Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-16 / 218. szám

EGY PERCBEN Eb-résztvevő a férfiválogatott KOSÁRLABDA Ötödik mérkőzését is megnyerte a selejtezőcsoportjában a magyar férfi válogatott, amely szer­dán három ponttal győzött Luxem­burgban, és kijutott a jövő évi Euró­­pa-bajnokságra. ► 16 „A Selyem úton vagyunk” MAGYARORSZÁG „Három kulcsorszá­ga van a Kína felől az Európai Uni­óba tartó úthálózatnak: Lengyelor­szág északon, Görögország és Ma­gyarország délen. Rajta vagyunk a Selyemúton” - hangoztatta Matol­­csy György az 54. közgazdász-ván­dorgyűlésen. ► 8 Csökkenne a segély összege BUDAPEST „A bevándorlók betelepí­tésében érintett önkormányzatok­nak több embert kellene támogat­nia, így a segélyezés fejenkénti ös­­­szege is csökkenne” - mondta Lázár János a Kormányinfón. ► 9 Krimibe illő taxistámadás BUDAPEST Napok óta találgatja min­denki, hogy mi történhetett azzal a két fiatallal hétfő hajnalban, akiket szemtanúk szerint taxisok vertek. Most a rendőrség válaszaiból össze­állt egy történet, amelyről filmet le­hetne forgatni. ► 10 Jó reggelt! N­em a legkellemesebb regge­lek hangulatát idézi, amikor hétköznap hajnal fél egy­kor arra ébred az ember, hogy négy nem szomjas fiatal vegzál egy haj­léktalant, aki nem hagyja magát, vissza- és beszólogat nekik. Termé­szetesen volt egy okos, aki hajtogat­ta, menjünk már. Ő lehetett a kevés­bé ittas a két fiú közül, mert a má­sikuk azt gondolta, hogy a kemény­kedéssel aztán abszolút bevágódik a lányoknál, akik meg fogadásokat kötöttek, meg meri ütni vagy sem a csavargót. Végül a sem lett, és arra is sikerült rávenni, menjenek már, mert a hangoskodásuk miatt lassan rájuk hívják a rendőröket. Azért a nagy „harcos” még háromszor vis­­­szaszaladt, talán - a kérdéseiből ítélve - mert nagyot hallott. K. B. PROMÓCIÓ SZEKSZÁRD Amellett, hogy a rendezvény egyik fő tá­mogatója a TARR Kft., idén is minden napra külön programokkal készülünk. Pénteken Angry birds csúz­lival, szombaton Air­brush tetoválással, vasárnap Bede Robi főztjével várunk minden kedves érdeklő­dőt! Idei szlogenünk: „JELEN VAGYUNK OTTHONÁBAN ÉS MÁR OTTHONÁN KÍVÜL IS!" Kicsit talán sejtelmes, de biztosan állíthatjuk, hogy érdemes ránk figyelni a jövőben, mert folyamatos fejlődésben vagyunk! Célt ért a szabályok szigorítása TOLNA MEGYE A jogszabályi szigorításoknak köszönhe­tően a „hagyományos” ter­mékbemutatók gyakorlati­lag megszűntek, azonban az úgynevezett „egészségmeg­őrző szűrővizsgálatokról” bebizonyosodott, hogy szo­ros összefüggésben állnak bizonyos termékek értékesí­tésével - tudtuk meg a Tol­na Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztá­lyától. Azt tanácsolják, hogy érdemes a körzeti orvossal konzultálni egy ilyen egész­ségügyi vizsgálat előtt. ► 2 Eleteket menthet a gyorsaság TOLNA MEGYE A stroke - ez­zel az összefoglaló elneve­zéssel illetjük az agyi in­farktust és az agyvérzést - egyre nagyobb számban szedi áldozatait hazánk­ban. Mindkét kórképnek na­gyon hasonlóak a tünetei, a kezelés mégis remény­telje­sebb az egyik esetében. Az agyi infarktus esetében - ha kialakulása hátterében az egyik fő verőér elzáródá­sa áll - a gyors beavatkozás életet menthet, sőt, megaka­dályozhatja és megelőzheti az agyi infarktus tényleges kialakulását. ► 5 Színes rendezvényekkel rajtolt az ünnepi programfolyam Szüreti Napok 2016 SZEKSZÁRD A bornak, bor­készítésnek számos jeles napja van. A legnépszerűbb ünnepe a borhoz kapcsoló­dó legjelentősebb munka­fázisnak, a szüretnek van. A szüretet országszerte ün­neplik falvak és városok, felvonulással, mulatság­gal. Ezen a hétvégén zaj­lik Szekszárd tradicioná­lis és a közönség által na­gyon kedvelt rendezvényso­rozata a Szekszárdi Szüre­ti Napok, amely nem csak a megyéből, az ország min­den részéről, sőt külföld­ről is vonzza az érdeklő­dőket. Nem véletlenül, hi­szen csodálatos borok, igé­nyes vásári forgatag és re­mek program várja azokat, akik Szekszárdon töltik ezt a négy szép, tartalmas na­pot. Ezrek ünneplik együtt a szőlőt és a bort, és az em­bert, aki dolgozott, fárado­zott, hogy ez a remek nedű elkészüljön. A színes és vi­dám szüreti forgatagra pe­dig jó lesz emlékezni az előttünk álló hideg hóna­pok korán sötétedő napjain. A kísérő rendezvényekkel már tegnap kezdetét vette az idei programfolyam, és a rengeteget dolgozó szer­vezőknek, rendezőknek és a szüreti napok támogatói­nak köszönhetően vélhető­en az idén is sikeres, kivá­ló négy napot tudhat majd maga mögött ez az orszá­gos hírű szekszárdi rendez­vény. ► 3 Szekszárdi rozé a látogatók poharában. Ezreket várnak borászaink a Béla király téri borudvarba Folyamatos a fejlődés Bátaszéken BÁTASZÉK Ahogy Szekszárd felől érkezik az utazó, egy nagyméretű fotón akad meg a szeme egy ház falán: Báta­­szék felülnézetből, középen a felújított szép templommal. Az elmúlt évben sok olyan apró változás történt, melyek mind azt jelzik, szebb, élhe­tőbb lett a város. Számta­lan pályázatot adott be a vá­ros vezetése különböző mi­nisztériumokhoz, melyek se­gítségével meg tudták, tud­ják majd valósítani mindazt, amit még 2015-ben megígér­tek. A pályázatok összértéke 1,8 milliárd forint. ► 6 Csúcson az üres állások száma MAGYARORSZÁG A hivatalos statisztika létezése óta még nem volt ilyen magas a be­jelentett üres állások szá­ma Magyarországon, mint az idén. A második negyed­évben 55 ezer munkaválla­lót kerestek hiába a magán- és az állami szektor munka­adói a KSH adatai szerint. Ez az első negyedévhez képest is mintegy háromezer fős emel­kedés, 2012-höz képest pedig valamivel több mint a duplá­jára növekedett az üres posz­tok száma. A betöltetlen állás­helyek többségét a verseny­­szférában regisztrálták. ► 7 770865 603050 16 2 18 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Kvandák Bence 74/531-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/531-534 MA HOLNAP jó 31 26 Pénteken napközben még kitart a napos-gomolyos, meleg, nyári idő. Késő estétől a Dunántúlon egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok. 13 Boldog névnapot kívánunk Edit nevű olvasóinknak!

Next