Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-02 / 127. szám

2 HÍRSÁV Egymásra találnak a takarékszövetkezetek bátaszék A Bátaszék és Vi­déke Takarékszövetkezet egyesült a Fadd és Vidéke Takarékszövetkezettel. Ed­dig mindkét banknak öt ki­­rendeltsége volt: Bátaszék, Béta, Decs, Őcsény és Szek­­szárd, illetve Fadd, Duna­­szentgyörgy, Gerjen, Tolna és Mözs. A régi-új központ Bátaszék. A pénzintézetet vezető Varga Mária tájékoz­tatása szerint további fúzi­ókról is folynak tárgyalások a megyében. (wg) Irtják a parlagfüvet, kaszálják a területeket kisszékely Az FM parlagfű elleni pályázaton 200 ezer fo­rintot nyert a település. Az­­ összegből egy nagyteljesít­ményű fűkaszát vásároltak, ezzel akadályozzák meg a ve­szélyes növények elterjedését - tudtuk meg Keresztes László polgármestertől, (vl) Keretbe kerültek a diákok legjobb képei szekszárd Diákok munkái­ból nyílt kiállítás pénteken a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában. Az öt­ven, különböző technikával készült munkát rajzszakos tanárokból álló zsűri válo­gatta ki. A kerettel ellátott képeket az érdeklődők meg is vásárolhatják. A kiállítá­son befolyt összeget a diák­önkormányzat kirándulás­ra, táborra fordítja. (bk) Ajándék vércukormérőket kaptak a társtelepülések siMONTORNYA Száz vércukor­­szintmérő készüléket hozott legutóbb Simontornya test­vérvárosának Urexweiler küldöttsége. Az orvosi mű­szereknek a város mellett hasznát látják a központi or­vosi ügyelethez társult tele­pülések, Ozora, Pincehely, Tolnanémedi, Belecska, Fürgéd, Kisszékely, Nagyszé­kely és a Fejér megyei Mező­­szücs és Igái betegei is. (vl) A bevétel a diákoké lesz Zombai diák nyerte a Kárpát-medencei döntőt zomba Első helyezett lett az ötök osztályosok kategóriájá­ban Tóth Bence zombai diák a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei dön­tőjében. A megmérettetést a Magyar Nyelvtudományi Tár­saság szervezte az ELTE Ma­gyar Nyelvtudományi és Finn­ugor Intézetének szakmai tá­mogatásával az 5-8. évfolyamos diákok számára. Bence felké­szítő tanára Tusa Brigitta, (bk) @ további hírek: www.tolnainepdjsag.hu DOMBÓVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 2. SZOMBAT Helyére száll a Turulmadár szobrok II. világháborús emlékművet állít a közalapítvány Második világháborús emlékművet szeretne fel­állítani a Hamulyák Köz­­alapítvány a felújított Arany János térre. Turczi György két köztéri alkotás kihelyezését is szorgalmazza a Hamulyák Közalapítvány Dombóváron. Az egyik a Turulmadár, amelyet már ismerhetnek a város lakói. Ez az alkotás az 1848-as emlékmű ré­sze volt, azonban az Arany János tér felújításakor elvitték. - Saj­nos a talapzat életveszélyessé vált, ezért kellett lebontani az emlékművet - mondta Szabó Lo­­ránd polgármester. Akkor nagy felzúdulást keltett a városban, hogy a 48-as emlékművet lebon­tották. Azóta erre a helyre D. Var­ga Gábor, Dombóváron élő kera­mikusművész alkotásai kerül­tek, amelyek az aradi vértanúkat ábrázolják. A Turulmadár pedig ideiglenes helyre, a polgármeste­ri hivatal Ujváry Termébe került. Azonban már ekkor elkezdték a szobor új helyének keresését. Az alkotás a Hamulyák Köz­­alapítvány tulajdona, és az újra felállításáról határozatot is hozott a szervezet kuratóriuma. Több lehetséges területet is figyelembe véve merült fel a Gárdonyi tér, mint lehetséges helyszín. A tér átépítésének tanulmányterve úgy készül, hogy emlékművek elhelyezésére is lehetőség van. A tér keleti oldalán jelenleg a Tria­non Emlékmű áll. Ezt a Trianon Társaság helyezte el a valamiko­ri országzászló helyén. A tervek szerint ezt az emlékművet lebon­tanák, és a helyén állítanák fel a Turulmadár szobrot, így a civil szervezet szerint igazán méltó helyre kerülne az alkotás. Egy természetes kőre helyeznék el a szobrot és körülötte füves terüle­tet alakítanának ki. A Trianon Társaság azt kérte az önkor­mányzattól, hogy a kőoszlop megmunkálásának költségeit vállalja ma­gára, és szerezzen be egy zászlórudat, amelyre az ország­zászló kerül a későbbiekben. A másik köztéri alkotás egy második világháborús emlékmű lenne. - Ez az Arany János térre kerülne - mondta el Szabotin Károly, a Hamulyák Közalapít­vány Kuratóriumának tagja. Ez a tér volt ugyanis a harci esemé­nyek helyszíne a második világ­háború időszakában. Az emlék­mű egy monumentális kőkapu­ban elhelyezett, talapzaton álló bronz katonai sisak, amelyet két tenyér fog közre és két lábfejet takar. Az alkotást Párkányi Rabb Péter szobrász­­művész készítette. A bronzplasztika értékét az is növeli, hogy másolata a San­ Diego-i Vietnam múzeumban van kiállítva. Az alkotó összesen tíz másolat elkészítésére kapott engedélyt. Az emlékmű talapza­tára pedig felkerülnének a máso­dik világháború dombóvári ál­dozatainak nevei. Természete­sen mindkét esetben szükség van az építési engedélyek be­szerzésére. Ezek költsége mint­egy százhúszezer forint lesz, amelyet az önkormányzat vállal magára, ha ezt a képviselő-testü­let tagjai megszavazzák hétfői ülésükön. A második világhábo­rús emlékmű költsége pedig 5,7 millió forint. Ennek kifizeté­sét a Hamulyák Közalapítvány vállalta magára. ■ A talapzatra írják az áldo­zatok nevét. Balázsi Gábor (balról) és Antal István szerint is jó helyre kerül a Turulmadár a Gárdonyi téren, hiszen az állomás felől érkezve sokan látják az alkotást Több alkotás felújítását is támogatta a Hamulyák A HAMULYÁK KÖZALAPÍTVÁNY az elmúlt évben hozzájárult a Szent Flórián szobor festési munkálataihoz, valamint az újdombóvári szökőkút szigete­lési munkáihoz. Emellett tá­mogatták a Petőfi szobor felál­lítását. Erky Nagy Tibor Dom­bóvár tegnap és tegnapelőtt cí­mű könyvének kiadását. Szin­tén az alapítvány szervezi a városban a virágosítási ver­senyt. Ennek díjazására száz­­ötvenezer forintot fordított a szervezet a 2006-os esztendő­ben. A távolabbi tervek között pedig szerepel egy Galéria lét­rehozása Dombóváron. A Dombóvár oktatási intézmé­nyeiben tanító pedagógusokat köszöntötte tegnap Krauss Péter a művelődési házban. Az alpol­gármester reményét fejezte ki, hogy olyan erkölcsi és anyagi megbecsülésben lesz részük az óvónőknek, tanítóknak, tanárok­nak, amit megérdemelnek. Lelki­­ismeretes munkájáért könyvju­talmat adott át több pedagógus­nak. A Szivárvány Óvodából Martinka Istvánná Erős Ágnes, Futó Zoltánná, a Margaréta Re­formátus Óvodából Kiss Lász­­lóné, a Szivárvány székhely óvo­dából Berkiné Farkas Edit, a Százszorszép óvodából pedig Lerich Jánosné részesült elisme­résben. A Belvárosi Iskolából Szalainé Balogh Erika, Sólymos Franciska, Bedő Gyuláné, Bali­­kóné Szabó Noémi kapott jutal­mat. A Szent Orsolya Rendi Gár­donyi Géza Katolikus Általános Iskolából Kolozsvári Imréné, a Jó­zsef Attila ÁMK-ból Gyenei Fe­­rencné, Kovács Sándorné, a Mó­ra Ferenc Iskolából Rab Hajnalka részesült elismerésben. Az ipari iskola tanárai közül Bükösdi Ol­gát, Klitzsch Ildikót, Nagy Varga Ágnest és Szenyéri Szabolcska Julianna munkáját jutalmazták. Az Apáczai Szakképzőből Bérdi Ágnes, Szilágyi Ferenc, Gás­­párné Takács Magdolna, az Illyés Gyula Gimnáziumból Kocsis Im­re és Tarrné Naszádos Katalin kapott elismerést. *T. Gy. í A civil keret kétszeresére érkezett igény Pályázatot írt ki ebben az évben a civil keret felosztására a dombó­vári önkormányzat. A felhívásra a városban működő ötvenhárom szervezet jelentkezett. Összesen több mint kilencmillió forintos tá­mogatást igényeltek az egyesüle­tek és alapítványok. Ez közel a kétszerese a felosztható ötmillió forintos keretnek. Az önkormány­zat és a civil szervezetek tanácsa közötti megállapodás értelmében ez utóbbi testület tekintette át a pályázatokat. A húszezer forintos minimumot minden pályázónak megítélték. A civil szervezetek programjaik megrendezésére kérhettek támogatást a keretből. Éppen ezért azokat a pályázato­kat nem tudták támogatni, ame­lyek nem működési és progra­mokkal­­ kapcsolatos kiadásokra vonatkoztak - mondta el Far­­kasné Szalai Mária, a Civil Ta­nács titkára. A csütörtöki megbe­szélésen ismertették a civil szer­vezetek képviselőivel az odaítélt támogatások összegét, amelyek akkor lesznek hivatalosak, ha a képviselő-testület következő ülé­sén megszavazza. ■ Tulézi Gy. Ötven napirendi pontról tárgyal hétfőn a testület Maratoni hosszúságú ülésre ké­szülnek a dombóvári képviselő­­testület tagjai. Hétfőn összesen ötven napirendi pont kerül terí­tékre a kilenc órakor kezdődő ülésen. A képviselők tárgyalnak többek között az Egységes Gaz­dasági Szervezet létrehozásáról. A kezdeményezés tárgyalását ko­rábban már elnapolták a képvi­selők, a mostani ülésen azonban ismét napirendre tűzték. Ezek szerint a város intézményei egy közös gazdasági szervezet irányí­tása alá kerülnének. Ez egyrészt költségmegtakarítást jelentene, másrészt egységessé válhat a költségvetés tervezése, a gazdál­kodás. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egy nagyobb szervezet esetében a beszállító­kat is lehet versenyeztetni, és ala­csonyabb beszerzési árakat lehet elérni. Az egységes gazdasági szervezet megalakítása mellett a nyertes panel pályázatok üteme­zéséről és a közbeszerzések le­bonyolításáról is tárgyalnak a vá­ros képviselői. ■ Gy. T. Könyvekkel ismerték el a pedagógusok munkáját Húszezer virágot ültettek ki program A központi tereket tujákkal is díszítették Befejeződött a virágosítás Dom­bóváron. Az elmúlt hetekben mintegy húszezer virágpalánta került a város közterületeire - tudtuk meg Dávid Gyula város­gondnoktól. Ezek elültetéséről a Jóléti Szolgáltató Kht. dolgozói gondoskodtak. A virágosítást az önkormányzattal kötött szerző­dés alapján végezte a közhasz­nú társaság. A város központjá­ban, a hotel és az áruház előtt is helyükre kerültek a növények, szinte mértani ábrákat vará­zsoltak a kertészek az ágyások­­a­ba. A polgármesteri hivatal előt­­­­ti téren, a Gárdonyi és az Arany­­ János téren, valamint a Vízto­­­­ronynál is elültették az egynyá­­­­ri virágokat, hogy igazi fürdővá­rosi arculata legyen Dombóvár­nak. A művelődési ház előtti te­rületen nemrég hatalmas agyag kaspókat helyeztetett ki az ön­kormányzat vállalkozók segít­ségével. Természetesen ezekbe is ültettek kisebb virágokat és tujákat. ■!: Gy. Dávid Gyula városgondnok mutatja az agyagedénybe ültetett tuját

Next