Tolnai Népújság, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-10 / 238. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Igen gyorsan elítélték a paksi betörőt SZEKSZÁRD Az őrizetbe vételtől számítva másfél napon belül bíróság elé állította az ügyészség a paksi betörőt, közölte közleményében Himmelné dr. Ökrös Mária Magdolna megbízott megyei főügyész. Már október 9-én reggel a Paksi Járásbíróság elé állította a Paksi Járási Ügyészség azt a 27 éves férfit, akit a rendőrség október 7-én este vett őrizetbe. Az elkövető október 4-én éjjel Pakson kinyitott egy pékség udvarán álló autót és abban értékek után kutatott. Ezt követően berúgta az épület ajtaját és a pékség kasszájából, illetve egy szekrényből közel háromszázezer forintot lopott el. A pénzt egy romos tanyán rejtette el, ahol a nyomozó hatóság megtalálta és a sértettnek visszaadta. Pár nappal később, október 7-én szintén lopási szándékkal egy dunaföldvári csa A pénzt egy romos tanyán rejtette el ládi ház udvarára mászott be, betörte az épület bejárati ajtaját és azon behajolva megpróbálta a zárban lévő kulccsal kinyitni az ajtót. A sértett azonban otthon volt, észrevette a „hívatlan látogatót” és felszólította a távozásra. Ezután a férfi még két üvegtáblát kitört, végül elhagyta a házat. A gyanúsítottat korábban már többször elítélték, például rablás, garázdaság miatt, legutóbb pedig ez év júliusában állt bíróság előtt, többrendbeli lopás miatt. Mindebből következik, hogy a jelen ügyben a bűncselekményeit különös visszaesőként követte el. Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság a pénteken délelőtt megtartott tárgyaláson lopás bűntettében és lopás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit, akit ezért 1 év 6 hónapi végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt. A bíróság a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte a férfi letartóztatását. Az ítélet nem jogerős. T. N. Klórgáz szabadult ki a bioetanol-üzemben Üzemi baleset miatt klórgáz szabadult fel a dunaföldvári bioetanol-üzem egyik tartályából. Huszonnyolc embert kellett kórházba szállítani. A katasztrófavédelem szakemberei méréseket végeztek, a védőzónán kívüli terület levegőjében nem volt veszélyes gázkoncentráció. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu bUMAFÖLDVÁR A katasztrófavédelem közleményben vázolta az esetet, miszerint Dunaföldváron, a bioetanolt előállító üzem egyik szabadtéri, hat köbméteres hipótartályába eddig tisztázatlan okból 400 liter salétromsav keveredett, amely heves kémiai reakciót okozott. Ennek eredményeképpen jelentős mennyiségű klórgáz szabadult fel és többen rosszul lettek az üzem területén. A klórgáz belélegzése égő érzést okoz az orrban és a torokban, a szemben égő, szúró fájdalom, könnyezés jelentkezik. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mentőautók mellett négy mentőhelikoptert és egy tömeges baleseti egységet (TBE) is riasztottak. Huszonnyolc embert láttak el és szállítottak kórházba, közülük tizenhárman súlyosabb, tizenöten könnyebb mérgezést szenvedtek, jellemző tüneteik torokkaparás, könnyezés, a súlyosabb esetekben nehézlégzés voltak. A kórházba szállításhoz egy autóbuszt is igénybe vettek, amellyel a könnyű mérgezéses, illetve tünetmentes személyeket szállították, a betegeket négy város, Dunaújváros, Székesfehérvár, Szekszárd és Kecskemét kórháza fogadta. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűzoltóegységek védősugarat működtettek a tartály környékén, ezzel megakadályozták a veszélyes gáz terjedését, szakembereik állandó felügyelet alatt tartották a létesítményt, folyamatosan méréseket végeztek. Az üzemen belüli, védőzónával kijelölt területen kívül a levegőben veszélyes gázkoncentráció nem volt mérhető, a gáz a lakott területet nem veszélyeztette. Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere a közösségi oldalon, videóüzenetben is tájékoztatta a lakosságot az esetről. Mint mondta, a Pannónia Bio Zrt. területén történt üzemi baleset során klórgáz szabadult fel, de Dunaföldvár közigazgatási területén lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. Óvatosságból, elővigyázatosságból kérte az oktatási intézményeket, hogy délelőtt ne engedjék ki a gyerekeket, és ne szellőztessenek. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatása szerint a Paksi Rendőrkapitányság a büntetőeljárási törvény szabályainak megfelelően eljárást folytat az ügyben. A Pannónia Bio Zrt. közleményt adott ki az esetről, amelyben megerősítették a történteket. Hozzátették: „A balesetben megsérült dolgozók állapotáról folyamatosan tájékozódunk és részükre minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy a lehető leghamarabb gyógyult állapotban hazatérhessenek a családjukhoz. A Pannónia Bio Zrt. menedzsmentje a helyszínen vizsgálja a baleset körülményeit és annak lehetséges okait, a gyár működésében a baleset fennakadást nem okozott, a termelés folyamatos és zavartalan.” Védősugarat működtettek, megakadályozták a veszélyes gáz terjedését Vizsgálat indult az üzemben, hogy mi okozhatta a két veszélyes vegyszer nemkívánatos keveredését, ami a bajt okozta Beküldött fotó TEOL.hu 2020. OKTÓBER 10., SZOMBAT Megszépítik, rendbe teszik Szekszárdot a városvédők SZEKSZÁRD Szabó Balázs, a Szekszárdi Városvédők elnöke tartotta meg sajtótájékoztatóját tegnap, a volt 505-ös iskola hátsó bejáratánál található gyermekkönyvtár közelében. Bejelentette, hogy elindítják a „Szépítsük városunkat” akciósorozatukat. Elmondta, hogy az önkormányzati választások óta környezetünkben, köztereinken semmilyen jelentős változás nem történt. Ezért egyeztettek a polgármesterrel, a főkertésszel, és megkapták mindkettőjük támogatását, hogy rendbe tegyék a városrészeket, pótolják a kivágott fákat, lefessék a padokat. - Jövő hét szombaton kezdünk ezen a területen - mutatott körbe a Kölcsey lakótelepen. Szabó Balázs hozzátette: mindent megtesznek majd, hogy a megyeszékhely elvadult növényzettel, szeméttel teli, gondozatlan területeit is megszépítsék. Méghozzá saját költségükön, ezért több céggel, támogatóval is tárgyalnak, amelyek anyagilag is hozzájárulnak ezekhez a nemes cselekedetekhez. Az első „beavatkozás” után minden héten, hetente egy alkalommal újabb és újabb városszépítésre kerül sor a kijelölt helyszíneken. Hogy pontosan hol és mikor, arról a közelben élő lakosságot szórólapokon tájékoztatják majd néhány nappal az akciók előtt, mivel számítanak az ő részvételükre is. B. M. Szabó Balázs Fotó: M. D. Huszonöt-harminc ismert szekszárdi mutatkozhat be az országnak, derült ki a hétértékelőn A Béla király térről közvetít a Kossuth Rádió SZEKSZÁRD Ács Rezső polgármester szokásos hétértékelő sajtótájékoztatóját tartotta tegnap a Polgármesteri Hivatalban. A tájékoztatón Gyurkovics János alpolgármester is részt vett. - Jövő hét szombaton a Kossuth Rádió ötórás műsorfolyamot közvetít a megyeszékhelyről, a Béla király térről, közvetítőautóból - mondta Ács Rezső. - Az élő műsor során huszonöt-harminc ismert szekszárdi, köztük borászok, népművészek, vállalkozások, éttermek képviselői mutatkoznak be. A Vármegyeházán tájjellegű ételek főzésére is sor kerül, hogy bizonyítsuk, a bor mellett a gasztronómia területén is otthon vagyunk. - Szeretném megköszönni a Kossuth Rádiónak - folytatta a polgármester -, hogy Szekszárd mellett tette le a voksát. A programot Gyurkovics János alpolgármester koordinálja. Elmondta továbbá, a Zöld város projektekkel kapcsolatban komoly veszély, hogy vissza kell fizetni a támogatásokat. Továbbra is elkerülő út építése a cél, és az, hogy szabályozzák a bejutást a városba. Ám a felek eközben „elvitatkoznak egymással”. Idejük azonban nincs, ugyanis 2022 december végéig el kell számolni az összeggel. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy az önkormányzatnál, önkormányzati cégeknél átvilágítás zajlik, és az azzal megbízott cég számlája is megérkezett, méghozzá kétmillió forintról, száz munkaóráért. Egyelőre nem írta alá, inkább „visszadobta” a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságnak, nézzék át, megfelelő-e ez az összeg. Beszélt a Baka István Általános Iskola felújításáról, korszerűsítéséről, új energia ellátásának biztosításáról, a munkálatok az őszi szünetben kezdődnek. Süli János miniszternek, a térség országgyűlési képviselőjének köszönhetően a beruházás a városnak nem kerül pénzébe, a szükséges anyagi forrás, mintegy hatszázmillió forint, rendelkezésre áll. Ács Rezső polgármester Malomsoki Krisztiánra, a sportközpont vezetőjére is kitért: továbbra is elégedetlen a munkájával és kezdeményezi ellene fegyelmi eljárás indítását. Arról is beszélt, Szekszárdon vannak olyan hőközpontok, amelyek tetejére lakásokat lehet építeni. Összesen tizenöt-tizenhat önkormányzati lakás építéséről gondolkodnak. Brunner M. Ács Rezső és Gyurkovics János a tájékoztatón Fotó: Mártonfai D.