Tolnai Hírlap, 2018 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2018-07-01 / 7. szám

tolnai SHírlap TÁRSADALMI HAVILAP . TOLNA ÉS MÖZS POLGÁRAINAK LAPJA , XXVIII. évfolyam 7. szám Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu 2018. július Minden végzős diák továbbtanulhat Elballagtak a nyolcadikosok a város általános iskoláiból Tolnán összesen 66 diák ballagott el a három általános iskolából június 15-én és 16-án. Mind­annyian továbbtanulnak középiskolában. A Wosinsky Mór Általános Iskola két nyolca­dik osztályából negyvenen ballagtak el június 16-án délelőtt. Kökény Attila Nincs semmi másom című dalára vonultak be a végzős diákok és búcsúztatóik a városi sportcsarnokba. A Himnusz után hárman köszöntek el a hete­dikesek nevében a nyolcadikosoktól: Molnár Márta Goethe a búcsúról szóló örökérvényű soraival, Schuck Diána Fodor József biztató sza­vaival, Viszti Viktor pedig Cora Carmack a bal­lagok lelkébe látó mondataival. Ezután hárman a nyolcadikosok nevében a saját szavaikkal mond­ták el érzéseiket, emlékeiket az elmúlt nyolc évről. Keserű Noémi hihetetlennek látta, hogy már eljött a búcsú ideje, otthagyják az iskola biztonságot adó falait, amelyek között időnként csínytevésekkel is próbálkoztak, de soha nem a tanáraik ellen. Tóth Bianka is otthon érezte magát a suli ma már számos élményt felidéző folyosói között, és visszaemlékezett, hogyan gya­rapodott a tudásuk. Végül Szmacska Liliána búcsúzott el a diáktársaktól a viszontlátás ígére­tével. (Folytatás a 3. oldalon.) A Wosinsky iskola ballagási ünnepsége idén is a Városi Sportcsarnokban zajlott Akikre a legféltettebb kincseket bízzák A pedagógusokat köszöntötték a városi ünnepségen A városnak változatlanul nagyon fonto­sak az iskolák és óvodák, az ott dolgozók, akikre nap, mint nap rábízhatjuk a legfél­tettebb kincseinket, a gyerekeinket - mondta Appelshoffer Ágnes polgármes­ter a pedagógus napi ünnepségen. - A pedagógusok kitüntetett szerepe kitüntetett figyelmet és megbecsülést érde­mel minden magára valamit adó vezető tes­tület, így a tolnai önkormányzat részéről is - fogalmazott Appelshoffer Ágnes a június 7-én, a Lovardában rendezett, hagyományos városi pedagógus napi ünnepségen. Az ese­ményen a város meghívását elfogadó aktív és nyugdíjas pedagógusokon kívül tankerületi és önkormányzati vezetők is jelen voltak. A polgármester beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkor­mányzat - bár iskolafenntartói-üzemeltetői szerepe már megszűnt - továbbra is jelentős támogatást nyújt az oktatási intézmények­nek és a diákoknak. (Folytatás a 2. oldalon.) Tolnát is várta a megye Második lett a város csapata a vetélkedőn Negyedszer rendezte meg a megyei önkor­mányzat a „Vár a Megye" programot, amely­nek idén Bogyiszló adott otthont, június 22-én. Az eseményen a tolnai önkormányzat is képviseltette magát, Appelshoffer Ágnes polgármester vezetésével. A „Vár a Megyén” azokat a települési értéktár bizottságokat is elismerték, melyek kiemelkedő értékgyűjtő és népszerűsítő munkát végeztek. Idén a tolnai és a bogyiszlói értéktár részesült „Érték-díjban”. Ez utóbbi témáról bővebben az 5. oldalon olvashatnak. A rendezvényen hagyo­mány a települések közötti játékos versengés is, ami idén a Megyejáró Hétpróba nevet viselte. 19 csapat nevezett, köztük a tolnai. A verseny fel­adatai az értékmozgalommal voltak kapcsolatosak, a helyi értékekre épültek, így a részt­vevők többek között csónak­kal eveztek a holtág vízén, népviseletet, halfajtákat kellett felismerniük, de a paprikama­lomban és a tolnai Király József bogyiszlói jelvénymú­zeumában is jártak. A verse­nyen a tolnai csapat az előkelő 2. helyet szerezte meg.

Next