Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20 / 169. szám
TOLNA MEGYE SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEI SÚLYOS HELYZETBEN VANNAK (9. oldal.) JXIOXO^ BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JÚLIUS 20-21. SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 27 FORINT A közvetítő ismét asztalhoz ültette a feleket Folytatódott a húsipari sztrájk Szekszárdon Változatlan, közel teljes részvétellel folytatódott tegnap reggel is a sztrájk a Szekszárdi Húsipari Rt.-nél. A szakszervezet költségére az újságok, üdítő mellett ebédet is kaptak a dolgozók, nevezetesen, az egyébként sztrájkoló szakács társadalmi munkában gulyáslevest főzött. A sztrájktörvény értelmében a dolgozóknak a munkabéren kívül minden juttatás jár, a kötelező reggelit eddig is megkapták. Délelőtt megkezdte a közvetítést a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szervezet vezetője, dr. Gulyás Kálmán. Az új szervezet Szekszárdon mutatkozott be, miután ez az első ügye. Délután négy után sikerült a feleket ismét közvetlenül a tárgyalóasztalhoz ültetnie. Hat óra tájban úgy tűnt, meglesz a megállapodás, a munkáltató képviselői teljes számban a portán a „szakszervezeti folyosó” végén várták, hogy megszülessék a megállapodás. A sztrájkbizottság akkor már második órája vitatta a munkáltató „utolsó” ajánlatát. Később ismét ők is összeültek, s a közvetítő még hét órakor is járkált a tárgyalócsoportok között. Szakértőként vett vett részt a tárgyaláson Vörös Péter, az MSZOSZ állandó tárgyalóbizottságának a vezetője. Közvetített a nap folyamán Jánosi György, országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke és Csáki Béla Szekszárd szocialista alpolgármestere is. Lapzártakor még az is kérdéses volt, hogy meddig várnak egymás döntésére, s folytatják a tárgyalásokat a hét végén. (Folytatás a 3. oldalon.) Érdemes-e vállalkozni? A címben feltett kérdés végiggondolását segítette elő az a vállalkozói nyílt nap Simontornyán, amelyet a Simontornyai Bőrgyár Rt. Munkábahelyezést Elősegítő Bizottsága, a helyi önkormányzat és a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezett a bőrgyárból elbocsátottak, valamint kezdő vállalkozók, vállalkozási ötlettel rendelkezők részére. A résztvevőknek Szőllősi Béla, a Bankárok Alapítvány ügyvezető igazgatója, Köpenczei István, a vállalkozásfejlesztési alapítvány munkatársa és Nagy Ferenc térségi foglalkoztatási tanácsadó tartott előadásokat a vállalkozáshoz szükséges alapvető tudnivalókról. A cél az volt, hogy a tizennégy érdeklődő olyan információkhoz jusson, hogy eldönthesse: érdemes-e a továbbiakban vállalkozói tanfolyamot elvégeznie. Nagy Ferenc a nyílt napot ebből a szempontból sikeresnek minősítette, a MEB pályázatot fog kiírni simontornyai vállalkozói tanfolyamok megtartására. (tf) Pénz állt a házhoz A Nemzeti és Etnikai Kisebségért elnevezésű közalapítvány 150 ezer forintot utalt át a napokban a Fadd-Domboriban található nemzetközi tábor lakói számára. Ez az összeg a német, olasz, a román és természetesen a magyar gyermekek nagy örömére újabb programokat - budapesti, pécsi és szekszárd-környéki kirándulást - tesz lehetővé. VII. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM A miniszter szerint tarthatatlan a háromnegyedes szorzó Dilettantizmus a finanszírozásban Szabó György népjóléti miniszter tarthatatlannak nevezte a kis kórházakat sújtó háromnegyedes szorzót, ugyanakkor úgy vélekedett, Tolna megyében nincs kórházleépítési válság. A miniszter - aki tegnap Szekszárdra, Bonyhádra és Tengelicre látogatott - támogatja a megyeszékhelyet elkerülő út megépítését. Szabó Györgyöt délelőtt hivatalában fogadta Bach József, a megyegyűlés elnöke. A vendég a megyei kórházban tett látogatása után tartott sajtótájékozta tón példaértékűnek nevezte az ott folyó 2,3 milliárdos beruházást, a műtőblokk építését. Kiemelte, hogy a helyi vezetők rugalmasan tudtak alkalmazkodni a nehezedő feltételekhez, mert az olcsóbb megoldásokat az ellátandó feladatok sérelme nélkül keresték. A miniszter szerint nincs kórház-leépítési válság Tolnában - legalábbis az ország más területeihez képest -, hiszen itt „csupán” 73 ágyat kell megszüntetni. Ennek kapcsán - miközben hangsúlyozta, hogy nem akar a helyi illetékes fórum helyett dönteni - annak a véleményének adott hangot, hogy nem lenne célszerű a Pincehelyi kórházat a jelenlegi struktúrában működtetni. Szerinte meg kellene találni azt a - közelebbről meg nem nevezett - egészségügyi tevékenységet, amelyet eredményesen lehetne működtetni. Érdeklődésünkre elmondta: nem tartja jó ötletnek a pincehelyi kórháznak a megyei kórházba való integrálása, de nyomatékosította, hogy ez az ő véleménye, a döntésre nincs ráhatása. (Folytatás a 3. oldalon.) A miniszter (öltönyben) a bonyhádi kórház udvarán Lemondás Tolnán Feleslegessé vált a bizottság? Fekete Katalin, a tolnai képviselőtestület művelődési bizottságának egykori tagja az e hét szerdai bizottsági ülésen vált meg tisztségétől. Miért? - kérdeztük tőle. — Régóta érlelődött bennem, egy folyamat eredménye ez a lépés. A bizottsági munkát komolyan vettem, szerettem volna felkészülten megjelenni az üléseken és felelősen dönteni. Ez azonban nem volt lehetséges. — Milyen okból? — Véleményem szerint a bizottsági munkát nem lehet kiragadva, a városban zajló folyamatok, az anyagi helyzet, stb. ismerete nélkül végezni. Ezért úgy gondolom, hogy minden külsős bizottsági tagnak szüksége van arra, hogy a képviselőtestületi ülések anyagait megkapja. Azért, hogy nyomon tudja követni bizottsága előterjesztéseinek sorsát, hogy a testület ülésein - tanácskozási joggal - aktívan részt vehessen, tisztában legyen a döntésekkel és azok utóhatásaival. Én azonban - többszöri kérésem ellenére - nem kaptam meg a testületi anyagokat, arra való hivatkozással, hogy sokba kerül. (Folytatás a 4. oldalon.) Az Evasiontól a Savóig. Az említett két autómárkával - s legalább még öttel - Szekszárdon, a Kiskorzó 1. szám alatt tegnap megnyílt Citroen autószalonban lehet találkozni. Az árskála egyébként az 1,4 millió forinttól 7 millió forintig terjed. fotó: Kakó Jenő 1 Hirdetését telefonon a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! Röviden Dr. Brázay Lászlót nevezte ki a népjóléti miniszter az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna megyei vezetőjévé. Az új megyei tisztifőorvost pályázat útján, hét jelölt közül választották ki. Újabb két bankfiók nyílik Pakson augusztus 1-én. A Postabank a barátság úti üzletközpontban, a volt Délker shop épületében, a Siómenti Takarékszövetkezet a Kishegyi út és az Újtemplom utca kereszteződésében lévő üzletsoron nyit fiókot. Az ünnepélyes avatásra mindkét pénzintézet ugyanazt a napot választotta. Negyvennégyen utaznak Paksról Reichertshofenbe csütörtökön, hogy részt vegyenek a bajorországi település, Paks testvérvárosa hagyományos ünnepén, a jövő hét végén sorra kerülő Paarfesten. A küldöttség húsz tagját sorsolással választották ki a jelentkező paksiak közül. A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház július 22-től augusztus 5-ig zárva tart. Ezen két hét idején a szükséges nyári nagyjavításokat, karbantartásokat végzik el az intézményben. A Hőgyész-Farm terveiről. Tájékoztatást kért a hőgyészi önkormányzat a Hőgyész-Farm Rt. igazgatósági elnökétől Gerhard Westerschultétól a társaság jövőjéről, az igazgatóság terveiről. Amennyiben a cég vezetője teljesíti a kérést, a tájékoztatás az augusztus 14-én esedékes testületi ülésen kerül napirendre. Társulási menedzser foglalkoztatásáról tartanak megbeszélést július 22-én Regszemcsén a környék öt települését tömörítő társulás tagjai. A községben aznap gazdaságfejlesztési ötletbörzét is szervez a Tolna Megyei Munkaügyi Központ. Az „aranyolimpia” helyszíne Atlantában. A magyar idő szerint ma hajnalban megrendezett nyitóünnepséggel - 100 évvel az első újkori játékok után - kezdetét vette a XXVI. nyári olimpia. (A játékok részletes programja a 14-16. oldalon.) fotó: feb/reuter b1