Tolnai Fórum, 1974 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1974 / 2. szám

Ilyen körülmények között nem látszott eredményre vezetőnek a gyűlés betiltása ... Más utat választottak tehát annak érdekében, hogy az erősödő, ki­bontakozó munkásmozgalmat leszereljék. Megvoltak a rendszert körül­bástyázó, védelmező rendelkezések, törvények, miniszteri rendeletek, belső titkos utasítások, adottak voltak az ügyintézés útvesztői, amit oly sokszor alkalmaztak már a munkásmozgalom ellen. Ezt az utat válasz­tották ebben az esetben is. A fentebb idézett kérvény-beadvány a főszolgabíró íróasztalának fiókjában csaknem egy hónapot feküdt. Ekkor néhány sort vetett — háziratként — az iratra, és visszaküldte a községi főjegyzőnek, felszó­lította, hogy a 77 000/1922. BM. rendelet III. részében meghatározott mó­don szerelje fel az aktát és ezt követően küldje vissza a főszolgabírói hivatalnak. Miért kellett csaknem egy hónapot fektetni az ügyet, talán ekkor kezdte tanulmányozni a vonatkozó rendeletet a főszolgabíró? Nem, ezt kötelezően kellett ismernie fejből. A lassú ügyintézés a munkás­­mozgalom leszerelésének egyik eszköze volt. A főszolgabírói hivatal és a községi elöljáróság között nem volt 200 méter a távolság, mégis több mint három hónap kellett amíg dr. Tarisznyás Gerő főjegyző elküldte az iratokat a főszolgabírónak, a sze­relőkkel együtt, azaz csatolta a megalakulás eredeti jegyzőkönyvét, a tagok névsorát, s azt a levelet, amelyben a szervezet bejelentette országos központjának a megalakulást. Ebből a csatolt „szerelékből” tudjuk meg, miként alakult meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt paksi helyi szervezete, 1924. október 19-én. Az eredeti jegyzőkönyv fényképét közöl­jük e cikk mellékletében. A jegyzőkönyv tanúsága szerint népes gyűlés volt az Erzsébet Szálló nagytermében. A gyűlésen három napirendet tárgyaltak meg: — a mukások gazdasági helyzete, — Magyarország újjáépítésének kérdése, — a Magyarországi Szociáldemokrata Párt paksi csoportjának meg­alakítása, vezetőség megválasztása. Lacza József elnökölt, a gyűlést megnyitotta, majd a párt központi vezető testületének képviseletében jelen lévő Vági István kapta meg a szót. Sajnos a jegyzőkönyv semmit sem tartalmaz abból, amit a mun­kások gazdasági helyzetéről mondott és az is hiányzik, hogy milyen feladatokat jelölt meg a megalakítandó új szervezet számára. Nem tudjuk, mit mondott az MSZDP politikájáról, Vági István életútjának is­meretében azonban megkockáztatjuk azt az állítást, hogy beszédében élesen bírálta a párt hivatalos politikáját (ne feledjük, alig hat hónappal később Vági István vezetésével megalakul a Magyarországi Szocialista Munkáspárt!) Ezt a nézetünket támasztja alá az a jelentés is, amelyet a gyűlésen hivatalból jelenlévő rendőrhatóság képviselője fogalmazott meg. Ebből kiderül, hogy az alakuló ülés feszült légkörben zajlott le, szám­talan esetben hangzottak el rendszerellenes kijelentések — amint a jelentés mondja: uszításra, izgatásra — oly mértékben, hogy a ható­sági kiküldött közbelépésére került sor. A rendőrhatóságnak nem tetsző hangulatú gyűlés — Vági István fel­hívása nyomán — kimondotta a pártszervezet megalakítását, majd meg­választotta az ideiglenes vezetőséget. Kimondotta, hogy a szervezet ideig­lenes helyisége a Fő utca 17. szám alatt lesz. S ezzel a gyűlés befejezte munkáját.

Next