Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-04 / 182. szám
EGY PERCBEN Használt is jó lehet TOLNA MEGYE Az iskolakezdéshez közeledve sok szülő gondolkozik azon, vegyen-e mobilt gyermekének. Az egyetemisták pedig azon morfondíroznak, hogy a nagyobb, nehezebb laptopot lecseréljék egy jóval könnyebb táblagépre. Érdemes a használt készülékeket is megtekinteniük. ► 4 Új úton a Fekete Gólyák SZEKSZÁRD Szétesik az FGKC - írtuk lapunkban jó egy hónnappal ezelőtt. Bay Attila elnök azonban azt mondja, szó sincs ilyenről, csak azzal, hogy több alapember is távozott tőlük, új úton indultak el. ► 12 Jó reggelt! A létezett szocializmus vége felé még mindig nagy volt az autóínség Magyarországon. Időről időre elterjedt a hír, hogy végéhez közelednek a tárgyalások a japánokkal egy autógyár felépítéséről. Aztán akkor mégse lett a dologból semmi. Gondolom, a nagy testvér nem örült volna neki, mi meg tőle függtünk sok mindenben. A gyárépítésről sokadszorra felröppent hír után előjött a magyar humor. Mi lesz az új márka neve? Totója - hangzott a válasz. Most a németek nem totojáznak, ismét építenek nálunk egy Mercedes autógyárat. Százezrével gurulnak le a szalagról a szuperjárgányok. Már csak egy baj van: most sem tudok belőlük vásárolni. Éppen úgy, mint harminc éve. Gy. M. KISVEJKE Milliós károkat okoztak egy kisvejkei gazda juhállományában a kóbor kutyák és a tolvajok. A gazda a Jobbik megyei szervezetéhez fordult, és hamarosan kiderült, országos problémára világított rá a bejelentése. A tegnapi sajtótájékoztatón a problémák mellett megoldások is elhangzottak. A lopásokat például a legelőkhöz, karámokhoz vezető mellék- és földutak gyakoribb és szigorúbb ellenőrzésével, illetve az állatoknak a mostaninál hatékonyabb, el nem távollítható jelölésével lehetne sikeresen megakadályozni. ► 3 MÉ Bogi lételeme a mozgás és az egészséges étkezés ► 5 Igény van, de orvos nincs TOLNA MEGYE A megye kórházaiban 30-40 orvosra is lenne igény, csak kínálat nincs. Nyugdíjas és vállalkozó kollégákkal enyhítik a helyzetet. Szakdolgozókból szintén jelentős hiány van, a Balassa-kórházba például csaknem hatvan főt keresnek. Jelentős erőfeszítésekkel az intézmények megoldják az ellátást, de ha a jó ideje jellemző tendencia folytatódik, annak súlyos következményei lehetnek. ► 2 Lenyomták a dinnye árát TOLNA MEGYE Nagyon várták a dinnyések, hogy végre elkezdődjön a hazai szezon, de arra álmunkban sem gondoltak, hogy három hét múlva már csak 30-40 forintot kínálnak nekik a felvásárlók a dinnye kilójáért. A minőséggel nincs baj, a szezon második fele is vissza van, így nem tehetnek mást a termelők, minthogy bizakodnak, talán az árak mélyrepülése megáll. ► 3 Építkeznek, toboroznak MAGYARORSZÁG Kétezerötszáz álláshelyet hirdetett meg a büntetés-végrehajtás: nyolc új börtönbe keresnek alkalmazottakat. A lehetőség akár 220- 330 ezer forintos, cafetériával kiegészített jövedelemmel kecsegtet. Az államnak megéri a kiadás: több száz per folyik ellene, és gyakran elveszíti ezeket a zsúfoltság, a fogvatartottak körülményei miatt. Az országban mintegy 18 ezer ember tölti büntetését vagy várja jogerős ítéletét börtönökben 13 ezer férőhelyen. ► 7 16 18 2 Készült Magyarország Kormánya megbízásából SZERKESZTŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos információk: 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja: 74/511-534 32 34 # Sok napsütésre van kilátás, csupán vékony fátyolfelhők, kisebb gomolyfelhők lehetnek az égen, ám csapadékra sehol sem kell számítani. ► 10T Boldog névnapot kívánunk Dominika és Domonkos nevű olvasóinknak! HIRDETÉS Csak Líbiából közel egymillió bevándorló akar Európába jönni.