Tolnai Világlapja, 1924. október-december (24. évfolyam, 19–31. szám)

1924-10-01 / 19. szám

TOLNAI VI­LÁG LAPJA II. Minden nap levelet irt a bölcs Páldy feleségének. Ezek a levelek másai voltak az ő okos, finom lelkének. A tudós és költő szólalt meg a gonddal egymás mellé fűződő sorokban. Olyan szép volt itt minden, egy egészen külön világ sugározta melegét a Páldy írásaiból. Lágy hangula­tok, gondolatok rejtelmes mélyei s finom képek váltakoz­tak, szövődtek össze. Oly szép, oly művészi volt ez, csak egy hiányzott belőlük: az az édes léhaság, az a könnyű életfelfogás, azok a semmitmondó kedvességek, melyeket annyira szeret a legtöbb asszony. Ez mind hiányzott, a hatás olcsó ürességeit egy Páldy, egy bölcs, okos Páldy hogy tartotta volna magához méltónak. Márta előbb megpróbált hasonló módon felelgetni, de aztán a maga egészséges hangján szólt úgy, amint tudott. Egy-egy levélre adós is maradt a felelettel, mert!.... Mert nem ért rá felelni. Nem ért rá. A vidám társaság el­vonta figyelmét, legkivált pedig lefoglalta lelkét egy külö­nös érzés, amely ugy csapott belé váratlanul. Szégyelte ezt az új érzést Márta és tiltakozott a lelki­ismerete előtt az ellen, hogy az urát megcsalja. Nem és nem! Szereti az urát, most talán még jobban, mint mikor vele van. Érezte, hogy az ura nélkül nem tudna élni. Érezte, hogy az ura élete az ő élete is, össze van vele forrva örökre, elválaszthatatlanul. És mégis... mégis minden tiltakozása ellenére azon kapta magát rajta, hogy az urán kívül még valaki iránt érdeklődik. Egy valaki iránt, aki egészen ellentéte volt az urának. Erőszakos, tele forró élettel, távol minden légiesebb felfogástól, egy nagy darab faragatlanság, aki szerette a sugaras életet és ked­velte az életben a salakot. Szeretett pocsolyában járni, nehéz, zavaros tivornyába merülni s hajitó fára se becsülte azt a szebb világot, melyet eszmékből s hangulatokból teremt meg az irók s művészek finom lelke. Ilyen volt Bodroghy György. Messze vidék Gyurija, aki végig gázolt már egy csomó kalandon s az életben nem a finom, légies hangulatokat kereste, hanem a fogható s élvezhető való­ságot. Persze, hogy Bodroghy hamar észrevette Mártát. Egy új, érdekes kaland anyagát látta benne. Más semmit. A kaland izgatta, mert azt is látta, hogy Márta más, mint azok voltak, kikkel általában szokott találkozni s akikkel a kaland kevésbé volt érdekes, mert könnyen bonyolódott. Márta érezte, hogy valami háló szövődik körülötte. Számot tudott adni magának a veszedelemről, mely fenye­geti, de menekülni, vagy védekezni nem volt ereje. Küz­dött, de széttépni a hálót nem bírta. Ellenállhatatlan erő­vel húzta magához őt a Bodroghy ereje, úgy, mint a gyer­tyaláng világossága a szegény pilléket. Minden védekezése abban merült ki már, hogy sze­relemtől áradozó leveleket irt az urának. Tele forró érzés­sel, szinte szokatlan áradozásával, tüzével a vérnek... Akár csak Bodroghy Györgynek, a vidék asszony-bálvá­nyának irt volna. — Szeretem az uram s meghalnék nélküle, elpusz-' tulnék, — gondolta s tudta, hogy ugy van. — Az uram, az" én édes uram, az én életem. Megyek hozzá, haza... De mégse tudott hazamenni. Még egy hét volt hátra a férjével együttesen megsza­bott időből. — Egy hét, — gondolta Márta — méltatlan lennék örökre az én édes uramhoz, ha menekülnöm kellene. Hisz én őt igazán szeretem. — S mégis, mikor arra gondolt, hogy már csak egy hétre terjed az az idő, míg Bodroghyt láthatja, összeszorult a szíve. Ezután jön megint az öreg hársfák zúgása, a dohos élet. Ott lesz megint a nagy, tágas kúriában, látni fogja a vén, recsegő almáriumokat s hall­gatni fogja a sejtelmekkel, finomult eszmékkel tele beszé­dét férjének arról a világról, amelyben csak szép van és salak nincs. Nincsenek Bodroghy Gyöngyök, kik vakme­rően gázolnak végig rossz gyerekek módjára minden poétikán. III. A kocsis már csak a parancsra várt. Márta habozott és sétálni ment a parkba Bodroghyval. — Ugy­e, nem megy még h­aza — súgta inkább, mint mondta Bodroghy Mártának. — De haza megyek — felelte Márta. Az asszony hangja reszketett, erősen, hidegen akarta pedig mondani. — Az uram vár, megígértem, hogy megyek. — Csak ennyi — mondta Bodroghy s forró tekinteté­­vel szinte perzselte a Márta arcát. — Tehát rab? — Nem, én szeretem az uram. Kihívóan mondta ezt Márta, annyira élesen, hogy az asszonyismerő Bodroghy világosan látta, hogy Márta már az övé. Sikerült megfogni épp ugy Mártát is, mint annyi más asszonyt, akik épp ugy szerették az urukat s épp oly kihívóan mondták ezt neki, mint Márta most. — Tréfál — mondta nevetve Bodroghy. Márta nem felelt. A vére lázasan lobogott, a feje szé­dült. Úgy érezte, mintha tátongó mélységbe hullana alá. Tudta, hogy elveszett. — Nem hiszem, hogy szereti az urát — szólt Bodroghy és sikerének biztos tudatában át akarta Mártát ölelni. — Azt hiszi, hazudtam én? Magának talán? — kér­dezte végigmérve Bodroghyt. — Más is megtette már ezt, maga is csak asszony... asszony — felelte Bodroghy s szemét rátapasztotta Mártára. — Azt hiszi, én is olyan vagyok, mint más? Bodroghy mosolyogva intett igent. És Márta elutazott. Mert az asszony egyet nem tud megbocsátani: ha rá azt mondják, hogy olyan, mint más — asszony! Pollenz izlapok a legjobbak. Csak ezt a Márkát kérje. Mindenütt kapható. ^ BSTHMfl POR C1B9HETTI) flSTHWBTIN ffi! Mindenütt kapható! Főraktár TÖRÖK JÓZSEF R.-T gyógyszertára Budapest, VI. ker. Király-ucca 18. szám. Szereltávolitás kellemetlen C'szőrök csakis „llavlHant" hajeltávolítóval érhető el. Teljesen kipusz­títja a szálakat és káros nyomokat nem hagy hátra, amiért felelősséget vállalok. Ara 30000 K. Botár Benin:H­arcápolási Intézete Budapest, VII. Erzsébet-körút 34 Essence (Ban tie )Bnín$mtanxanXr TSrSk JCIM/ RrT. ggjggiurtira. Budaptd­, VI. Király-utca 17 kctten k­értük, vásárlásnál Tolnai Világlapjára hivaUtolju

Next