Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)
1932-09-14 / 38. szám
AZ ANNONCE-JÁTÉKOS IRTA: SOMLYÓ ZOLTÁN — Szóval ?... Szóval m ebből élsz mostaná-M t W- ban ? ! — mondta a játékkaszinó hall . W jóban a tönkrement v báró, régi gyermek-WA kori barátjának, a m m yJIH bankpénztárosnak, I 'íjé» JSH szinte megvető barátsággal, ezt a kérdő mondatot állító formában dobva oda. Amaz lekapta a szeméről, amely sunyi volt és az örökös izgalmaktól könnyes, a monokliját, szélhámosnyugalommal megtörülte és bólogatva, a fegyencek egykedvűségével felelt: — Ebből ! Valamiből kell! Élni jogom van nekem is! A fizetésem ötszáz pengő a banknál, a feleségemnek ennyi még a házra se elég, hol van még az a sok minden más ! . . . Barátom, az a gyönyörű asszony nem járhat úgy, mint valami kispolgári asszony, készen vett rongyokban. Ezt beláthatod ! Egy olyan mintaszép asszony ! Föld alá bújnék szégyenemben. Hisz úgy imádom, mint az istenemet. És ő képtelen is volna úgy élni. Tehát ebből élek . . . Megpróbáltam én, barátom, már mindent. Úgy nézz rám, hogy én a bankomtól egy álló évig minden nap sikkasztottam. Már szinte automatikusan ment a dolog. Ha nem is volt rá szükségem, minden nap kivettem a pénztárból azt az összeget, amelyhez hozzá voltam szokva . . . Te, nevetni fogsz ! Sohase jöttek rá. A bankban két testvéré volt a vezetés, és ezek mind a ketten úgy loptak, mint a pinty. Sohase tudták egymásról, hogy ki mennyit lopott. Így ér mindig a felszínen maradtam. Azután jött a krach, a két fivér helyett jött egy harmadik vezér, aki, hogy minél nyugodtabban csinálhassa a maga kis dolgait, a legjobb barátját ellenőrnek tette meg a mellém ... Ő a főpénztáros és reggeltől estig az a dolga, hogy az én körmeimre vigyáz . . . Így hát ennek a pénzszerzési módnak befellegzett. Erre gondoltam ki aztán ezt a mostanit. De azért, hidd el, ez se fenékig gazemberség. Mert sok pénzemben van nekem az a kilences, amit olyan szívdobogva vág ki a nagy, ovális zöld asztal közepén a bankár. A sikkasztott pénznek is majd a felét így vesztettem el. De most már . . . — Most, mondd el, hogyan csinálod ! Hallatlanul izgat a dolog. Annyi ember előtt, nyíltan, arcrándulás nélkül minden nap csalni... — Egyszerű. Eleinte egész apró téteket dobok az asztalra. De nem érdekel, hogy mit mond a játékvezető: hogy nyert vagy kilenc a banknak . . . Nekem ez mindegy. Ezalatt tanulmányozom a játék folyását. Merően figyelem a körben ülő tizenkét játékost, az úgynevezett tizenkét „kéz" képességeit. Hogy melyiknek van szerencséje és "melyik peches. Mert ezt ki lehet lesni. Hidegvér, éles szem, nyugalom ! Azután megfigyelem a formát, miképp alakulnak az egyes coup-k. Amikor már megvan a véleményem az egész „pakli"-ról, kiszemelek magamnak egy kezet a jók közül és amikor erre kerül a sor, amikor már az összes tétek bent feküsznek és a játékvezető már kimondta, hogy: „nincs tovább" — a legeslegutolsó pillanatban odaugrom leshelyemről a táblához és félhangosan, szerényen elszólom magamat: — Ötven annonce ezen a helyen... A játék folyik tovább, a bankár leadja a lapot, előbb a pointernét, aztán a magáét, aztán megint. . . — Aztán ? . . . — Aztán kész. A játékvezető bemondja : — Nyert. — És nekem kifizetik az annonce tétemet. — De ha nem nyert ? Mi van akkor? Akkor neked ki kell fizetned nyomban a bemondott tétet és — nincs miből kifizetned... Akkor csaltál és ... — Még eddig nem esett meg velem. Azaz: egyetlen egyszer. De akkor szerencsém volt. Magam sem értem : a téteket behúzták és közben megfeledkeztek rólam. Halottsápadtan álltam ott, az igaz .. . mindenre készen... hogy megvernek . . . kidobnak . . . Nem történt semmi. Szerencsém van. És képzeld, negyed óra múlva megismételtem. Nem tudtam ellenállni. . . És sikerült . . . A báró idegesen rágta kis, bubiira nyírt angol bajuszát. Elnémult. Az ámulattól, a meghökkenő valóságtól. Izgett-mozgott a helyén, egyik cigarettáról a másikra gyújtott. — Én nem merném megtenni — mondta végre mély lélekzettel, összeráncolta a szemöldökét és látszott a tekintetéről, hogy már a rendőrséget, a börtöncellát látja . .. össze is borzongott. — És mit csinálsz, ha egyszer mégse sikerül ? — kérdezte most, nagyon mélyről. — Akkor csak az marad hátra, amire már a sikkasztások idejében is el voltam készülve: főbelövöm magamat. Passz. Nem kell olyan nagyra venni ezt az egész dolgot. Különben pedig vak bizalmam van a szerencsémben. És dacára annak, hogy ily könnyen veszem ezt az esetleges öngyilkosságot, hidd el, ragaszkodom annyira az élethez, mint te ! Csakhogy én éppen ezért le is gyűröm az élet folyton leskelődő ökleit. Persze, te nem tennéd meg. Te báró vagy. Hogy már csak báró vagy és semmit más, azt te nem akarod tudomásul venni. És azt se, hogy ez manapság egymagában már nem elég. Ha az ember ennyire lecsúszik, mint mi ketten — "kérlek, csak ne reszkess össze, igenis, mint mi ketten — akkor csak egy dolog következhetik : a szerencse korrigálása ! . . . A hall most benépesült. A baccaratjátékban szünet állt be. Izzadt, csapzott hajú urak jöttek ki a nagy teremből, amit izzasztónak neveznek a kártyások ; a hallban már csupán annyi erejük volt, hogy lerogytak egy fotelbe. A vesztő kártyás hullaszerű sápadtsága lárvaként ült ki az arcukon. Szinte meg lehetett érteni néma segélykiáltásukat . . . Voltak néhányan, akik még itt künn is a nagy bankócsomagjaikat számolták: ezek nyertek. Egy-egy, nyilván az ő jószívűségükre leső gyűrött, leromlott alaknak gőgös mozdulattal valami apróbb pénzdarabot vagy maguknál felejtett zsetont nyomtak a markába. Aztán a büffé magas székében eltehénkedve, cinikusan leöntöttek, vagy ahogy a játékkaszinóban mondják : ledobtak néhány couqteille-t, amíg odabenn a friss csomag játékkártyát megkeverik, amíg az új játék megkezdődik ... 2. A züllött bankpénztáros ezalatt alaposan megdolgozta a letört, enervált, már szinte teljesen csak emberi tisztességből és bárói méltóságából élő bárót. — Nézd, kérlek, eleinte jól megfigyeljük a játékot. Bízd rám magad. Nézd, kérlek, milyen kopott vagy. Szinte azt mondhatnám, hogy rongyos vagy. Hát hiszen nem vagy éppen rongyos, kérlek, de közel ahhoz . . . Ne aragudj, ez így van ! És azt mondod, egyetlen vágyad, hogy még egyszer rendes ruhára tehess szert. Akkor kibékülhetnél a feleségeddel. Ha még egyszer öntudatosan, keményen eléje léphetnél . . . Hát jó, meglesz. A kiöltözködés szerintem kétszázat jelent. Száz annonce! 469