Tolnai Népújság, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-05 / 285. szám
*1 LrJl'il1-helyőrség onyv •• m RÁNK RAKODIK A TÖRTÉNELEM TERHE? ,Mert bár a kitelepítés egyetlen közvetlen hozzátartozójukat sem érintette, áttételesen így vagy úgy mindenkire hatott.” (175.) Jaan Kross prózai világában az 1950-es éveknek van kitüntetett szerepük. Sokaknak történelem ez a korszak, másoknak azonban - és ők a kevésbé szerencsések - megtapasztalt valóság, ami Jaan Kross megfogalmazását kölcsönözve, így vagy úgy mindenkire hatott. De nem ezért aktuális A szökés című válogatott elbeszéléseket tartalmazó kötet, amely idén bővített kiadásban jelent meg a Széphalom Könyvműhelynél, a szerző születésének századik évfordulója alkalmából. Az idei év tapasztalatai adnak számunkra kellő alapot ahhoz, hogy újra érdeklődéssel és közelséggel olvassuk a lehetetlen élethelyzetekbe került, megtört életutakról szóló elbeszéléseket, melyeknek szereplői egyre csak azt várják, vajon mikor halad a helyzet a normalizálódás felé. Párbeszédbe lépünk a novellákban megjelenő (kollektív) emlékezettel most, hogy újra ránk rakódik „a történelem terhe.” (Vö. Hayden White, Osiris, 1997) Jaan Kross a magyar irodalmi és kulturális köztudatban is jelen van, művei magyarul is megjelentek, és az író sok más elismerés, díj - és többszöri Nobel-díjra jelölés - mellett 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemérmet is megkapta. Talán véletlenszerű, hogy 2007-ben éppen Mihkel Mutt volt a pécsi rezidensprogram vendége, aki maga is sokat foglalkozott az épp abban az évben elhunyt író munkásságával, ráadásul egy ideig egy tömbházban lakott vele. A Nemzeti Színház Magazinjának 2018. december - 2019. januári számában olvashattunk egy cikket a szerzőről mint Az ember tragédiája fordítójáról, aki „hozzájárult ahhoz, hogy Madách műve ma is érvényes kérdések felől is értelmezhető legyen. Tragédiafordítása - Inimese tragödia - a szabadság, az egyén és közösség, az emberi döntésekkel összefüggő erkölcsi kérdések, a történelem problémáinak (haladás? fejlődés? vagy körbejárás és visszatérés?) olyan hálózatát mutatta meg, mely a 20. század második felének embere és az európai nemzeti kultúrák számára is érvényesnek bizonyult.” Jaan Kross számára az irodalom nem fikció, hanem megélt valóság. Munkásságának tartópillére a közös történelmi tapasztalatból kimetszett saját múlt, a letartóztatások és a nyolc év Gulág emléke. Ezeket integrálja műveiben, ezzel a tudással válik ő is a kánon meghatározó alakjává Szolzsenyicin mellett, akit a Gulág legismertebb foglyaként tartanak számon, Salamov mellett, aki szintén jelentős képviselője a lágerirodalomnak. A szökés novelláiban a történelem elbeszélése hangsúlyos, de az írások kettős kódolásúak: egyrészt a történelmi reprezentáció és narráció dokumentumai, másrészt önéletrajzi jelleggel megírt szépirodalmi művek, mivel „emlékiratok helyett legtöbbször prózáiban örökítette meg börtönélményekben és deportálásokban gazdag élete eseményeit” (Jávorszky Béla, borító). Mint ilyenek, méltán kerülhetnek az elméleti és tudományos érdeklődés középpontjába. S éppen ez adja a Gulág-irodalom erejét, amint arra Sofi Oksanen 2014-ben megjelent Az irodalom ereje című cikke (Magyar Lettre Internationale, 2014 tavasz) is utal. A nélkülözés, a kolhozok belső életvilága, az alultápláltság, depresszió olyan lelki folyamatok, melyek sokszor az irodalmi megszólalás létjogosultságát is kikezdik, nem véletlenül fejti ki a szövegekben többször is azt, miként próbálta meg titkolni „szánalmas értelmiség voltát”. Az üldözések, letartóztatások időszakára harminc év távlatából tekint vissza, narrációs szempontból ezeket a szövegeket betoldások teszik színesebbé (ilyen az emigráns által mesélt történet (60.), vagy egyéb irodalmi alkotásokra történő utalások (96.), Miskin herceg alalyának felidézése Dosztojevszkij A félkegyelmű című művéből, de megjelenik Schopenhauer és Svejk is. A novellák fő helyszíne Tallinn, az észt főváros és Tartu, Észtország második legnagyobb városa (az író a tartui egyetem jogi karán tanított). A fő cselekményszálat a megfigyeltek írják, az orosz megszállások és a munkatáborok, deportálások elszenvedői. Olyan emigráns észtek a főszereplők, akik próbálnak kitörni a fogolylétből; a címadó novellában az elbeszélő szökésre tett kísérlete kapcsán megtudjuk például, hogy klórmészt használtak a járvány enyhítésére (58), A nászút című novellában pedig ráismerhetünk, mit vonhat magával például egy esküvő mint rendezvény tiltá Pál-Lukács Zsófia sa. Vagy, hogy A szökésben olvasható művek szereplői a deportálási hullám megismétlődésétől félnek, miközben azt várják, mikor fognak a régi rend szerint működni a hivatalok, s áll helyre az élet. Ezekben a szövegekben mint korrajzokban joggal kereshetjük tehát a jelenre is érvényes következtetéseket, ahogyan azt a Wikipédia Jaan Kross szócikke is ígéri. Jaan Kross: A szökés, Széphalom Könyvműhely, 2020 LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ágoston Szász Katalin (1996) szerkesztő, kulturális újságíró Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Csikós Szilvia (1964) költő, televíziós szerkesztő Farkas Wellmann Éva (1979) költő, szerkesztő, kritikus Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Marcsák Gergely (1990) költő, író, zenész Nagy Balázs (1983) író, könyvtáros Nagy Lea (2000) költő Pál-Lukács Zsófia, dr. (1985) irodalmár, az Előretolt Helyőrség íróakadémia mentora Szalai Klaudia (1998) kulturális újságíró Szeder Réka Henrietta (1996) író, költő, műfordító Vöröskéry Dóra (1995) író ÁLLJUNK SZÓBA AZ EMLÉKEINKKEL! Ágoston Szász Katalin „A tükörből gyerekarcom nézett vissza. [...] Elég csúnyán elbántam vele annak idején, azt hiszem. Kirekesztettem őt mindenből, és még csak nem is hiányzott. Évek óta nem gondoltam rá egyáltalán, mintha nem is lenne múltam, gyerekkorom, vagy ha volt is, csak azért, hogy megtagadhassam mindkettőt vele együtt. Ottfelejtettem valahol az utam mentén, és ő azóta is ott vár rám, pedig fel kellett volna növesztenem rendesen, magammal kellett volna vinnem őt, ahogy az összes évemet, nem csak venni kalapot, kabátot, és fütyörészve átsétálni a felnőttkorba. [...] így nem szabad. Talán mesélnem is kellett volna neki magamnak sokat, segíthettem volna mindkettőnknek ezzel.” - így kezdi történetét az elbeszélő Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör című kötetében, és tartja is magát elhatározásához: tizenhárom mesét hoz el nekünk, felnőtteknek, és arra buzdít, hogy ne féljünk újra gyerekké válni. Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő versei, esszéi, novellái és publicisztikai anyagai különböző hazai és irodalmi újságokban, antológiákban láttak napvilágot. Hét önálló kötete jelent meg, melyek között találunk verseskönyvet, regényt és mesekötetet is. Az évek során több irodalmi lap és műsorsorozat munkatársaként is dolgozott, 2019-től a Magyar Napló irodalmi folyóirat kritikarovatának szerkesztője. A Magyar Napló Kiadó szerkesztősége a 2020. november 24-i Oláh János-emlékesten Mirtse Zsuzsát legújabb mesekötetéért Az év legsikeresebb szerzője 2020 elnevezésű díjjal tüntette ki. A kötet koncepciója a szabad, élőbeszédszerű meseszövést idézi: az elbeszélő saját tizenhárom éves, gyerekkori önmagával osztja meg történeteit, melyek különböző mesék alakjában egyetlen élet viszontagságos érzelmi utazását fedik fel. Gyakran él a mese a mesében eszközével - az összekötő szimbólumok és a teremtő képzelet révén a különálló világok is átjárhatóvá válnak. Megszólalása egyben segélykérés is: „...felnőttnek lenni borzasztó dolog lehet, csupa kötelesség, feladat. És azt is gondoltam, hogy ha felnőtt leszek, akkor valamilyen nagyon fontos dolog meghal bennem végérvényesen.” Elveszettségéről, magányáról mégsem sajnálkozva, de nyíltan, némi rezignáltsággal és öniróniával beszél. Mirtse Zsuzsa meséi hagyományos és formabontó elemek különös elegyéből épülnek fel. Az ismert mesei szimbólumok új kontextusba kerülnek, kifordítja a szokásos alaphelyzeteket és felvillantja a karakterek, helyzetek árnyoldalát is: a királylányok lehetnek sekélyesek és akaratosak, a tündérek nagyravágyóak, az apák ignoránsak, viszont a gonosz varázsló lelke mélyéről is felbukkanhat a vágy, hogy őszintén szeressen. Gyakori témája az önzés, a hiúság, a férfi-nő kapcsolatok mibenléte és az érzelmi kötődésre való képtelenség. A kik is vagyunk valójában? válaszkeresés sajnos néhol a túlírásnak, fölös magyarázásnak is teret ad. A kötet vezető alapmotívuma, a tükör az emlékezés és az elfojtás toposzaként jelenik meg, a feldolgozatlan gyerekkori és fiatal felnőttkori traumák felszínre bukkanását katalizálja: „Ezek a te képeid, a te árnyaid és szörnyeid, neked kell legyőznöd őket, a képek pedig csak előtted nyílnak meg. ,[...] Állj szóba az emlékeiddel, merj szóba állni velük, és akkor maguk közé fogadnak. Beengednek majd a képeid. Átfesteni utólag nem tudod őket, ám nem fogod megbánni így sem a találkozást. Ne feledd: ezek csak árnyéksárkányok. Ha érzik, hogy elég erős vagy, visszabújnak mögéd, és továbbengednek.” Mirtse Zsuzsa mesekönyvét Békés Rozi rajzai díszítik, a szó legnemesebb értelmében. Az illusztrátor, grafikus a MOME könyvművészeti szakán 1980-ban szerzett diplomát, majd 2017-ben doktori fokozatot. Számos mese- és ifjúsági kötetet illusztrált, valamint saját művészkönyveket és animációs filmeket készít. A Tizenhárom bűvös tükör álomszerű képein testet ölt a történeteket átszövő lágy melankólia, a magány és az elvágyódás. A karakterek gyönyörű arcán, előkelő vonásaiban felsejlik mindaz a céltalan lebegés és egyúttal végtelen lehetőség, mely természetüket és környezetüket jellemzi. Ami leginkább aktuálissá és jelentékennyé teszi ezt a felnőtteknek szánt mesekötetet, hogy nem fogalmaz meg konkrét válaszokat - nem teheti, hiszen kérdésfelvetése eleve a válaszadás lehetőségének megkérdőjelezésén alapszik. Ugyanakkor mégsem hagyja magára olvasóját, utat mutat gyermeki valónkhoz, ahogy végül az elbeszélőnek is tizenhárom éves önmaga válaszol: „Mert nem engem kerestél, hanem külső támaszokat, megszabadítókat, akik mindent megoldanak helyetted, és közben megint elfeledkeztél magadról, rólunk pedig én itt vagyok veled. Nem hagylak cserben. [...] én még nem ismerem az időt. Illetve, ismerem, de nem félek tőle. Végtelen időm van. [...] Te már felnőtt vagy, ezért félsz az időtől. Minden felnőtt titokban fél tőle. Nem tudsz belesimulni. Türelmetlen vagy, hogy nem leszel kész, kapkodsz, nem élvezed a haszontalan órákat, csak mindig el akarsz jutni valahová. Én még ráérek. És gazdag is vagyok, ahogy mondod. Mindenem megvan. Nem tudom, mit jelent a hiány, miből táplálja magát a sötétség. [...] Én még örülni tudok minden pici dolognak, és hatalmas álmaim, vágyaim vannak. Ha nem ölsz ki magadból, akkor mindezeket te is újra érezni fogod.” Mirtse Zsuzsa: Tizenhárom bűvös tükör - Mesék felnőtteknek. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2019 2020. december IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET