Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-03 / 180. szám
2001. Augusztus 3., Péntek Borostartályba fulladtak Kettős tragédia történt a melléképületben Műanyag boroshordóban vesztette életét két soltvadkerti férfi. A hat hektoliteres hordót ki akarták tisztítani, egyikük a hatalmas edényben rosszul lett, mire társa a segítségére sietett, de ő is a hordó alján végezte. SOLTVADKERT Eredetileg ólakat akart rendbe hozni a két férfi, de később úgy döntöttek, kitakarítják a nagy, hat hektoliteres hordót, ami a melléképületben állt. A hordóból már március környékén elfogyott a bor, csak az alján volt körülbelül 15-20 centiméter vastag borseprő. A hordó alján lévő csap segítségével is le lehetett volna engedni a borseprőt, a két férfi azonban úgy döntött, hogy inkább kiszivattyúzzák, ne keljen utána még az udvart is takarítani. A hordóhoz búvárszivattyút hoztak, és elsőként az 50 éves D. Antal mászott a hatalmas edénybe. Hortobágyi István őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője elmondta: pontosan nem lehet tudni miért, de a férfi rosszul lett a hordó alján. Annyi bizonyos, hogy elfogyott az oxigén a hordóban, de hogy mitől, az csak a boncolás után derül ki - tette hozzá a szóvivő. D. Antal társa, K. Ferenc látva társa állapotát, utána mászott, vesztére. Az 58 éves soltvadkerti férfi is ugyanúgy járt, mint barátja. A két férfi megfulladt a hordó alján. A holttesteket D. Antal felesége fedezte fel, aki szólt a szomszédnak. A rendőrséggel együtt a kiskőrösi és a soltvadkerti tűzoltók is a helyszínre érkeztek, ők segítettek a hordóból kiemelni a két tetemet. A tragédia az 58 éves K. Ferencéknél következett be, senki sem volt otthon, amikor az eset történt, így senki sem tudott segíteni nekik. Tudósítónk nem jutott be a házba, és a hozzátartozóktól sem tudott meg semmit, mindössze annyit, hogy a tűzoltók kiérkezésekor a két férfi már négy órája halott volt. GERENCSÉR ZOLTÁN Telefonfosztogatókat kaptak el Bravúros gyorsasággal intézkedtek a pécsi zsaruk csütörtökre virradó éjjel. Több bejelentés is érkezett a városból az éj folyamán, hogy Kertvárosban, Uránvárosban, a Páfrány utca környékén és a Belváros egyes pontjain zsinórban több telefonfülkét is feltörtek, és kifosztottak. A rendőrök a Jókai utcában igazoltattak egy gyanúsnak tűnő háromfős társaságot, akiknél jelentős mennyiségű 10, 20, 50 és 100 forintos érmét, valamint különböző „célszerszámokat" találtak. A három kaposvári férfit (köztük egy testvérpárt) a járőr bekísérte, kihallgatásuk tegnap megkezdődött. A náluk talált aprópénz értéke meghaladja az 50 ezer forintot. MAGAZIN9. OLDAL Madarak nyomában Pacsmagon Cigányrécék, szürke gémek, nádi poszáták birodalma Immár negyedszázada annak, hogy első alkalommal találkoztak egymással a megye természetkedvelő iskolásai az ornitológiai és természetvédelmi táborban. Ma már ezek a hajdani kisdiákok, mint felnőtt szakemberek, fogadják és ismertetik meg a madarak világával a jelenlegi táborozókat. Kákát szabadon engedésük előtt meggyűrűzik, így segítve később vonulási útvonalaik feltérképezését.SZÁA Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tolna Megyei Csoportja a Tamásitól nem mesze található Pacsmagon, az erdei iskolában táboroztatja az ornitológia iránt kiváltképp érdeklődő fiatalokat. Soha jobb helyszínen, hiszen ez a rezervátum valóságos eldorádója a madaraknak. A ritka fajok közül a cigányrécék költenek errefelé, jelentős a nagy kócsagok, a szürke gémek száma, de találhatók itt kiskócsagok, vörös gémek, vízi tyúkok, törpe gémek és guvatok is. S időről-időre felhangzik a cserregő és foltos nádi poszáták, nádirigók, nádi tücsökmadarak éneke. Az elkövetkező napokban kétszer egy hétig húsz-húsz iskolás ismerkedhet meg ezzel a különleges és érdekes élőhellyel, annak lakóival, hivatásos természetvédők, nemzeti parkok szakemberei és természetesen ornitológusok kalauzolásában. A résztvevők - tudtuk meg dr. Kis Ernőtől, a madártani egyesület vezetőjétől - egyfajta tudományos tervet is végrehajtanak a hálóval végrehajtott madárbefogások alkalmával: a szárnyas állat- A Völgy művészete immáron sokadik éve tart, sőt évről-évre bővül, gazdagodik, a Művészetek Völgye kulturális fesztivál, hogyan, miként lehetséges éveken át fenntartani a rendezvény frissességét, eredetiségét, színvonalát? Mi kell ahhoz, hogy ne csak a közönség, de a támogatók érdeklődése is kitartson? Talán a színvonal megtartása a legnehezebb, hiszen amint egy kulturális rendezvény elér egyfajta népszerűségi szintet, és ne feledjük, a szervezők idén százhúszezer embert várnak a fesztiválra, törvényszerűen elindul egyfajta nivellálódási folyamat, vagyis a minőség kezd közelíteni a közönség elvárásaihoz, és tudjuk, ahogy a közönség egyre szélesebb réteget ölel fel, ahogy lassan tömeggé válik, az igénye úgy csökken, közeledik a középszerhez. Ezt a csapdát a Völgy eddig sikeresen elkerülte. Az, hogy ez sikerült vélhetően a rendezvény fejlődési struktúrájának köszönhető, vagyis annak, hogy miközben terjeszkedik, folyamatosan von be újabb településeket, új kreatív szellemi potenciálokat, melyek bevonódásuk pillanatától belső kontrolként működve segítik a törzsszervezket objektivitásuk megtartásában. A terjeszkedés ugyanakkor új alkotókat, fellépőket, művészeket is jelent, akik pedig saját érdekükben, külső kontrolként óvják a minőséget. A színvonal fenntartása pedig a kulcs a közönség érdeklődésének ébrentartásához, a nagyszámú érdeklődő pedig értelemszerűen nagyszámú támogatót is jelent. Természetes, hogy egy ily módon jól kitalált és felépített fesztivál vonzza a médiát is, a rendezvény eseményeiről majd valamennyi országos, és számtalan regionális médium számolt, számol be. A televíziók közül például, megnyitón, az ember találkozhatott a mi és az RTL Klub forgatócsoportjával is, annak ellenére, hogy a fesztivál fő támogatója a tv2. Ez a támogatás ráadásul hagyományos és elég jelentős, ebben az évben a csatorna hatvanmillió forintot fordít a rendezvényre, mely a fesztivál költségvetésének több mint fele. Persze ezt a támogatást ne úgy képzeljük el, hogy a tv2 letette a teljes összeget a szervezők asztalára, ebből mintegy 25 millió forint az, ami direkt, pénzbeli támogatás, a többi technika, emberi erőforrás, és műsoridő, amit a televízió a fesztivál népszerűsítésére ajánlott fel. Cserébe a televízió neve összekapcsolódik a rendezvénnyel, és ez az asszociációs kapcsolat emeli a csatorna presztízsét. Ennek érdekében a tv2 ideiglenes stúdiót épített ki a helyszínen, de dolgozik továbbá két mobil stábjuk is a Völgyben, ráadásul a programok közül is rögzítenek vagy húszórányit, melyet aztán leadnak. Ekkora sajtókampánynak és promóciónak pedig természetesen megvan a hatása, hiszen mint azt már említettük a Völgybe idén kilencvenezer embert várnak a tíz nap alatt. Ez önmagában sem szerény szám, ám ha annak tudatában szemléljük, hogy a fesztiválnak otthont adó öt település lakóinak összlétszáma mintegy háromezer főre rúg, különösen magasnak tűnik. Ez a tömeg meglehetősen igénybe veszi a térség infrastruktúráját, mely ennek következtében folyamatos fejlesztésre szorul, és ez az a fejlesztés, melynek érdekében a környező településeknek érdekük csatlakozni a rendezvényhez, még annak tudatában is, hogy a rengeteg ember a fesztivál idejére szinte lakhatatlanná teszi falvakat. Tolvaly Ferenc és Márta István Belehalt fejlövésébe a kettős gyilkos A kecskeméti megyei kórházban belehalt sérülésébe hétfőn az a kettős gyilkossággal gyanúsított ágasegyházi férfi, aki a bűncselekmény elkövetése után fejbe lőtte magát. Erről csak szerdán tájékoztatta a sajtót Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A végzetes családi tragédia július 20-án éjjel történt. A 49 éves géplakatos mester, akinek az aznap kézhez kapott bírósági végzés értelmében haladéktalanul ki kellett volna költöznie élettársa nevén lévő lakásból, csaknem két évtizedes kapcsolatuk bevégzéséül egy engedély nélkül tartott maroklőfegyverrel megölte a 40 éves asszonyt és annak 23 éves lányát. Tettét telefonon bejelentette a rendőrségnek, majd önmagát is fejbe lőtte. A pisztolyt a helyszínre érkezett körzeti megbízott vette ki a kezéből, s értesítette a mentőket. A férfi - akit a kórházban megműtötték - haláláig kómában volt. Álcsótányirtók Elszaporodtak a nyári melegben a csótányok a panellakásokban. Ezt kihasználva ügyeskedők naponta ajánlkoznak a rovarok irtására. Az elvégzett munka után a bogarak hamarosan megjelennek. Az álrovarirtók szerencsés esetben csak vízzel permeteznek a lakásban, de előfordult már, hogy növényvédő szert használtak. Utólagos reklamációra nincs lehetőség, mert a cég embereit később lehetetlen megtaláli. Információink szerint a rovarirtással foglalkozó cégek nem házalnak, megvárják amíg az ügyfelek késik fel őket. Extra Átalós áralak 27-től augusztus 9-ig érvény««» ÉLELMISZERÜZLET Paks, Kurcsatov u. 6/a. Telefon/fax: 75/319-081 Óriási sertéshús akció! 79 Ft+# Tarja (kg) Talléros sör: 0,51 Nyitva tartás: hétfő: 6.30-18.00 óráig szombat: 7.00-13.30 óráig kedd-péntek: 6.00-19.00 óráig vasárnap: 8.00-12.00 óráig most igazán megéri Előhűtött konyhakész csirke (kg) 449 Ft Trappista sajt (kg) 999 Ft Sole tartós tej, 11, 1,5% 136 Ft Szatmári finomliszt, 1 kg 65 Ft Comb (kg) 999 Ft Lapocka (kg) 979 Ft Hosszúkaraj (kg) 1029 Ft Rövidkaraj (kg) 1059 Ft 939 Ft A Népújság előfizetése most ajándékot ér! Szeretnénk, ha nemcsak előfizetője, hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak. Szervezőmunkáját 1 havi Kiskegyed vagy Hölgyvilág előfizetéssel ismerjük el. Válasszon ajándékot, és küldjék be az alábbi megrendelőt! Régi előfizető:........................................ llj előfizető:............................................ Választott ajándéklap: Kiskegyed EH Hölgyvilág D Ne várjon, fizessen elő most havi 995. forintért! Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre! Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. ERŐS ANTÓNIA fizűkrihák, finom Ékszerek