Tolnai Világlapja, 1928. január-március (28. évfolyam, 1–13. szám)

1928-01-11 / 2. szám

Tolnai Világlap­ja elébe, Pekingbe, a birodalom fővá­rosába. Ő személyesen akarja el­ítélésüket felülvizsgálni és ő akar ítéletet hozni ügyükben. Pao császár ítélete A negyedik képben látjuk, amint az ifjú, sokat szenvedett Ilaitangot nagy hóban, szigorú téli időben vi­szik Peking felé. Egészen dermedt a hidegtől és a fáradtságtól, csak a szíve melegíti, a szívében valami különös, biztató reménység, hogy az új császár talán jobb bírája lesz, mint aminő az volt, aki halálra ítélte . . . Pedig a sze­gény kis Haitang még nem is tudja, hogy az új császár, aki ítélkezni fog fölötte, nem más, mint az ő imádott — Paója. . Az ötödik kép : a császári udvar, az igazságtétel... Nagy főrangú kínai urak övezik a császár trónját s ott áll köztük az álnok Jüpei asszony is. Haitang védelmet keresőn körül­pillant s a császárban felismeri egy­kori szerelmét. A császár azonban nem ismeri fel Slaitangot. Mindegy, a császár mégis igaz­ságos . . . Elébe tárják a vádat ... A kérdés, melyre az igazság nevében kell fe-Nem­rég mu­tatkozott be a közönségnek a La Fontaine Irodalmi Tár­saság kebelé­ben működő „Játékszín", a kitűnő Paulini Béla vezetése alatt. Bródy László „Bábjáték"-a nyitja meg az első műsort. A bábjáték hőse ifjabb Vitéz László, aki egy színes szekrénykéből ugrik ki a színpadra. Vitéz Lászlót Holló Klári, a tehetséges fiatal mű­vésznő adja, elmondva az új színház programját. A műsorban domináló hely jut Pau­lini Béla „Bablonkások" című drámá­jának. A „Bablonkások" száz évvel is régebbi időben játszódik, amikor még megvetett, lenézett csepűrágásnak szá­mítódott a magyar színjátszás és le­nézett nyomorúságban sínylődő ván­dor volt a magyar színész. Bablonka volt ebben az időben a neve annak a faggyúgyertyának, amivel a szegényes, összetákolt színpadot kivilágították. Nyolc ilyen „bablonká"-val világítja a maga színpadát az a szegény falusi színigazgató is, aki Paulini Béla drá­májában felütötte sátorfáját. A színé­szek egy Cirokné nevű asszonyságnál laknak, aki állandóan zsémbel és kor­holja az éhenkórász népséget az elma­radt szobabérért, meg kosztpénzért. De egyben sajnálja is őket és hag­egy lenni, ez: kié a gyermek . . . Szinte a bibliai Salamon jut eszünkbe .. . Pap császár másként jön rá az igazságra, mint Salamon. Elrendeli, hogy krétával rajzoljanak egy kört a földre. Ebbe a körbe belehelyez­teti a gyermeket. Majd így szól: — Aki a két anya közül úgy tudja kivenni a gyermeket a kör­ből, hogy annak egy hajaszála meg nem görbül, azé a gyermek . . . Haitang visszavonul a próbatétel­től, nem akarja, hogy gyermeke szen­vedjen . . . így persze kiderül, hogy ki az igazi anya. Jüpei büntetést kap, Pao herceg pedig felismerve, hogy Haitang az ő egykori szerel­mese, gyermeke pedig őtőle van, hit­vesévé teszi az ujjongó, fiatal anyát. * A gyönyörű, drámailag is nagy ha­tással megírt játékot a Kamaraszín­ház együttese kiválóan játssza. Ba­jor Gizi adja Hartangot, finoman, tö­rékenyen, tragikusan. Lehotay Árpád markáns, férfias Pap. Gál Gyula egy bírót játszik mesterien és egy mási­kat kitűnően érzékeltet Harasztos Gusztáv. Horváth Jenő mint man­darin, Kürthy György mint teaház­tulajdonos, T. Halmy Margit mint Csangné, Hettyey Aranka mint Jüpei Bablonkások Paulini Béla drámája cipőt, hol egy kis kolbászt, hol meg egy üveg borocskát hoz be nekik. A koplaló, lelkes, bolondos színész­sereg közé mint valami tündérország­ból ideszálló jelenség lép be egy fiatal leány , Keve­házynak, a gazdag falubeli földbirtokosnak a leánya , Emmi. A fiatal rajongó leány szintén „bablonkás", m­ai nyelven szólva : szí­nésznő akar lenni. Ez a vágya annál hatalmasabb, mivel szerelmes a hősszerel­mesbe és az is viszontsze­reti. A hősszerelmes azon­ban elbúsul, fáj neki, hogy Emmi beledobja magát az ő gonddal terhes nehéz éle­tükbe. Emmi apja is eljön és figyelmezteti a leányát, hogy soha a Keveházyak közül komédiás ki nem került és kitagadja Emmit, ha ma estig nem tér vissza a szülői házba. Az apai szó szigora sem használ : Emna ottmarad a bablonkások között, bár fájlalja atyja elvesztését és sírva borul az asztalra. De nem­ sokáig tart kétségbeesése : próbál­nia kell, este már játszani fogják Romeo és Júliát... És a derék Gál Minya, a társulat „oszlopos tagja" ezen az estén nem nyolc, hanem tizenkét bablonká­val fogja kivilágítani a színpadot . . . Emmi szerepében ismét Holló Klára drámai erejű kiváló karakteralakításokat nyújta­nak. Iványi Irén remekül mintáz meg egy dajkát. A díszletek ifj. Oláh Gusztáv nagy műízlését dicsérik. Az élőkép — Mi az, hogy „élőkép?" — kérdezi a „Cigánykirály"-ban Ficsor kontrás úr karmestert. — Még azt se tudja? Élőkép az olyan, amiben minden szereplő úgy áll, mintha meg volna halva . . . A név A „Cigánykirály"-ban Schall kar­mester, akit Ferency alakít, védekezik a Rákóczi-induló ellopásának vádja ellen. — Ön ráírta a nevét erre a szerze­ményre, holott nem is ön csinálta!. . . — hangzik feléje a vád. — Ej, hát ez is biín — kérdi a kar­mester. — 4. császár is ráteszi nevét a pénzekre, pedig azokat sem ő csi­nálja . . . alakítása aratott sikert, a többi sze­repben Kubányi György, Papp Júlia, Juhász László, Szakács és Harsányi. A darabot Mátrai Sándor rendezte. Paulini Béla A „Bábjáték" főszereplői. Középen: Holló Klára

Next