Tolnai Világlapja, 1942. április-június (44. évfolyam, 13–25. szám)

1942-04-22 / 16. szám

en desen egy titkos társaság oltalmát kéri; a társaság gondoskodik azután a vétkesek megbüntetéséről, valamint arról is, hogy az asszony visszatérjen a férjéhez és hiba többé elő ne forduljon. A varázserdő A bantunépeknél, Felső-Gulneában és Libériában, a nevelés terén Is nagy szerep jut a titkos társaságoknak. A fölserdüló ifjakat és leányokat 14—15 éves korukban átadják egy titkos társaságnak, amely nevelésüket a családtól távol fejezi be. A gyermekeket kiviszik az erdőbe, amelyben egy-két évig oktatják őket. Az erdő neve a bantu népeknél: Grigri-crdó. ami annyit jelent, mint „varázserdő”. A libériái népek­nél a fiúk varázserdejének „Belli”, a leányo­kénak „Szandi" a neve. A néphit szerint a varázserdőbe adott gyermeket az erdei szellem megöli, azután rögtön új életre kelti, amelyben már műveltebb és tökéle­tesebb, mint előbb volt. Természetes tehát, hogy a gyermekek nem kívánkoznak a varázserdőbe, mert azt hiszik, hogy igazán meg fognak halni és nem akarják elhinni, hogy azután majd új életre kelnek. A szülők azonban ezzel nem törődnek és erőszakkal cipelik őket oda. Egy hónap elteltével következik az okta­tás. A nyilazásban, vadászatban, s a nége­reknél ismeretes szerszámok kezelésében igen sok gyakorlati ismeretet szerez a fiú. A leányokat pedig kioktatják a háztartási dolgokra s az összes egészségügyi rend­szabályokra. Ez utóbbiak aránylag eléggé praktikusak és a házaséletre is előkészítik a leányokat. Vannak népek, amelyeknél a titkos tár­saságok már els'eszitették jelentőségüket és több emberöltővel ezelőtt föloszlottak. Az álarcok azonban ezeknél is megmaradtak, hogy a népet szórakoztassák. Minden fekete népfajtának vannak ma is komédiásai, akik ezeket az álarcokat, amelyeknek egykor más rendeltetésük volt, felveszik és velük hókusz-pókuszokat végeznek, de nem azért, hogy varázsoljanak, bíráskodjanak vagy kuruzsoljanak, hanem hogy mókáikkal né­püket mulattassák. Szorul, mint undl kulyu u kalodábun A IS. század elején keletkezett közmondás. Az undi btró erszényéi ellopta és szétmarcan­golta a kisbtró kutyája. A tacskót szétrágta, úgyhogy a pénz szétszóródott. Hogy a bírói tekintélyen csorba ne essék, meg hogy a bűnös is lakoljon, a községi tanács egy egész napra kalodába csukatla a kutyái. Tökéletes termetet érhet el! Számos hölgy köszönheti csinos megjelenését a HER­KULES táppornak, mert igénytelen és túlsovány alakjuk rövid időn bellii előnyösen változott meg. Ezen hatásos és fényesen bevált táppor által nők, fér­fiak és gyermekek Is meg­felelő súlygyarapodást ér­hetnek el, mely súlytöbblet arányosan fog eloszlani az ön termetén és ön karcsú lesz, de telt is a mostani divatnak megfelelően. A „HERKULES” hatása gyors és ered­ményes, ize kellemes, ezért előszeretettel fogyasztják és rendelik meg Ismételten az összes társadalmi osztályhoz tartozó egyé­nek. Nem gyógyszer, hanem természetes tápanyagokat Tartalmaz. Különösen fontos túlsovány, sokat dolgozó egyéneknek, mert fokozza a munkabírást, miáltal több jöve­delmet biztosít, Egy csomag ára 2.50 pengő, 2 csomag 4 pengő, 3 csomag 4.80, 6 csomag (családi csomag) 7.50 pengő. Kedvezmény : Aki 3 vagy 6 csomagot rendel, annak díj­talanul mellékelünk 1 üveg kitűnő Hawai kölnit. Megrendelhető : „VALÉRIA” kozm. -és vegyipari cikkek, Budapest, VI., Szondv- utca 22. T. H. 106. PORTRÉ IRTA SURBÁN ZOLTÁN A veder ki volt a kávaszélre akasztva. A hosszú kútostor nagyo­kat rántott rajta, amint a láncon meg-megnyik- kant a szélben. Az is­tállóból is láncok húzó­dása hallatszott. A végrehajtó embere ol- dozta a tehenet. Roskó, az öreg, a gazda hagyta Mintha csak álom ját­szott volna vele. Kiakaszloua a vedret, a kútostort szép lassan leadogatta egyik markából a másikba, egészen a merülésig. Aztán meg föl. Most már nekidagadtak az erei is, arca is meg­húzódott egy kemény vonással. Gabó, a közhajesár, vezette ki az istálló­ból a tehenet. — Ne-e — rántotta a lánccal a fejét, igyál még a gazdádéból utoljára. A gazda nehéz nézéssel bámult. A telién szürcsölve nyújtotta neki nyakát a vályú­nak. Hosszan ivott. Roskóbó! már-már kicsordult a keserűség. De aztán csak le­nyelte. Elóször a tehén orra előtt szaladgáló habokat nézte, azután a meg-megbukö veder körül gyűrűző vizet a mélyben. Amikor Gabó kezdte a jószágot kifelé rángatni, ő is megindult. Szó nélkül. Egyen­letes, lassú, bánatos-gondolkozó járással. Csak a kampósa lendült meg néha kérges kezében a Cidrus felé, amint az visszabőgött, az udvarnak. Ilyenkor fekete kunszeme is megriadt. Fekete gondolatokkal. — No. űzetni vezetik, János bátyám? — kérdezett rá a szomszéd a bognártól jövet. — Ühüm — kapta föl szavával a fejét Roskó — a főbíróhoz. —• No, üres istálló borgyúzik attul — dünnyögte rá vissza a szomszéd Aztán az be az udvarba a vasatlan kisa- fávai; ők hárman meg a kisváros felé poroz­ták az utat. Gabó mezítlábasán, a gazda poros, ganéjos csizmával, a tehén meg el­nyíló nagy patáival. Már csillagokat gyújtott a sötétség, mire beértek a kisvárosba. Roskó is kész volt gondolataival. Gabónak úgyis a szomszéd faluba kell még mennie, hát majd maga irányítja föl a jószágot áz egerszegi vásárra. így gondolta. És Így is történt. Az urak niég jó farkapénzt is Ígértek hozzá. Nagy, keménv tenyerébe belemarkolta a lánc kampóját és megindult Égerszeg irányába. A keresztnél azonban nem egye­nesen, hanem elfordult egv visszafelé kígyózó dűlőre. Hazafelé kocogtak. Roskó nem gondolt másra, csak hogy vele a tehene és haza tartanak. Otthon fonnyadt lucernát dobott eléje a szekéroldalból, maga meg rátömött a pi­pájára. Felesége észre sem vette. Neki pedig eszébe sem jutott, hogy bemenjen. Leült a fejőszékre és nézte a hamu alól kipislanó dohánytüzet és hallgatta a jószág kérődző roszogását. Különös, hogy ők ketten, a tehene meg ő, így együtt vannak. Olyan csodaváró forma érzése volt, mint délben, amikor Gabó kivezette a Cidrust. Csak akkor keserű, zúgolódó volt a gondolata, most meg mintha vádoló hangok verték volna a szivével a mellét. Még gombolt is egyet a lájbin a könnyebbüléshez, de csak hiába Olyan­formán verődtek visszhangra a fejében a belső hangok, hogy 6 most csalt, lopott. — Roskó János, jobb időkben a falu bírája, lopott. — így forinulázta szavakba a lelkiismerete vádját. A pihenésre való vágva nyugtatni pró­bálta. — A magamét loptam csak vissza. Nem. Nem is loptam, csak nem hagytam magam­tól elvenni. — így törte makacsul a vád ellen a gondolatait. Érezte ugyan, hogy valahol ferdén fogja meg az Igazságot, de azért jó volt ez a nvugtatózás máiusfának. Teleaggatta a csúcsát a megélhetés gondjának véres­GUTMANN J. és TÁRSA VII., Rákóczi-út 12 Postán utánvéttel csak akkor szállítunk, ha vásárlási könyvét a megrendeléssel együtt beküldi. verejtéke* szalagjaival és közibük sáncolta háborgó léleknyugalmát. De csak követ hányt az ágak közé a feltörő sok gondolat. Pedig mintha már megnyugodott volna. Nagyokat tömött a pipáján és sűrűn köpött dohányleves nyálából a kerékjászol mellé. Reggelre szemét is mélyre behúzta a sok hánykódás. Felesége is kiesoszogott, mint szokta, a zsétcrrel a fejeshez. Csak akkor jutott észhez, amikor látta az emberét meg a tehe­net, bőgj kár volt kijönnie, mert ennek nem így kéne lennie. Aztán ráköszöntötte az urára a jóreggelt. Az visszamordult. Az asszony nem merte a szót tovább kezdeni. Megmosta tisztára a Cidrus teli tőgyét és két-ke't száraz, csontraaszott ujjaval, a tenyere nyergéből, Ütemben csurgatta a tejet. A gazda hallgatta a tej beszédét, amint először élesen feleselt a zséter fenekével, később habjába bukva mélyült hangon verte vissza vádas gondolatainak tercét. Hallgatta a tejet és nézte az asszonya kezét, amint rángatva húzta az édeshabú tejet. Szó akadozott a száján, de csak le­fogta mély sóhajtásokkal. Egész délelőtt magában gyúrta a gondolatait! Úgy déítájt átballagott hozzánk. Édes­apámat kereste. Nem volt otthon. Künn járt valahol a határban. János bácsi sóhaj­tott. — Pedig nagyon sürgős dolgom volna a tekintetes jegyző úrral — mondta. Hívtam, várjon egy darabot. Leültettem a kerti padra és magam Is melléje telepedtem. Nehezen indult a szava, de csak eldöcö­gött. Végül elmondta az egész baját. — Ej, fiataluram, nehéz sor ez máma - simított végig napverte kezével a homlokán. — Amióta a fiam elbetegedett és a sok or­vosság, patikaszer, doktor árát elvitte magával a sírba, ez a jószág maradt meg egyedül. Nem tudtam tőle megválni. Tán bűnül sem vétetik. Hangja rekedt volt és kimerült. Ahogy ott ült a zöld kerti pádon, rózsák, tulipánok, mézes méhek döngése között, bronzos, megrokkant alakja olyan volt, mint termés köböl faragott szobor. A régi, megfogyatko­zott, rögszeretó magyar paraszt fekete, halálárnyékos portréja. HASZNÁLT ES TÖRÖTT LEMEZT minden mennyiségben vesz a PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ GRAMOFONOSZTÁLYA kilónkint kettő pengőért Vidékrőt küldje be postán, az érte járó összeget postafordultával küldjük, 15

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék