Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-26 / 225. szám

EGY PERCBEN Interneten elkövetve TOLNA MEGYE Csökkenő tendenci­át mutat Tolna megyében a bűncse­lekmények száma, ez szinte vala­mennyi kategóriára igaz, de az el­követés módja jelentősen változott az elmúlt években. Az elkövetők egy része ugyanis az interneten ej­ti tévedésbe áldozatait és ezzel tesz szert jogtalan haszonra. Ugyanak­kor nincs olyan statisztikailag el­különített bűncselekmény kategó­ria, amely csak internetes bűncse­lekményeket foglal magába. ► 12 Az új pártra figyelnek NÉMETORSZÁG Noha a választáso­kat papírforma szerint Angela Mer­kel vezette CDU/CSU pártszövetség nyerte, a sajtó figyelme nem első­sorban a győztesekre, hanem a 12,6­ százalékkal parlamentbe kerülő migránsellenes Alternatíva Német­országnak nevű pártra irányul. ► 7 Benzin lefelé, gázolaj fölfelé GAZDASÁG Csökkenti bruttó két fo­rinttal a 95-ös benzin literenkén­ti nagykereskedelmi árát, és eme­li bruttó három forinttal a gáz­olaj árát szerdán a Mol Nyrt. - ér­tesült piaci forrásból az MTI hét­főn. A csökkentéssel a benzin át­lagára 349 forintra mérséklődik, a gázolaj átlagára pedig az emelés­sel 356 forintra nő. Az üzemanyag ára legutóbb pénteken változott, a 95-ös benzin átlagára bruttó két forinttal 351 forintra csökkent, a gázolaj ára 353 forint maradt. MTI Jó reggelt! M­indennapos tapasztalatunk, hogy Magyarországon bár­minemű ház körüli munká­ra nem, vagy csak távoli határidővel lehet mesterembert találni. Jómagam egy redőnyjavítás kapcsán futottam árnyékra. A kivitelezőnek hiába szól­tam: hümmögés, jó megnézzük” - volt a válasz. A másik szakit is több­ször hívtam telefonon, ráadásul, hogy érzékeltessem a meló fontossá­­­­gát, egy erkélyponyva megrendelé­sét is kilátásba helyeztem. „Visszahí­vom” - azóta is várom. Oroszlánkör­möket villantó, szupertehetséges kez­dő, szerethető, emberi figura; rakko­­lós mester - a szakemberek három prototípusa. Aki végül egynapos át­futással vállalta a munkát, a közép­ső kategóriába tartozik. B. L. Évente több százan részesülnek az adományból Rászorulók kapják az élelmiszereket SZEKSZÁRD Rászoruló családoknak segít a Tesco szekszárdi áruháza az el nem adható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszer-felesleggel. Az Őcsényi Református Egyházközség közreműködésével - miután ők nyerték el a lehetőséget az Élelmi­szerbank pályázatán - körülbelül két éve őcsényi háztartásokba jut el az élelmiszer-felesleg. Kovács László lelkipásztor elmond­ta, hogy összességében 400-500 embernek segítenek ily’ módon. Szabó Balázs, a Tesco igazgatója hozzátette: az áruházlánc 2014-ben indította el az élelmiszermentő programját. Képünkön Kovács László és Szabó Balázs. Fotó: Makovics Kornél ► 2 Orosházi vendégeket is fogadtak a faluban ZOMBA Szüreti nap volt Zom­­bán szombaton. A program kiállításmegnyitóval vette kezdetét, ezt követte a ha­gyományos szüreti felvonu­lás, majd a színes kulturális műsor és este a remek han­gulatú bál. A zombaiak szo­kásukhoz híven vendége­ket is fogadtak a nagy na­pon, többeket Orosházáról. A község nagy beruházás előtt áll, a csapadékvíz-el­vezetésre nyert támogatást, de további pályázati sike­rekben is bíznak. Lapunk almanach oldalában mind­ezekről olvashatnak. A Tol­nai Népújság mai száma a zombai önkormányzatnak köszönhetően a község min­den háztartásába eljut. ► 4 Nem akarnak menekültet az őcsényiek ŐCSÉNY Ez derült ki a hétfőn este tartott teltházas - oly­kor indulatoktól sem men­tes - falugyűlésen. Az ös­­­szejövetelre elfogadta a meg­hívást Fenyvesi Zoltán, a Csengettyűs Vendégház tu­lajdonosa és Siewert And­rás, a Migration Aid igazga­tója. A fórumot azért hívták össze, mert kiderült, hogy a vendégház tulajdonosa és a civil szervezet oltalom alatt álló külföldi állampolgáro­kat üdültetne az őcsényi in­gatlanban. A fórum lapzár­takor még tartott, bővebb be­számolót szerdai számunk­ban olvashatnak. B. K. Délután érkezett meg Szekszárdra a francia ezüstérmes Ma rajtolnak Már edzett is a Montpellier Madarászok KOSÁRLABDA Tegnap kora délután érkezett meg Szek­szárdra, és este már edzett is egyet a Basket Lattes Mont­pellier együttese a városi sportcsarnokban. A KSC ma 18 órától meccsel a francia csapattal az Euroliga-selej­­tezőjében, a párharc vissza­vágóját október 3-án vívják. A Hotel Merops Mészáros­ban megszálló francia ezüst­érmes évtizedes nemzetközi kupamúlttal rendelkezik, s az Euroligában is komoly ta­pasztalattal bír. Lengyel cen­tere, Ewelina Kobryn WNBA bajnoki címmel és Euroli­­ga-győzelemmel is büszkél­kedhet, de a kosárlabda-ra­jongók számára jól cseng az olasz válogatott hátvédje, Ge­orgia Sottana neve is. Az 1974-ben alapított szek­szárdi klub ezúttal debütál a kontinens legrangosabb so­rozatában, s az egyesület ve­zetői mindent meg is tesznek azért, hogy ez emlékezetes legyen. A találkozóra a belé­pés ingyenes, a regisztráci­ós jegyek szinte mind elfogy­tak, így kijelenthető, hogy telt ház előtt csaphat össze a két együttes. A torlódást el­kerülendő, a szurkolóknak érdemes időben kilátogatni­uk a sportcsarnokba. ► 16 Megérkezett, majd edzett is egyet a BLMA Szekszárdon Fotó: M. K. ASZTALITENISZ Az osztrák LZ Linz Froschberg ellen mu­tatkozik be ma a Klubcsapa­tok Szuperligája 2017/2018- as kiírásában a Szekszárd AC női csapata. A 2016-ban aranyérmes, legutóbb ezüst­érmes szekszárdiak ugyan hazai környezetben játsza­nak, a KSC Szekszárd női ko­sárcsapatának Euroliga-se­­lejtezője miatt ezúttal Buda­pest lesz az otthonuk. A ki­sebbik linzi együttes legyő­zése nem okozhat gondot Tü­­rei Ferenc és Szily György csapatának. A trió harmadik tagja, a cseh Krumlov sem a SZAC szintje. R. G. 1­7 2­2­5 SZE­R­KESZTŐS­ÉG: Email: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Szeri Árpád 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 24 22 Eleinte felhős lesz az ég, de délután többfelé kisüt a nap, eső nem várható. Helyenként megélénkül a szél. Szerdán is felhős, napos idő lesz. ► 131 ! Boldog névnapot kívánunk Jusztina és Pál nevű olvasóinknak!

Next