Tolnai Népújság, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-11 / 213. szám

2 HÍRSÁV Ötven éve végzett öregdiákok találkoztak SIMONTORNYA A nosztalgia jegyében zajlott az iskolai találkozó, melyen több mint 40 öregdiák vett részt. A két párhuzamos osztály közösen ünnepelt, és gyertyagyújtás­sal emlékeztek az elhunyt tanáraikra és társaikra. Utoljára 35 éve találkoztak, nagyon sokan nem ismerték meg egymást, különösen a Simontornyáról elszárma­zottak voltak nehéz helyzet­ben. Többen javasolták, hogy ezután évente találkozza­nak, erről a szervezőbizott­ság később dönt. ■ V. L: Megkezdték a szüreti mulatság előkészületeit nagyszékely A kis telepü­lésen mindig nagy ünnep a szüreti felvonulás. Várko­­nyi Zoltán polgármester el­mondta, az október első hét­végéjére tervezett esemény előkészületei jól haladnak. Már toborozzák a szomszéd települések, elsősorban Pin­cehely lovasait. A fogatokon ülőkön kívül több népvi­seletbe öltözött gyalogos is végigvonul majd a község ut­cáin, terein. Ahol vendégül látják a népes sereget, ott tánccal, énekkel, a kisbíró pedig aktuális rigmusokkal köszönti a lakosságot. ■ V. L: Jövőre jobb vizet ihatnak a faluban gerjen Megkezdődtek az ivóvízminőség javításával kapcsolatos munkálatok a te­lepülésen. A projekt során két új kutat fúrnak, majd vezeték készül, amely a ku­tak vizét a vízműig vezeti. Ez utóbbi épületét is bővítik majd az építkezések so­rán, emellett a Duna sori és a Told utcai vízvezeték-háló­zatot is kicserélik a pályázat keretében. ■ V. M: Nagyon örülnek az ott dolgozók a kiállításnak pécs-szekszárd Nagy érdeklődést váltott ki a ba­ranyai megyeszékhelyen Balogh László kiállítása. A szekszárdi Alisca Amatőr Art elnöke nyári hangulatot idéző tájakat, fákat, vizet va­rázsolt a pécsi E.ON-székház­­ba. Az intézményben másfél éve alakították ki azt a kiállí­tófalat, amelynek célja, hogy megtörje a mindennapok egyhangúságát, és egyben díszítse az épületet. ■ M. Á. Tisztelt Olvasóink! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal •keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Lösch Ferenc 20/969-2015 Balogh László képei a falon 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE A Megyenap két díjazottja is a tamási kistérségben él és tevékenykedik. Gábor Péterné és Zsigmond Tiborné egyaránt a kiválóságok sorát gyarapítja. Szeri Árpád Nem volt egyenes útja annak, hogy a közalkalmazotti pályát válassza. Gábor Péterné a gim­náziumi érettségi után műsza­ki területen műszerészként dol­gozott, de gyorsan rájött, hogy ez a munka fizikailag is nehéz egy nő számára. Kiegészítő tagozaton közgazdasági érett­ségi vizsgát tett, innentől vált világossá számára, hogy szám­viteli területen kell dolgoznia. Ezután helyezkedett el könyve­lőként az államháztartásban, szerzett felsőfokú szakvizsgát, majd közgazdász diplomát. - Regölyben születtem, azóta ott élek, és soha nem fordult meg a fejemben, hogy valaha is máshova költözzem - engedett betekintést személyes életébe. - Könyvelőként először a helyi Szociális Foglalkoztató Inté­zetben, majd a polgármesteri hivatalban gazdálkodási elő­adóként dolgoztam. 1992-ben a Regölyi Általános Iskolában gazdasági vezetőként helyez­kedtem el. Mivel a gazdasági helyzet úgy kívánta, az önkor­mányzatok intézményfenntar­tásra társultak, így jött létre a TOM­EPSZ, mely Tamási gesz­torságában működik Tamási székhellyel. Amikor idekerül­tem, az első időszak elég nehéz volt, mivel engem Tamásiban nem nagyon ismertek. De az új munkahelyen is - ahova a kö­zeli Regölyből járok - minden­ki befogadó volt, én is eléggé nyitott személyiség vagyok, így nem akadtak különösebb gondok. Amikor az iskolatársulás el­érte mai méretét, a gazdasági szervezet is bővítésre szorult. Új munkatársakat kellett ke­resni a nagyobb feladathoz. Gá­bor Péterné hangsúlyosan em­lítette, hogy a legmegfelelőbb embereket sikerült kiválaszta­ni. A sikerben, a díjban nekik is részük van.­­ A mai, változó világban folyamatos kihívásoknak kell megfelelni. A sok átszervezés, az egyre nagyobb feladatok szinte doppingolják az embert, hogy sikerre vigye, amit vál­lalt. A kitüntetés ennek isme­retében is nagy meglepetés volt. A legnagyobb titokban készítették elő. Az egész csalá­dom nagyon örült, és büszkék rám, pedig sokszor elég nehéz volt tolerálniuk, amikor később tudtam hazajönni, vagy éppen hazavittem a munkát, mert szo­rított a határidő. Néha az ember úgy érzi, talán észre sem veszi senki, hogy mennyi időt, ener­giát fektet a munkájába. Ám az élet, örömömre, rám cáfolt. Ezért is nagy elismerés szá­momra ez a díj. Bár elhagyta a 80. életévét, ma is tanul. Zsigmond Tibor­né most éppen a német nyelvet igyekszik elsajátítani. Teszi ezt azért, mert az egyháznak, melynek tagja, jól működő né­met kapcsolata van. - Sokkal egyszerűbb, ha tolmács nélkül, közvetlenül tudunk beszélget­ni egymással - jegyezte meg magától értetődő természetes­séggel. A nyugalmazott iskolaigaz­gatót a szerénység, az alázat és a műveltség jellemzi: nem véletlenül kapta meg elsőként a Simontornyáért díjat. Korán elhunyt férje emlékének adóz­va 50 évesen doktorált. Volt ta­nítványai mesélik, biológiából nála úgyszólván csak négyest vagy ötöst lehetett kapni, pe­dig igen szigorú tanár volt. Soha nem sajnálta az idejét ta­nítványaira, akiket óra előtt és néha óra után is rendszeresen korrepetált, míg elérték a kí­vánt szintet. Kedvenc monda­ta volt: „Meg tudod tanulni”. Többnyire így is lett. A róla szóló kiadványban egyik volt tanítványa azt írta: Irénke né­ni a példaképe, ő egy csoda! Ennél jobban talán nem is le­het jellemezni. Éppen ezért figyelemre mél­tó, hogy Zsigmond Tiborné eredetileg nem pedagógus, hanem orvos akart lenni. Ám a sors, a szegedi egyetem bio­lógia-kémia szakának elvég­zése után, mégis a katedrára helyezte. Jóllehet - elevení­tette fel emlékeit - az első hó­nap után úgy érezte: el kell menekülnie a tanári pályáról. Azután néhány segítőkész, ér­deklődő tanítványnak köszön­hetően másképp határozott, és azóta azt vallja: ez volt élete legjobb döntése. - Én komolyan és régóta hi­szek abban, hogy ha kérjük, Istentől erőt is kaphatunk - adott magyarázatot szellemi és fizikai frissességére. - Min­dig ügyeltem arra, hogy soha ne legyek kialvatlan, és mozog­jak, ha mást nem, sétáljak min­dennap. Azt is vallom, hogy adottságainkat nem szabad el­tékozolni, sőt, azokat más javá­ra is fel kell használni. Éppen ezért, ha az ember magánál gyengébbekkel találkozik, tud­nia kell, hogy feladata van má­sokkal szemben is. Az ünnepségen, miután át­vette a megye elismerését, va­laki a második sorból átnyúj­tott neki egy rózsaszálat. Egy tanítványa tette ezt a szép gesz­tust, akár jelképértékűen is, megköszönve azt a munkát és emberséget, amelyet Zsigmond Tiborné életútja látványosan példáz. A kiválóságok sorát gyarapítják életutak Lelkiismeretes munkájukkal, tevékenységükkel másoknak is adnak Gábor Péterné: folyamatos kihívásoknak kell megfelelni Zsigmond Tiborné: adottságainkat nem szabad eltékozolni „Hobbija” a hatéves, Máté nevű unokája A tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény átszervezé­sének zavartalan lebonyolítása érdekében végzett magas szintű szakmai munkája, az intézmény költséghatékony és takarékos gazdálkodásának megszervezé­se, a gazdasági csoport szaksze­rű irányítása területén nyújtott kiemelkedő tevékenysége elisme­réséül a Tolna Megye Kiváló Köz­­alkalmazottja megyei elismerést vehette át Gábor Péterné gazda­sági igazgatóhelyettes. A kitün­tetett elmondta: családjában mást nem csábított a számviteli vagy közalkalmazotti munka. Szabadidejét unokájával, a hat­éves Mátéval tölti a legnagyobb örömmel és szeretettel. Pénzt nyertek kamerákra, gyűjtés indul az önerőre Kalaznó Bár nem jellemző, időnként azonban előfordul egy-egy bűncselekmény Ka­­laznón is. A kis zsáktelepülé­sen sok az idős, egyedülálló ember, akiknek szomszédja sincs. Az ő biztonságérzetü­ket is biztosan növeli, ha térfi­gyelő kamerákat szerelnek fel a községben. Ezért is pályázott az önkormányzat a Belügy­minisztériumhoz a térfigyelő­rendszer kiépítésére. A pályá­zat sikeres volt, a másfél millió forintba kerülő beruházás költ­ségeinek 90 százalékát elnyer­te a falu - tudtuk meg Máté Ambrus polgármestertől. A tíz százalékos, 150 ezer forintos önerő azonban jelenleg nem áll a község rendelkezésére. A pol­gármester ezért azt tervezi, hogy a lakosság segítségét ké­ri az összeg előteremtésében. Elsősorban a faluban hétvégi házzal rendelkező, anyagilag a helyieknél jellemzően jobb helyzetben levő ingatlantulaj­donosok támogatására számít, akik eddig is sok mindenben segítették Kalaznót. A remények szerint még eb­ben az évben kiépítendő rend­szer egyébként négy kamerából áll majd, amelyeket igyekeznek úgy elhelyezni, hogy a szilárd burkolatú út mellett a környező települések felőli földutakon ér­kező járműveket is figyelni le­hessen. ■ S. K. t t Jut az aszalt gyümölcsből az egész családnak A közoktatás területén kifejtett, több évtizedes felelős és odaadó munkája, a simontornyai önkor­mányzati intézményi ellátás terén nyújtott kimagasló teljesítménye, példaértékű pedagógiai és veze­tői munkássága elismeréséül a Tolna Megye Kiváló Közalkalma­zottja megyei kitüntetést kapta Zsigmond Tiborné nyugalmazott címzetes iskolaigazgató. A 80 éves pedagógus hobbija a biológi­ával kapcsolatos: szeret gyümöl­csöt aszalni. Két gyerekének, a Szekszárdon élő dr. Zsigmond Árpád kardiológus-főorvosnak és a Pécsett lakó Zsigmond Máriá­nak - aki ugyancsak a pedagó­gus hivatást választotta - gyak­ran visz az ínyencségekből. Sokat spórolnak a fűtéssel kazán Gáz helyett fa adja a meleget a hivatalban is varsád Folytatódik a varsádi közintézmények fűtéskorsze­rűsítése. Andrási Zoltánná, a település polgármestere la­punknak elmondta, hogy nem­régiben közel két és fél millió forintot nyertek egy belügy­minisztériumi pályázaton. A támogatás felhasználásával a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő jelenlegi gáz­­konvektoros fűtését fatüzelé­­ses kazánnal működő közpon­ti fűtésre alakítják át. A falu­vezető azt is közölte, hogy a tüzelőanyagot a Start-munka­program keretében biztosítják, ahogy a fűtést is két közfoglal­koztatott bevonásával oldják meg. A kivitelezés a kazánház kialakításával már elkezdő­dött, a fűtési idényre pedig várhatóan beüzemelik a be­rendezést. A településen egyébként nem ez az első ilyen jellegű fejlesz­tés. Ez év elejétől az óvodát és a művelődési házat szintén fá­val, aprítékkal fűtik, a kazánt a Start-munkaprogram részét képező kazánprogram révén szerezték be. Ennek köszön­hetően idén februártól eddig mintegy százötven-kétszázezer forintot spóroltak meg a fűtési költségeken. A polgármester szerint a két beruházás nyo­mán együttesen legkevesebb félmillió forintot lehet majd megtakarítani évente. ■ S. Zs. Andrási Zoltánné polgármester « «

Next