Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-25 / 97. szám

Felicísimo Gonzáles Rodríguez, a budapesti Spanyol Nagykövetség mezőgazdasági atta­séja a Szekszárdi Me­zőgazdasági Rt. meghí­vására érkezett a me­gyeszékhelyre. A szakmai programok, nyilatkozatok után si­került szót váltani arról is, hogyan érzi magát Magyarországon, mi­lyennek lát bennünket. Rodrígez úr 57 éves, eny­hén őszülő halántéka el­lenére (de lehet, hogy ép­pen amiatt) nagyon sár­mos, igazi „latin típusú” férfi, aki nem tagadja meg származását, válaszait erős gesztikulálással kí­séri. — Ön két éve él ha­zánkban. Milyennek lát bennünket, magyarokat? — Nagyon jó vélemé­nyem van a az Önök or­szágáról, és ezt, higgye el, nem udvariasságból mondom. A magyarok vérmérséklete, szokásaik, viselkedésük nagyon ha­sonlít a spanyolokéhoz. Mindkét nép alapvetően nyílt, vendégszerető, vi­dám, kedveli a zenét, a táncot, a mulatozást, ugyanakkor kitartó a munkában és nagyon mély történelmi gyöke­rekkel rendelkezik. Buda­pest, ahol élek, gyönyörű város. Könnyű volt itt meg­szokni, tehát nagyon jól érzem magam. A mező­­gazdaság tartozik hoz­zám, így a Földművelés­­ügyi Minisztérium mun­katársainak köszönhetően sokat utazunk vidékre is, tehát sokat láttam már az Önök nagyon szép orszá­gából. A magyar falvak ta­lán kicsit jobb helyzetben vannak, mint a spanyol vidék. - Család? - Két nagy fiam van, akik már felnőttek és ön­álló életet élnek. Egyedül lakom, de nem vagyok magányos. Évente két­szer, a szabadságom ide­jén utazom haza, Mad­ridba pár napra. Ennek el­lenére nincsen honvá­gyam. Itt, Magyarorszá­gon is vannak barátaim. - Milyenek a magyar nők egy spanyol férfi sze­mével? - Gyönyörűek. Bar­nák, mosolygósak, kedve­sek, nagyon nőiesek, talp­raesettek, jó családanyák. Minden jót el lehet mon­dani róluk. - És a magyar ételek? - Szeretem a rántott, panírozott ételeket, a li­bamáj sokkal finomabb itt, mint Franciaország­ban, a cukrászsütemé­nyek szenzációsak. Az egri, a tokaji, a villányi, a szekszárdi, a balatoni bo­roknak, mind-mind egyéni arculatuk van. Ne kérdezze, hogy ezek kö­zül melyik a kedvencem, mert az attól függ, mihez fogyasztom. Amit hiányolok, az a halfélék, a rákok, a tenger gyümölcsei. Spanyolor­szágban a kedvencem a paella (ejtsd: pájjá), ez egy rizses étel, amely ten­geri állatokkal van elké­szítve. A spanyol konyha annyiban más, hogy ná­lunk a különböző tájakon (Andalúzia, Galícia, Kata­­lónia stb.) más és más szokásokat alakítottak ki, tehát nagyon sokszínű a kínálatunk. Manthner ízletes a konyha, mosolygósak a nők SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNKKözelről Márton Péterné az RTL Klub vetélkedőjének első Tolna megyei nyertese Játékos kedvű dombóváriak A televíziós műveltségi vetélkedők igen népsze­rűek a dombóváriak körében, hiszen az Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola pedagó­gusai - dr. Berta Bálint igazgató, Bódogh Zoltán igazgatóhelyettes és Szenyéri Zoltán történe­lem- földrajz szakos tanár - nagyon sok alka­lommal vettek részt és nyertek is ezeken a megmérettetéseken. Vágó István, Rózsa György és Egri János, a közismert műsorvezetők már közeli ismerősként köszöntik a három sikeres dombóvári pedagógust, akik közül dr. Berta Bálint még az 1970-es évek vé­gén mutatkozott be a tele­vízió képernyőjén az Aki mer, az nyer című játék­ban, amit rögtön meg is nyert. Azóta sikeresen szerepelt többek közt az Elmebajnokság, a Van benne valami, a Kerékbár, a Mindent vagy semmit?, a Kérdezz! Felelek! és a Lehet egy kérdéssel több? című játékokban. Ezekre az agytornákra a lakásá­ban található számos használati eszköz és mű­tárgy gyakran emlékez­teti. Bódogh Zoltán az El­mebajnokság, a Melyiket a három közül? és a Ke­rékbár című vetélkedők több fordulóján is sikere­sen jutott túl, de amióta a nyereményt adóztatják, elment a kedve a játéktól. A Mindent vagy sem­mit? című műveltségi ve­télkedő második Tolna megyei nyertese Szenyéri Zoltán volt, aki egy Opel Astrát nyert kilenc forduló után. Úgy tűnik, a játékkedv az utóbbi időben sem lan­kad a városban. Az egyik nemrégiben indult keres­kedelmi adó, az RTL Klub minden hétköznap dél­után látható vetélkedőjé­ben a műsorvezető ismét dombóvári nyertest kö­szönthetett. Marton Peterné lett a 100- ból egy című játék első Tolna megyei nyertese. — Már a legelső adástól férjemmel együtt figye­lemmel kísértük ezt a já­tékot és mivel úgy tűnt, hogy a többi műveltségi vetélkedőnél könnyebb kérdéseket tesznek fel benne, úgy döntöttünk, hogy mi is jelentkezünk játékosnak - mondta a nyertes. - Nagy meglepe­tésünkre a jelentkezést követő egy héten belül a tévétársaság egyik alkal­mazottja arról tájékozta­tott bennünket, hogy ha­marosan sor kerülhet a já­tékunkra. Február végén nem kis izgalommal utaz­tunk Budapestre, a vetél­kedő felvételére. A leg­gyorsabb tíz játékos közé mindkettőnknek sikerült bekerülni. Az alap vetél­kedőt úgy nyertem meg, hogy a kérdésfeltevést követően 1,61 másodperc alatt sikerült a helyes vá­laszt jelző gombot meg­nyomnom. Férjem csak egy kicsit volt lassúbb ná­lam, azonban ő is a képze­letbeli dobogón végzett, harmadik lett. Az aznapi játék nyerteseként­­ zse­bemben már 25 ezer fo­rinttal­­ vághattam neki az utolsó kérdésnek, mellyel a 270 ezer forintos fődíjat lehetett megnyerni. Nagy szerencsémre egy olyan történelmi témájú kérdést kaptam, amit sikerült he­lyesen megválaszolnom. Családi és baráti körben rögtön elárultuk a hírt, de az április 15-i adást köve­tően az utóbbi napokban egyre több ismerős és is­meretlen állít meg az ut­cán és gratulál - mondta hangjában büszkeséggel Zsuzsanna asszony. Úgy tűnik, Fortuna ez­úttal jól döntött, hiszen a szülők a forrásadó levo­nása után kézhez kapott pénzből egy használt Trabit vettek és a három­­gyerekes család ruhatárát is sikerült egy kicsit feltöl­teni.­­Klaub­ Marton Péterné férjével FOTÓ: BAKÓ Ötödik oldal A hiányzó választó I­I . Józsi, aki nem sokat köszönhet a rendszerváltásnak; sem az első, sem a második felvonásában, azt mondja: minek ennyi párt? Hogy eltartsuk őket? Elég lenne egy..., vagy kettő - teszi hozzá határozatla­nul. Józsi - akinek egyéb okokból mély tisztelője vagyok - némi noszo­gatásra biztosan tudatára ébredne, hogy ez bizony nem mindegy, de nem érdekli. És épp ezért lefogadom, hogy legfeljebb vé­le­tlenül került mosta­nában politikai gyűlés közelébe. Ha pedig ez megesett vele, ő is ha­mar rájöhetett, hogy ez a mai kam­pányhevület ugyancsak lagymatag, s ezen az abszolút pártsemleges megfi­gyelésen célszerű elidőzni. Nem a po­litikusjelöltek tehetnek róla, hanem fogyasztóik: az örökbecsű közönség. Az alulfűtöttség önmagában persze nem lenne baj - nem számítva a ki­használatlanul maradt kampány­­ipar-kapacitásokat, ami meg nem a polgár baja, az ellenben már lehan­goló, hogy épp azok maradnak távol, akik választók, egészen pontosan, akik választani akarnak. „A” fórum 1998-ban úgy fest, hogy az aktuális kandidáns székfoglalójára a feltétlen hívek ülnek be szerény számban, akiket természetesen tisztelni kell, hi­szen ők a „valamilyen pártot biztosan választók" kategóriájába tartozó köz­vélemény-kutatási alanyok, már meggyőződéssel rendelkeznek. Rend­szerint ott van még két-három hivatá­sos érdeklődő, akik rendszerint ös­­­szekeverik a kérdés és a monológ mo­dalitását. Olyan polgár viszont, akit az érde­kelne, hogy a jelöltek kínálati piacán milyen megoldások várnak vevőre az általa országos jelentőségűnek vélt dolgokban, nos, lényegesen kevesebb akad. Sőt, előfordulásuk gyakorisága nehezen kifejezhető. A jelölt egysze­rűen nincs erőbedobásra késztetve. Ha van kérdés, vélemény, általában egyet kell értenie vele, s ez csak keve­sek intellektusát teszi próbára. (Azért vannak kivételek). Az obligát bókok mellett megfi­gyelhető persze néhány valódi „teszt­kérdés" is, amelyek közt előkelő he­lyen áll a halálbüntetésről alkotott vé­lemény. Ennek taglalása azonban már maga is kampánymunka lenne, ezért csak annyit: lehet, hogy döntő szavazatokat köszönhetnek majd képviselők éppen ennek a válasznak. És még néhány dolognak, de ezt majd kideríti az utókor. A x .Lz biztos, hogy rövidesen választ a magyar. És az eddigi ritka törté­nelmi pillanatok utóélete mondja, hogy hamarosan elkezdi szidni, aki­ket megválasztott. (tf) miisitis ZORAN Nem hiszem, hogy akad bárki is Magyarországon, akinek semmit sem mond ez a név: Zorán. A hatvanas évek eleje óta van jelen a hazai zenei életben, előbb mint a legendás Metro együttes tagja, később mint sajátos világot teremtő szóló­ja, énekes. Zorán felett szállhatnak , ugyan az évek, de amit a dalai üzennek nekünk, az nem öregszik. Ebben egyetértenek mindazok,­­­­ akik a hétfői szekszárdid _raflS 'koncertjén zsúfolásig * megtöltötték a Babits színháztermét. I­nno:(,orr\\i.i) károly DALA ♦

Next