Tolnai Népújság, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)

2020-10-19 / 245. szám

2020. OKTÓBER 19., HÉTFŐ • XXXI. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT EGY PERCBEN Tamási siker a BVSC ellen LABDARÚGÁS A Tamási 2009 FC le­győzte a Bonyhád VSC-t a megye egyes focibajnokság rangadóján, így továbbra is őrzi veretlenségét. A hazai­aknál Kaszás Krisztián, Farsang Patrik (képünkön) és Bognár Ferenc, a ven­dégeknél Csigi Ádám talált be. ► 14 Rekordot dönt az e-vásárlás KERESKEDELEM Megérkezett •A jár­vány második hullámának hatása az e-kereskedelembe is, és a májusi csúcsot megdöntötte a szeptember végi árbevétel. A legnagyobb prob­lémát előreláthatóan a logisztikai nehézségek okozzák majd. ► 7 Nem szabad elfáradnunk JÁRVÁNYHELYZET Nem szabad bele­fáradnunk a pandémia kezelésébe, mert legalább annyi van még előt­tünk, mint amennyi mögöttünk, figyelmeztetett az országos tiszti főorvos. Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten a világban megug­rott az új fertőzöttek száma. ► 9 Megkeresik a csalókat ÁLTALÁBAN csak a pénz tartja össze az adócsalásra szakosodó bűnszer­vezeteket, a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal pénzügyi nyomozóinak így az a fő törekvésük, hogy a célke­resztbe kerülő bandáktól minél ha­marabb elvonjanak minden értéket, minden pénzforrást. ► 10 Jó reggelt! M­ásodik gyermekem­ daco­lása felidézi a nagyobbi­két. Elsőszülöttem három­éves forma lehetett, korának meg­felelően határozott véleménnyel és elképzeléssel a világ dolgairól. Ha pedig valami nem az ő elgondolása szerint alakult, már kezdődött is a hangos elégedetlenkedés, vagy csú­nya szóval, hiszti. Általában igye­keztem komolyan kezelni a helyze­tet, egy alkalommal azonban még­sem bírtam tovább hallgatni az apró lányka pörlekedését, és elne­vettem magam. Nem tetszett neki, mire megjegyeztem: kislányom, ma nagyon hepciás vagy. Több se kel­lett, azonnal jött is a dühös válasz: nem is igaz, mert egyáltalán nem kell hápciznom! Sz. Sz. www.teol.hu A cél minél több érdekes ember megismertetése Rólunk szólt a rádió A műsor mottója, hogy minél több érdekes és értékes embert ismerjen meg a hallgató az egész Kárpát-medencéből. A három helyszínen összesen több mint ötvenen szólaltak meg. Képün­kön Domokos István, a műsor szerkesztője Gyurkovics János szekszárdi alpolgármesterrel egyeztet. Háttérben Dúzsi Tamás borász. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai Dénes ► 6 TOLNA MEGYE Szekszárd, Tolna és Kakasa kulturális kincseit tárta fel a Kossuth Rádió Országjáró című műsora a hétvégén. További izgalmas hírekért látogasson el ide: TEOL.hu Bognár a harmadik meccsét is megnyerte Újabb PFC-győzelem LABDARÚGÁS Sorozatban a harmadik bajnokiját nyer­te meg a Paksi FC, amely az OTP Bank Liga 7. fordu­lójában hátrányból felállva győzte le 3-1-re a Zalaeger­szeg FC-t. A paksiaknak na­gyon megy, amióta Bognár György lett a vezetőedző, az új trénerrel eddig mind a há­rom tétmeccsüket megnyer­ték az atomvárosiak, akik legutóbb 2018-ban futottak ilyen szériát. Bognárt meg­előzően Horváth Ferenc tu­dott három győzelemmel raj­tolni a PFC kispadján. A zöldeknél duplázott a szezonban már öt gólnál já­ró Hahn János, a védelemben pedig a hátravezényelt Böde Dániel volt a vezér. A Paks szombaton a Bp. Honvédot látja vendégül a Fehérvári úton. ► 15 Hahn János (középen) duplázott a zalaiak ellen Fotó: Molnár Gy. Trianoni emlékművet­­ avattak Dombóváron DOMBÓVÁR Ünnepélyes kere­tek között felavatták a Nem­zeti Összetartozás terét, Dombóvár Trianon-emlék­­művét. Az avatóünnepségen Potápi Árpád János nemzet­politikáért felelős államtit­kár beszédében kiemelte, hogy nemzeti identitásunk megőrzéséhez minden olyan kezdeményezés hozzájárul, amely az emlékezést szolgál­ja és egyúttal erőt ad a jövő­be vetett hitünkhöz is. A té­ren elhelyeztek 25 év idő­tartamra egy időkapszulát, mely a 2020-as év emlékeit, eredményeit rejti magába az utókor számára. ► 3 Ismét volt Fedorka és VersNap SZEKSZÁRD Kilencedik alka­lommal rendezték meg a Fe­dorka és SoseVolt VersNap Országos Találkozót a me­gyeszékhelyen. A megmé­rettetés szekszárdi döntő­jébe a kétszáztizenhat in­dulóból nyolcvanegyen ju­tottak be, immár a határon túlról is. A Csizmazia Ala­pítvány célja, hogy lehető­séget nyújtson a találkozás­ra azon fiataloknak és taná­raiknak, felkészítőiknek, akik szeretik az irodalmat, a verseket. ► 2 A munkája egyben a hivatása is volt SZEKSZÁRD A családja, roko­nai mellett sok száz kollé­ga, tanítvány és barát kísér­te utolsó útjára a szekszárdi gyakorlóiskola nemrégiben elhunyt tanára, Gaálné Jä­ger Ágnes hamvait. Ági né­ninek - ahogyan a legtöb­ben ismerték a városban -nem csupán a munkája, a hivatása volt a tanári pálya. Tanítványai rajongtak érte, diákjai felé nagy empátiával közeledett. Azzal is tisztá­ban volt, hogy az általános iskolai oktatás egyik legfon­tosabb célja a tanulás meg­szerettetése. ► 4 Lakást és kisebb házat keresnek TOLNA MEGYE 2022 végéig is­mét ötszázalékos áfatarta­lommal lehet értékesíteni az új ingatlanokat. A csokot igénybe vevőknek az ötszá­zalékos áfát sem kell megfi­zetniük új otthonuk vásár­lásakor, ugyanis visszaigé­nyelhetik. Az elemzések sze­rint bár a városokban még mindig inkább a lakásokat keresik az érdeklődők, meg­nőtt az igény a kisebb csalá­di házak iránt is. ► 2 9 770865 603012 20245 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 06-74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 0646/998-800 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 06-74/511-534 HOLNAP 15 15 Változóan felhős, párás, igazi októberi időre számít­hatunk. Reggelente -2 és +4, délutánonként 10 és 16 ° C között alakul a hőmérséklet. ► 13 Boldog névnapot kívánunk es Ferdinand nevű olvasóinknak!

Next