Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-04 / 231. szám

14 SPORT Kardos Ernő szerint az osztály két legjobb csapata mérkőzik meg Bonyhádon Minden tudásukra szükség lesz LABDARÚGÁS A legjobb for­mában lévő csapatot fo­gadja a címvédő a megye egyes bajnokság rangadó­ján, vagyis a Bonyhád VSC a Dombóvár FC-t látja vendé­gül a 8. fordulóban. Rónai Gábor gabor.vonai@mediaworks.hu OKTÓBER 5., SZOMBAT, KEZDÉS: 15 ÓRA Bonyhád Völgység LC­­Dombóvár FC Előző három meccsét meg­nyerte a Dombóvár FC, amely a Tamásiban aratott parádés, 5-2-es sikerével üzente meg riválisainak, hogy az idei sze­zonban ellentmondást nem tű­rően aranyéremre tör. Kardos Ernő együttese van jelenleg a legjobb formában, kilenc pon­tot gyűjtött be az előző három körben, miközben a két ve­retlen, az éllovas Bátaszék SE valamint a mostani házigaz­da Bonyhád VSC „csak” he­tet tett az eddigi pontjaihoz. Vérbeli rangadó lesz a szomba­ti meccs a Sport utcában, ahol a hazai pálya előnye miatt a BVSC számít esélyesebbnek, de a dombóváriak tamási fellé­pése bizonyította, hogy a DFC bármire képes lehet. A két csa­pat elmúlt három évi mérlegét összevetve azt láthatjuk, hogy kiegyenlítettek lettek az erővi­szonyok: három meccset nyert a BVSC, hármat nyert a DFC, egy alkalommal pedig döntet­lenre végeztek. Igaz, Bonyhá­don a hazaiak kétszer is 2-0- ra nyertek az előző három ös­­­szecsapásuk közül, a dombó­váriak egy alkalommal értek el 2-2-es döntetlent. A legutób­bi bonyhádi összecsapásukat Sárközi János duplájával nyer­ték meg a hazaiak. A csatár az­óta már távozott (Nagymányo­­kon játszik), ahogy az akko­ri BVSC-ből heten már bizto­san nem lépnek pályára. Igaz, a Dombóvár sem az a csapat már, amelyik akkor szerepelt, náluk négy olyan futballis­ta van, aki már nincs a keret­ben. Egy szó, mint száz, érde­mes lesz kilátogatni szomba­ton 15 órakor a felújítás előtt álló sporttelepre, mert az izga­lom garantált. A maximum kell a dombóváriak ellen „A Puskás Akadémia elleni kupameccsünkön korán gólt kaptunk, amivel nagyjából el is dőlt a továbbjutás - mond­ta Köllő Roland, a bonyhádi­ak edzője. - A védekezésben elkövetett hibáink nagyon zavartak mindenkit, ugyan­akkor a játékunkban voltak olyan elemek, amik jók vol­tak, sajnálom, hogy nem tud­tunk gólt szerezni. Ezek a gó­lok jöttek a hétvégi bajno­kinkon, annak örülök, hogy nyolcszor is bevettük a szed­­resiek kapuját, ám azt is lát­ni kell, hogy a vendégcsapat­nál sokan hiányoztak, ráadá­sul több gólunk is kapu előtti kavarodásból született. A be­kapott gólok miatt viszont na­gyon mérges voltam, hiszen amatőr hibák előzték meg azo­kat. Nagyon várjuk a dombó­váriak elleni rangadót, min­denki átérzi a meccs fontossá­gát. Kétszer is láttam a Dom­bóvári, Tamásiban is ott vol­tam. Nagyon komplett csapat­nak tűnnek, nehéz dolgunk lesz ellenük, mindenkinek a maximumot kell nyújtania ahhoz, hogy otthon tartsuk a három bajnoki pontot. Nagyon szeretnénk megnyerni a mécs­cset, mert ott akarunk marad­ni a tabella legelején. Nincse­nek sérültjeink, Pfaff Ferenc is felépült, bizakodva várjuk a mérkőzést” - tette hozzá Köl­lő Roland. Az osztály két legjobb csapata találkozik „A bajnokság elején nehezen álltunk össze, de az elmúlt for­dulókban egyre jobb lett a já­tékunk, az elmúlt héten pedig három meccsen kilenc pontot gyűjtöttünk - mondta Kardos Ernő, a dombóváriak edzője. - Látszik, hogy a játékosok önbi­zalmának jót tettek ezek a si­kerek, felkészülten várjuk a bonyhádi rangadót. Azt gon­dolom, hogy az osztály két leg­jobb csapata fog játszani, ha a szebbik arcunkat mutatjuk, és azt a szervezett játékot nyújt­juk, amit Tamásiban vagy Tol­nán, akkor akár a három pon­tot is elvihetjük. Tisztában va­gyunk a bonyhádiak erőssé­geivel, tudjuk, hogy kik a kul­csembereik, akikre figyel­nünk kell, őket kell kikapcsol­nunk, és ki is fogjuk őket kap­csolni. Ugyanúgy készültünk a rangadóra, ahogy a többi baj­nokira, azzal a különbséggel, hogy most egy kicsit jobban feltüzeltem a játékosokat. Pén­teken már csak az utolsó simí­tásokat kell elvégeznünk. Egy I­I. osztály, az állás futballista azért focizik, hogy ilyen rangadókon pályára lép­hessen, remélem, hogy min­denki élvezni fogja a meccset. Háromesélyes a találkozó, bár­mi lehet a vége. Csak kisebb sérülések zavarták a munkát, de mindenki játszani akar. Androsics András mostanra teljesen felépült, már teljes ér­tékű harcos” - tette hozzá Kar­dos Ernő. ...és a többiek A másik négy párharc egyi­ke sem tűnik rangadónak el­ső ránézésre, de a Maros-Tevel völgységi ütközetből lehet pi­káns csata, és a kakasdiak is képesek meglepni a Tamásit. A 8. FORDULÓ TOVÁBBI MEC­­­CSEI: SZOMBATON: Bátaszék SE-Szedresi SE 15 óra. Esé­lyek: 80%, illetve 20%. Tamási 2009 FC-Kakasd SE 15 óra. Esélyek: 60%, illetve 40%. Va­sárnap: Marosi SE-Tevel Me­­dosz SE 15 óra. Esélyek: 60%, illetve 40%. Dunaföldvári FC­­Tolna VFC 15 óra. Esélyek: 20%, illetve 80%. A góllövőlistán 11 gólos: Jammeh Haruna (Tamási), 7 gólos: Csigi Ádám (Bonyhád), 6 gólos: Keczeli Krisztián (Dombóvár). A vendégcsapat legutóbb 2016-ban örülhetett győzelemnek Mórágyon a remekelő faddiak LABDARÚGÁS A megyei II. osz­tály hétvégi fordulójának rangadóját Mórágyon rende­zik, ahova a hibátlan mérleg­gel listavezető Fadd látogat. Az elmúlt évekhez képest ezúttal a vendégcsapat szá­mít esélyesebbnek, amely el­képesztő formában van: az el­múlt huszonkét bajnoki ta­lálkozójából tizenhetet meg­nyert, négyszer játszott dön­tetlent, s mindössze egyszer kapott ki (a Szekszárdi UFC második csapatától az előző szezon záró fordulójában szen­vedett 8-2-re). Ezzel szemben a mórágyiak múlt héten hiába játszottak a mezőnyben jól, si­ma vereséget szenvedett az ősi rivális Madocsától (0-3). A faddiaknak van miért vis­­­szavágniuk egyébként a völgy­­ségieknek, ugyanis mindent egybevéve az elmúlt hét ta­lálkozón csupán egy-egy győ­zelemre és döntetlenre futot­ta erejükből, azt is hazai pá­lyán. Vida Tamás csapata ide­genben utoljára 2016 áprilisá­ban tudott pontot, pontokat ra­bolni riválisától (6-2). A derbi nevető harmadik fe­le a Bonyhád-Börzsöny lehet, a szintén veretlen címvédőnek ehhez hoznia kell a lejtmenet­­ben lévő csikóstőttesiek elleni meccset. Amióta egy csoportba „te­relődött” a megye kettő me­zőnye, még nem állt dobogón a Dunakömlőd. Ezt a történel­mi tettet hajthatja végre Kol­­larics Zsolt együttese, ha - mórágyi pontvesztés mellett - otthon tartja a három pontot a rajton beragadó Szekszárd II ellen. Az első pontjára hajt az Őcsény és a Pincehely, erre in­kább utóbbinak a Kisdorog el­len van esélye, mintsem előb­binek a gerjeniek ellen. MEGYEI II. OSZTÁLY, A 9. FOR­DULÓBAN. Október 5., szom­bat: Simontornya TC-Apar­­hanti SE, Bonyhád-Börzsöny SE-Kaposszekcső-Csikós­­tőttősi KSE, Kölesdi SE-Ma­­docsa SE, Bölcskei SE-Tol­­na VFC II-Bogyiszló 15. Októ­ber 6., vasárnap: Gerjeni SE­­Őcsény SK, Mórágyi SE-Fad­­di SE, Dunakömlődi SE-Szek­­szárdi UFC II, Pincehelyi ATE­­Kisdorogi FC 15. Szabadnapos: Nagymányoki SE. B. S. Szatmári Péter (elöl) és a faddiak menetelnek Fotó: Mártonfai D. Megyei II. osztály, az állás 1 Fadd 8 8 0 0 29-3 24 2. B.­Börzsöny 8 6 2 0 26-9 20 3. Mórágy 8 6 0 2 33-16 18 4 Dunakömlőd 7 5 1 1 22-13 16 5. Madocsa 7 5 0 2 31-12 15 6. Gerjen 7 5 0 2 27-8 15 7. Simontornya 7 5 0 2 37-26 15 8. Kölesd 8 4 1 3 18-16 13 9 Aparhant 8 3 1 4 20-18 10 10. Tolna-Bogyiszló 7 3 13 13-14 10 11. Nagymányok 7 2 1 4 14-21 7 12. Kaposszekcső 8 2 1 5 13-26 7 13. Szekszárd II. 7 2 0 5 14-16 6 14. Bölcske 7 2 0 5 13-20 6 15 Kisdorog 7 1 0 6 20-32 3 16. Pincehely 7 0 0 7 6-40 0 17. Őcsény 8 0 0 8 4-50 0 2019. OKTÓBER 4., PÉNTEK Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Idegenben lesz otthon több klub LABDARÚGÁS A Döbrököz és a Dombóvári LK a hibátlan mér­legük megtartásáért, a Dal­­mand az első pontjaiért száll harcba a megyei III. osztály Nyugat csoportjában. Utóbbi két csapat saját pályáján, előb­bi Dombóváron fogadja ellen­felét, míg a hétyiek Zombán látják vendégül a Nakot. Szomszédvári rangadót tar­tanak Keleten, ahol a győze­lem és vereség, illetve a kapott és szerzett gólok tekintetében is szimmetriában álló Tenge­­lic a nagydorogiakat fogadja. A listavezető Sióagárd Puszta­­hencsére látogat. Megyei III. osztály, Nyu­gat csoport, 6. forduló. Ok­tóber 5., szombat: Döbröközi KSE-Magyarkeszi KSE (Dom­bóvári Ifjúsági Sporttelepen), Kétyi SC-Tamási 2009 FC II (Zombán), Hőgyészi SCE-Ireg­­szemcsei SE, Dombóvári SK-Tolnanémedi KSC 15. Ok­tóber 6., vasárnap: Dalmandi SK-KSE Zomba, Nak SE-Reg­­ölyi SE 15. Keleti csoport, 7. forduló. Szombat: Gyapa Derbi SE-Du­­naszentgyörgyi SE (Németké­­ren), Györköny SE-Németké­­ri SE 15. Vasárnap: Kajdacsi SE-Pálfai SE, Pusztahencsei KSE-Sióagárdi SE, Izmény SE­­ASE Paks, Tengelici SE-Nagy­­dorog KSE 15. Szabadnapos: KSE Gyönk, B. S.

Next