Tolnai Népújság, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-22 / 248. szám

1991. október 22. PÚJSÁG 5 A forradalom üzenete Országgyűlési képviselők 1956-ról Király Zoltán: Indulatok nélkül — Kisgyerekként éltem meg 1956-ot, s így az események­ben egyáltalán nem voltam érintett. Éppen ezért bennem nem feszülnek olyan indulatok, melyek akár az egyik, akár a másik oldalon fellelhetők. Tehát úgy vélem, hogy 1956 megíté­lésében képes voltam, képes vagyok tárgyilagos maradni. Ezért szeretném elmondani: jó lenne végiggondolni Nagy Imre '56-ban megfogalmazott s ki­nyilvánított koncepcióját, Ma­gyarország örökös semleges­ségét. Manapság, amikor a kormányzat a NATO felé ka­csingat, rendkívül időszerű lenne '56 szellemének megfele­lően bejelenteni a katonai sem­legességet. Ha úgy tetszik, ezen a ponton van közöm 1950-hez. Mécs Imre: Követendő alapelvek — Életem meghatározó em­léke volt 1956 október 23-a. Mindenekelőtt arra a nemzeti egységre gondolok nagy örömmel, ami száz­évenként egyszer, ha létrejön a magyar történelemben. Megérintett bennünket '56, s egész éle­tünkben erre az egységre, ös­­­szefogásra, együttgondolko­dásra kell törekednünk - éppen azért, mert manapság mindez nincs jelen a közéletben. Más szempontból is fontos szá­munkra 1956, a közösségalko­tás, az öntevékenység, a szo­ciális gondolat szempontjából, mely elvek ugyancsak vissza­szorultak mostanság. Nem '56 direkt tanítását kell most követ­nünk, hiszen a világ nagyot vál­tozott. Az alapelvek, '56 alapel­vei viszont annál fényesebben ragyognak. Orbán Viktor: Kiindulási pont — Kevés olyan szerencsés ország van a kelet-európai ré­gióban, mint Magyarország. Nekünk ugyanis volt, van lehe­tőségünk arra, hogy a rend­szerváltás folyamatában vis­­­szatekintsünk egy szilárd pontra, 1956-ra. Ez az ese­mény, számunkra, fiatal de­mokraták számára ugyanazt je­lentette, mint a tapasztalatlan táncosnak a kályha, ahonnan el lehetett indulni. Ekkor születtek meg azok az alapelvek, jöttek létre azok az értékek, melyek mentén szembe lehetett for­dulni a rezsimmel. Olyan em­beri magatartásra adott példát '56, melyet bátran lehet vállalni. Pozsgay Imre: Sorsdöntő szerep — 1956 újraértékelése és társadalmi-politikai elismerése sorsdöntő szerepet játszott a rendszerváltásban. Örülnék, ha a magyar történelemben és az emlékezetében a legkiemelke­dőbb helyet foglalhatná el az '56-os forradalom. Torgyán József: Talpra állt a nemzet — Számomra 1956 október 23-a és az azt követő közel két hét azt jelentette, mint sivatagi vándornak egy pohár hideg víz a szomjanhalás küszöbén. Az egész nemzet állt talpra, s az eseményeket napjainkkal öszehasonlítva meg kell állapí­tanom: akkoriban a nép jobban tudta, hogy mit kell tennie, mint ma a profi vezetőség. Akkor ugyanis tudtuk, hogy sajtóra, rádióra van szükségünk, ezért vonultak a forradalmárok már rögtön az elején a rádió és a Szabad Nép székháza ellen. Tehát az '56-os forradalom az én értelmezésemben nagyobb győzelem, mint annak idején a maroknyi spártai katona termé­­pülei helytállása, hiszen mi a vi­lág legnagyobb katonai hadere­jével szemben az általuk támo­gatott bolsevizmust győztük le. Fel is tudtuk volna építeni or­szágunkat, ha nem árul el ben­nünket a Nyugat. Vásárhelyi Miklós: Mélységes demokratizmus — Azokért az eszményekért, melyeket mi 1956-ban magunk elé tűztünk, azok megvalósítá­sáért ma nem történik elegendő erőfeszítés. Annak a kamarilla­­politikának, melynek most a közéletben tanúi vagyunk, semmi köze ahhoz a mélysé­ges demokratizmushoz, mely '56-ban például a munkástaná­csokban, a forradalmi bizottsá­gokban, különböző népi szer­vekben és magában a kor­mányzatban is megnyilvánult. 1956 manapság jó hivatkozási alap, de ha tartalmilag is ele­mezzük a dolgot, akkor már sokkal komorabb a kép. S mindezekhez hozzá kell ten­nem: egyenesen nemzeti szé­gyennek tartom, hogy har­mincöt évvel a forradalom után az abban részt vettek, a legna­gyobb áldozatot vállalók, életü­ket kockára tevők sem erkölcsi, sem anyagi rehabilitálása nem történt meg. Zimányi Tibor: Közös célok — A visszaemlékezések örömet, az új benyomások szomorúságot okoznak szá­momra. Mégpedig azért, mert az akkori magyar egység szét­­foszlott, holott arra soha na­gyobb szükség nem lenne, mint manapság, amikor élhetünk a szabadsággal. 1956-tal vissza is lehet élni, mert amit annak nevezünk, az pár mondat. Ak­koriban a fő céllal, a független­séggel és a demokratikus ki­bontakozással mindenki egyet­értett. Most mindenekelőtt a gazdasági talpraállás, és nem szabad ezt sem elfelejteni, az erkölcsi megújulás lenne a cél­kitűzés. Ez utóbbi azért is, mert a történelmi igazságtétel elen­gedhetetlen. Nem bosszúállás­ról van szó, hanem arról, hogy a jogállamiságnak megfelelően a bűnösöket meg kell büntetni. Nem feltétlenül börtönnel, ha­nem megnevezéssel, mert csak akkor lehet lezárni a múltat, kü­lönben örökké égő sebek lesz­nek az emberekben. Torgyán József Orbán Viktor Király Zoltán Zimányi Tibor Vásárhelyi Miklós Pozsgay Imre Mécs Imre Emlékezés a köztársaság kikiáltására „Nagy lépést tettünk a demokrácia irányába” Interjú Szűrös Mátyással, az Országgyűlés alelnökével A kép, amely két évvel ez­előtt bejárta nemcsak a hazai, hanem a világsajtót, máig em­lékezetes: Szűrös Mátyás a Parlament ablakánál állva beje­lenti, hogy Magyarország állam­formája 1989 október 23-i dá­tummal ismét köztársaság. Er­ről a pillanatról, pontosabban annak előzményeiről és ké­sőbbi hatásairól beszélgettünk Szűrös Mátyással, aki az Or­szággyűlés szünetében adott interjút lapunknak. — Annak idején, mi reform­­politikusok, a lehetőségek mér­tékében igyekeztünk hozzájá­rulni ahhoz a folyamathoz, amelynek keretében bővíthet­tük az ország nemzetközi moz­gásterét és szuverenitását. El­képzeléseinknek megfelelően a szabad és demokratikus Ma­gyarországot kívántuk felépí­teni, többpártrendszerrel. Ter­mészetesen a következteté­sekhez, felismerésekhez foko­zatosan jutottunk el, ezt azért hangsúlyozom, mert a plenáris ülés külpolitikai vitájában is el­hangzott, hogy az állampárt, a hatalom az ellenzék nyomásá­nak követeztében volt kényte­len a függetlenedés útját járni. — Ez nem így történt? v- A kölcsönhatást termé­szetesen nem szabad figyel­men kívül hagyni. De úgy gon­dolom, hogy a saját felismeré­seink alapján a nyolcvanas években elkezdtük elemezni a nemzeti és nemzetközi érdek közötti viszonyt. Nem volt ne­héz felismernünk azt, hogy a nemzeti érdek képviselete a feladatunk a k­ülpolitikában. Mindezt azért bocsátom előre, mert a köztársaság kikiáltása nagyon fontos történelmi moz­zanat volt ebben a folyamat­ban. Hiszen ezzel is demonst­ráltuk szuverenitásukat.­­ Ezt a bejelentést na­gyon sokan valóban örömmel fogadták. — Azóta se nagyon láttam olyan tömegmegmozdulást, amely ennyire megtestesítette volna a nemzeti érzéseket. Mindenfajta előzetes szervezés nélkül, csak egy rövid közle­mény közzétételével értesítet­tük a lakosságot arról, hogy mindenkit szeretettel, tisztelet­tel várunk erre a napra, azaz 1989 október 23-ra, amikor is déli 12 órakor kikiáltjuk a köz­társaságot. — Az időzítésben rejlett némi célzatosság? Október 23-a ugyanis nevezetes nap történelmünkben . . . — Természetesen, mivel a kormánnyal együtt korábban már arra a következtetésre ju­tottunk, hogy 23-át ünneppé, a szabadság és a függetlenség napjává kell nyilvánítani. Ez tu­datos törekvés volt részünkről, így válhatott október 23 a forra­dalom és szabadságharc, il­letve a köztársaság kikiáltásá­nak ünnepévé. Óriási hatást tett rám is az a több mint százezer ember, aki megjelent a Kossuth téren, látszott rajtuk, hogy va­lami olyasmi történik, ami az ő akaratukkal, szándékukkal egybeesik. Egy nagy lépést tet­tünk a demokrácia irányába. Felemelő érzést jelentett szá­momra az Országház erkélyé­ről azt a rövid szózatot elmon­dani, melyet éjszaka írtam meg, s melynek keretében­ kikiáltot­tuk a köztársaságot. Életem és politikai pályafutásom nagy pil­lanata érkezett el ekkor. — Két jelentős eseményről esett eddig szó, 1956 október 23-áról, illetve 1989 október 23-áról. Miként vonna közöt­tük párhuzamot, napjainkra történő kitekintéssel? — A választások előtt mi magunk, reformpolitikusok, il­letve az ellenzéki erők a legiti­mitásukat 1956-hoz kötötték. A harmincöt évvel ezelőtt lezajlott forradalom az úgynevezett lé­tező szocializmus első jelentős, robbanásszerű válságát jelen­tette. A változásokat akkoriban sokan a demokratikus szocia­lizmus alapján képzelték el. Annál is inkább, mivel a fősze­replők ezen a platformon álltak, beleértve a mártír miniszterel­nököt, Nagy Imrét is. Ez a gon­dolat az 1987-es lakitelki ta­nácskozáson is jelen volt. Erő­teljesen jelentkezett 1956-ban a nemzeti sajátosságok figye­lembevételének a követelmé­nye is. Akkor ez legmarkán­sabban a semlegesség kinyil­vánításában nyilvánult meg. Mindehhez 1989 október 23-a szervesen kapcsolódik, mint a reformok, a változtatások, a demokrácia, a szociális piac­­gazdálkodás kifejezője. Napja­inkban pedig mindez kezd megvalósulni. A parlamenti poli­tikai vitanapon is mindenki hangsúlyozza, hogy az elmúlt néhány év legnagyobb ered­ménye az, hogy sikerült vissza­nyerni szuverenitásunkat. 1956, 1989 és napjaink össze­vetéséből kiderül, hogy a ma­gunk elé tűzött célok egyre el­érhetőbbé váltak. Független, demokratikus országban ünne­pelhetjük október 23-át, minden nehézség ellenére.­­ Viszont attól tartok, hogy nem minden alakult úgy, ahogy annak idején önök elképzelték.­­ Nem minden alakult úgy, ahogy mi elképzeltük, persze, a költők és a politikusok szeret­nék előre látni a jövőt, de ez nem biztos, hogy minden eset­ben jó lenne. Végül is, alapve­tően megteremtettük a demok­rácia intézményrendszerét, ez alapvetően működik, hozzálát­tunk a tulajdonviszonyok átala­kításához, a gazdasági szerke­zet modernizálásához. Sok minden másképp valósul meg, mint 1956-ban vagy 1989-ben, mégis alapvetően a demokrá­cia, a szociális piacgazdaság felé haladunk. Minden remé­nyünk megvan arra, hogy a hu­szadik század végén egy de­mokratikus, szabad Magyaror­szág polgárai legyünk. — Ön gyakorta megfordul hivatalos küldetésben külföl­dön. Miként ítélik meg hazán­kat más országokban? — A világban jó a megítélé­sünk, bár annyira már nem va­gyunk az előtérben, mint a nagy változások idején. Továbbra is nagyra értékelik azt, hogy Ma­gyarország itt, Közép- és Ke­let-Európában szinte a béke szigete másokhoz képest. Azt is nagyra tartják, hogy sok min­den történt a demokrácia és a modernizáció érdekében.­­ Nem ünneprontásként, de hadd tegyem fel a kérdést: nem érzi mostanság úgy, hogy október 23-a közeledté­vel mintha kevesebb szó esne a két évvel ezelőtti nagy pillanatról? — Kétségtelen, hogy a köz­társaság kikiáltásának ünnepe már tavaly sem kapott kellő hangsúlyt, sokkal inkább a rendszerváltás szempontjai ke­rültek előtérbe. Sok tekintetben el is feledkeztek arról, hogy ezek a változások 1956-ra is visszavezethetők, a demokrati­kus szocializmus eszméjéhez. Ennek ellenére én mégis hi­szem, hogy az emberekben mélyen él 1989 október 23-a, a közvélemény erre a napra min­dig örömmel és szívesen emlé­kezik vissza. Ezt tapasztalom az országban, bárhol is járok. Az oldal anyagait Szeri Árpád írta, a fotókat Gott­­vald Károly készítette.

Next