Tolnai Népújság, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-11 / 213. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Kötelező kezet fertőtleníteni is TOLNA MEGYE Egyre több polgármesteri hivatalban kötelező a szájmaszk viselé­se, valamint az épületbe lé­pőknek kötelező fertőtlení­teniük a kezüket, így van ez például Szekszárdon. Duna­­földváron pedig sorszámot is osztanak, mert egyszerre legfeljebb tizenöt ügyfél tar­tózkodhat a hivatalban. TN Színes, pöttyös maszkokat varrtak Újra nyitott a Var­ródoboz: vidám, színes szá­jmaszkokat varrtak csopor­tok a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban tegnap. A foglal­kozáson négy-öt felnőtt vett részt, személyenként egy-két maszkot készítettek. A száj- és orrtakaró anyagát előké­szítették számukra, kiszab­ták, nagy részét bevarrták, a vendégek a többit kézzel fe­jezték be. Több fajta textil, így régebbi anyagok közül is lehetett válogatni, volt piros és kék pöttyös, szívecskés, malévos és halálfejes rocke­reknek. B. M. Tető és mosógép gyulladt ki szerdán TOLNA MEGYE Tűzesetek ad­tak munkát szerdán me­gyénk tűzoltóinak. Köves Péter, a Tolna Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazga­tóság szóvivője elmondta, hogy kora hajnalban Me­dinán egy lakatlan családi ház tetőszerkezete égett tel­jes terjedelmében. A tűze­sethez a szekszárdi hiva­tásos egységeket riasztot­ták, akik két vízsugárral fé­kezték meg a lángokat. Dél­után egy tolnai ingatlanban egy zárlatos mosógép alja égett. A meghibásodott ház­tartási gépet a beavatkozó tolnai önkormányzati és ön­kéntes tűzoltók kivitték az épületből, és egy vízsugár­ral visszahűtötték. H. E. A török leletek közül egy tur­bános sírkő fejrésze a legszebb A Simontornyai Vár öveze­tében, egy ház udvarán tárt fel egy levert cölöpökből és köréjük font vesszőkből ké­szült török kori, kuruc kori palánkfalszerkezetet dr. K. Németh András régész-fő­­muzeológus és csapata. Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu SIMONTORNYA A kezdeménye­­­zés nem tudományos célú volt, egy beruházó panzióépítteté­­si igénnyel lépett fel. Amikor megindította az engedélyezte­tési eljárást, akkor bevonták a Tolna Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályát is. A harminc cen­timéter mélység alatti rétege­ket ugyanis meg kell vizsgál­ni nyilvántartott régészeti lelő­helyeken. Az egész városköz­pont nyilvántartott régészeti le­lőhely. Ezért küldték K. Németh Andrásékat a Simontornyai Vár övezetébe. Vélelmezték, hogy régésze­ti korú maradványok lappang­hatnak a mélyben. Írott forrá­sokból tudható, hogy a vár kö­rül is álltak palánkok. Pontosan viszont nem tudták, mit fognak találni. Tavaly ősszel kezdték a mun­kát, csak közbejött a tél, a Co­­vid-19-járvány. Tavaly is, idén is két-két hetet dolgoztak körül­belül. A föld gépi felszedését ak­kor állították meg, mikor az el­ső cölöpök tetejei felbukkan­tak. A felfedezett több korsza­ké, többrétegű palánk többször leégett. Több alkalommal kija­­­vítatták, megújították. A kuta­tók mintegy kétszázhetven da­rab cölöpöt azonosítottak; van, amelyikből fél méter, van, ame­lyikből tíz centiméter maradt meg. A régészek általában csak a cölöplyukat szokták megta­lálni: az elrohadt cölöp nyo­mát a földben. Ezúttal maguk a cölöpök is kézzelfoghatóak. Az 1975-ös vízvezetésnél, nem messze a mostani ásatástól már megmutatkoztak hosszú, kihe­gyezett cölöpök, amelyeket ak­kor dr. Gaál Attila címzetes mú­­zeumigazgató figyelt meg, do­kumentált, gyűjtött be, közü­lük néhány látható a vár kiállí­tásában. Lehetséges, hogy azok is a most feltárt palánkhoz tar­toztak. A palánk ezekben a ko­rokban gyors és olcsóbb építési metódust jelentett, mellyel a tö­rökök és a magyarok egyaránt élhettek. Simontornyán a már meglévő középkori várat bőví­tették vele, mert a vár főúri re­zidenciának épült a török kor előtt, nem katonák tömegének elhelyezésére. A különböző rétegekből származó leletek sokat mesélnek. Képgaléria: teol.hu Fotó: Makovics Kornél EMLÉKEZTETŐ Egy háromrészes plasztikából, egy padból és egy roz­maringbokorból álló új installáció díszíti a Magyarországi Néme­tek Országos Önkormányzata (MNOÖ) budapesti hivatalának udva­rát. Az MNOÖ a 2018-ban elhunyt elnöke, a Tolna megyéhez is ezer szállal kötődő Heinek Ottó iránti tisztelete jeléül alakította ki az emlékhelyet, amelyet szeptember 6-án szűk körben avattak fel. TN 2020. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK A hónap műtárgya lehetett Az intézményesült régészet lé­tezése alatt eltelt úgy száz-száz­ötven év, hogy a palánk vagy nem került elő, vagy nem került a múzeum tudomására. Az írott források szerint a kuru­cok folyamatosan javították a palánkot, fűzfavesszőket, ge­rendákat szereztek be annak karbantartására. A várkastély a kuruc szabadságharc idején több ostromot is elszenvedett, kétszer a kurucok, kétszer a la­bancok vették be. 1705-ben a kurucok létráról ostromolták a várat, a várárkot betöltötték föl­des zsákokkal és rőzsével, úgy támasztották az ostromlétrá­kat a falnak. Dr. K. Németh Andrásék a kü­lönböző rétegekből származó leletekből tudnak következtetni az adott korszakra. A török kori leletek közül a legszebb egy tur­­bános sírkő fejrésze. Jellegze­tes török temetkezési elem volt a turbán, a halottak sírját kő­oszloptörzsön elhelyezkedő tur­bánnal jelölték. A megfaragott turbánsír méretétől függően je­lölhette a temetett rangját, gaz­dagságát. Ez a januári hónap műtárgya lett a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban. Közérdekű munkára ítélték a fiatal orvhalászt SZEKSZÁRD A Szekszárdi Járá­si Ügyészség orvhalászat vét­sége miatt emelt vádat egy hu­szonnyolc éves férfi ellen. Dr. Kiss Yvette-től, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivőjé­től megtudtuk, hogy a vádirat szerint a vádlott a Sió csatorna nulla és ötvennyolc folyókilo­métere közé eső halgazdálko­dási vízterületre vonatkozóan érvényes állami horgászati te­rületi jeggyel rendelkezett, an­nak egyedi szabályai betartása mellett halfogásra irányuló te­vékenységet végezhetett. Az illetékes megyei kor­mányhivatal a Sió csatorna „Herceg fok” megnevezésű, Bogyiszló külterületén találha­tó vízterületét viszont úgyne­vezett kíméleti területnek mi­nősítette. Ezzel egyidejűleg a vízterü­leten halfogási, fürdési, vala­mint gépi meghajtású vízi jár­művekkel történő közlekedési tilalmat rendelt el. A vízterületen hal­fogási, fürdési tila­lom is volt Ennek ellenére a vádlott idén április 30-án reggel az említett, horgászati és halásza­ti tilalom alatt álló vízterüle­ten a folyópartról két horgász­bot segítségével horgászott. A szolgálatot teljesítő hivatá­sos halőr őt tetten érte, elle­nőrzés alá vonta, majd a halőr értesítése alapján a kiérkező rendőrjárőr intézkedett a vád­lottal szemben. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény értel­mében, halgazdálkodási vízte­rületen állami horgászjegy és fogási napló, nyilvántartott hal­gazdálkodási vízterületen tu­rista állami horgászjegy, halá­szati engedély vagy állami ha­lászjegy, valamint fogási napló vezetése nélkül történő halfo­gás, az arra irányuló vagy arra alkalmas tevékenység jogosu­latlan horgászatnak vagy jogo­sulatlan halászatnak minősül. A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az ügyészség tárgyalás mellőzé­sével, büntetővégzésben közér­dekű munka büntetés kiszabá­sát szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál. TN Derűs színharmóniával mutatta be alkotói stációit Kovács Ferenc Ízelítőt adott munkásságából BONYNÁD Kilencvenedik önál­ló kiállításához érkezett Ko­vács Ferenc. A Bonyhádon élő, nyolcvannegyedik életévét már betöltő festőművész-ta­nár szerdán a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ­ban mutatta be huszonkilenc kompozícióját. Az Alkotói stá­cióim című tárlat ízelítőt ad a gazdag munkásság egy részé­ből. A közönség azon festmé­nyeket tekintheti meg, melyek a kiváltképp mély átélés képi megvalósulásai, így elénk tárul Nagybaracs­­ka, azaz a szülőfalu, a számos művésztelep, a családi utazá­sok megannyi hazai és külföl­di helyszíne, a Balaton és kör­nyéke, valamint a közvetlen környezet, a Völgység és Me­csek természeti tája. Bensőséges, érzelemdús, derűs színharmónia jellemzi az alkotásokat, melyek Méry Éva, a szekszárdi Művészetek Háza nyugalmazott igazgatója érzékletes méltatása révén ke­rültek még közelebb a látoga­tókhoz. Alkalomhoz illő mű­sort Bérczes Emese és Kajsza Pál, a Bartók Béla Zeneiskola két művésztanára adott. A kiállítás szeptember 30- ig, hétfőn 12-től 18 óráig, keddtől péntekig 9-től 16 órá­ig tekinthető meg. Sz. Á. Méry Éva méltatta Kovács Ferencet (jobbra,ülve) Fotó: Máté Réka

Next