Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-08-04 / 31. szám

tem zsinór mértékül, mint ön hiszi. Igaza van önnek, hogy az én nevem is er-be végződik, de csodálnám, ha valakinek, ki a német szóra oly nehezen drezzírozható beszélő orgánumom sysiphusi küzdelmeinek fülta­­núja volt, eszébe jutna engem német anyanyelvűnek mondani. De még ebből sem következik egyenesen, hogy az én anyanyelvem magyar. Csu­pán csak abból, hogy az első nyelv, melyet életemben beszéltem, a ma­gyar volt. Az ember anyanyelve nem változik, ha utóbb más nyelvet job­ban ért s beszólás; anyanyelve az marad, melyet az édes apa, anya aj­káról lesett el, midőn beszélni tanult. — Hogy röviden fejezzem ki maga­mat: a vizsgákról irt tudósításomban azon megütközésemnek adtam ki­­fejezést, hogy az „Értesítő“ a 3-ik és 4-ik osztályban összesen csak 5 német anyanyelvű tanulót ismer,­ holott én csupán a 3-ik osztályban is meg tudnék nevezni 10—12 fiút, kiknek fülét és nyelvét a b és p,­­t és d stb. megkülönböztetésére megtanítani két év előtt egy egész iskolai év sem volt elégséges. Azután meg, ha én Bonyhádon a magyar nyelv tanára volnék, vizsga alkalmával nem a szegzárdi születésű fiukkal szavaltat­­nék „Földi estéjeiből egy egész éneket, hanem a bonyhádi, hőgyészi, lengyeli, mekenyesi stb. fiukat állítanám ki, ezek hadd mutassák meg, mennyire bírták a bonyhádi gymnásiumban elsajátítani a magyar nyelvet. Marhauszer urnak igaza van, midőn bennem felismeri a bonyhádi iskola barátját. De épen, mivel barátja vagyok, azért esik oly rosszul, értesítőjében oly vastag nyelvtani hibával találkozni, mint a minőt a tápi intézetről szóló czikk utolsó kikezdéséből feltüntetni alkalmam volt. Kölesd, 1875. julius 29-én. Minős, Szegzárd, 1875. julius 31-én. Tisztelt szerkesztő úr! Valóban furcsának, sőt bátran mondhatom, a maga nemében páratlannak lehet nevezni a községünkben tartózkodó el­lenőr urnak modorát, mel­lyel az adózó polgárokat illetni jónak látja, kik jogos kívánságaikkal jönek elébe, illetőleg az adókivető bizottság elé, melyen .. . . . . . ar elnököl. Hogy azonban sem t. szerkesztő ur drága idejét, sem becses lap­­­­jának­ terét túlságosan igénybe ne vegyem, a tényállást röviden, követ­kezőkben bátorkodom előadni. Én ugyanis értesülvén, hogy folyó évre igen magas adóval rovat­tam meg, a t. bizottság elé siettem, hol azonban két ízben fél napot hi­ába kellett várakozással töltenem. Harmadnap hosszas várakozás után végre reám és még több kiskereskedőre —­ a­kik minden képzeletet fe­lülhaladó módon rovattak meg adóval — kerülvén a sor, elnöklő .... az egészen categorice kinyilatkoztató, hogy én 450 frt. jövedelem után* stb. rovattunk meg és ha ez nekünk nem tetszik, reclamáljunk, én is úgy a szinte ott panaszló kiskereskedők is a pécsi pénzügyigazgatósághoz. Ily formán az itt ülésező bizottság valóságos piktus masculus és, bátorkodom ez okból azon szerény kérdést felvetni, hogy ugyan mi czélja azon sok napidíj és egyéb kiadással való terhelése a polgárságnak, ha nem az, hogy a bizottság az adózó polgárságnak netaláni panaszait meg­­­hallgassa és mint helybeli körülmények és viszonyokba avatott személyek,­ a fennforgó tények után hozzanak határozatot. Eddigi tapasztalataim után úgy tudom, hogy ......... . úr és a vele ülésező bizottság, a végrehajtó hatalomnak egyik közege, nem pedig plenipotentialis testület; ennélfogva feladata az, hogy a törvényt a viszonyok szerint alkalmazza. Mindenki tudja, a­mit a t. bizottság előtt előadni bátorkodtam, hogy én a községnek igen szerény jövedelmű polgára vagyok s abból, hogy roskadozó kis házamban négy lakosztály van, még nem következik, hogy én négy szobában lakom, ami magában véve is igen relatív fogalom. Lakásra csak 2 szobácskát használok, a harmadikat kamrául has­ználom gazdasági szereim és edényeimhez, negyediket pedig, melyet szívesen ad­nék bérbe, ha lakható volna, üresen kell hagynom. Ennek daczára még­is egy rangsorozatba osztályoztattam, —hogy csak egyet is említsek — dr. Traiber orvos úrral, kit 500 forint utáni adóval rótak meg, a reám rótt 450 frt utáni adó ellenében, ezt avval indokolván, hogy dr. Traiber úr szintúgy mint én 4 szobában lakik. Hogy ez minő aránytalanság, azt a helybeli lakosság a napnál világosabban átláthatja és a mi majdnem hihetetlen — mégis nem találkozott a helybeli polgárokból alakított t. bizottsági tagok közöl egy sem, ki ily absurditások ellen felszólalt volna, daczára annak, hogy mindegyik tagja valamint lakásomat, úgy viszonya­imat legbehatóbban ismerik. Annyi kötelességérzet mindig volt és van hazám iránt, hogy tehetségem szerint a közterhek viseléséhez járuljak, de azt úgy hiszem, mégis követelhetem, hogy e tekintetben az adózók jogos kívánalmainak elég­tétessék, — ne pedig csak úgy gondolom for­mán adóztassunk meg, vagy a szerint, a­mint az egyik vagy másik adózó szebben, vagy kevésbé szépen tudja előadni kérését a reá rótt adó elengedéséért. De sajnosan kellett ez utóbb említettnek valóságáról meg­győződnöm, mert ..... úr kérésem előadása után kinyilatkoztatá, hogy igen feltűnőnek találja azt, hogy míg a tisztelt ügyvéd urak oly aláza­tosan tudják kérni az adó elengedését,, én ezen kívánságomat oly szára­­zan adtam elő. Hogy ily megszólítás még egy báránytermészetü embert is kihozna türelméből, azt — ha nem csalódom — senki sem fogja kétségbe vonni és igy higgadtságom is megtántorodván, kinyilatkoztatom, hogy nekem ily előzmények után úgy látszik, hogy egészen hiábavaló ezen bizottságra való költekezés, mely ahelyett, hogy valamint az egyes adózó polgárok, úgy az állam érdekét képviselné, szótlanul ült az egész tárgyalás után, da­czára annak, hogy többször kértem az urakat, miszerint állításom igaz­ságát, mint köztudomású tényt ismernék be. Erre............az engem pénzbírsággal és bezárással fenyegetett, a­mi pedig vajmi kevéssé alkalmas arra, hogy az adózó népnek köteles­ségérzetét az állam irányában ébren tartsa, annál kevésbbé fokozza. Önkénytelenül kérdezem e fenyegetések után Krisztus urunk szavai­val: miért vertek midőn az igazat mondom?! Ily viszonyok közt végre is csak oda fogunk jutni, hova az egykori tetzember a kurucz világban, ki azért is elveretvén, hogy kurucz és azért is, hogy labanczpárti, har­madszor már nem tudván mit mondani felkiáltott: ne is kérdezd csak üss. Midőn ezen viszonyainkat jellemző körülménynek becses lapjában való felvételét kérném, vagyok a t. szerkesztő ur alázatos szolgája: Fafi­ner János.' : Különfélék. — Rendőri [birság. Stann Jakab községünk birája Fischof Mór szegzárdi lakost az udvarában a vizforralásra élesztett tüzelés miatt, a szegzárdi önkéntes tornász- és tűzoltó-egylet javára 3 frt pénzbírságban marasztalta el. Midőn az átszolgáltatott birságért a jó ügy nevében kö­­szönetet mondanánk, egyszersmind engedje meg a bíró úr, hogy a be­vágott úthoz neki szerencsét kívánjunk, mert mig egyrészről bírságok kiszabása által a vigyázatlanok és könnyelműek megfélemlítését s így közvetve sok lehető szerencsétlenség elhárítását eszközli, egyszersmind alapot szolgáltat arra, hogy városunk a tűz magzabolázására szükséges oltószerek birtokában legyen. Nyilvános köszönet. A szegzárdi takarékpénztár mint az első m. ált. biztosító társaság ügynöksége folyó évi julius 28-án kelt átira­tával értesíteni méltóztatott, hogy általam a szegzárdi önkéntes tornász- T Arc­za­ János diák története. Szegény János diák ! Mintha most is látnám pirosba vegyült húsos ábrázatját, melyet ugy emelt széles vállai között, mint Atlas a földgömböt! — Mintha most is hallanám bassus hangjának mélabús dörgését, midőn a névsor felolvasáskor búgja, hogy: „jelen!“ Szegény János diák­ nagyra születtél, de a kegyetlen sors s az iigy emberek gátat vetettek haladásodnak. Igen! mert érezték elleneid, hogy ha lánglelked sas röpülését meg nem szegik , elhomályosulnak mind­nyájan melletted. Még jóformán gyermek voltál — negyedik osztályú gymnasiálista i Gyönkön — midőn már határozottan kijelented, hogy ki fogod magada küzdeni a mindennapiság porából. Emlékezem, hogy nagyratörő szellemed a legmélyebb utálattal for­dult el a latin gramatika lélekölő aprólékos szabályaitól s midőn taná­rod — ki m?gas lelked mélységét felfogni képes nem vala — kímélet­len hangon kérdezé tőled, hogy: „Ugyan fiam János! mi lesz belőled?!?“ — te önérzetes hangon válaszolod: „Ha Isten segít, — viczispán, hanem segít, — pap!“ Hiba volt tőled — az önző irigy emberek előtt — elárulni nagyra­törő vágyaidat. Ez volt szerencsétlenséged. Minden tanulótársad attól félt, hogy hát­ha éppen az ő viczispáni székét, vagy papi katedráját találod elfoglalni; tanáraid pedig megijed­tek, hogy ha már Isten segedelmével és annélkül ily magasra törekszel; hogy fogod te a világmindenséget rendes kerékvágásából kizökkenteni, ha véletlenül az ur Isten jobban megtalál segíteni, mint a­hogy magad is akarnád. /Összeesküdtek ellened az emberek. És nem lett belőled sem viczispán sem pap, hanem lettél Sárteszek községének preczeptora, hol huszonöt új forintért, két láncz kukoricza földért, egy pár fejelés csizmáért, húsz véka zabért, és tizenöt pár csir­kéért tanítod a fiatal scythákat az irás, olvasás és fejbeli számvetés rej­­telmes tanulmányára. De . . . . ime én megirom sorsod tragoediáját. —• Hadd pirulja­nak irigy tanáraid, fondor lelkű rósz­akaróid s hűtlen szivü kedvesed! Hadd tudja meg a világ, hogy kik voltak azok, a­kik a te magas szel­lemedet lelánczolák a durva mindennapiság hitvány sarának süppedékes pocsolyájába. Elöl kezdem a dolgot. Tehát János diák is született és nem úgy termett mint a suba gal­lér. Született pedig magas kendernyüvéskor, a szapulás után két nap­pal, vagy hogy még jobban meghatározzuk: a szegzárdi abroncsos vásár előtt egy hónappal.

Next