Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)

1932-07-13 / 29. szám

A reklám egyik divatos formája: apró történetkékkel, anekdotákkal népszerűsí­teni valamilyen árucikket. Példa rá a kö­vetkező történet futurista vicc formájában: X. kikíséri Y.-t a pályaudvarra. X. fel­száll a bécsi vonatra. A vonat elindul. Y. hazamegy. Este a kávéházban találkozik X.-el. — Mi az — kérdezi álmélkodva, — hát te nem voltál Bécsben? — De voltam. — Hogyan kerülsz akkor ide? — Képzeld­­— mondja a másik, — fel­szálltam a vonatra, már mikor felszáll­tam, éreztem, hogy valami nagyon húzza a vállam. Este hétkor érkeztünk meg Bécsbe, amint kiszálltam, egyszerre csak valami nagyot rántott rajtam és újra Buda­pesten találtam magam. Akkor vettem észre, hogy még a beszállásnál beleakadt a váróterem kilincsébe a nadrágtartóm. Tudod az ilyen és ilyen nadrágtartó és azért olyan rendkívül ruganyos. Futurista kinvicc lesz ez, de annak idején alkalmas volt egy nadrágtartó népszerűsí­tésére. Furcsán hangzik, de tény, hogy a rek­lám egyik állandó, divatos és eléggé haté­kony formája a becsületsértés alkalmazása a propagandában. Például ön a tenyészállat vásárra kimegy­... stb., vagy: A ne bámuljon maga víziló bőrből készült retikülőket, mert nálam ... stb. , Igaz, hogy a reklámnak ez a formája mindig a helyi közönség érzékenységéhez kell, hogy szabva legyen. Párizsban például furcsán járt egyik híres díszműáru cég főnöke. A cégnek előzőleg egy plakátja jelent meg, mely így kezdődött: Teve! (A teve Párizsban annyi, mintha nálunk azt mondják valakinek: ökör.) Egy túlérzékeny exaltált ember ezt a plakátot személy szerint sértőnek érezte magára és felpofozta a cégtulajdonost. Ez a pofon kellemetlen volt, de a reklám nép­szerű lett. A reklámnak rendkívül nagy szerepe van életünkben. Akarva-akaratlanul egész csomó új szót, nevet tanulunk meg, a reklám valósággal világnézetet ad nekünk, árukat tukmál ránk, addig hirdeti, hogy valami jó, míg végül elhisszük. Az ameri­kaiak nemzeti eledele például a bab és szalonna s ennek ellenére a reklám követ­keztében többet költenek Amerikában az emberek tejkrémre, mint babra és sza­lonnára. A reklám fogalmával nincs ellentétesebb valami, mint a keleti kereskedő felfogása. Bagdad szűk sikátoraiban például egymást érik a szőnyegüzletek, de még csak cég­táblájuk sincs, nemhogy reklámmal dol­goznának. Pár évvel ezelőtt akadt ugyan egy jámbor kereskedő, akit egy francia ügynök meggyőzött a reklám szükségessé­géről. A kereskedő — úgy látszik­­— jól megértette az ügynök szavait, mert csináln­i látott ugyan egy cégtáblát, de arra csak ezt festette rá: Allah Nagy! Így ért a keleti ember a reklámhoz. * Transzparensek üvöltik, megafonok böm­bölik, emberek százezrei élnek belőle, va­gyonokat szerez és embereket tesz tönkre. " Hektóm­ Gelbstein, a híres nemzetközi utazó­zsebtolvaj, aki a pályáját egy pesti 6-os villamos hátulsó perrónján kezdte és első zsákmánya egy tarka zsebkendő volt, amelynek végében, csomóra kötve, nyolcvanöt krajcár rejtőzött, szomo­rúan rágcsálta a körmét a berlini Eden­ Hotel egyik tetőszobájában. Éppen fogytán volt a pénze, amely abból a hétezer dollárból maradt, amely az Orient luxusgözös teaszalonjában rendezett jótékonycélú hangversenyen egy amerikai úr szmokingjának hátulsó nadrágzsebéből került elő. Gelbstein, a híres nemzetközi utazó­zsebtolvaj, aki végigutazta egész Euró­pát és körülutazta a földgömböt autó­buszon, helyiérdekűn, propelleren, kávé­­darálón, kofahajón, gyorsvonaton, ki­­rándulógőzösen, hálókocsin, óceán­járón és étkezőkocsikon, keserűen me­redt maga elé.­­Az utolsó időben ugyanis hiába ko­torászott idegen emberek zsebében. Utolsó útikalandja az volt, amidőn a Köln—párizsi gyorsvonat egyik első­­osztályú fülkéjében egy keletporosz­országi iparmágnás mellény zsebéből sikeresen kilopott — egy üres cipőkré­­mes dobozt. Gelbstein rájött, hogy az emberek mind kevesebbet utaznak és ha utaznak is, nem pénzzel utaznak, hanem leg­följebb pénzért. Pénzt mennek kérni, vagy zivataros pénzügyi differenciák elől menekülnek. Pénz tehát ma utazó embernél alig akad. A valutáris nemzetközi nehéz­ségek miatt azok a kevesek is, akiknek akad még néhány pár dollárjuk, érté­kes bankóikat rendszerint belétől paltat­ják a cipőikbe. Az a zsebtolvaj viszont ember legyen a talpán, aki a gyors­­vonati utasok cipőtalpából észrevétle­nül ki tudja lopni a pénzt. — Mit kellene csinálni? — tűnődött magában Gelbstein és egyszerre csak a homlokára ütött. — Hopp! Van egy pompás ötletem! így kiáltott és azzal vette a kalapját, felöltőjét és sietve elhagyta szállóbeli lakását. A hotel előtt beugrott egy autótaxiba és a sofőrnek megparancsolta, hogy hajtson gyorsan a tempelhofi repülő­térre. Mikor a taxi száguldott, kifőzte gyorsan a legközelebbi haditervet. —­ Én leszek a személyszállító repülő­gépek zsebtolvaja! A taixi megállt a repülőtér gyönyörű állomási épülete előtt. Miközben egyik kezével a sofőr markába nyomott öt márkát g­avalérosan, a másikkal ki­emelte a sofőr belső zsebéből a hetven márkát tartalmazó pénztárcát, aztán eltűnt a Mitropa nagy terrasz-resttau­­rantjában, ahonnan szab­ad kilátás nyílt az érkező és induló repülőgépek irá­nyába. ,a felszolgáló pincértől megtudta, hogy a pénzvilág reprezentánsai mos­tanában sokat utaznak Brüsszelbe. Bankárok, ékszerkereskedők közleked­­nek­ a Berlin—brüsszeli repülőjárattal. Éppen délután öt óra tájban volt in­dulóban egy hárommotoros luxus­­repülőgép Brüsszel felé. Gelbstein fölkészült­ az útra. Egy ki­csit dobogott a szíve, mert még sohasem dolgozott a levegőben. Az útitervet szépen kidolgozta magá­ban. — Úgy lesz, hogy it „pasit“ meg­szabadítom értéktárgyaitól, aztán egy óvatlan pillanatban kilépek az ajtón, megnyomom a kabátom alá rejtett ejtő­ernyő gombját és leereszkedem a mély­ségbe ott, ahol legismeretlenebb és leg­járatlanabb a táj. Gelbstein felszállt. Egy elegáns, köp­cös úr lépdelt előtte értékes útibőrönd­­del a kezében. A brüsszeli repülőgép fölemelkedett a levegőbe. Csak ketten voltak utasok rajta. Gelbstein és a másik úr, akinek értékes brilliánsgyűrűk villogtak az ujjain. Már vagy egy órája járt a gép a felhők fölött, amidőn éppen kapóra el­szunnyadt ültében az útitárs. Gelbsteint megszálltaa az ihlet. Finom, megszokott ujjai utat talál­tak az útitárs szíve fölötti oldalzseb duzzadt pénztárcájához, amely pillanat alatt változtatott gazdát és zsebet. Aztán fenyílt az oldalsó vészajtó. Gelbstein lenézett a szédítő mélységbe és ki akart lépni a repülőgépből. Ebben a pillanatban hátulról meg­ragadták a kabátja szárnyát. — Le ne ugorjék, az Istenért! Maga szerencsétlen! Gelbstein meglepetve fordult hotzá. Az útitársa volt, aki erősen fogta a kabátját. — Miért ne ugor­jam le? — kérdezte. —■ Azért, barátom, mert mialatt maga ellopta a pénztárcámat, én észre­vétlenül lekapcsoltam a maga ejtő­ernyőjét! Tudniillik utazózsebtolvaj va­gyok ... én is! Zsebtolvaj a levegőben írta : Lovászy Károly 18 300 pengőt keresnek havonta Több mint 30 személy foglalkozik Tol­nai Világlexikona részletfizetésre való eladásával. Ha nincs foglalkozása, írjon nekünk néhány sorban és mi készséggel felsze­reljük a szükséges dolgokkal. Okvetlenül kérjük ajánlatában megemlíteni eddigi hivatását, családi állapotát és korát. Ez az egyetlen ügynökség, amelyről bátran mod­hatjuk, hogy igazi kultúr­­missziót teljesít, tehát ennél nemesebb foglalkozás alig van a közvetítés terén. Bővebbet a Tolnai Világlapja kiadóhiva­talában, Budapest, VII. Dohány ucca 12

Next