Tolnai Népújság, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-26 / 72. szám

2 JEGYZET Vizünkről szólva néhány éve egy televízi­ós műsorban az emberisé­get fenyegető katasztrófák­ról volt szó. Az egyik meghí­vott vendég a meteor-becsa­pódást említette, a másik űr­ből érkező vírust, a harma­dik kitörő vulkánok miat­ti brutális jégkorszakot ne­vezett meg lehetséges kiha­lási okként. Jómagam a ne­gyedik szakértő elméletét ta­láltam a leghihetőbbnek és egyben a legriasztóbbnak is, talán mert annyira egyszerű és egyértelmű volt: minden­nek vége, ha nem lesz ivóvíz. Víz nélkül nincs élet, s míg éhen hosszú hetekig kibírja az ember, víz nélkül mind­össze két-három napig. A víz tehát kincs, amelyet óv­ni kell, és ma már bátran ki­jelenthetjük, szerencsés az az ország, amelynek van ele­gendő ivóvíz­készlete. Magyarország ezen szeren­csés területek közé tartozik. Tolnában sincs hiány, ám az ivóvíz minősége szempont­jából sosem voltunk túlsá­gosan elkényeztetve. Van, ahol az elöregedett vízveze­ték-rendszer, máshol a víz­bázist szennyező anyagok okoztak és okoznak problé­mát. Még szerencse, hogy van forrás a vízminőség ja­vítására, s az a település, amelyik sikeresen pályázik, hosszú évtizedekre megold­hatja az ellátás gondját, így van ezzel Szekszárd is. A megyeszékhely vízbázisát a máig tisztázatlan körülmé­nyek között a talajba került diklór-etilén veszélyeztette, de a lassan finisébe kerülő beruházásnak köszönhető­en hamarosan hosszú-hos­­­szú időre megoldódik az ivó­víz­ellátás gondja. MINDIG MEGNYUGTATÓ ilyen jó híreket hallani. Annál is inkább, mert ha igaza van a fentebb említett szakember­nek, akkor hamarosan nagy­­ lehet a jelentősége annak, hogy van elég vizünk, mert javítani lehet rajta, de pótol­ni nem, ami nincs. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON. Felújítják az 1. számú gyermekotthont szekszárd Korszerűsítik a Tolna Megyei Integrált Szoci­ális Intézmény Szekszárdi 1. számú Gyermekotthonát. Az intézményben 24 gyermek­ről és fiatalról gondoskodnak, az épület állapota azonban az évek során leromlott, jelenlegi műszaki adottságai, méretei behatárolják a lakóterek ki­alakítását. Ez indokolja a fel­újítást. A 81,41 millió forintos pályázati támogatással meg­valósuló beruházás során kor­szerűsítik a gyermekotthon központi épületét, valamint részben akadálymentesítik. A munka már elkezdődött, a be­fejezés tervezett dátuma 2015. október 31. ■ H. E. KORKÉP Fontos a kötelezőség elve tanácskozás Baj esetén a jelzés nem lehetőség, hanem feladat A Gyermekjóléti Központok törvényi kötelezettségüknek eleget téve települési tanács­kozásokat tartanak a napok­ban. A jelzőrendszerek tagjai és a települések vezetői nem­csak a múlt évi beszámoló­kat hallgatják meg, de egyes témákat részletesebben meg­vizsgálnak. Budavári Kata Visszatérő probléma, hogy nem minden gyermek kapja meg a kötelező védőoltásokat. Nem so­kan vannak ilyenek, de akad­nak, és ez világviszonylatban is gond, mondta Tolócziné Var­ga Zsuzsanna, a Gyermekjólé­ti Központ vezetője a szekszárdi települési tanácskozáson szer­dán. Arról is beszélt, a szakem­berek majdnem eszköztelenek ilyen esetekben. Ez csak egy a számtalanféle eset közül, mel­­­lyel a szolgálat munkatársai foglalkoznak. A megbeszélésen rajtuk kívül számos más intéz­mény, így például iskola, óvo­da, ügyészég és civil szerveze­tek munkatársai is jelen voltak. A központ 119 családot gondo­zott tavaly, a gondozott gyerme­kek száma 2014-ben 403. Véde­lembe 91 gyermeket vettek, az ügyfélforgalom 4650, a család­­látogatások száma 1150 volt az elmúlt évben. Tolócziné Varga Zsuzsanna beszámolójából ki­derült, a legtöbb jelzést közok­tatási intézményektől kapták. Azt a Tolna Megyei Kormány­­hivatal Szociális és Gyámhiva­talának osztályvezetője, Farkas­­né Nemes Judit is megerősítette előadásában, hogy a legtöbb jel­zés azért érkezik, mert a gyer­mek nem jár iskolába. A 619 jel­zésből több, mint 200 volt ilyen. Összességében 441-szer elha­nyagolás, 175-ször bántalma­zás miatt jeleztek, 259 hatósági intézkedés történt, 120 gyerme­ket vettek védelembe, 51 eset­ben pedig kiemelték a gyerme­ket a családból. Az osztályvezető a jelzőrendszerrel kapcsolatban a kötelezőség és a szakmai fele­lősség elvét emelte ki. Ez azt je­lenti: gyanú esetén a jelzés nem lehetőség, hanem kötelesség, en­nek elmulasztása szankcióval jár. Nagyon fontos a védőnő sze­repe, az egészen kicsi gyerekek szüleivel ő tartja a kapcsolatot, és kiderült, hogy a védőnők és a családgondozók együttműködé­se nagyon jó. Óvodákból kevés jelzést kapnak, Farkasné Nemes Judit szerint itt magasabb lehet a látencia, mint az iskolákban, és viszonylag kevés gyermek házi­orvos vesz részt a munkában. A tanácskozáson szó volt a megelő­ző pártfogás intézményéről és Szekszárd drogstratégiájáról is. Tolócziné Varga Zsuzsanna, a szekszárdi Gyermekjóléti Központ vezetője a tegnap tartott tanácskozáson A legfontosabb szempont a gyermekek érdeke - a 2014-eS évben az észlelő- és jelzőrendszer által küldött jelzé­sek közül kimagaslott a közok­tatási intézményektől érkező 58, a gyámhivatal által küldöttek száma 40, a rendőrségtől 17, míg a védőnőktől 15 érkezett. Ezeken felül a pártfogó felügye­lői szolgálattól 9 érkezett, vala­mint állampolgári bejelentés is történt 2 esetben - összegezte Solymosi Anita a Gyermekjóléti Szolgálat települési tanácskozá­sán, Bonyhádon. a szakmai vezető kifejtette, a gyermekek veszélyeztetettségé­nek főbb okai eléggé megosztot­tak Bonyhádon. Az anyagi- és gyermeknevelési gondok, a csa­lád életviteli problémái láthatók, de az okok között szerepelnek a magatartás- és teljesítmény­za­varból eredő problémák, a csa­ládi konfliktusok és a családon belüli bántalmazás is; tavaly 90 volt a veszélyeztetett kiskorúak száma (53 család). Szakmai te­vékenységüknél a családlátoga­tás, az információnyújtás és a segítő beszélgetés dominál. a problémák megelőzését szol­gáló, több területre kiterjedő pre­venciós munkájuk mellett a ta­valy négy alkalommal életre hí­vott játszóházi foglalkozást is kiemelte összefoglalójában, amelyek során lehetőségük nyílt a velük kapcsolatban álló csalá­dokkal találkozni, együttműkö­désüket tovább erősíteni. (vb) Egy nap, két verseny, sok díj eredmények Szépen szerepeltek a szekszárdi táncosok szekszárd-budapest Két meg­mérettetésen is kiválóan szere­peltek a hétvégén a PTE JGYK Gyakorlóiskola Táncművészeti Tagozatának növendékei, Val­­kainé Daczó Eszter, Táborfi-Ró­­nai Nóra és Valkai Csaba Csa­­nád tanítványai. A XXIV. Or­szágos Ifjúsági Táncművészeti Fesztiválon a Creation című ko­reográfia első helyet érdemelt, a Lélekcseppek, a To Emma és a Wawes második, Wágner Han­na Magány című szólója har­madik helyezést ért. A 13. Or­szágos Berczik Sára Emlékver­senyen A te pillanataid első, a Lélekcseppek és a Freely máso­dik, az Emberek harmadik díjat hozott. ■ B. K. Valkainé Daczó Eszter és a díjazott növendékek a színpad előtt i Tamási számokban tamásiban A Gyermekjóléti Szol­gálathoz tavaly összesen 198 jel­zés érkezett. Az oktatási intézmé­nyektől 10, jegyzőtől, gyámhiva­taltól, önkormányzattól 90, rend­őrségtől 10, a pártfogó felügye­lettől 10, magánszemélytől 15. Információnyújtást 258 esetben adtak, 461 segítő beszélgetést folyattak gyermekekkel és a szü­lőkkel, tanácsadást 104 és csa­ládlátogatást óló esetben végez­tek, 28 gyermeknek adományoz­tak ruhákat, cipőket, és hivata­los ügyekben eljárni 25 alkalom­mal segítettek. Védelembevétel elrendelésével 7 gyereket gon­doznak, a legfőbb ok továbbra is az iskolai hiányzás a szülők el­hanyagoló magatartása miatt. 2015. MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK A szakszervezet fórumán a KIK működésével is foglalkoztak paks Feladat- és hatáskör átcso­portosítás várható a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) keretében. Ez részben de­centralizációt jelent, a központ létszámát tekintve is kisebb lesz, és csupán a stratégiai dön­téseket tartja magánál. Várható­an a járási és megyei tankerüle­tek között is lesz feladatátadás, és a szakképző iskolák fenntar­tása terén is változásra kell ké­szülni - minderről Péterné Iker Ivett, a KLIK Paksi Tankerületé­nek igazgatója beszélt azon a fó­rumon, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete Paksi Városi és Járási Szervezetei szerveztek. Mezősi Árpád titkár elmondta, hogy előzőleg összegyűjtötték a kollégáktól kérdéseiket, hogy az aktualitásokon túl ezekre is vá­laszt kapjanak a tankerület ve­zetőjétől. Mint mondta, elsősor­ban olyan kérdések merültek fel, amelyek az eltérő gyakorlatokat firtatják. A KLIK - mint kiemel­te - éppen azért jött létre, hogy egységesítse az iskolák műkö­dését, mégis számtalan olyan te­rület van, ahol eltérő a gyakor­lat akár egy tankerülethez tarto­zó intézmények esetében is. Pél­daként hozta fel azt, hogy a sza­badságok mekkora hányadával rendelkezhetnek a pedagógu­sok, mennyi utazási és munka­ruha költséget kapnak, hogyan számolják el az esti túlmunkát, amire nagyon sok példa van. Pé­terné Iker Ivett azt mondta, a megyében az a gyakorlat, hogy ahol nincs központi szabályozás, próbálnak egységesen eljárni. Hozzátette, azon vannak, hogy a várható változások az intézmé­nyekben semmilyen fennaka­dást ne okozzanak. ■ Vida T. Péterné Iker Ivett igazgató Szikrától a hamuig címmel pályázatot hirdet az OTB tolna megye „Szikrától a ha­muig” címmel felmenő rend­szerű alkotói pályázatot hirdet az Országos Tűzmegelőzési Bi­zottság. Boros Brigitta, a Tol­na Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmond­ta, két korcsoportban - 8-13 éves és 14-18 éves korosztály - várják a tűzoltók beavatko­zását bemutató pályaműveket. Ez lehet plakát (A4-es méretű szabadkézi rajz, festmény vagy fotó), 15 másodperces hang­anyag, 30 másodperces rövid­film vagy számítógépes alkal­mazás. A bíráló bizottság kor­csoportonként és kategórián­ként 3-3 alkotást díjaz, ame­lyek közül az első helyezett au­tomatikusan tovább jut az or­szágos versenybe. Az alkotá­sokat május 29-ig kell eljuttat­ni e-mailben vagy elektroni­kus adathordozón a megyei ka­tasztrófavédelmi igazgatósára - postacím: 7102 Szekszárd, Pf. 501., e-mail cím: tolna.tit­­karsag@katved.gov.hu. Mellé­kelni kell a pályázó nevét, a pá­lyázat beérkezési határidejé­nek napján betöltött életkorát és e-mail címét, illetve a szü­lő vagy gondviselő hozzájáruló nyilatkozatát is. További infor­máció az igazgatóságtól kérhe­tő e-mailben. A megyei eredményhirdetés június 5-én, az országos június 12-én lesz. ■ H. E.

Next