Tolnai Népújság, 2020. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-23 / 120. szám

2020. MÁJUS 23., SZOMBAT Koronavírustesztből kétfélét végeznek A járványügyi helyzetre te­kintettel már Szekszárdon is végeznek egyéni kérés­re kétféle koronavírus-meg­­határozást. Az egyik azt mu­tatja ki, hogy a páciens ta­­lálkozott-e valaha is a kór­okozóval, a másik, az úgyne­vezett PCR teszt pedig azt, hogy éppen fennáll-e a be­tegség. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Tovább bővítette vizsgálati palettáját a SARS­­CoV-2 IgG meghatározással a szekszárdi Spirit Egészség­centrum. Mint azt dr. Strei­cher Mátyás vezető orvos el­mondta, az IgG azt a speciális antitestet jelenti, amelyet a fer­tőzött ember immunrendszere állít elő. Az antitestek a tüne­tek jelentkezése utáni néhány naptól két hétig terjedő idő­szakban jelennek meg, de ezu­tán is megmaradnak a szerve­zetben. A teszttel azt lehet ki­deríteni, hogy az illető találko­zott-e a kórokozóval. Ha igen, mai tudásunk szerint az illető immunis a betegséggel szem­ben, és nem fog újra megfer­tőződni. A COVID-19 vírusa ugyan mutálódhat, ám jelenle­gi változatainak alacsony szá­ma miatt az előbbi állítás, az­az a védettség ténye nagy va­lószínűséggel igaz. Aki esetleg februárban, márciusban átesett lázas be­tegségen, és külföldön dolgo­zik vagy kamionsofőr, annak érdemes lehet elvégeztetni egy ilyen vizsgálatot. Pozitív ered­mény esetén, illetve, ha fenn­áll a betegség gyanúja, nem árt a másik, az úgynevezett PCR tesztet is kérni. Ez utóbbi vizsgálat a vírus RNS-ét, azaz magát a vírust mutatja ki, legkorábban a fertő­zést követő egy-három nappal, a garat nyálkahártyájából vett mintából a vírus genetikai jel­lemzőjének vizsgálatával. Ez a pozitivitás mindaddig fennáll, ameddig a betegség tart. A teszt előnye, hogy a beteg­ség korai fázisában is kimu­tatható a vírus, de előfordul­hat, hogy akkor végzik el (a lappangási idő elején), amikor a vírus még nem mutatható ki a vett mintából, ezért szüksé­ges lehet a teszt megismétlése. A vírus a gyógyulást követően eltűnik a nyálkahártyáról, így korábbi pozitív teszt esetén, 48 óra eltéréssel vett, két negatív eredmény gyógyulást jelent. A vezető orvos úgy véli, mi­vel hazánkban, és különösen megyénkben alacsony a fertő­zöttek száma, a vizsgálati lehe­tőségek elsősorban azoknak a cégeknek kelthetik fel az ér­deklődését, amelyek példá­ul üzletkötőket alkalmaznak vagy dolgozói sokat utaznak külföldre, Budapestre. A PCR teszt mintavételére lehetőség van a Spirit Egészségcentrum­ban, de ez munkahelyen, illet­ve otthon is kivitelezhető. Dr. Streicher Mátyástól meg­tudtuk, jelenleg ez az egyetlen hivatalosan is elfogadott vizs­gálat a betegség kimutatására, és ha jól végzik a mintavételt, igen pontos, kilencven száza­lékos biztonsággal mutatja ki a kórokozó jelenlétét. Az ered­ményt pedig már másnap kéz­hez kapja a páciens. Már nem csak annak van lehetősége szűrésen részt venni, akit a KSH kiválaszt Fotó: Mártonfai D. A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: TEOL.hu MEGYEI KÖRKÉP g Négylábú a járdán Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu V­addisznók kószálnak Tatabányán. A sajtó érthető mó­don felkapta a hírt, a tévében is láthattuk az utcán ku­takodó, elégedetten röfögő kondát. Az erdő-mező la­kóinak városi megjelenése mifelénk, például a megyeszék­helyen nem - avagy már nem - okoz ekkora szenzációt: ép­pen Makovics „Viharvadász” Kornél fotóriporter kollégánk készített filmes összeállítást a portájánál méltóságteljesen csemegéző állatseregletről. A vaddisznó feltűnése szakértők szerint sem jellegzetesen ta­tabányai sajátosság - mint azt eddig is tudtuk -, hanem orszá­gos, sőt, világszerte megfigyelt jelenség. Természetesen nem arról van szó, hogy az oktalan­nak tartott, valójában intelli­gens négylábúak földrészeken átívelve kommunikálnának egymással, mert itt azért nem tartanak. Viszont azt nagyon is jól érzékelik, hogy a járvány­ve­szély miatt kiürültek az utcák, terek. Nincs ember, a veszély elmúlt, az életterükben, mozgá­sukban korlátozott állatok előbújnak menedékeikből. Nem mindegyik. A világ hírügynökségei ugyancsak a na­pokban tették közzé azt a valóban kuriózumnak számító rö­vidfilmet, mely a harmincas években készült az utolsó er­szényes farkasról. Ám máig kutatják, átfésülve az érintetlen ősvadont, hátha akad a fajból néhány példány mutatóba. De nincs, és ezen még az embert otthonaiba parancsoló járvány sem képes változtatni. Pedig egykori kipusztítóinak mai utó­dai minden pénzt megadnának érte, ha lenne. Ők is érzékelik, hogy kiürültek az utcák, terek Centenáriumi pályázat ifjaknak MAGYARORSZÁG - TOLNA MEGYE Május 25. éjfélig lehet jelent­kezni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkár­sága által Trianon századik évfordulója és a nemzeti ös­­­szetartozás napja alkalmából „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel meghirdetett videopá­­lyázatra. Az államtitkárság csütörtö­kön az MTI-hez eljuttatott köz­leményében feli­dézte: május 12-én tették közzé a fel­hívást, amelyre 10-25 év közötti fi­atalok jelentkezé­sét várják az anya­országból, a Kár­pát-medencéből és a diaszpórából. A fi­atalok olyan pályamunkákkal - telefonnal vagy kamerával készült videóval vagy kisfilm­­mel - jelentkezhetnek, amely­nek témája a nemzeti össze­tartozás. Az anyagokban nem csak a megjelölt korosztály szó­lalhat meg: a pályázó fiatalok interjút készíthetnek nagyszü­­leikkel, szüleikkel, barátaik­kal, de akár csoportosan, zenés vagy táncos produkció kereté­ben is elmondhatják, bemutat­hatják, mit jelent számukra a magyarság és június 4-e. Az elkészült anyagokat az os­­­szetartozunk@hatartalanul.net címre kell elküldeni bármilyen fájlküldő rendszeren keresztül, az alkotó neve, életkora, az al­kotás címe, a ké­szítő elérhetősége, a rögzítéshez hasz­nált eszköz típusa feltüntetésével. A legjobb alkotás mindhárom meg­jelölt korcsoport­ban 300 ezer fo­rint összegű pénz­jutalomban részesül, de érté­kes különdíjakra is számíthat­nak a nemzeti összetartozás üzenetét legjobban, legkre­atívabban kifejező alkotók. A pályázat részletei a www. kulhonimagyarok.hu oldalon olvashatók. M. I. Hétfőn éjfél­kor jár le a kisfilmek beadási ha­tárideje Tolnai Népújság GYeRm­ek­nAPI TEOL.HU Része az élménynek! 5 GYERMEK , dédelgetett álmát VALÓRA VÁLTJUK! HIRDETÉS EGY NAGYOT! MI TELJESÍTJÜK! Van egy különleges álmod, csak segítség nélkül nehéz megvalósítani? Jelentkezéseiteket levélben, postai úton vagy elektronikus levélben várjuk. A levélben szükséges megadni a pályázó gyermek nevét, életkorát, lakcímét, a szülő nevét és telefonszámát. Beérkezési határidő: május 24., vasárnap éjfél Postacím: Tolnai Népújság - 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu Kérjük, a borítékra vagy az e-mail tárgyába írjátok: „GYEREKNAPI KÍVÁNSÁGÖZÖN”!

Next