Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-17 / 219. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK A mustgázt nem jelzi az érzékelő TOLNA MEGYE A mustgáz ve­szélyeire figyelmeztető anya­gunkban tévesen szerepelt, hogy a fogyasztóvédelem honlapján tájékozódni lehet a gáz jelenlétét jelző készülé­kekkel kapcsolatban. A Nem­zeti Fogyasztóvédelmi Ható­ság arra hívta fel figyelmet, hogy a mustgáz C02, vagyis szén-dioxid. A hatóság hon­lapján CO, azaz szén-mon­­oxid érzékelőkkel kapcsola­tos információkat találnak az érdeklődők. A két gáz tulaj­donságait tekintve semmi­képpen nem keverendő ös­­­sze, azok nem azonosak, így a CO érzékelők nem alkalma­sak a C02 jelenlétének ki­mutatására sem. H. E. Nem találtak legyőzőre a „csajok” BÖHÖNYÉN rendezték a VI. Országos Kismotorfecsken­­dő-szerelési bajnokság záró fordulóját az elmúlt hétvé­gén, ahol önkéntes, önkor­mányzati, létesítményi és hi­vatásos tűzoltók is verseny­be szálltak a legjobbaknak járó díjakért. A küzdelem so­rán ügyességből, rátermett­ségből, valamint összehan­goltságból vizsgáztak a tűz­oltók. A bajnokság abszolút győztese az évek óta feltar­tóztathatatlan püspökladá­nyi hivatásosok lettek, míg a retró férfi kategóriában a be­­csehelyi önkéntes tűzoltók szereltek a leggyorsabban, a hölgyek között pedig idén is a „Tüzes csajok’’ bizonyultak legyőzhetetlennek. H. E. Együttműködési megállapodás PAKS’KALOCSA Kaposvár és Szekszárd után Kalocsával kötött együttműködési meg­állapodást Paks városa. Az erről szóló szerződést tegnap írta alá a két város vezetője, Süli János és dr. Bálint József a Kalocsai Paprikafesztivál ünnepélyes megnyitóján. A két önkormányzat fő célja a Magyarország szempontjá­ból kiemelt fontosságú nem­zeti beruházás, Paks II. sike­res megvalósítása érdeké­ben való együttműködés. A szerződés gazdasági, oktatá­si, kulturális valamint turiszti­kai és sport területre is kiter­jed. V. T. Egyezség született szerdán Pörbölyön két vadásztársaság között. Mindketten ugyanazo­kon a területeken egyedüliként szerették volna gyakorolni a vadászatot. A tét: húszéves va­dászati jog 9360 hektáron. Tol­na megyében több helyen van még folyamatban vitás ügy, de a vadásztársaságok zöme már megegyezett a földtulajdono­sokkal. Mauthner Ilona Ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE A vadászati ható­ság a jogszabályban rögzített határidőben - március végé­ig - Tolnában 61 vadászterü­letet alakított ki ajánlással, tá­jékoztatta lapunkat korábban a megyei kormányhivatal élel­miszerlánc-biztonsági és föld­művelésügyi főosztálya. Az öt különleges rendelte­tésű vadászterület esetében új vadászterület kialakítására nem került sor, területük nem változott (ilyen például Ge­menc, Gyulaj állami erdésze­té). Az ajánlással kialakított vadászterületek tekintetében május 15-ig (eddig az időpon­tig lehetett módosító javaslatot tenni) 19 esetben érkezett mó­dosító javaslat, melyeket a ha­tóság megvizsgált, majd ezek­ből saját hatáskörében nyolcat fogadott be, és tartott egyezte­tő tárgyalást a felekkel. Király István, a megyei va­dászkamara titkára hozzátette, többségében sikerült egyezsé­get kialakítani a területeken. Ahol elfogadták a vadászati ha­tóság ajánlását, ott a 30 napos kifüggesztést követően jogerő­re is emelkedett a vadászterü­let, és több helyen már a föld­tulajdonosok közgyűlését is összehívták. Ahol egyeztetés­re volt szükség, ott az egyezsé­gek után függesztették ki a te­rületek nagyságát. A bátaszéki vadászok vi­szont első körben (három hét­tel ezelőtt) nem jutottak egyez­ségre egymással. Itt 9360 hek­tárra két vadásztársaság nyúj­totta be az igényét, és próbálta a földtulajdonosokat meggyőz­ni arról, hogy csakis neki ad­ja bérbe a földjét vadászat cél­jára. A Bátaszéki Vadásztársa­ság az, amelyik eddig egyedü­liként használta területüket, ugyanerre a területre egy má­sik társaság, szintén bátaszé­­kiek - sok közöttük a földtu­lajdonos is - szintén beadta az igényét. Sokáig úgy tűnt, nem lesz egyezség, hanem egymás ki­szorításáért folyik a földtulaj­donosok meggyőzése. Szer­dán Pörbölyre hívták össze is­mét a földtulajdonosi gyűlést, és többórás vita és győzködés után végül megegyezett a két társaság: a régiek, a Bátaszéki Vadásztársaság a teljes terület 35, míg az új csapat a 65 szá­zalékát uralhatja. Az egyezséget már csak a megyei vadászati hatóságnak kell jóváhagynia. Ezt követő­en a két vadásztársaság kü­­lön-külön hívja majd össze a földtulajdonosi közgyűlést. Zsigmond András, a Bátaszé­ki Vadásztársaság elnöke el­mondta, 2017. február 28-ig még a teljes területen vadász­hatnak, ezt követően, március 1-től lép életbe majd az egyez­ség a másik társasággal, és ki-ki a maga területét hasz­nálhatja. A földtulajdonos dönthet Ahol eddig gond volt: Szedre­sen és környékén nem született egyezség, akár per is lehet a vi­tázó felek között. Nagydorogon kettévált a vadászterületet eddig gyakorlók közössége, de vita van Dalmand, Tengelic, Bonyhád kör­nyékén is. Sok múlik azon, ho­gyan döntenek majd a földtulaj­donosok, kinek adják a szavaza­tukat. Király István szerint a tör­vény úgy szól, hogy a jelen lévő földtulajdonosok többségi sza­vazattal döntenek, de jellemző, hogy a földtulajdonosok a gyű­lésre el sem mennek, a szavaza­tukat a vadásztársaságnál adják le, és meghatalmazzák annak vezetőjét, hogy helyettük döntse­nek. Tolna megyében jelenleg 65 vadászterület van, ebből öt az ál­lami erdőgazdaságé, öt pedig a földtulajdonosok területe. A ma­radék 55 vadásztársaság száma a jövőben (2017. március elseje után) várhatóan még több lesz, hiszen éppen az említett viták miatt szaporodik a számuk. 2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT Szigorúbbak a bírságok Szorosabb együttműködést vár el a törvény a vadásztársaság és a gazdák között. Nem csak a vadásztársaság kötelessége a vadkár csökkentése, koráb­ban a társaság viselte a kárt 95:5 százalék arányban. Az új szabály 5 helyett 10 százalék­ban húzza meg a határt, azaz a vadásztársaság csak az efö­lötti kárt köteles megosztani a gazdával. Amennyiben bárme­lyik fél a törvényben előírt köte­lezettségét nem teljesíti, a kárt teljes mértékben köteles lesz viselni. A vadgazdálkodási és vadvédelmi bírságok szigorítá­sáról is rendelkezik a törvény: ötszörös, tízszeres emelkedé­sekről van szó. A trófeás vadak bírálata esetén tíz év után újra alkalmazásra kerül a mínusz pontozás, ami azt jelenti, hogy hibás kilövés esetén pénzbír­sággal sújtható a vadásztársa­ság. Az új törvény célja: a fenn­tartható és szakszerű vadgaz­dálkodás és vadvédelem. Saját húgát szúrta hasba a vádlott HŐGYÉSZ Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísér­lete miatt emelt vádat a Tolna Megyei Főügyészség a 33 éves hőgyészi férfivel szemben, aki jelenleg más ügyben előze­tes letartóztatásban van, tájé­koztatott Himmelné dr. Ökrös Magdolna, a főügyészség sajtó­­szóvivője. A vádlott nevelőintézetben, míg a 24 éves sértett, a vádlott húga, nevelőszülőknél nőtt fel. A lány gyámja, nagykorúságá­nak eléréséig a vádlott volt. A testvérpár már egy ideje együtt lakott Tamásiban egy bérelt in­gatlanban és már korábban is többször előfordult, hogy a do­mináns szerepet betöltő vád­lott - jellemzően ittas állapot­ban - durván, agresszíven vi­selkedett a sértettel szemben, sőt meg is verte. A sértett idén március 2-án dolgozni ment és magával vitte a lakáskulcsot, a vádlott pedig elutazott. A testvérpár délután összetalálkozott a buszmegál­ Életveszélyes álla­pot reális lehetősé­ge is fennállt lóban. A férfi hangosan szidal­mazta a húgát, mert kulcs nél­kül nem tudott hazamenni, és közölte vele, „csak érjünk haza, meglátod, mit fogsz kapni”. Mi­után megérkeztek az ingatlan­hoz, a sértett kulccsal kinyitot­ta a bejárati ajtót, mindketten bementek a házba, ahol a vád­lott két kézzel elkapta a testvé­re haját és fejét többször neki­csapta a falnak. A jobb lapocká­jára mért ütéssel belökte a szo­bába, ahol ököllel arcul csapta, a lány a földre esett. Rákiabált a síró lányra, majd egy 10 centi pengehosszúságú konyhakés­sel hasba szúrta, miközben is azzal fenyegette: „ha nem ha­gyod abba a sírást, akkor beléd vágom a kést és megöllek”. A szúrás következtében a közvetett életveszélyes állapot reális lehetősége is fennállt, annak elmaradása csak a vé­letlennek köszönhető, a sérülés tényleges gyógytartam 8 na­pon belüli volt. Az ügyész vég­rehajtandó szabadságvesztést és közügyek gyakorlásától el­tiltás büntetés kiszabását szor­galmazza. A bűncselekmény büntetési tétele 2-től 8 évig ter­jedő szabadságvesztés. 1.1. Alapfeltétel például a magyar állampolgárság, büntetlen előélet, érettségi, kifogástalan életvitel Határvadászokat toboroz Tolnában is a rendőrség SZEKSZÁRD Háromezer új rend­őrt toboroz a rendőrség, kor­mánydöntés alapján. A részle­tekről dr. Tóbiás Rajmund ezre­dest a Tolna Megyei Rendőr-fő­kapitányság humánigazgatá­si szolgálatvezetőjét kérdeztük. Mint elmondta, a határvadá­szok a készenléti rendőrség be­vetési osztályain kerülnek ál­lományba a pécsi, a kaposvári, vagy a kiskunhalasi központok­ban, és a déli határészen tejesí­­tenek majd szolgálatot. A pályázati kiírás szerint az alsó korhatár a 18. életév be­töltése, a felsőt a szolgálati tör­vény szabályozza 55 évben. Fel­tétel egyebek közt a magyar ál­lampolgárság, büntetlen előélet, érettségi bizonyítvány, állan­dó belföldi lakóhely, kifogásta­lan életvitel. De ez még kevés, mert mint minden rendőr ese­tében, vizsgálják a fizikai, pszi­chikai, egészségügyi alkalmas­ságot is. Nők is jelentkezhetnek, sőt egy már jelentkezett is Tol­na megyében határvadásznak. A toborzás új lehetőséget jelent azok számára akik szimpatizál­nak a rendőri hivatással, fogal­mazott a szolgálatvezető. A ki­képzés hat hónapig tart. Az el­ső két hónapban 150 ezer fo­rint munkabért kapnak a fel­vettek, majd sikeres alapvizs­ga teljesítését követő további négy hónapban már a tiszthe­lyettesnek nevezik ki őket 220 ezer 300 forint bruttó fizetéssel. Évi kétszázezer forint a kafeté­­ria és kaphatnak lakhatási, uta­zási támogatást is. Ha már szol­gálatban állnak, akkor jár az éj­szakai, a készenléti, vagy éppen a nyelvvizsga pótlék. A jelent­kezések alapján november ele­jével már indulhatnak az első képzések az országban, a vég­zettek pedig májusban állhat­nak szolgálatba. Sokan félnek a fizikai alkalmassági vizsgától, de ez nem indokolt, mondta az ezredes. Korcsoportonként tör­ténik a felmérés, az idősebbek­nek nem ugyanazt kell teljesí­teni, mint a 18 évesnek, a férfi­aknak, mint a nőknek. Toborzó csoportot alakítottak, amelynek a tagjai járják a megyét, munka­ügyi központokat, s elmennek rendezvényekre is, ahol szemé­lyesen lehet tőlük érdeklődni, éppúgy, mint a városi kapitány­ságon és megyei főkapitánysá­gon. A police.hu honlapon pedig minden részletre kiterjedően ol­vasható a pályázati felhívás. Le lehet tölteni a pályázati csoma­got is. A Facebookon a Határva­dász címszó alatt pedig videók is láthatók arról, hogy hol mi­lyen környezetben, milyen fel­adatokban vesznek majd részt a határvadászok. Kérdésünkre az ezredes elmondta, Tolna megyé­ben is van érdeklődő, s beszélge­tésünk idejéig hatan nyújtották be a felvételi csomagot. 1.1. Dr. Tóbiás Rajmund, a megyei rendőrség humánigazgatója

Next