Tolnai Népújság, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-13 / 87. szám

V 2 MEGYEI KÖRKÉP Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu A­zon kezdtem el gondolkodni, mit csinálok rosszul? Több száz darabos a Dózsa György úti baleset gyanú­sítottjának, M. Richárdnak a flottája. Ő az a kipattintott, előember kinézetű férfi, aki 2017 májusában a Dózsa György úton Mercedesével száguldozva összeütközött egy Citroennel, a baleset következtében két ember életét vesztette. A bíróság a múlt héten megszüntette letartóztatását, hiába fellebbezett az ügyészség, a jóember pedig fürdik a média reflektorfényé­ben. Megtudtuk róla, hogy szívműtétje után kórházban keze­lik, az állapota jelenleg stagnál, de pár órára kiengedték on­nan, így láthatta flottájának új darabját, egy 60 millió forintos Mercedes-AMG GT-t. Informá- Csók nem mehet BKV-val a művész­­ellátóba festékért és vászonért ciőmorzsaként elhintette, még le kell tennie a vizsgákat, hogy visszakapja a jogosítványát, de persze az is lehet, hogy a bíró­ság eltiltja a vezetéstől. És ami miatt elmorzsoltam néhány könnycseppet a szemem sar­kában, újabb panaszai vannak: mellékvesekéreg-elégtelenség alakult ki nála a korábban beszedett doppingszerek miatt. A vizes izomzatú, egybenyakú, nonfiguratív tetkókkal ki­varrt férfiideál csak nem mehet BKV-val a művészellátóba festékért, vászonért. Én biztos vagyok benne, hogy tisztes­séges, bejelentett munkahelye van, nagy értékű autóit adó­zott jövedelméből vette. A szívműtét és a bírósági hercehurca mellett is tudott olyan szorgalmasan dolgozni, bölcs beosztás­sal élni, amelynek meglett a gyümölcse. Nekünk is így, han­gya módra szorgosan dolgozva, gyűjtögetve kellene élnünk. Gyakorolták az árvízi helyzet kezelését SZEKSZÁRD A Nemzeti Köz­­szolgálati Egyetem Katasztró­favédelmi Intézetének végzős hallgatói számára szervezett gyakorlatot a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság. A cél a szakmai feladatok gyakorlása volt, a fő témakör pedig a vizek kártételei elle­ni felkészülés. Eh­hez elméletben az 1956-os jeges ára­dást modellezték, a jelenkorba ültetve - mondta el Boros Brigitta szóvivő. A másfél napos gyakorlat dr. Ba­lázs Gábor igazga­tó és dr. Endrődi István, a ka­tasztrófavédelmi műveleti tan­szék vezetőjének köszöntőjé­vel kezdődött, majd a különbö­ző területek munkájába nyer­tek betekintést a hallgatók, il­letve megismerhették azt a fo­lyamatot, amelyet a katasztró­favédelem egy hasonló eset­ben végez, és azt a döntésme­chanizmust, amelynek során a védekezésben részt vevő szer­vezetek meghozzák a szüksé­ges intézkedéseket. A gyakorlat éjszaka is foly­tatódott, a valósággal teljesen megegyező működési mecha­nizmus szerinti beosztások­ban. A hallgatók így gyakorol­hatták az árvízi helyzet keze­lését, amelyhez he­lyi és területi szin­tű operatív mun­kaszerveket kel­lett létrehozniuk és működtetniük a szükséges infor­mációk ismereté­ben, azok továbba­dásával. Megszer­vezték a védekezési munká­latokban részt vevő hivatásos és önkéntes erők helyszínekre juttatását és váltását, valamint a lakosság kitelepítését. A fel­­tételezés szerint a „belügymi­niszter” és a „miniszterelnök” is felkereste a helyszínt, és a sajtót is tájékoztatni kellett. A gyakorlat az értékeléssel zá­rult. H. E. Megismerték a folyamatot, amelyet a ka­tasztrófavéde­lem ilyen eset­ben végez v 1 2019. ÁPRILIS 13., SZOMBAT Igazi színes forgatag volt a Szakmák Éjszakája Egy helyen volt négy szakképző kínálata A Szekszárdi Szakképzé­si Centrum idén is csatla­kozott Magyarország legna­gyobb pályaorientációs ren­dezvényéhez, a Szakmák Éj­szakájához. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD „Országok és örök­ségek, párosítva értékesek” volt olvasható a Bezerédj Szak­képző egyik asztalánál a szek­szárdi Piactéren pénteken dél­után. Itt a turisztikai ágaza­tot képviselőkkel játszhat­tak elsősorban a pályaválasz­tás előtt álló felsősök, de a tag­­intézmény teljes kínálatával is megismerkedhettek. Azt is kipróbálhatták, miként lehet raktári békákkal terhet húz­ni, névjegyet készíteni, keres­kedőként blokkolni és mérni. A Vendéglátó Szakképző Is­kola kilencedik évfolyamos ifjú szakácsai több érzékszerv­re is hatottak: nézni, szagolni és megkóstolni is nagy öröm volt azokat az ételeket, ame­lyeket kínáltak. Volt ezek kö­zött saláta, rablóhús, egy asz­tali füstölőben pedig ponty ké­szült. A Szekszárdi Szakképzési Centrum négy tagintézménye, a már említett Bezerédj Ist­ván-, a Vendéglátó, az Ady End­re- és az Egészségügyi és Szo­ciális Szakképző Iskolája, vala­mint társszervezetei rendha­gyó időpontban, azaz délután és új helyszínen, a Piactéren mutatkoztak be, Szakmák Éj­szakája helyett Szakmák Dél­utánját tartva, amelyre igen nagy érdeklődés mutatkozott. Elsősorban szekszárdi és kör­nyékbeli településekről érkez­tek általános iskolások, de a közönség soraiban egészen ki­csik, a szakmatanulás iránt kedvet érző érettségizett fiata­lok és persze szülők is voltak. A megjelenteket Ács Rezső, Szekszárd polgármestere kö­szöntötte, és mindenkit arra biztatott, hogy kérdezzen a ta­nároktól, középiskolásoktól. Felhívta a figyelmet, hogy aki szakmát választ, nem zárja el maga előtt a továbbtanulás esé­lyét, illetve, hogy jó szakember jó egzisztenciát tud teremteni. Finomságokat, például palacsintát is kínáltak a szakácstanulók A régi és új motorok biztosan érdeklik a fiúkat Fotók: Mártonfai D. Nepp Dénes mutatta a bőrdíszművesfogásokat az érdeklődőknek Az egészségügyi pálya iránt érdeklődők Képgaléria: Teol.hu Felgyorsult és folytatódik a hazai bíróságokon a digitalizációs folyamat Magas színvonalú, időszerű ítélkezés SZEKSZÁRD Összbírói értekez­leten értékelték pénteken a megyében működő bíróságok elmúlt évi munkáját. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón dr. Csullag Józsefné, a Szekszár­di Törvényszék elnöke egye­bek mellett elmondta, hogy ta­valy kevesebb ügy érkezett a törvényszék illetékességi te­rületén működő bíróságokra, a bírák kiemelkedő teljesítmé­nye mellett ez is hozzájárult, hogy 8,1 százalékkal keve­sebb ügy maradt folyamatban, mint a megelőző évben. A pe­res ügyek 91,2 százaléka egy éven belül befejeződik, ami or­szágos szinten is jó eredmény­nek számít. A törvényszék bí­rái és igazságügyi alkalma­zottai nagy számban és magas színvonalon vesznek részt az országos programokban, így például a távmeghallgatás, a Digitális Bíróság és az évek óta kiemelkedően működő Nyitott Bíróság programban. Az el­múlt év nagy eredménye, hogy a Digitális Nyílt Nap alkalmá­val a bírák 47 mobil eszközt kaptak, amelyek megkönnyí­tik a munkájukat, tette hozzá. A Pécsi Ítélőtábla megbízott elnöke, dr. Túri Tamás a ha­tékony kollegiális együttmű­ködésről szólt, és ő is hangsú­lyozta, hogy az ügyfelek nem érzékelik az új eljárási szabá­lyok okozta nehézségeket. Dr. Gyarmathy Judit, az OBH el­nökhelyettese sok más mel­lett elmondta, hogy felgyor­sult a bíróságokon a digitali­zációs folyamat, így a bírák­nak a XXI. század követelmé­nyeinek is meg kell felelniük. Az év második félévében az E-akta révén az ügyfelek kön­­­nyebben hozzáférnek majd sa­ját ügyük dokumentumaihoz, valamint az idén további 112 távmeghallgatási végpontot alakítanak ki. Végezetül gra­tulált a megye bíráinak magas színvonalú, időszerű ítélkezési tevékenységéhez. Iharosi I. Az összbírói értekezlet eredményes munkát állapított meg Fotó: M. K. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Járható úton túrázhatnak a kirándulók DUNAFÖLDVÁR A Dél-Mező­­föld Tájvédelmi Körzet terüle­tét is érintő turistautakat taka­rították ki és tették járhatóvá a dunaföldvári polgári termé­szetőrök a Dunatúra Egyesület tagjaival közösen. A huszonhat kilométer hosszú turistaút Du­­naföldvárról indul, és a tájvé­delmi körzet Oláh-völgyi sza­kaszát is érinti. A polgári ter­mészetőrök már több mint tíz éve segítik a Duna-Dráva Nem­zeti Park Igazgatóság munká­ját. Az útvonalak karbantartá­sa mellett többek között kézmű­ves-foglalkozásokat tartanak, szemétgyűjtési akciókat, prog­ramokat is szerveznek. H. E.

Next