Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-16 / 217. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP A börtön 120 évét mutatja be a tárlat szekszárd Börtöntörténeti kiál­lítás nyílt a Vármegyeháza föld­szinti aulájában a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. A tárlaton többek között látható az épület ma­kettje, régi büntető eszközök, mint például egy kaloda, illetve egykor használt zárkaajtó is. A kiállítást péntekig lehet megte­kinteni a Vármegyeháza látoga­tási idejében. H. E. Ököllel ütötte és megrugdosta TOLNA Vádemelési javaslattal zára le a rendőrség a két férfi vi­táját. Augusztus 7-én késő este szóváltást követően ököllel tá­madt rá a 25 éves gyanúsított a másik férfira, majd meg is rug­dosta 36 éves ismerősét, aki­nek eltört egy bordája. A rend­őrség az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek. 1.1. Fejszével verte fejbe a szomszédot FADD Életveszélyesen megsé­rült az a 37 éves férfi, akit 25 éves férfi, akit szomszédja vert fejbe fejszével még szep­tember 12-én az esti órákban, közölte a Tolna Megyei Rend­őr-Főkapitányság sajtószolgá­lata. Információink szerint a két férfi egy születésnapi buli után veszett össze. 1.1. Minden évben találkoznak SIMONTORNYA Az első gimnázi­umi osztály éppen 48 éve vég­zett Simontornyán. Mint azt Var­ga Lászlótól, a város kommuni­kációs munkatársától megtud­tuk, az osztály azóta is nagyon összetartó, soros találkozójukat a közelmúltban tartották. A do­log érdekessége, hogy 40 évig a bevett szokás szerint, ötéven­te jött össze a csapat, ám a 40. évforduló után úgy döntöttek, és ehhez tartják is magukat, hogy minden évben megünnep­­lik sikeres érettségijüket. V. M. Többévi önálló működés után visszatért az országos szövet­séghez a hallássérültek me­gyei szervezete és a jelnyelvi tolmácsszolgálat. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu­ ­ Tolna megyében a hallássérül­tek érdekvédelme 1977-re nyú­lik vissza, amikor dr. Tóth Ru­dolf szervező munkájának kö­szönhetően a Tolna megyében élő hallássérültek megalapítot­ták a Siketek és Nagyothallók (SINOSZ) Tolna Megyei Szer­vezetét. Az alapító közel húsz éven át ellátta a titkári teendő­ket, majd 1996-ban a sorstár­sak vették kezükbe az irányí­tást, és gyors fejlődésnek indult a megyei szervezet. Emellett Tol­na megye az egyetlen megye, amely azzal büszkélked­het, hogy 1998 óta mű­ködtet jelnyelvi tolmács-­­­­szolgálatot. 2002-ben nagy szerepet vállal­­­­tunk az országos jelnyelvi tolmács­szolgáltatás ki­alakításában, s 2003 és 2008 között a SI­NOSZ berke­in belül tud­tunk kom­munikációs szolgáltatáso­kat nyújtani. Elér­kezett az az idő amikor úgy gon­doltuk, önállóan is megálljuk a helyünket, s az akkori pályáza­ti lehetőségek arra engedtek kö­vetkeztetni, hogy az igényeknek megfelelően többféle új szolgál­tatást tudnánk bevezetni hal­lássérültek örömére, mint egy országos szövetség szervezete­ként. Ekkor alakult meg a Tol­na Megyei Siketek és Nagyot­hallók (TOSINA) Egyesülete - eleveníti fel a megyei érdekvé­delem történetét Simonná Vá­­radi Zsuzsanna a jelnyelvi tol­mácsszolgálat szakmai vezető­je, a megyei szervezet egykori titkára. Először az érdekvédelem önállósodott, majd 2008-ban vált lehetővé a tolmácsszolgálat működtetése. Mint azt Simon­né Váradi Zsuzsanna elmondta, a szolgálat térítésmentesen tol­mácsolhat a megye területén a következő helyzetekben: önálló életvitel elősegítése, foglalkozta­tás, közoktatás, szakképzés, fel­sőoktatás, felnőttképzés, szemé­lyi tolmácsolás, nagyobb hall­gatóság előtt végzett tolmácsolás, sza­badidős, kultu­rális tevékeny­ség, rendez­vény, konfe­rencia, egyhá­zi tolmácsolás. A térítésmen­tes szolgálta­tásra jogo­sultak kö­rét jogsza­bály ha­­tároz­­z­a meg, mint ahogy azokat a helyzeteket is, amikor költségtérítés fejében vehető igénybe a szolgáltatás. A hallássérültek megyei szer­vezetének önálló műkö­dését sikerek és ku­darcok egyaránt kí­sérték, a legna­­fájdalmuk talán az, hogy nem sikerült az ingatlanfej­lesztési pályá­zaton nyerniük, és megvalósíta­ni elképzelései­ket. Szerették vol­na bevezetni - ta­lán az országban el­sőként - a felnőtt­­kor- Az érdekképviseletet továbbra is ellátják Ura SINOSZ Elérhetőségek­ ban hallássérültté váltak rehabilitáci­ós ellátását, illetve egy olyan centru­mot létrehozni, ahol a hallássérült gyer­mekek és felnőttek egyaránt megkap­ják mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek az életvite­lüket jobbá tennék. 2010-11 tájékán az anyagi le­hetőségek egyre jobban beszű­kültek, és a remények ellenére a következő évek sem hoztak vál­tozást. Végül ez év elején úgy döntött a Küldöttgyűlés, hogy a TOSINA Egyesület fejezze be működését és térjen vis­­­sza az országos szervezet­hez, a SINOSZ-hoz, a megyei szervezet fenntartója június [ 1-től az országos szervezet.­­ Az TOSINA Egyesület je­­­­lenleg végelszámolás alatt áll, amely még nem ért vé­­­­get, de a megyében termé­szetesen nem szűnt meg az érdekképviselet és az alapszolgáltatások. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. a távfűtésről Szolgáltatói közlemény SZEKSZÁRD MJV területén 2015. augusztus 18. napjától a Szek­szárdi Vagyonkezelő Kft. biztosít­ja a távhőszolgáltatást A meleg­víz- és távhőellátás folyamatos, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. a jogszabályok szerint működik és végzi a szolgáltatást a megye­­székhelyen. Minden ezzel ellenté­tes, zavart keltő információ téves és minden valóságalapot nélkü­löz. Mivel az Alfa Nova Kft. nem végez távhőszolgáltatást 2015. au­gusztus 18-tól, minden ezt követő időszakra vonatkozó számlát jo­gosulatlanul bocsátott ki. Minden kedves ügyfelünket kérjük, hogy az Alfa Nova Kft. által küldött szeptemberi szám­lát ne fizessék ki, és azt, vala­mint az Alfa Nova Kft. által tör­vénysértő módon kipostázott 2014-2015. évi fűtési szezon el­számoló számláit szíveskedje­nek behozni ügyfélszolgálati irodáink egyikébe, hogy azok­ról fénymásolatokat készíthes­sünk. (Szekszárd, Sárvíz u. 4, Nyitva: H-P 7:00-19:00 valamint Szekszárd, Bezerédj u. 2., Nyit­va: H-P 7:00-17:30). A fentieket követően, az arra jogosult ügyfeleket, akiknek túl­fizetésük van, a Szekszárdi Va­gyonkezelő Kft. ez év végig kom­penzálni fogja, hogy semmiféle kár ne érje a távhőszolgáltatást igénybe vevő lakosságot. Akik­nek az elszámoló számla alap­ján tartozásuk van, nekik azt be kell fizetni. Azonban, amennyi­ben vitatják a fizetendő össze­get, akkor azt az Alfa Nova Kft. felé kell jelezniük. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyfélszolgálati irodájának telefonos elérhetősége megválto­zott. Hiteles és korrekt tájékozta­tást az alábbi telefonszámokon kaphat: 74/684-400,74/684-401, 74/684-402, 20/372-8389. Min­den kedves ügyfelünket arra ké­rünk, hogy a félreértés és a dup­lán fizetés elkerülése érdekében figyelje az önkormányzat és a Vagyonkezelő Kft. tájékoztatóit. Az esetleges kellemetlensé­gek miatt elnézésüket kérjük. Köszönjük megértésüket és együttműködésüket! * * 2015. SZEPTEMBER 16., SZERDA Csak a név változott, az elhivatottság és a cél nem BONYHÁD­ Július 1-jén lépett ha­tályba az az áprilisi kormány­­rendelet, ami a szakközépisko­lákat és a szakiskolákat a Nem­zetgazdasági Minisztérium fenntartásába helyezte. Me­gyénkben 10 szakképző iskolát vett át a KLIK-től a Szekszárdi Szakképzési Centrum, Ábra­hám Norbert főigazgató veze­tésével. Bonyhádon a változás két intézmény: a Perczel Mór Szakközépiskola és a Jókai Mór Szakképző Iskola összevoná­sát jelentette, az új intézmény a Szekszárdi Szakképzési Cent­rum Perczel Mór Szakképző Is­kolája és Kollégiuma nevet kap­ta - tájékoztatott Ziegler Teréz. Az igazgató szerint válto­zás csak az elnevezésben tör­tént, a szakmai munka, a kép­zések, a pedagógus állomány, az ott folyó nevelés-oktatás vál­tozatlanul halad előre tovább­ra is. Ugyanakkor hangsúlyoz­ta, hogy az új formában a jövő­ A Perczel és a Jókai iskolát vonták össze­ sen még inkább kiemelt szere­pet kap olyan intézményi felté­telrendszer kialakítása, amely segíti a környező cégek, válla­latok, munkáltatók, munkavál­lalók, a térségi lakosság igénye­inek megfelelő képzési szolgál­tatások biztosítását. Továbbá, az iskola prioritásként tekint olyan környezeti kultúra ki­alakítására, amely nemcsak a fiatalabb diákoknak, hanem az idősebb generációs tanulni szándékozóknak is biztosítja az érettségi és a szakma meg­szerzésének a lehetőségét. Az elmúlt években az intézmény számos magyar, illetve európai uniós pályázattal segítette di­ákjai felelősségteljes, európai polgárrá válását, önálló élet­kezdési esélyeinek növelését, ezeket a továbbiakban is foly­tatni kívánják. Ziegler Teréztől azt is meg­tudtuk, hogy szeptember 1jé­vel több mint 400 tanuló kezd­te meg tanulmányait a Perczel­­ben. - Az iskolában a több év­tizedes múltra visszatekin­tő struktúra mellett új típusú képzésekbe történő bekapcso­lódásra is van lehetőség - biz­tosított az igazgató. Vízin B. „Légy képben” - kiállítás DOMBÓVÁR Még a héten látható a dombóvári „Légy képben” Fotó Klub kiállítása a Művelődési Ház előteré­ben. A „Dombóvár négy évszakban” című tárlat a Magyar Fotográfia Napja alkalmából nyílt, és egyben az in­tézmény kiállítási évadjának nyitó rendezvénye is. Szabóné Rambala Gabriella programszervező kiemelte, mindig öröm helyi kiállítóknak bemutatkozási lehetőséget biztosítani a Művelődési Házban. H. E.

Next