Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-10-20 / 42. szám
42. szám. Szegzárd, szerda October 20-án. Harmadik évfolyam 1875. TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Egész évre Előfizetési díj: . . . . . .4 frt. Félévre ...................................2 frt. Megjelen minden szerdán. Egyes példány ára 10 kr. Kiadóhivatal: Szegzárdon Széchenyi-utcza 172. szám. Szerkesztői iroda: Fejes-ház. Ihrdetsi díj: Háromhasábos petit sor 10 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor 30 kr. A mi szegénységünk. III. A társadalom második osztályát képezi az u. n. középosztály a hivatalbeliek, kisebb birtokosok, oklevelesek, kereskedők s neveltebb iparosok osztálya. A baj itt sem kevés, sőt talán több mint a népnél, — mert ha a polgár szesszióját eladja, lesz kisházas vagy zsellér és elmegy részt aratni, — ha a maga földjén nem tetszett neki a munka, megél a másén; de ha a középosztálybeli szűkre jut, durvább munkát végezni nem tudván, — koldulni pedig szégyenlvén, a társadalom terhe lesz és általa néha a közügy is szenved. A szegénység itt is nagy mérvben felütötte fejét, — nézzünk szeme közé az okoknak. Első és legfőbb ok itt is az, mi nekünk egyik megkülönböztető nemzeti sajátságunk, a nemszámítás. Itt már nem a számítani nem tudással, hanem a számítani nemakarással van dolgunk. A legtöbb magyar ember azt tartja, hogy az ő jövedelmét pontosan nem lehet kiszámítani, annyira alá van vetve a változásnak, mert az igen sok tekintetben függ a terméstől, a termények árától stb. Van valami igaz a dologban, de ez is csak azoknál, kiknek fizetését földtermények teszik. Számítani mind e mellett, felvenni bizonyos évi jövedelmi összeget lehet is, kellene is, de ez minálunk nem természete még olyanoknak sem, kiknek készpénz fizetése van. Minek azt kiszámítani? ami el nem kél, megmarad mondjuk legtöbben. És mi az eredmény? Vagyonosodás helyett folytonos aggódás a jelen szükségletek miatt, szerencse, ha nem folytonos adósságfizetés, egyik adósságnak a másikkal törlesztése, a kiadások s bevételek közötti súly egy ennek soha helyre nem állása, a jövőre nézve pedig a hivatalbeliek hátramaradottjai legtöbbjének a keserves nélkülözés, ha nem koldusbot. Erős dolgok ezek t. olvasók, de ha nem volna igazságom a legnagyobb részben, nem bátorkodnám ezeket közönség előtt elmondani. A számítani nem szokásból önként következik, hogy a középosztálybeliek igen sokának számtalan felesleges kiadása van, melyet megtakaríthatna. Ilyen p. o. némely háznál a cselédek felesleges száma. A középosztály évi jövedelmének átlagát 1500 írtban állapítom meg. (Némelyiké azonban nem megy 1000 frtnál többre.) Ha szétnézünk egy ilyen jövedelmű családban, mit látunk? Van egy főzőnő , hiszen a szegény nő nem azért lett tenisasszony (bocsánat a kivételektől) hogy még főzzön is. — Azután van egy konyhaszolgáló, egy dajka, ha nem kettő, meg egy kocsis összesen 4—5 ugyanannyi szájjal, néha zsebbel is. Ezeknek fizetése átlagosan véve havonkint 20 frt, de legyen egy évre kerek számmal 200 frt, — kosztja bele kerül legalább is 300 frtba, az 500 frt, — a család fentartására marad 1000 frt, ha lovat nem tart. Ez azonban sok helyen van s ennek tartása leszámítva a megmentett fuvarokat és az adott trágyát, belekerül 200 frtba. Az előbbi 500 és 200 , 700 frt, a családnak élnie kell tehát 800 év nyolczszáz frtból, mely összegből egy hónapra 66 frt, egy napra körülbelül 2 frt 20 kr esik. Hogy ez összegből meg lehetne tisztességesen élni, ruházkodni, néha taníttatni, társaságból ki nem maradni, azt alig hiszem, — félretevésről, takarításról szó sem lehet. Igen sok háznál pedig így van. Különösen a nagy gyengesége némelyikünknek; kell nem kell: a ló tartás. Egy hivatalbeli ember, ha már 10 hold földje van, mit magának kell munkáltatni, lovat tart, mert a munkáltatás — úgymond — igen sokba kerül. Azt persze számításba nem szokta venni, hogy egy pár lónak a legszorosabb táplálkozási mód mellett is, kell évenkint 60—80 mázsa takarmány, 40—50 mérő zab stb, hiszen az mind megterem magának (?), de meg olyan jól esik kikiáltani: Jancsi fogj be!! Én a hol valóban szükséges, a lótartásnak ellensége nem vagyok; de azt ki merem mondani, hogy igen sok középosztályú embert — különösen a konvencziósokat a lótartás nem enged valamire menni; mert nem ritka az olyan konvencziós, ki a konvenczióját maga megenni nem tudja: vesz egy pár lovat s ha még valamiképpen igy is maradna valami, akkor vesz két párt, mellettük nyikorog, sanyarog, — holott azok nélkül több jövedelme lenne legalább is 200—300 frttal. A szigorú anyagi körülmények között élésnek, véghetlen nagy fontosságú kihatása van a családi életre, sőt az egész társadalom jövő boldogulására. Hol a család a megélhetés miatt aggódni kénytelen, ott hiányzik a rend, a helyes beosztás, a családfő a napi szükségesek beszerzésének gondjaival lévén elfoglalva, folytonosan tépelődik, komor. A nő ezt látva elveszi kedvét, türelmetlenné lesz, amit aztán a gyermekek siratnak meg leginkább. Itt van alapja társadalmi viszonyaink egyik legnagyobb bajának, a mindinkább terjedő corruptiónak. — A nő nem lévén eléggé kényelmes helyzetben, — de még nőnevelési rendszerünk elmaradottsága miatt nem tudván felemelkedni — tisztelet a kivételeknek — állásának méltóságára — gyermekeivel nem gondol annyit, mint kellene gondolnia, otthon komor arczokat látva, ki vagy a családi körből, a társaság örömei kedvesebbek lesznek előtte, azokat megszerzi bármi áron, hiszen nem azért született, hogy mindég otthon üljön, — a gyerekekre majd rá vigyáz a cseléd. Amely nőnek nem napja a családi kör, az nem fog gyermeket nevelni a hazának, — az ha nevel is, csak arra gondol, hogy gyermekéből ügyes, forgalódni — magát kedveltetni tudó társaság tagja legyen, — jellemének képzésére, tehetségeinek kifejtésére vagy csak felismerésére még csak nem is gondol, hiszen ez az iskolának kötelessége. Az ilyen neveléstől lesznek aztán a hazának olyan polgárai, kiknek főczéljuk a megélni akarás, az élelmesség, a külső látszat után kapkodás, a belsőnek elhanyagolása, — szóval azon üres léhaság, a melyre példát oly sokat találunk a mai társadalomban, kik miatt társadalmunk egy része már most is a rothadás stádiuma felé közeleg. No de bocsánat! nagyon messze mentem; szegénységünk okairól kell szólnom és nem társadalmi bajainkról. (Folytatása következik.)