Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-23 / 119. szám

4 2 HÍRSÁV Megváltozott a falunap időpontja TOLNA-MÖZS Megváltozott az idei mözsi falunap idő­pontja - tájékoztatott Szabó Imre, a mözsi településré­szi önkormányzat elnöke. Eredetileg június 25-re ter­vezték a programot, de eb­ben az esetben több más helyi, illetve környékbeli rendezvénnyel ütközött vol­na az esemény. Emiatt a szervezők úgy döntöttek, hogy egy héttel korábban, június 18-án rendezik meg a mözsi falunapot. (sk) Három tonnával kevesebb hulladék TENGELIC Három tonnányi elektronikai hulladéktól szabadították meg a napok­ban Tengelicet - tájékozta­tott Gáncs István polgár­­mester. A kidobásra ítélt elektromos háztartási be­rendezéseket egy héten át adhatta le a lakosság a pol­gármesteri hivatalnál. Aki nem tudta odaszállítani, annak otthonából vitték el az e-hulladékot. Az össze­gyűlt harminc mázsányi használt elektronikai gépet egy erre a célra szakosodott cég fuvarozta el a település­ről. Tengelicen hasonló gyűjtőakciót immár harma­dik éve tartanak, évente egy alkalommal. (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Szekszárd és Tolna ügynökségvezetőit: Szekszárd: Szabóné Rózsás Éva _________20/561-03-09_______ Tolna: Stephaidh Tamás 20/460-63-55 Továbbiak a TEO.hu hírportálon Gáncs István polgármester SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁJUS 23., HÉTFŐ Összehoz az egykori temető gugás Tereprendezés közben észrevétlenül a közösség is épül Egykor a torokgyíkban meghalt gyerekeket temet­ték arra helyre Sióagár­­don. A Gugás-gödör most már az elidegenedés, a széthúzás, a közöny és egyéb nemkívánatos dol­gok temetőjének tűnik. Steinbach Zsolt SIÓAGÁRD Egy temető általában összehozza az élőket, így van ez a sióagárdi Gugás-gödörrel is, de nem a hagyományos értelem­ben. A hely arról kapta a nevét, hogy az 1800-as években a to­rokgyík-járványban meghalt gyerekeket, a gugásokat, oda te­mették el. Később tűzvész pusz­tított a szomszédos Zrínyi (egy­kor Hideg) utcában, az újjáépí­téshez a gugások dombjából használták a földanyagot, így lett belőle gödör, ami a község jelen­tős csapadékvíz-befogadója. So­káig pedig a szemét befogadója is volt. Aztán tavaly tavasszal vala­hogy belekerült a Zrínyi utcai le­vegőbe, hogy a Gugás-gödörrel talán lehetne kezdeni valamit. Sokak fantáziáját megmozgatta, mi mindent lehetne a környéken csinálni, úgy is, mint sportpálya (nyáron strandfoci, télen korcso­lyapálya), siklófigyelő hely, evős­­ivós-beszélgetős tér, vagy éppen vályogkunyhó építési terület. A tavalyi Sió menti halfőző verse­nyen már a kisbíró is kidobálta a témát, övetládákat is felállítot­tak, majd egy későbbi Zrínyi ut­cabál során gyűltek az újabb el­képzelések. Kiderült, hogy strand- és iszapfürdőt, de még idősek otthonát is el tudnának képzelni a helyiek a Gugásnál. Kapóra jött az Ökotárs Alapít­vány által zöldterületek kialakítá­sára kiírt, a MOL által támogatott pályázat, amelyen a Sióagárd Jö­vője Alapítvány elindult, és nyert 600 ezer forintot. A 200 ezres ön­erőt pedig az önkormányzat állta. Ebből a pénzből idősotthont nem lehet építeni, de lehet sok növényt telepíteni, illetve padokat, aszta­lokat, szemétgyűjtő­ket elhelyezni. Mind­ehhez azonban elő­ször rendezni kell a terepet, ami pénz nél­kül, egy civil társaság számára gigászi feladat. Főleg, hogy a terü­letet elképesztő mennyiségű sze­méttől kell megszabadítani. Ám úgy tűnik, arrafelé min­denre találnak megoldást. A víz­partot (és a medret) például egy helyi mélyépítő vállalkozás tet­te rendbe, ingyen. Pedig hét na­pig dolgozott, nem ritkán egy­szerre három munkagép is a dugásban. A mederből kikerült szemét persze plusz teher, de az eddigi hat-hét alkalommal történt össznépi sze­métszedésnek és te­reprendezésnek köszönhetően ezen munkák nagyobb részével is végeztek már. Többszöri pró­bálkozás után megtalálták a víz felszínén úszó szemét össze­gyűjtésének leghatékonyabb módját is. Ősszel meglesz a nö­vénytelepítés, a tóba majd né­hány halat is tesznek. Helyi (ezer)mesterek révén készülnek a padok, asztalok, és a tér „bejá­ratánál” már a Gödör-kaput is felállították. A munkákban eddig több, mint százan vettek részt. Aki egyszer megtapasztalja egy-egy akció hangulatát, az legközelebb is elmegy. Amikor pedig meg­akad a munka, mindig előkerül valaki, aki pont abban tud segí­teni, amiben kell. Szóval a temető általában ös­­­szehozza az élőket, így van ez a Gugás-gödör esetében is, de nem a hagyományos értelemben. ■ Sokak fantá­ziáját meg­mozgatta. Most szombaton újabb rakás szeméttől szabadították meg a helybéliek a Gugás-gödröt, amely már nem a nemkívánatos dolgok temetője többé 1 Blogja is van a Gugás-mozgalomnak A Gugás-mozgalom elindítója dr. Varga Katalin körjegyző, aki családjával maga is a Gugás közelében lakik. Ő írja a „sióagárdi szeméttelep új éle­téről” szóló blogbejegyzéseket is (gugasgodor.blogspot.com) remek stílusban, kitűnő hu­morral. Ő tájékoztatta lapun­kat is a mozgalom eddigi törté­netéről. Elmondta, hogy a Gugás már téma a faluban, mindenki kíváncsi rá, mi törté­nik ott. November végéig kell elszámolni a pályázattal, de azután is folytatódna a kör­nyék fejlesztése, az átmenetileg talonba került ötletek megvaló­sításával. Reményeik szerint mindenesetre egy olyan közös­ségi, családi park jön majd lét­re, ami mindenfélére jó. - Emellett a Gugás-mozgalom nyilvánosan soha nem hangoz­tatott, de talán legfontosabb célja a közösségépítés. Azt hi­szem, ez ügyben is jó úton ha­ladunk - tette hozzá. A fél község kék lett, a falu végül negyedik lett Köleso Idén is valódi közösségi élmény volt a kihívás napja Kölesden - tudtuk meg dr. Bara­nyai Eszter körjegyzőtől, a prog­ram helyi főszerve­zőjétől. A község­ben több mint 30 helyszínen renge­teg mozgáslehető­ség várta a falu lakóit, akik ös­­­szesen több mint 15 ezer, leg­alább negyedórás „sportaktivi­tást” teljesítettek. Az alkalomra külön pólókat készíttettek, a fél falu azokban kéklett. A legnép­szerűbb mozgásforma egyéb­ként az esti tábortűzhöz való fa­hordás és a tábortűz körüli záró tánc volt, de ezúttal például az utcasöprés is nagy sikert aratott a lakosság körében. Kölesd egyébként két éve indult először a Kihívás napján, akkor a 11. he­lyet szerezte meg kategóriájá­ban. Tavaly már a 7. volt, idén pedig a 4. helyen végzett az 1500-3000 lakosú települések kategó­riájában, ahol 25 induló volt. A település a Kihívás napi prog­ramjával már kétszer elnyerte a Tolna Megyei Esélyegyenlőségi Díjat, mivel valóban mindenkit mozgósítanak ilyenkor. Idén a szerencse is Kölesd mellé állt, mivel a versenyt követő sorsolá­son ötvenezer forint értékű sportszer- és ajándékcsomagot nyert a település. ■ S. Zs. ■ Ötvenezer forint értékű ajándékot nyertek. Házi érettségi találkozó Negyven éve, 1971-ben érettségizett a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola akkori IV.­­ lányosztálya, amelynek osztályfőnöke Sümegi Erzsébet volt. A negyvenéves találkozót rendhagyó módon egyikük, Lovas Ferencné Éva mözsi otthonában rendezték szombaton. Az eseményen - a férjekkel együtt - mintegy negyvenen jelentek meg, az ország számos tájáról k k * Huszonötmilliós fejlesztés lehet az üdülőhelyen FADD-DOMBORI Jelentős fejleszté­seket terveznek a fadd-dombori strandokon, amennyiben sikerül elnyerni az ehhez szükséges pá­lyázati támogatást - tájékozta­tott Wasching Gábor, a faddi ön­­kormányzat kommunális cége, a Fatodi Kft. ügyvezetője. A nagyközség huszonötmillió fo­rintos pályázatot nyújtott be a Duna-Mecsek Alapítványhoz. Ha a támogatási kérelmet pozi­tívan bírálják el, akkor a dombori rendezvényterületen egy akadálymentesített, korsze­rű vizesblokkot építenének fel, amely a sport- és kulturális prog­ramokon résztvevőket is kiszol­gálná. Ez a fejlesztés mintegy ti­zenegymillió forintba kerülne. A projekt másik részeként a stran­dokon a fövenyt, illetve a stran­dok aljzatát újítanák fel homok­szórással, továbbá egy új, az EU- s szabványoknak megfelelő ját­szóteret építenének a központi strandon. Wasching Gábor azt mondta, ha nyer a pályázat, még ebben az évben elkészülhetnek a munkákkal. «H. T. Többet érne az ablakcsere a hőszigetelésnél bogyiszló A művelődési ház hő­­szigetelése helyett a nyílászáró­kat cserélné ki a bogyiszlói ön­­kormányzat az épület felújítását célzó úri. IKSZT-beruházás so­rán. Tóth István polgármester el­mondta, hogy az IKSZT-pályáza­­tukról hosszú ideig nem kaptak értesítést, így már lemondtak ró­la. A művelődési ház külső vako­latát már korábban leverték, és egy ideig bíztak benne, hogy a pályázati pénzből majd be tud­ják vakolni. Ám, mivel sokáig bi­zonytalan volt a helyzet, végül saját erőből megoldották a vako­lást. Nemrég kiderült, hogy még­is nyertek a pályázaton, amely­nek terveiben az épület hőszige­telése is szerepelt. Ám úgy lát­ják, hogy a fűtési költségeken többet lehetne spórolni azzal, ha a szigetelés helyett a régi nyílás­zárókat cserélnék ki. Az önkor­mányzat kérelmet nyújtott be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatalhoz a módosítás ér­dekében. A polgármester azt mondta, bíznak a hivatal meg­értésében. ■ S. K. Vízmű kft.: engedik, hadd menjen tolna és környéke A Tolna Víz­mű Kft. tulajdonos önkormány­zatai nem gördítenek akadályt Sióagárd tolnai vízműből történő kiválása elé, ez év június 30-ával - tájékoztatott Koltai-Kiss Ta­más, a tolnai vízmű ügyvezetője a társaság múlt heti taggyűlési döntéséről. Mint megírtuk, a sióagárdi képviselők idén febru­árban döntöttek a kiválásról, amit viszont a tolnai vízművel kötött szerződés alapján csak jö­vő év januárjától tehettek volna meg. Sióagárd a jövőben önálló­an kívánja ellátni a helyi ivóvíz- és szennyvíz-szolgáltatást, azt remélve, hogy így olcsóbban tud­ják üzemeltetni a víziközmű­veket. ■ Zs. S.

Next