Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-10-20 / 42. szám

42. szám. Szegzárd, szerda October 20-án. Harmadik évfolyam 1875. TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Egész évre Előfizetési díj: . . . . . .­4 frt. Félévre ...................................2 frt. Megjelen minden szerdán. Egyes példány ára 10 kr. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utcza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejes-ház. Ih­rdetsi díj: Háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. A mi szegénységünk. III.­­ A társadalom második osztályát képezi az u. n. közép­­osztály a hivatalbeliek, kisebb birtokosok, oklevelesek, ke­reskedők s neveltebb iparosok osztálya. A baj itt sem kevés, sőt talán több m­­int a népnél, — mert ha a polgár szes­szió­­ját eladja, lesz kisházas vagy zsellér és elmegy részt aratni, —­ ha a maga földjén nem tetszett neki a munka, megél a másén; de ha a középosztálybeli szűkre jut, durvább munkát végezni nem tudván, — koldulni pedig szégyenlvén, a társa­dalom terhe lesz és általa néha a közügy is szenved. A sze­génység itt is nagy mérvben felütötte fejét, — nézzünk szeme közé az okoknak. Első és legfőbb ok itt is az, mi nekünk egyik megkülön­böztető nemzeti sajátságunk, a nemszámítás. Itt már nem a számítani nem tudással, hanem a számítani nem­akarással van dolgunk. A legtöbb magyar ember azt tartja, hogy az ő jövedelmét pontosan nem lehet kiszámítani, annyira alá van vetve a változásnak,­­ mert az igen sok te­kintetben függ a terméstől, a termények árától stb. Van valami igaz a dologban, de ez is csak azoknál, kiknek fizetését föld­termények teszik. Számítani mind e mellett, felvenni bizonyos évi jövedelmi összeget lehet is, kellene is, de ez mi­nálunk nem természete még olyanoknak sem, kiknek készpénz fizetése van. Minek azt kiszámítani? a­mi el nem kél, megmarad mondjuk legtöbben. És mi az eredmény? Vagyonosodás helyett folytonos aggódás a jelen szükségletek miatt, szerencse, ha nem folytonos adósság­fizetés, egyik adósságnak a másikkal törlesztése, a kiadások s bevételek közötti súly egy ennek soha helyre nem állása, a jövőre nézve pedig a hivatalbeliek hátramaradottjai legtöbbjének a keserves nélkülözés, ha nem koldusbot. Erős dolgok ezek t. olvasók, de ha nem volna igaz­ságom a legnagyobb részben, nem bátorkodnám ezeket közön­ség előtt elmondani. A számítani nem szokásból önként következik, hogy a kö­zéposztálybeliek igen sokának számtalan felesleges kiadása van, melyet megtakaríthatna. Ilyen p. o. némely háznál a cse­lédek felesleges száma. A középosztály évi jövedelmének átlagát 1500 írtban állapítom meg. (Némelyiké azonban nem megy 1000 frtnál többre.) Ha szét­nézünk egy ilyen jövedel­mű családban, mit látunk? Van egy főzőnő , hiszen a sze­gény nő nem azért lett tenisasszony (bocsánat a kivételektől) hogy még főzzön is. — Azután van egy konyhaszolgáló, egy dajka, ha nem kettő, meg egy kocsis összesen 4—5 ugyan­­an­nyi szájjal, néha zsebbel is. Ezeknek fizetése átlagosan vé­ve havonkint 20 frt, de legyen egy évre kerek számmal 200 frt, — kosztja bele kerül legalább is 300 frtba, az 500 frt, — a család fentartására marad 1000 frt, ha lovat nem tart. Ez azonban sok helyen van s ennek tartása leszámítva a megmen­tett fuvarokat és az adott trágyát, belekerül 200 frtba. Az előb­­bi 500 és 200 , 700 frt, a családnak élnie kell tehát 800 év nyolczszáz frtból, mely összegből egy hónapra 66 frt, egy napra körülbelül 2 frt 20 kr esik. Hogy ez összegből meg lehetne tisz­tességesen élni, ruházkodni, néha taníttatni, társaságból ki nem maradni, azt alig hiszem, — félretevésről, takarításról szó sem lehet. Igen sok háznál pedig így van. Különösen a nagy gyengesége némelyikünknek; kell nem kell: a ló tartás. Egy hivatalbeli ember, ha már 10 hold földje van, mit magának kell munkáltatni, lovat tart, mert a munkál­tatás — úgy­mond­­ — igen sokba kerül. Azt persze számí­­­tásba nem szokta venni, hogy egy pár lónak a legszorosabb táplálkozási mód mellett is, kell évenkint 60—80 mázsa takar­mány, 40—50 mérő zab stb, hiszen az mind megterem magának (?), de meg olyan jól esik kikiáltani: Jancsi fogj be!! Én a hol valóban szükséges, a lótartásnak ellensége nem vagyok; de azt ki merem mondani, hogy igen sok középosztá­­lyú embert — különösen a konvencziósokat a lótartás nem enged valamire menni; mert nem ritka az olyan konven­­cziós, ki a konvenczióját maga megenni nem tudja: vesz egy pár lovat s ha még valamiképpen igy is maradna valami, ak­kor vesz két párt, mellettük nyikorog, sanyarog, — holott azok nélkül több jövedelme lenne legalább is 200—300 frttal. A szigorú anyagi körülmények között élésnek, véghetlen nagy fontosságú kihatása van a családi életre, sőt az egész tár­sadalom jövő boldogulására. Hol a család a megélhetés miatt aggódni kénytelen, ott hiányzik a rend, a helyes beosztás,­­ a családfő a napi szükségesek beszerzésének gondjaival lévén elfoglalva, folytonosan tépelődik, komor. A nő ezt látva elveszi kedvét, türelmetlenné lesz, a­mit aztán a gyermekek siratnak meg leginkább. Itt van alapja társadalmi viszonyaink egyik legnagyobb bajának, a mindinkább terjedő corruptiónak. — A nő nem lévén eléggé kényelmes helyzetben, — de még nő­nevelési rendszerünk elmaradottsága miatt nem tudván felemel­kedni — tisztelet a kivételeknek — állásának méltóságára — gyermekeivel nem gondol annyit, mint kellene gondolnia, ott­hon komor arczokat látva, ki vagy a családi körből, a társaság örömei kedvesebbek lesznek előtte, azokat megszerzi bármi áron, hiszen nem azért született, hogy mindég otthon üljön, — a gyerekekre majd rá vigyáz a cseléd. A­mely nőnek nem napja a családi kör, az nem fog gyermeket nevelni a hazának, — az ha nevel is, csak arra gondol, hogy gyermekéből ügyes, forga­­lódni — magát kedveltetni tudó társaság tagja legyen, — jel­lemének képzésére, tehetségeinek kifejtésére vagy csak felisme­résére még csak nem is gondol, hiszen ez az iskolának köte­lessége. Az ilyen neveléstől lesznek aztán a hazának olyan pol­gárai, kiknek főczéljuk a megélni akarás, az élelmesség, a kül­ső látszat után kapkodás, a belsőnek elhanyagolása, — szóval azon üres léhaság, a melyre példát oly sokat találunk a mai társadalomban, kik miatt társadalmunk egy része már most is a rothadás stádiuma felé közeleg. No de­ bocsánat! nagyon messze mentem; szegénységünk okairól kell szólnom és nem társadalmi bajainkról. (Folytatása következik.)

Next