. Feleségek és barátnők indokai természetesen eltérőek, de egy tőről fakadnak: a nyugat-afrikai ország gazdasági bajaiból. „Törvényesítjük a poligámiát?” című cikkével az abidjani esti lap, az Ivor Splr régóta lappangó vitát robbantott ki. Egy felmérésről számolt be, miszerint a megkérdezett feleségek és barátnők többsége helyesli a többnejűséget, amelyet 1964-ben, négy évvel a függetlenség megszerzése után tiltottak be az egykori francia gyarmaton. A feleségek érve az, hogy gazdaságosabb lenne egy fedél alatt lakni. A barátnők pedig nehezményezik, hogy sem gyermekeik, sem ők nem részesülhetnek a családokat megillető társadalombiztosítási juttatásokban, noha nekik is éppoly hűségeseknek kell lenniük mint a törvényes feleségnek. Mivel magyarázzák a szociológusok a többnejűség-párti lobby erősödését? Azzal, hogy a többnejűség betiltásával nem változtak meg az erkölcsök és a szokások ebben az országban. Ha valaki törvényes felesége mellett egy vagy több szeretőt tart, ezt ma sem ítéli el senki, még a feleség sem. A társadalmi viszonyok változatlanok, ám a nyersanyagárak zuhanása az utóbbi években gazdasági válságba taszította az országot, amely főleg a kakaó és a kávé kiviteléből él. Mind kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy több lakást béreljenek, több konyhára adjanak konyhapénzt. De mivel a többség ezt mégis igyekszik megtenni, anyagilag végül is mindeki rosszul jár. Egy tanítónő így nyilatkozott a lap hasábjain: „Az új törvényt a nők egyenjogúsításának a jegyében hozták. A valóságos következmény azonban az lett, hogy két részre oszlott a nőtársadalom: egyenjogúakra és jogtalanokra. A törvénytelen feleségek és gyermekek irányában a férfiaknak nincs semmilyen törvényes kötelezettségük”. Sokan hivatkoznak arra is, hogy más nyugat-afrikai országokban - Szenegálban, Maliban, Gabonban, Kamerunban -, ahol nagyobbrészt iszlám vallású a lakosság, az első esküvő előtt ki kell nyilatkoztatnia a vőlegénynek, hogy több feleséget akar-e, s ezt a döntését később nem változtathatja meg. Elefántcsontpart lakóinak csak egyharmada mohamedán, a többiek keresztények vagy a természetvallás hívei. A városokban élő nők ma nagyon irigykednek falusi asszonytársaikra, akik változatlanul mind együtt lakhatnak férjükkel, akár törvényes feleségek, akár nem. A háztartási munkát megosztják egymás közt. A messzi falvakban az ilyen „törvénysértés” fölött mindig is szemet hunytak a hatóságok. Cirkuszegyetem Olaszországban Húsz év óta dédelgetett terv válik valóra Olaszországban: Franciaország és Spanyolország után Itáliának is lesz cirkuszegyeteme. Valamennyi nagy olasz cirkusz támogatja a tend megvalósítását, és számos nagyváros, köztük Milánó és Verona, ajánlott fel telket az egyetem és a hozzátartozó múzeum felépítéséhez. A terv bábái abban is reménykednek, hogy sikerül megállítani a legjobb olasz artisták kivándorlását, akik most elsősorban Amerikába mennek. Olaszországban régi hagyományai vannak a cirkusznak. A század első felében legendás híre volt a Sarrazani-társulatnak, az utóbbi évtizedekben pedig az Orfei-cirkusz tett szert hasonló hírnévre. Bohócaik a legnemesebb „commedia dell’arte” hagyományaiból merítettek. Az utóbbi években azonban a cirkusz is válságba jutott. Nagy viták robbantak ki az állatok felléptetéséről és a velük való bánásmódról; egyre kevesebb lett a hely, ahol a vándorcirkuszok sátrat verhettek, egyre rövidebb ideig léphettek fel egy-egy helységben, egyre sokasodtak a bürokratikus megkötöttségek. A cirkusz érzi meg a legjobban a televízió konkurenciáját, amely főleg a kis cirkuszokat teszi tönkre. Olaszországban, ahol néhány éve még valóság volt a Fellini „Országúton” című filmjében megelevenített világ, a cirkusz a show-műsorok egyik eleme lett, persze főleg a nemzetközi, vagyis az amerikai recept szerint. Pedig a cirkuszművészet mindig erősen ragaszkodott a hagyományokhoz, nem volt hajlandó elfogadni a külső körülmények által diktált változásokat. Éppen a hagyományőrzés lesz a célja Európa harmadik cirkuszegyetemének. A hagyományok közül egyet azonban száműznek az állatszámokat. Az intézmény gondoskodik majd a leendő artisták és bohócok magas fokú képzéséről. Friss erőknek, új tehetségeknek akarnak érvényesülési lehetőségeket kínálni, hogy ne kizárólag a cirkuszi dinasztiák tagjai közül kerüljenek ki az utódok. Az iskola „elsősei" 9-11 évesek lesznek. Ebben a korban sajátíthatók el a legkönnyebben az alapgyakorlatok, s a felismert adottságok alapján az ilyen korú gyermekek szakosítása a legeredményesebb. Mód nyílik arra is, hogy az öreg artisták elárulják „titkaikat” a fiataloknak: közvetlenül az egyetem mellett lesz az otthonuk. Az egyetemhez tartozó múzeumban pedig a nagyközönség megismerkedhet a régi nagy csillagokkal, köztük Alfredo Codonával, aki a világon először csinálta meg a trapézon a halálugrást, a salto mortalét. Sziúk és paragrafusok XX. századi indiántörténet A sziú indiánok kiásták a csatabárdot. Ez az észak-amerikai néptörzs egy évszázadnyi szünet után csütörtökön ismét közös vezért választott, hogy együtt vívják meg harcukat és sápadtarcúak ellen őseik földjének egy darabjáért, a Black Hills nevű, erdős, hegyes dél-dakotai területen. Ez a mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület a sziúk szent földje, amelyet 110 esztendeje az akkori amerikai kormány az indiánok szerint teljesen jogtalanul kobozott el tőlük, hogy aranyat kutató kalandorok számára szabaddá tegye a terepet. A sziúk harci elszántsága magas hőfokú, bár a csatabárd jelképesen értendő. Bárd és puska helyett paragrafusokat forgatnak majd a huszadik századi indiántörténet hősei. Réges-rég elragadott földjüket megpróbálják visszaperelni, vagy legalábbis kártérítést kapni érte. E földdarabhoz való jogukat ugyanis maga az amerikai kormány is elismerte egy 1868-as szerződésben, ám később ennek ellenére elragadta tőlük. A harc vezéréül kiszemelt indián jól szabott öltönyhöz, nem pedig mokaszinhoz vagy tokból készült fejdíszhez szokott. Phillip Stevens, a vezér, sikeres üzletember, egy jól menő kaliforniai cég elnöki székét hagyja ott, hogy február 23-ra tervezett ünnepélyes beiktatása után teljesen új feladatának szentelhesse magát. SZIGETELÉS! SZIGETELÉS! LAPOSTETŐK SZIGETELÉSE VÍZSZIGETELÉS - a műszakilag legcélszerűbb és leggazdaságosabb (Bitulax, Bikoflex, Akvabit) technológiával, a 8/1986. (Vili. 2.) ÉVM sz. rendelet figyelembevételével. LAPOSTETŐK KOMPLEX FELÚJÍTÁSA, ÚJ TETŐK KÉSZÍTÉSE- szigetelés, bádogos szerkezetek, hőszigetelés, lejtés-kialakítás (hőszigetelő beton) utólagos páraelvezetés megoldása. TETŐSZIGETELÉS TERVEZÉSE NYÍLÁSZÁRÓK UTÓLAGOS SZIGETELÉSE - jól bevált, tartós megoldással. NEDVES FALAK KISZÁRÍTÁSA, további nedvesedés megakadályozása garantált technológiával. Referenciamunkák megtekintését biztosítjuk. Gyors, pontos és megbízható kivitelezést vállalunk. Kérje ajánlatunkat. SZIGMA Építőipari Kisszövetkezet Szekszárd, Vak Bottyán u. 6. 7101 Telefon: 74-11-685.359 Pályázati felhívás Paks Város Tanácsa pályázatot hirdet városfejlesztési feladatokat jelentő munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltétele: - építőmérnöki, építészmérnöki vagy építész üzemmérnöki végzettség, - magas szintű szakmai gyakorlat, - erkölcsi feddhetetlenség. Kiemelt fizetést biztosítunk, lakásmegoldási lehetőség van. A pályázatokat március 31-ig kell benyújtani a városi tanács elnökéhez. Cím: 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 55-61. A Tolna Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztálya Szekszárd PÁLYÁZATOT HIRDET pénzügyi főelőadói állás betöltésére. Feltétel: szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség. Pályázat benyújtásának határideje: 1988. február 15. m A Bátaszéki Cserép- és Vázkerámiagyár számviteli, vagy közgazdasági felsőfokú végzettségű munkatársat keres GAZDASÁGI VEZETŐHELYETTES munkakörbe. Elsősorban fiatal, kezdő szakember jelentkezését várjuk. Jelentkezés: a gyárvezetőnél. Telefon: Bátaszék 140/11-es mellék. (50) KERESKEDELMI VÁLLALAT A TITÁN Kereskedelmi Vállalat Tolna Megyei Kirendeltsége, Szekszárd TITKÁRNŐT keres. Követelmények: Középfokú iskolai végzettség, gép- és gyorsírói szaktudás, jó megjelenés, jó szervezőkészség. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen, illetve a 11- 228-as telefonszámon. (58) A Dédász Vállalat Szekszárdi Üzemigazgatósága FELVÉTELRE KERES:IBM PC típusú számítógépre számítástechnikai előadót (programozásban és kezelésben gyakorlott), valamint érettségivel rendelkező adatrögzítőt, érettségizett, SZTK- és bérszámfejtésben jártas ügyintézőt, - érettségivel és gyakorlattal rendelkező számlalikvidátort. Jelentkezés helye: Szekszárd, Bezerédj u. 7-9. KISTENYÉSZTŐK, FIGYELEM! A Hőgyészi Állami Gazdaság keltetőüzemében New Hampshire fajtájú vegyes ivarú naposcsibe február hóra 11 Ft/db, naposkakas május, június, július hónapra áron még előjegyeztethető. A gazdaság a megrendeléseket a beérkezés sorrendjében veszi előjegyzésbe és az átvétel időpontját visszaigazolja. Levélcím: Hőgyészi Állami Gazdaság, Hőgyész 7191 Telefon: 74-88-313, Telex: 14-350. „ Boltvezetők! Bővíthetik boltjuk áruválasztékát, növelhetik vevőkörük elégedettségét, ha igénybe veszik az egységcsomagküldő szolgáltatását - Négyféle összeállításban kínálunk alapvető papír- és írószerárukat tartalmazó típuscsomagokat, - egy-egy csomag fogyasztói ára 4600 és 5300 forint között van (ez a 25%-os általános forgalmi adót is tartalmazza) - számlázás nagykereskedelmi áron, - rendelését postán teljesítjük. Részletes tájékoztatást ad az Ápisz Kereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztálya. Cím: Budapest, Wesselényi utca 6.1075 JOBB ÁRUKÍNÁLAT, NAGYOBB NYERESÉG! ... A Pécsi Vegyipari Gépészeti Szakközépiskola technikusminősítő vizsgát szervez általános vegyész és vegyipari gépész technikumi oklevél megszerzésére. JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK: 1. A szakiránynak megfelelő szakközépiskolai érettségi bizonyítvány és két éves szakmai gyakorlat. 2. Érettségi bizonyítvány, a szakiránynak megfelelő szakmunkásbizonyítvány, de ebben az esetben szakmai különbözeti érettségi vizsgát kell tenni a technikusminősítő vizsgán való részvételhez. A felkészülés történhet egyénileg, konzultációs és tanfolyamos formában. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1988. március 31. Részletes tájékoztatást és jelentkezési lapokat az iskola titkárságán lehet kapni: Pécs, Székesfehérvár u. 4. és Pécs, Rókus u. 2. szám alatt. Levélcím: Vegyipari és Vegyipari Gépészeti Szakközépiskola, Pécs, Pf.: 64. 7601 (31) Építők figyelem! Kedvezményes áthidaló és gerendavásárt tartunk. Ajánlatunk: A—12 A—16 A—20 A—24 E7 66 202 Rt 257 Rt 329 Rt 430 Rt 916 Rt Kereskedelmi és Szolgáltató Iroda, Szekszárd, Perczel u. 1-3. Tambor-presszó mellett. , 1988. február 6. Felveszünk tmk-munkára villanyszerelőt. Jelentkezés: Ragóczki János tmk-vezetőnél személyesen, vagy a 11-413-as telefonon. Szakály testvérek Ipari Kisszövetkezet, Szekszárd, Rákóczi út 15. (90) A Mecseki Szénbányák Szolgáltató Üzeme, Komló, Északi Bányaüzeme, Mázaszászvár, Nagymányoki Brikettüzeme, Nagymányok jogtanácsost, vagy jogi előadót felvesz, elsősorban munkajogi, társadalombiztosítás-jogi gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: a Mecseki Szénbányák személyzeti osztályán, Pécs, Komját A. u. 5. Telefon: 12-333. (3) A Tolna Megyei Lakáskarbantartó Leányvállalat, Tamási, Rákóczi út 21. felvételre keres asztalos, ács és kőműves szakmunkásokat. Érdeklődni lehet: Tamási, Rákóczi út 21. Telefonon 14-34. ksz.: 714. (41)