Tolnai Világlapja, 1905. április-június (5. évfolyam, 14–26. szám)

1905-06-04 / 23. szám

Egy szerelmi regény. Érdekes szerelmi regénynek rész­letei kerültek a minap nyilvánosságra. Csudnay Emil, egy dúsgazdag öz­vegyasszony egyetlen fia, feleségül akarta venni Dőry Margit színésznőt. Az ifjú édesanyja ellenezte a házas­ságot. A család, a fiatalembert nagy­fokú idegességére f­ékozlására való tekintettel, orvosi bizonyítvány alap­ján a Schwarczer-féle szanatóriumba vitette. Mikor pedig az ügy nap­világra került Csudnayt a lipótmezei elmegyógyítóintézetbe szállították át. Halálos párbaj. Az utóbbi évek párbaj krónikái­ban páratlanul áll a Keglevich Ist­ván és Hencz Károly képviselők kö­zött lefolyt szerencsétlen kimenetelű kardpárbaj. A párbaj föltételei ezek voltak. Élesre fent lovassági karddal való TOLNAI VILÁG­LAPJA Dőry Margit, a Népszínház tagja. Csudnay Emil, akit az őrültek házába csuktak. Országos tornaverseny. A zsűri páholya: A lépcsőn legelől áll Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, tőle jobbra Justh Gyula, a képviselőház elnöke. Az utóbbitól balra Wlassics Gyula, háta mögött balkéz felől Nyíri honvédelmi miniszter tábornoki egyenruhában. Országos tornaverseny. A szarvasi főgimnázium növendékei a Kerepesi-uton. Országos tornaverseny. Dárda támadás, vitt­­ az összes tornászó ifjúság. A T. V.-L. saját fényk. pill. felv. 863

Next