Tolnai Világlapja, 1932. július-szeptember (32. évfolyam, 28–40. szám)
1932-09-14 / 38. szám
kansasi síkra építi a szellem vasbeton gúláját. Természetesen lefőzi vele a gizehi piramis szerény másfélszázméteres magasságát. Az ő gúlája majd két olyan magas lesz. Nem szólva arról, hogy a roppant négyzetépület alapjának egy-egy oldala is duplája lesz a legnagyobb piramis méreteinek. Természetesen a modern piramis építéséhez nem kell harminc esztendő és százezer rabszolga, villamos emelődaruk három esztendő alatt az utolsó vasgerendát is helyére szállítják. Így főzi le Keopsz fáraó dinasztiáját a Morgan-dinasztia. Minthogy pedig Amerikában más pénzdinasztiák is vannak, akik nem akarnak. Morgan mögött maradni, rövidesen a modern piramisépítés fellendülése várható. Sajna, rabszolgák nélkül, géppel és nem kézzel, ami a munkátlanokra éppen nem megnyugtató. Mindezt így mondta el a körkérdés során Morgan titkára. Még hozzátette, hogy az építkezés három millióba kerül, másik három millió pedig a szellem tornyában elhelyezett intézmények fenntartására kell. Itt következett aztán a meglepetés. Hozzáértők kiszámították, hogy a múzeum látogatóitól szedett bevétel, a főiskola és csillagvizsgáló várható felfedezéseinek haszna, rövidesen tízszer felülmúlja majd a befektetett összeget. Morgan hat milliója hoz hatvanat. Meghökkentő számítás ! Nem lehet elkölteni a milliókat a legjobb akarattal, a legkínosabb erőlködéssel sem. Morgan eszméje nem vihette el a pálmát a körkérdés során. Akkor már az öreg Rockefeller, a nagy golfozó és petróleumkirály okosabban csinálta a dollárok elgurítását. Alapított kórházat, iskolát, egyetemet, laboratóriumot, épített kórházat, múzeumot, templomot, nemcsak a maga szűkebb Amerikájában, hanem szerte a világon. Nincs a föld kerekén még egy ember, sem a múltban, sem a jelenbe, aki annyi jót tett, mint Rockefeller. Hatszáz milliójába került rengeteg jótéteménye, mégpedig dollárban, hogy ne is szóljunk az intézmények fenntartásáról, ami szintén az ő kasszáját terheli. Mennyi temérdek millió és ... mégis ! Igen, ez a temérdek pénz mégis fiadzik, ez kiszámítható hasznot hoz, a hatszázmillió nem bírja felemészteni önmagát. Kidobja az ablakon a dollárt és az engedelmesen visszagurul hozzá az ajtón. Babonaság ez, vagy micsoda ? Talán megmagyarázza ez a kis történet Vanderbiltről. Valami sorsjegyárus — aki semmire sem bírt vergődni —, sorsjegyet kínált fel neki. Sikerült a pénzfejedelem elé jutnia, de ez bizony majd kidobta. — Uram — könyörgött a kétségbeesett sorsjegyárus, — az ön Rothschild kartársa éppen így tett egyik kollégámmal. De végre engedett és nyert is hatvenezer dollárt, amiből ötezret kapott a kollégám jutalmul. Vanderbilt nevetett és kifizetett az emberének egy dollárt a sorsjegyért. No és a húzás napján a sorsjegye nyolcvanezer dollárt nyert ! Mikor a sorsjegyárus meghozta az örömhírt, Vanderbilt ezt kérdezte: — Mennyit adott Rothschild az ön kollégájának ? — ötezer dollárt. — A Rothschildok mindig smucigok voltak — legyintett Vanderbilt kicsinylően. — Tartsa meg az egész nyereséget. A sorsjegyárus az örömtől majdnem őrjöngve távozott. De amikor a kilincsen volt a keze, utána dörgött Vanderbilt hangja : — Hé, maga ... ! Várjon csak egy kicsit. Előbb adja vissza a dolláromat. Lehet, hogy ez a dollár, ez a jelképe az érintetlenül maradt alaptőkének, a gazdájukhoz kutyahűséggel ragaszkodó milliók titka. Akármint van, talán mégis annak a smucig Rotschildnak volt igaza, aki a pénzt nem dobálta ki az ablakon. Családi hagyomány volt ez a Rothschildoknál, amiről a költő Heine éppen eleget írt, mivelhogy bejáratos volt a párizsi Rothschildhoz, James báróhoz. Ez a James báró csodálatos tehetséggel bírta kiválasztani barátul a legkülönb embereket és ez soha, egy fillérjébe sem került. Nem értett a muzsikához, még a kótát sem ismerte, de Rossini ki- és bejárt nála. Egy szót sem tudott görögül, de birtokán hónapokig volt vendége a nagy görög tudós, Letronne. A legjobb francia orvos, a legkitűnőbb francia mérnök barátja, munkatársa volt — szép szóért. Heinenak tőzsdetippeket adott és a költő ezen mindig veszített. Még neki került pénzébe az összeköttetés. Egyszer történt, a legnagyobb szükség napjaiban, hogy a költő félretette büszkeségét és a vendégsereg közepén tréfásan panaszolta el a bárónak: — Párizs rettenetes város. Ma teljesen kifosztottak és ha ezer frankot nem szerzek, kínos zavarba kerülök. James báró végighallgatta költőbarátja siránkozását és — szót sem szólt. Erre egyik vendég kirántotta a tárcáját: — Uram, felajánlok önnek ezer frankot. Heinének arcába szökött a vér. A báró hallgatása és a hencegő ajánlat bosszantotta. — Köszönöm, uram — mondta, — ön nem elég jó nekem ezer frankra. Tessék , megint itt egy milliomos, aki szerény ezer frankot sem bírt kidobni az ablakon. Igaz, hogy a másik, a fukar és okos James báró meg sem kísérelte a lehetetlent. Eszerint mégis csak Ford viheti el a pálmát. Neki az a legfrissebb terve, hogy dearborni székhelye mellett eleven múzeumot teremt. Zöld, angolos villavárost alapít, amihez ódon házakat vásárolt össze Amerikában és Angliában. A furcsa villavárost olyan emberekkel népesíti be, akik az ősök viseletében, régies műhelyekben, az egykori idők szerszámaival dolgoznak művészi értékű munkán. A gonosz számok azonban ezt a tervet is semmivé teszik. Az ódon házak megvásárlásával Ford a romokból teremtett értéket. A kisipari művészet feltámasztásával pedig bőséges kamatra fektette be a pénzét. Valóban, pokoli dilemma ez a milliókkal ! Nem segít ezen semmi. Az öreg Astor a gyermekek játszóterére jár — prédikálni. Féldollárost kap minden gyerek, aki meghallgatja. Van is hall— Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc József víz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és filszerüzletekben kapható hatóság ezrével. De mit ér a nagy pénzosztogatás, ha Astoria takarékosságról prédikál! A milliók falanxa megbonthatatlan. Nem üt azon rész, még a teli kasszák ellen irányított csapda sem. A londoni Rothschilddal történt nemrég, hogy valami Tournay nevű, töpörödött, öreg színész remek meisseni porcellánt ajánlott neki megvételre. Rothschild szép összeget ajánlott fel, de a színész inkább havi huszonötfontos járadékot kért. A bankár ránézett a töpörödött emberkére és annyit mondott: — All right ! Hiszen nem sokáig várathatott a halál az öregre. Egy napon a báró maga volt a pénztárnál és megkérdezte az erőteljes ifjút, aki a huszonöt fontért jelentkezett, hogy az öreg Tournay hol van. — Magam vagyok Tournay — hangzott a válasz. — A járadékból olyan jól élek, hogy ismét ifjú és erős lettem. Rothschild észrevette a turpiságot és mosolygott: — Látom, nemcsak a ravaszságban, de a színészkedésben is nagy. Ezután is megkapja a járadékot. Dehát ez az összeg, amit a milliomos odadobott a ravasz színésznek, nagyon kicsi léket ütött a Rothschildok kasszáján. Hiába, nehéz a pénzt kidobni az ablakon. A dollár és a font, míg csak egy-kettő van belőle, hűtlen és állhatatlan. De ha millióvá sokasodik, nem lehet elzavarni többé. Máig senki sem érdemli meg a pálmát az ablakon való pénzkidobálásért. És olyan furcsa ez a mi világunk, hogy amikor munkátlanok, állástalanok ezrei sétálnak az országutakon, a fölösleges milliókon nem tudnak túladni gazdáik. Talán még akkor is hiába fáradnának, ha valóban a porba szórnák a dollárt. Amilyen különösfajta az ember, nem akadna senki, hogy lehajoljon az elibe vetett ezüstért. Hullhútor-szenzáció, pompás fémcső ágyak stb. is Stadlergyár Budapest, Teréz körút 43. GOETHE-VERSEKBŐL A VÁNDOR ESTI DALA. Minden hegy ormon Csend ül, Egy fatetőn se Lendül A fuvalat. Erdőn hallgat madárnép, Csak kissé, várj még S pihensz magad. Fordította: Feleki Sándor. 11