Tolnai Világlapja, 1903. július-szeptember (3. évfolyam, 27–39. szám)

1903-07-05 / 27. szám

Az előfizetésre vonatkozólag: kérjük a 31. oldalon levő hirdetésünket figyelemmel elolvasni. TOLNAI VILÁG­LAPJA tette. — Az osztrák képviselőházban az új­ csehek megkezdték az obstrukcziót. — Péter király el­hagyta a száműzetésében való menedékhelyét A genfiek szives tüntetéssel búcsúztak el a király­tól. Este rövid időre megállott a királyt vivő vonat Bécsben, ahol a bécsi szerb telep és Belgrád vá­ros küldöttei üdvözölték a királyt. Budapest mel­lett hajnalban haladt át a vonat. Elkerülte a fő­várost s a kőbányai felső állomáson állt meg. Mindössze néhány perczig időzött itt a vonat, az­után a rákosi király­ innen Zimony felé folytatta útját. — Az angol követ elutazott, a franczia és hollandiai követ szintén elhagyták Belgrádot. Törökország követe éjjel indult Konstantinápolyba. — A Margitszigeten ma művészest volt. Sa­lamon Ödön, Bródy Sándor és Martos Ferencz föl­olvasott, Jung Etel Kun László zenekiséretével több dalt énekelt, Csillag Teréz előadta Herczeg Fe­rencs Bekvártélyozás czímű monológját, Tanay szí­nészeket utánzott és Varsányi Irén szavalt Gár­donyi Géza költeményéből és eljárta a kék­ vakot.­­ A varasdmegyei ludbregi járásban a lázadás, gyilkosság, rablás, gyújtogatás és idegen vagyon szándékos rongálása bűntetteire nézve kihirdették a statáriumot. Június 24. A bán lemondott a hadsereg minden követeléséről, amely miatt a hathónapi obstrukczió folyt, s ,mindenben elfogadta a függetlenségiek ál­láspontját. Khuen-Héderváry, miután érintkezett Bécscsel, megjelent Kossuth Ferencz lakásán s ki­jelentette, hogy elejti mind a taraczkütegek ellá­tására szükséges legénység, mind pedig a 16.000 póttartalékosra (számfölötti újonczra) vonatkozó kö­vetelését. Csak a tavalyi létszám megszavazását és a parlamenti békét óhajtja. Ebben a függetlenségi párt megbízottai megnyugodtak s este a pártér­tekezlet egyhangúlag elfogadta Bakonyi Samu ha­tározati javaslatát, amely az obstrukc­ió föladását, de egyben a függetlenségi párt diadalát is hirdeti. — A függetlenségi párt közhelyisége előtt este tüntetés volt. A tüntetést a szoczialisták rendez­ték, akik elhatározták, hogy ha a függetlenségi párt megegyezik gróf Khuen-Héderváry bánnal s leszereli az obstrukcziót, több munkásszervezetet a függetlenségi pártkör elé vonultatnak s megabszu­­golják a pártot. — Péter király hajnalban érintette Budapestet, de csak a külső állomásokat és a kőbányáin hasztalan virrasztottak tiszteletére a budapesti szerbek. Péter király aludt és semmi­féle zsi­nóra sem ébredt föl. Belgrádba tíz órakor érkezett és a megállapított programm szerint min­den zavar nélkül folyt le a fogadás. A nép lel­kesen üdvözölte. A fogadáson jelen volt a magyar­osztrák és az orosz követ is. Junius 25. Khuen-Héderváry Károly gróf megjelent a felség előtt és megbízást nyert az uj kormány megalakítására. — Fehérváry Géza báró, aki 1885. óta honvédelmi miniszter, beadta lemondá­sát s megválása tárczájától befejezett tény. — A ké­pviselőházban ma ülés volt. Megjelent a lemondott kormány, amely a fölmentésig a felelős­séget viseli s Széll Kálmán beszédet mondott, a­melyben ékesszólása egész erejével megvédte a ko­ronát minden ellenzéki vád ellen. Az ellenzékről beszédeket mondottak, amelyek részint a válság tör­ténetét firtatták, részint a lefolyt obstrukc­ió jogo­sultságát vitatták. Ellenzéki szempontból a legügye­sebb volt a Rakovszky István beszéde, aki min­denre jeles kritikát mondott.­­ A győri állami tisztviselők értekezletet tartottak, melyen elhatároz­ták, hogy Vörös László országos képviselőt, mint az országos tisztviselő-egyesület elnökét, fölkérik az új kormánynál való közbelépésre a fizetésren­dezés ügyében. — I. Péter szerb király letette az esküt az alkotmányra és proklamácziót adott ki a szerb néphez. A proklamáczióban kijelenti, hogy átveszi az őt megillető jogokat és a rája háramló kötelességeket. — Kínos feltűnést kelt Barlovics nemzeti párti, magyarbarát képviselő esete Zágrábban. A képviselő este nagy társaság­gal, amelyben hölgyek is voltak, hazafelé tartott, amikor egyszerre egy csapat fiatalember megtá­madta. A támadók a­­képviselőt megdobálták, tett­­leg bántalmazták, azután elfutottak.­­ A­ gyulai honvédkaszárnyában hirtelen rosszul lett egy egész század katona. Az ezredorvosok vala­mennyi legényen mérgezést állapítottak meg. A vá­ros czivil­ orvosai is a kaszárnyába siettek s hosz­­szas fáradsággal sikerült nekik talpra állítani a beteg honvédeket, akik órákig görcsös vonu­lásban feküdtek.­­ Szatmáron a tisza­becsi kurucz­­győzelem emlékünnepének rendező bizottsága népes gyűlést tartott. Az ülésen elhatározták, hogy a fel­állítandó szobor­ emlék minden részében impozáns ki­vitelű lesz és a tisza­ujlaki vashid mellett állít­ják föl. Junius 26. Az uj kormány megalakult. Khuen-Héder­váry gr. megalakította kabinettjét és az éjjel expre­z­­szel Bécsbe utazott. — József kir. herczeg Arad­ról motor­kocsin Kis-Jenőre érkezett. Kis-Jenő és Erdőhegy községek lakosai ünnepi diszt öltöttek. Csukay Gyula főszolgabíró üdvözölte születésnap­jának hetvenedik évfordulója alkalmából. A kir. her­czeg meghatottan mondott köszönetet és kijelentette, hogy szívesen jött Kis-Jenőre és megígérte, hogy Kis-Jenő és a járás jólétét ezentúl is mindig szi­vén fogja hordani. — A főváros megállapította a Budavárának visszafoglalása 1849-ben tárgyú festmény pályázatának programmját. A pályamű­vet 1904. szeptember 15-ig kell beadni. Az első dij 5000, a második 3000, a harmadik 2000 ko­rona. — A székesfőváros polgármestere meg­küldte Rákosi Jenőnek, a Vörösmarty-szobor-bizott­ság elnökének azt a tízezer koronát, melyet a köz­gyűlés 1901. január 23-án a Vörösmarty-szoborra megszavazott.­­ Az esztergom-szászvári bányatársulat annavölgyi kőszénbányáiban ezer mun­kás kimondta a sztrájkot. Követelésük első öt pontja a bányamunkák fizetéseinek meghatározásá­ról szól. A további kívánságuk még: a) a munka­idő, a fel- és leszállást beleértve nyolcz óra legyen; b) tisztességesebb bánásmód; c) követelik a vasár­napi munkaszünetet, kivéve, ha a bányát tűz- vagy vízveszedelem fenyegetné; d) a bányavezetőnek ne legyen joga egy munkást, ki a társláda tagja, ok nélkül elküldeni; e) a váró, aki fiatal éveit a bá­nyában töltötte, öregségére csillézőnek alkalmaztas­­­sék. — Péter király jelentést követelt a kormány­tól az ország pénzügyi állapotáról és egyúttal pénz­ügyi reformtervnek előkészítését kívánta. Péter ki­rály arról értesítette Natália királynét, hogy a régi konoknak összes leltára rendelkezésére áll.­­ Zű­ri­k­b­e­n a gimnázium növendékei közül tizenha­tan két tanáruk vezetésével kirándultak a Gott­­hard-hegyre. A Gotthardon az utóbbi napokban erő­sen havazott és a hótömegek a lejtőkön mélyen le­nyúltak. A legmagasabb Pic Paradies egyik lejtőjén lezuhant egy lavina és elborította a kirán­dulókat. A két tanár közül az egyik a franczia nyelv­tanára, veszedelmesen megsérült, a másikat, a meny­­nyiségtan tanárát, még eddig nem találták meg. Két tanuló meghalt, hatnak még eddig nin­csen nyoma. Közöttük van a volt német főkonzul fia is, a többi öt köztiszteletben álló zürichi csalá­dok gyermekei. Június 27. Az új kormány tagjai Bécsbe utaztak. — Báró Fejérváry Géza, volt honvédelmi minisz­ter lemondott mandátumáról is. — Kör bér

Next