Tolnai Fórum, 1975 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1975 / 1. szám
LAKOS JÓZSEF, a paksi járási kommunisták küldötte, a pálfai termelőszövetkezet és a területi szövetség elnöke elmondotta, kedvezően hatott a mezőgazdaság szocialista fejlődésére, a szövetkezetek belső életére a párt agrár- és szövetkezetpolitikája. A szövetkezetek nemcsak anyagiakban erősödtek, hanem a tagság tudati fejlődése is jól halad. — Erősödött a szövetség a két osztály között — mondotta. Ezután a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének néhány tapasztalatát fejtegette, majd vázolta, milyen feladatok hárulnak a párt kongresszusi irányelveinek megvalósításában a mezőgazdasági üzemekre. A párt popolitikájának megvalósítására készek és ehhez megfelelő technikai és főleg emberi erő és lelkesedés is van. Az elnöklő Kovács Lászlóné bejelentette, hogy üdvözlő táviratok érkeztek, amelyekben az üzemek, gyárak, gazdaságok kollektívái eredményes munkát kívánnak a Tolna megyei pártértekezletnek. GYARMATI JÓZSEFNÉ, a Paksi Konzervgyár művezetője, a paksi járási kommunisták küldötte a munka- és üzemszervezésre vonatkozó 1971. decemberi KB-határozattal kapcsolatos paksi eredményekről adott számot. Elmondotta, hogy a gyár alapszervezetei elsősorban a helyi lehetőségek feltárását tartották fontosnak: bizottságot alakítottak azzal a céllal, hogy felmérjék, hol van lehetőség korszerűsítésre, így került sor számos zöldség- és gyümölcsfeldolgozó gépsoron átszervezésre. Többen nem akarták ezt megérteni, vagy nem teljes szívvel támogatták a számukra új munkaterületet jelentő intézkedést. Végül a párttagok példamutatása, nevelő munkája kellő sikerrel járt. Szóvá tette, hogy e nagy feladat során derült fény arra, hogy a dolgozók szeretnék, ha részfeladatok megoldásába is bekapcsolnák őket, akkor könnyebben lehetne egy-egy intézkedést végrehajtani.