Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)

1914-08-02 / 31. szám

TOLNA! VILÁGLAPJA Afrikában ugyan még ma is vannak országok, ahol a fiatal hölgyek ép olyan kosztümben járnak, mint Éva anyánk a bűnbeesés előtt,­­ a férjek pedig sok pénzt megtakarítanak, mert nem kell a drága ruhára pénzt költeni, de ha közelebbről megnézzük ezeket a látszó­lag egyszerű hölgyeket (sőt az urakat is, akik legalább oly hiúk, mint a hők), nyomban megváltozik a véle­ményünk. Mert a divat zsarnoksága nagyon súlyosan nehezedik a vadnépekre is és annak, aki szép akar lenni, Afrikában még sokkal többet kell szenvednie, mint Európában. Mindnyájan tudjuk, hogy a négereknek gyönyörű szép fogsoruk van. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a négerek evvel nem törődnek, mert ellenkezőleg: na­gyon is gondozzák fogaikat s minden étkezés után gondosan megdörzsölik finom fűcsomók- i­kat a Kamerunban lakó pa­pi négerek pedig úgyszólván ál­landóan szájukban hordják a fogkefét. Mintha szivaroznának, folyton a szájukban van egy szivacsos anyagú fadarab, me­lyet állandóan rágnak s az igy szétrágott rostszálakkal időn­ként erősen megdörzsölik fo­gaikat. Néhány törzs a dohány­virágból készült festékkel pi­rosra festi a fogait, s hogy az ellentét nagyobb legyen,­­ a fiatal leányok indigóról kékre festik az ajkukat. Sok vidéken a finom izlésű bennszülöttek nincsenek meg­elégedve fogaik alakjával. Az a bajuk, hogy nem elég félelme­tes a fogsoruk, nem nagyon éles, nem hasonlít a kutya vagy a vaddisznó fogához. Ezért szá­mos törzs minden második fo­gát kiüli, a megmaradtakat pedig hegyesre reszelteti, ami pedig nagyon hosszadalmas és­ fájdalmas operáció. Ez a divat leginkább Brit-Nigériában, a yorubák közt szokásos, s ha megkérdezzük az okát a fiatal lányoktól, mosolyogva mondják, h­ogy ez nagyon szép, sőt any­nyira szükséges, hogy nélküle egyáltalában még férjet se kap­nának ! A divat egyik legkülönö­sebb hajtása a tetoválás, amely úgyszólván közös hóbortja vala­mennyi vad törzsnek. Ezt vagy úgy csinálják, hogy tűvel szurkálnak különböző alakokat és rajzokat a bőrre, vagy pedig késsel mély bevágásokat ejtenek rajta. A Berta-törzsbeliek például hosszú forradásokat és vágásokat csinálnak az arcukon, mindegyik oldalon hármat, felülről lefelé. A sebekre aztán sót és hamut tesznek, amitől állandó daganatok keletkeznek az ar­con. Nem sokkal különbek a német egyetemi hallgatók se, akik akkor tartják szépnek az arcukat, amikor jól össze van vagdalva. A kongó-vidéki divathölgyek háza olyan, mint valami faragott mahagóni­ ajtó: h­osszú csa­tornák és dudorodások szelik át és valóságos dombor­műveknek látszanak. Viszont a világosabb bőrűek (pl. a malájok) a tetovált rajzokat kék festékkel kenik be és nagyon büszkék erre a díszre. A­ manikűrök és pedikürök aránylag csak tegnapi vívmányai az európai divatnak: a szerecseneknél ellen­ben már emberemlékezet óta nagy szerepük van. Né­mely törzs karmazsin-vörösre festi lábujjain és kezén a körmöket, s a divat netovábbja, ha a tenyér meg a lábak is ilyen szintiek. Bizonyos távolságról ugy tetszik, hogy az ilyen szerecsen leány piros szattyán-cipőt visel, — de ez az ünnepi pompa 24 órai megelőző kellemet­lenséggel jár. A készítés módja az, hogy a szárított hennát porrá törik, pépet kevernek belőle. egy vasta­gon fölkenik a lábra és, hogy le ne essék, rongyokkal, bőrökkel erősen rákötik. A kezeket pedig könyékig beledugják egy kivájt lopótök-fajtába, mely szintén tele van ilyen vörös festék-péppel. Tessék elképzelni, hogy milyen pokoli gyötrelem lehet ez a bocskor és keztyű a tropikus vidéken, s a lugos­vidéki szép hölgyek mégis tel­jes 24 óráig tűrik, hogy a kezük és lábuk divatos­ legyen! Más vidékeken ismét kékre festik a kezet és lábat, de a körmök ekkor is vörösek, é­s a hatás, persze, még szembetűnőbb. A kendőzésnek, arcfestés­nek legfontosabb anyaga a porrá tört vörös festőfa, melyet vagy szárazon, vagy olajjal ken­nek föl az arcra. A száraz fes­ték valósággal olyanná teszi a szerecsen nőket, mintha álarcot viselnének, míg az olajos festés kevésbbé visszataszító. A h­ausz­sza-törzsbeli nők nyugati Szu­dánban nemcsak tetoválják ar­cukat, melyet alapszínben vö­rösre mázolnak, hanem még cirádákat, vonalakat, alakokat is festenek rá fényes­, fekete fes­tékkel; másutt antimóniummal festik kékre a szemek alját, az arcgödröket, a szemöldököt, s ezt a festéket mindig maglikkal hordják, hogy állandóan kéznél legyen. Az angoloktól látogatott néger partvidékeken mindenütt széltében használják az illatsze­reket s az olcsó, kábító illatú európai parfümök tömegesen fogynak. A karcsú, sárgásbőrű fül­ke-hölgyek legkedveltebb il­latszere az avas vaj, melynek szagát az európai orr épen úgy nem tűri, mint a pézsmát, me­lyet a h­aussza-hölgyek mindig magukkal hordanak. A négerek kigőzölgése már általában is kellemetlen; tessék most hozzá képzelni még ezeket a furcsa „illatokat", — a tropikus hőséggel együtt, mely szinte fullasztóvá teszi már a legdiszkrétebb, finom illatszert is! Az öltözék, a cicoma legfontosabb része azonban mindenesetre a hajdisz. Azt lehetne hinni, hogy a rövid és kondor négerhajból nem lehet csinálni semmit,­­ holott szinte hihetetlen az, hogy mily sokféle, bizarr és nevetséges frizurát tudnak kigondolni a hun néger asszonyok! Ezek a hajviseletek nagyon elütök az egyes törzsek és vidékek szerint, sőt még ugyanazon a vidé­ken és törzsben is gyakran változók, mert az illető hölgynek a fantáziája, rangja és egyéni vonásai szerint alakulnak. A bivaly szőrével pótolják a hiányzó termé­szetes hajat, durva fésűkkel tisztítják, fésülik a guban­cos szőrt, melybe gyűrűket, gyöngyöket, kauri-kagyló- Lagosi fiatai anya, akinek két karja kényekig hennás lo­pátokben, két lába ,ugyancsak hennával bekenve, rongyokba é­s bőrökbe van burkolva, hogy ,,divatos" szint kapjon.

Next