Tolnai Népújság, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-19 / 246. szám

EGY PERCBEN Két negyed elég volt KOSÁRLABDA Három negyedet meg­nyerve viszonylag sima győzelmet aratott a Metal-Work Bonyhádi KSE férfi kosárcsapata hazai pályán a baj­noki címre is jó eséllyel pályázó MTK Törökbálint felett az NB I/B Nyugati csoportjában. ► 11 Kevés tejet iszunk ÉLETMÓD Gyerekek és felnőttek az ajánlottnál kevesebb tejet és tejter­méket fogyasztanak a felmérések szerint. Mindeközben az országban millióhoz közelít a csontritkulásban érintettek száma, éppen ezért lenne nagyon fontos a legfőbb kalciumfor­rás fogyasztása. ► 2 Szükségből hobbi lett KÉZIMUNKA Évezredekig a szükség diktálta cselekedet volt a szabás-var­rás, a kötés-horgolás, a hímzés, azaz a kézimunka. A ruházati-, illetve de­korációs textíliák nagyipari előállí­tását követően hobbi lett ezekből, és persze sokat változtak. ► 3 Mindenkit vár a budai Vár ÉLMÉNY Budapestre utazik a nemze­ti ünnepre, vagy netán a következő hosszú hétvégét szeretné a főváros­ban tölteni? Semmiképpen se hagy­ja ki a várnegyedet. Különleges han­gulat és gasztronómai meglepetések is várják a látogatókat. ► 9 Jó reggelt é­ rtelme a létnek? Ki tudja, mi az, van-e egyáltalán, hol keres­sük? Így ősszel mindig többet töprengek ezeken a kérdéseken. Kis­sé elszállt felettem az idő, hogy be­lássam, nem kell nagy dolgokra gon­dolni. Elég, ha a lecsupaszított kert­ben szétnézünk, és még ekkor is ta­lálunk értelmes tevékenységet. Ilyen az ásás. Nézem az ütemes, jól időzí­tett mozdulatokat, és megnyugszom. Semminek, soha nincs vége. Amíg egy ember képes felásni a kertjét ok­tóberben, remény is van, hit is van, hogy lesz folytatás. Nem olyan komp­likált a világ, elég, ha józan eszün­ket követjük. Ha aratni akarunk, vet­ni is kell. Olyan földbe, ahol a mag képes kiserkenni, és nem öli meg a gaz. Ennyi a világ bölcsessége. Se több, se kevesebb. B. K. SZEKSZÁRD A Garay-gimnázium évek óta részvevője a Magyarországon és Erdélyben megrendezendő székely­magyar leány kosárlabdatornának. A mostani hatodik eseményen öt magyarországi gimnázium mellett öt er­délyi iskola (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivá­­sárhely, Nagyszalonta, Székelyudvarhely) kosárlabdacsa­patai mérik össze ügyességüket. Október 15-én Csíksze­redán kezdődött a torna, a selejtező mérkőzéseivel teg­nap a Garay sportcsarnokában folytatódott a megméret­tetés. A résztvevőknek ugyan magyar az anyanyelve, de jól értik a kosárlabda nyelvét is. A meccseket Ács Rezső polgármester nyitotta meg. B. L. Ingatlanpiac: kitart a lendület TOLNA MEGYÉBEN is jól alakul­nak az ingatlaneladások, nö­vekedett a kereslet. A szak­ember véleménye szerint azért, mert több brókercég­ben megrendült a bizalom, ezért jobb beruházásnak vé­li a befektetők többsége az in­gatlant. De a CSOK bevezeté­se, a kedvező hitelkamat le­hetősége is segíti az ingatlan­­piac fellendülését. ► 4 i Tízmilliárd volt a topkereset MAGYARORSZÁG Egyre töb­bet keresnek a jól kereső ma­gyarok, az átlagot meghala­dó mértékben emelkedtek a TOP-jövedelmek 2015-ben. A múlt évi adóbevallások sze­rint az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magán­­személy összesen 130,5 mil­liárd forint jövedelmet vallott be, ami 23 százalékos növe­kedés 2014-eshez képest. Az első százba kerüléshez mintegy 500 milliót kellett keresni, ez 12 százalékkal haladja meg a 2014-es mérté­ket, de a legmagasabb jövede­lem 2015-re megduplázódott. A legmagasabb jövedelmet bevalló magyar 9,8 milliár­dos keresetről adott számot - osztalékként vette fel külföl­dön - tavalyelőtt a csúcsjöve­delem 4,3 milliárd volt. ► 7 Fizethetnek a halászok, MAGYARORSZÁG Tíz éve meg­szerzett jogukat vesztették el a halászok és az öntözővíz-hasz­nálók azzal, hogy újra kötele­zővé vált a hónap elejétől az ún. vízkészlet-gazdálkodási já­rulék fizetése. Összességében több milliárdos terhet kellene kigazdálkodniuk a vízhaszná­lóknak, a halászoknak, a nö­vénytermesztőknek és a ker­tészeknek októbertől egy­éni­ kertészek és rendelkezés miatt. A halá­szok levélben kértek segítsé­get az államfőtől. A díj­beveze­tés módját és a kiszámítását ki­fogásolják. De tudni kell, olyan uniós kötelezettségről van szó, melyet nem lehet megkerülni. Ha nem vezetik be, akkor a vi­dékfejlesztési program, illet­ve a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program lehívása is veszélybe kerülhet. ► 7 170 évvel ezelőtt adta első szekszárdi koncertjét Liszt Ferenc Jandó Jenő játszott Lisztet SZEKSZÁRD Liszt Ferenc, min­den idők legnagyobb zongora­­művésze 1846. október 18-án - báró Augusz Antal meghí­vásának eleget téve - tartott legendás hírű hangversenyt a Vármegyeháza dísztermé­ben. A koncert 170. évfordu­lójának alkalmából két ünne­pi fellépést rendeztek a jeles eseménynek helyt adó terem­ben. Jandó Jenő Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas érdemes zongoraművész két koncer­tet adott, délben a zeneisko­la zongora tanszakra járó nö­vendékei és a város ifjúsága, 19 órakor pedig a felnőtt kö­zönség élvezhette a felcsendü­lő akkordokat. B. L. Jandó Jenő két emlékezetes koncertet adott tegnap Szekszárdon, az évforduló kapcsán 4 Dr. Zacher Gábor a gyermek­­ és a szülő kapcsolatáról ► 6 Kevés gyenge pontja van a Ceglédnek SZEKSZÁRD Szabó Noémi má­sodedző szerint alig van gyen­ge pontja a Ceglédnek, de a női NB I ma esti meccsén azt a ke­veset nagyon szeretné megta­lálni a KSC Szekszárd. Ha van csapat, amelyiknek a legyőzé­se presztízs a KSC számára, az a Cegléd. Az alföldiek csak az elmúlt szezonban négyszer törtek borsot a szekszárdi lá­nyok orra alá, akik a két csapat öt egymás elleni összecsapásá­ból csupán egyet tudtak meg­nyerni. De a KSC-nél azóta ala­pos változások történtek. A két szlovén légióssal megerősített együttes legutóbbi bajnokiján 21 ponttal (!) legyőzte a bajno­ki címvédő Sopront is. ► 12 770865 603036­1­6 2­4­6 SZ­E­R­K­ESZTŐS­ÉG: Entail: tolijsti.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Kvandák Bence 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 14 10 Marad az eddigi borongós idő, komolyabb eső nem valószínű. Csütörtökön nap közben viszont egyre több helyen számíthatunk nagyobb esőkre. ► 10? Boldog névnapot kívánunk Nándor és Ferdinand nevű olvasóinknak! » I

Next