Tolnai Népújság, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-23 / 118. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Elkapták a fürgedi betörőket Betörtek egy üresen álló fürgedi házba, ahonnan élelmiszert, laptopot, telefont és más használati tárgyakat loptak el. A Tamási Rendőr­­kapitányság munkatársainak rövid időn belül a látóköré­be került egy háromfős társa­ság, egy fürgedi férfi, a nevelt fia és a sógora, akiknél meg is találták a lopott­ holmi nagy részét. A meglelt tárgyakat a rendőrök a napokban vis­­­szaadták a feljelentőnek, tá­jékoztatott a megyei főkapi­tányság sajtóirodája. 1.1. Megszületett a buborék Megjelent­ újságíró kol­légánk, Wessely Gábor új könyve Megszületett a bu­borék címmel. A tolnai szer­ző kötete közel kétszáz ver­set tartalmaz, szórakoztató­­akat és komolyan is vehető­ket. Az illusztrációkat Szat­mári Juhos László készítette. Első bemutatója Budapesten lesz a könyvhéten. TN A borverseny eredményei A falunapon hir­dették ki a bogyiszlói borver­seny eredményeit. A fehérek kategóriájában Bajusz Bálint vegyese lett az első, a má­sodik és a harmadik helyet pedig Bajusz János Jakszes mintái - egy vegyes és egy Ir­­sai Olivér - érdemelték. A ro­­sék között Hajdú József Sau­­vignonját találta legjobbnak a zsűri, Tóth István vegyese lett a második, és Szente Já­nos nedűje a harmadik. A vö­rösborok kategóriájában Haj­dú József mintáit - egy Ca­bernet Sauvignont és egy ve­gyeset - sorolták az első két helyre, Bajusz János vegyese pedig a harmadik lett. H. E. A kullancsok által terjesz­tett betegségek nemcsak az emberre, hanem kedven­ceire is veszélyesek. A ku­tyáknál leggyakrabban elő­forduló fertőzés a babesio­sis, a kétlábúak esetében elsősorban Lyme-kórtól, il­letve agyvelő- és agyhártya­gyulladástól kell tartani. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Ha megnézünk egy kullancstérképet, azt lát­juk, hogy régiónk is a fertőzött területek közé tartozik. Az or­szágban egyébként minden­hol akad ilyen vérszívó, a leg­több hazánk nyugati tájain, il­letve észak-keleten. És bár el­sősorban erdei kiránduláso­kon mászhatnak ránk, lénye­gében mindenhol előfordul­nak, ahol állat jár, így a ker­tekben, szántóföldek szélén, mondja Vörös Géza agrármér­nök. A klímaváltozás csak kedvez nekik, hiszen szeretik a meleget, emellett a magas páratartalmat. De nemcsak ez kedvez túlszaporodásuknak, hanem a vadállatok számának emelkedése, továbbá, hogy az unió betiltotta a kullancsok el­leni vegyszeres védekezést. Pedig ez a rovar veszélyes emberre és állatra, természe­tes ellensége szinte nincs is, helye a táplálékláncban és a teremtésben kevéssé érthető. Igaz, néhány éve brit tudósok felfedezték, hogy a kullancs nyálában termelődött fehérjé­ket szív- és érrendszeri, vala­mint ízületi betegségek gyó­gyítására lehetne használni. A kullancsok által terjesz­tett betegségek közül az egyik leggyakoribb a Lyme-kór. A bakteriális fertőzés ellen nincs védőoltás, viszont anti­biotikumos kezeléssel jól gyó­­­gyítható, ha fény derül a fertő­zésre. Ez azonban nem mindig van így, előfordul, hogy észre­vétlen marad a csípés és a fer­tőzés, amely akár évekkel ké­sőbb okozhat igen kellemetlen Sokféle betegséget terjesztenek az apró vérszívók Túlszaporodtak a veszélyes kullancsok tüneteiret. A csípés körül álta­lában egy-két hét alatt meg­jelenik egy legalább 5 centi­­méteresre megnövő, többnyi­re ovális alakú bőrpír, a Ly­­me-folt. A folt megszűnése nem okvetlenül jelenti a kór­okozó pusztulását. A Lyme-kór gyakran okoz idegrendszeri elváltozásokat is, előfordulhat agyvelő- és agyhártyagyulladás, fejfájás, rossz közérzet, lassú elbutulás, arcidegbénulás, illetve bármi­lyen ízület gyulladása kiala­kulhat. Rendszerint egyszer­re csak 1-2 ízület érintett, leg­­­gyakrabban a térd betegszik meg. A betegség hullámzó, tü­netmentes és panaszos idősza­kok váltják egymást. A klini­kai tünetek változatosak, az igazolás csak laboratóriumi el­járásokkal oldható meg. A vírusos agyvelő- és agy­hártyagyulladás ellen pedig a védőoltás jelent megoldást, épp ezért különösen azoknak érdemes beadatni, akik sokat tartózkodnak a természetben, kirándulnak vagy ott dolgoz­nak. Dr. Horváth Gábor szek­szárdi gyermek háziorvos ta­pasztalata szerint elég keve­sen adatják be. Azt is elmond­ta, kaphatók a kullancs eltá­volítására alkalmas eszközök, ő maga viszont saját pácien­seiből szívesen kiszedi a vér­szívót, hiszen például a még mákszemnyi rovart nehéz el­távolítani, ha pedig már meg­szívta magát, és nagyobb, fon­tos, hogy ne nyomjuk meg a potrohát. Kirándulni zárt ruházat­ban menjünk, használjunk kullancsriasztó krémet vagy sprayt, de a B6-vitamin ki­párolgását sem szereti a kul­lancs. A kirándulások után pedig alaposan át kell vizs­gálni a testünket, hogy idő­ben megtaláljuk az esetleges vérszívókat. Védőoltást ad be dr. Horváth Gábor­Fotó: Mártonfai Dénes Új fajok jelentek meg Nemrégiben lehetett több he­lyen is olvasni, hogy Ázsiában és az Egyesület Államok kilenc államában találtak egy új és veszélyes fajt, a hosszúszarvú kullancsot. Ez a rovar elsősor­ban az állatokra veszélyes, rá­adásul ivartalan és rendkívül nagy mennyiségű, akár kéte­zer petét is képes lerakni. Egy másik hír, amely hazán­kat érinti, arról szól, hogy a ró­­kakullancsok egy alfaját hur­colták be aranysakálok. Vörös Géza elmondta, egyre több ró­kában, macskában van kul­lancs, ezért nagyon óvatosan bánjunk velük. A kicsi gyere­keknek is gyorsan átadhatják a vérszívót a házi kedvencek. A kullancsok által terjesztett be­tegségek nemcsak az emberre, hanem kedvenceinkre is veszé­lyesek, sőt haszonállataink kö­zül például a lovakra és a szar­vasmarhákra is. A kutyáknál leggyakrabban előforduló fertő­zések közül mind több babesio­sis okozta megbetegedéssel ta­lálkoznak a szakemberek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu 2019. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK Nagy siker volt a retró járművek találkozója BONYHÁD - Álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül - ez a Kiss Kriszti­án szervezőtől származó mon­dat mindent elárul a vasár­nap lezajlott I. Völgységi Tra­bant-Wartburg és Nosztalgia Jármű Találkozó sikeréről. Két trabis társával, Bolla Miklós­sal és Blesz Krisztiánnal, va­lamint közreműködő hozzátar­tozóikkal együtt hozta össze, bonyolította le a rendezvényt. Régóta járnak találkozókra, és mivel Bonyhádon még nem volt ilyen, úgy gondolták pótolják a hiányt, ebben pedig a helyi hi­permarket is partnerük volt, amely rendelkezésükre bocsáj­­totta parkolóját. A program kez­detén retró reggelivel, lilahagy­más zsíros deszkával vendégel­ték meg az érkezőket. Olyan nagy keletje volt az ételnek, hogy mind a tíz kilogramm ke­nyér elfogyott, amit beszerez­tek. Nem véletlen, hiszen so­kan érkeztek, összesen 74 jár­művet hoztak el, és mutattak meg az érdeklődőknek tulajdo­nosaik. A nap során elismeré­seket is átadtak, ilyent kapott a legöregebb, a legeredetibb, a legkisebb, a legnagyobb és a legmesszebbről érkezett jármű gazdája. Utóbbi cím Bonyhádtól 160 kilométerre, Nagykanizsá­ra került. A gyerekek számá­ra nagy élmény volt a pedálos moszkvicsozás, volt, aki kifeje­zetten emiatt vitte el családját a találkozóra. Ilyen siker után nem megle­pő, hogy lesz folytatás, terve­zik, hogy jövőre is megtartják a rendezvényt. Hargitai É. Sokan megnézték a szép, öreg autókat A szerző felvétele A jövő hónap végén lezárul a teljes körű ügyfél-átvilágítás a pénzintézeteknél és biztosítóknál Be kell fáradni személyes adategyeztetésre BONY­HA A pénzmosási tör­vény értelmében a Hungária Takarékszövetkezetnek is is­mételten át kell világítania ügyfeleit. A június 26-ig tartó eljárásra a rögzítendő adatok, nyilatkozatok körének bővü­lése és az okiratok másolására vonatkozó kötelezettség telje­sítése érdekében van szükség. Gáspár Csaba, az intézmény igazgatója tegnap sajtótájékoz­tatón azt kérte, hogy a szolgál­tatásokhoz kapcsolódó ügyfe­lek minél előbb - de legkésőbb június 26-ig - fáradjanak be valamely Takarékszövetkezeti fiókba. Azt is hozzátette, hogy ez a fajta átvilágítás általá­nos, valamennyi pénzintézet­nél és biztosító társaságnál le­zajlik. Érdemes komolyan ven­ni, hiszen elmulasztása esetén zárolják az ügyfél számláját, amiről így nem lehet pénzt fel­venni, bankkártyát használni, új utalást indítani. Természetes személy ügyfél esetén meg kell győződni ar­ról, hogy az ügyviteli rendszer­ben nyilvántartott azonosító adatok teljes körűek és napra­készek-e. A személyazonosság igazolására szolgáló okirata­ikról másolat készül. Az igaz­gató azt is kérte, hogy az érin­tettek személyazonosság iga­zolására alkalmas okiratot -személyazonosító igazolvány, vagy kártya formátumú veze­tői engedély, vagy útlevél - , valamint a lakcím igazolása érdekében lakcímkártyát hoz­zanak magukkal. Jogi személy, jogi személyi­séggel nem rendelkező szerve­zet ügyfél esetén meg kell győ­ződni a kapcsolódó természe­tes személyek nyilvántartott azonosítási adatain, nyilatko­zatain kívül a nyilvántartott azonosító adatainak teljes kö­rűségéről és naprakészségé­ről is. Ennek érdekében be kell mutatni azon, harminc napnál nem régebbi igazoló okiratot, mely szerint a belföldi gazdál­kodó szervezetet a cégbíróság bejegyezte. Egyéni vállalko­zó esetében azt, hogy az egyé­ni vállalkozói igazolvány, illet­ve nyilvántartási szám kiadá­sa megtörtént. Belföldi jogi sze­mély esetén, ha annak létrejöt­téhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szüksé­ges, a nyilvántartásba vételt. Az év elejétől kezdve a Hun­gária Takarék több fórumon is tájékoztatta ügyfeleit, akiknek több mint fele már elvégezte az ismételt átvilágítást. A Taka­rék munkatársai minden kér­désben továbbra is állnak ren­delkezésre. Sz. Á. Gáspár Csaba ügyvezető igazgató tartott sajtótájékoztatót Fotó: M. K.

Next