Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-10-27 / 43. szám

Budapest, okt. 23. A magyar borkivitel érdekében az orsz. magyar gazdasági egyesület elnöksége a mai napon, mint értesülünk, a következő körira­tot bocsátotta ki: Felhívás borkivitelünk ügyében.% Évek óta munkálkodunk boraink kivitele és megfelelőbb értékesítése körül. . . . Már Széchenyi István nagy előszeretettel foglalkozott e fontos kérdéssel. Az eredmény azonban, a­melyett eddig elértünk, sehogy sem felel meg várakozásainknak. Pedig hazánk bortermelés tekintetében má­sodik­­ országa Európának. Mi is pénzelhetnénk belőle épen úgy, mint Francziaország pénzel az ö boripara után. Kereskedmi mérlegünket javítani kétségkívül bortermelésünk és kezelésünk lenne hivatva. De ezt fájdalom, mindeddig hasztalan vártuk. Hogy ez örömtelen állapot vala­­hára javulásnak indulhasson : erélyre, tevékenységre, sokszerű kezelésre van szükség, mindezek azonban csak saját magunk életrevalóságától nyerhetik megoldásukat. „Segíts magadon s megsegít az Isten is“ mondja egy franczia közmondás — nagy igazán. Nem szándékunk ezúttal tüzetes fejtegetésébe ereszkedni azon okoknak, melyek az elérhető nagyobb eredményeknek eddig ttjokban állottak. — E helyett egy tervbe vett alkotást akarunk ajánlani és meg­ismertetni, mely, ha létre jön, meggyőződésünk szerint nagy lendületet adhat ügyünknek, s azért arra (czim) becses figyelmét fölhívni hazafiui kötelességünknek tartottuk. Sikerült ugyanis nem rég több előkelő hazai bortermelőnek London­ban lakó Greger Miksa hazánkfiát s ottani nagy­ borkereskedőt arra indit­­tani, hogy az : „kivitelre alkalmatos és üvegezhető borainkkal, az egyes termelők czége alatt lépjen föl s azokat bizományi eladásba vegye át.“ Fontosságát e ténynek, úgy hisszük, nem szükséges bővebben ma­gyaráznunk. Nagyobb súl­lyal bír az, mint első pilanatra látszik. Üve­gezésre alkalmatos boraink nyernének ilyképen egyszerre jutalmazó ér­tékesítést és ezen körülmény, a mellett, hogy az illető termelőre jótékonyan hatna, hatna egyúttal lendítőleg összes pinczekezelésünkre is ; oda tehát, hol,J fájdalom, eddig oly sok javítani való van és melynek fogyatkozásai miatt viseljük azon alárendelt helyzetet, melyben vagyunk különben oly jeles anyagú borainkkal. Ösztövér jutalmat kapunk csak a nyers költség elő­állítása után, holott a kezelési nagyobb hasznot is biztosíthatnók ma­gunknak. Borainkat eddig, főleg azért nem kezeltük,­ mert láttuk, hogy jól kezelt borokért sem kaphatunk megfelelő árt, de sőt nem ritkán meg­esett az is, hogy a legjobban kezelt borok is nyakunkon maradtak éve­kig. E körülmény természetesen csak pangásra hangolhatott.­E sajnos állapotnak vége lenne azonnal, ha sikerülne a tervbe vett kivitelt életbe­léptetni , mert hiszen annak épen az a czélja, hogy a jól kezelt és üve­gezhető magyar borok illő áron és biztosan értékesíttethessenek, azaz hogy mehessenek a világ legnagyobb piaczára, Londonba s ez által ma, holnap a britt birodalom minden fogyasztó helyére. . . . És a­ki ismeri az angol fogyasztás mérveit s ismeri az angol fogyasztó közönség vagyonosságát, annak, úgy hisszük, nem szükséges magyarázni fontosságát azon vívmánynak, mely e közönség megnyerésében feküdnék borainkra nézve. Hogy pedig e közönség jóravaló borokkal megnyer­­hető, Greger Miksa hazánkfia, szintén magyar borokkal elért ered­ményei által, már teljesen kérdésen kívül helyezé. Használjuk tehát föl az alkalmat, a már megtörött utat férfiakhoz illő erélylyel. Ki tudja, mi­kor kínálkozik ismét borainkra nézve ily kedvező pillanat. Ezeket elör­e bocsátva, fölkérjük (czimet), méltóztassék az ide mel­­lékelt borkiviteli szerződést, melyet egyesületünk borászati szakosztálya ajánlatára az igazgató-választmány f. hó 8-án tartott ülésében helyeslés­­sel fogadott, s melyhez végre az orsz. ra. gazd. egyesület is, mint szin­tén bortermelő, csatlakozott, figyelemmel átnézni. És ha osztja (czim) a szándékolt alkotásnak fontosságát egyrészt, másrészt pedig bír kivitelre alkalmatos borokkal, s ha végül a szerződés tartalmát is helyesli, ezen esetben felkérjük, szíveskedjék e szerződést becses aláírásával ellátni, s azt hozzánk mielőbb visszaküldeni. Ha találunk a szándékolt alkotás számára megfelelő részvétre, úgy legalább a kész és üvegezhető borok birtokosai jönnének azon helyzetbe, hogy boraik elad­­atlansága miatt nem volna többé okuk panaszra. És hogy ily borászok minél többen legyenek, az csak magunktól függ. A tervezet alkotással meg lenne téve szerintünk bőriparunk lendületességére nézve az első és fő lépés. Annak nyomain mehetne a további fejlődés, előre meg sem határozható mérvekben. Kinek például nincsen ma még üvegezhető, de van jeles anyagú bora, azon a tervezett szövetkezés kön­­­nyen segíthet, mert hiszen ennek módjában lesz arról is gondoskodni, hogy a pinczekezelés ott, a­hol szükséges, istápoltassék. Ha meg­van a biztosított eladás, könnyű alkalmatos borkezelőkről is gondoskodni egyen­­kint, vagy egyesült erővel. Fődolog, hogy lépjünk a cselekvés terére. S első­sorban azok hivatják ezt tenni, kiknek már vannak jeles és üve­gezhető boraik. Vannak pedig már ilyenek a hazában, a­mint azt a le­folyt s egymást követett kiállítások folyvást fokozott mértékben mutatták. A tervezett eszközlésnek egyik nehézségét a Londonban történendő s okvetlenül szükséges első évi hirdetési költségnek a fedezése, illetőleg előlegezése képezi. Ezen költségek rámennek az elő évben mintegy 10—12 ezer írtra. E nélkül azonban a londoni s illetőleg az angol piacz meg nem hotdítható. • .. •... Ezen előlegezés könnyen elviselhetővé úgy válik, ha sokan például százan­ sorakozunk a tervbe vett czélnak elérésére. Ezen esetben 100 —120 forint m­ár elégséges lenne egyénenkint. Szóval, minél kevesebben vesznek részt a tervezett vállalatban, annál súlyosabb lenne az előlegezés. T­Á­R­C­Z­A. Őszi gondolatok. „S mi lesz az Isten könyv­jéből?“ — kérdi Petőfy.— Sár, mit taposnak gyarló emberek! De mi lesz azokból, kiknek szőlőtermé­sét kinn érte az őszi pecséta? — kérdi más. — Semmi, csak egy kissé megtanulják Boros Mihálytól, hogy „vagy idejében, vagy soha!" Oh, de mi lesz végre belőlünk, hegyköziekből? — kérdem én — ha még tovább is eregetik az égcsatornái a különben ható nedvességet! Hiszen már most is csak úgy csobogunk! Mindegy. Ha nincs pénzünk flaszterra, leg­alább ki sem mozdulunk hazulról, nem kopik a csizmánk, nem fogy el pénzünk, hanem szépen megcsücsülünk honn s Írunk ilyen őszi, ködös tárczaczikkeket altatóul a bent mulató lakkczipős uraknak s még fénye­­­­sebb topányu urhölgyeknek. Már ez maga egy őszi gondolat. De van még más gondolatom is. Van szerencsém hivatalból jelenteni, hogy ép a jelen őszi idényben törvény ellenére megkereszteltem egy halva szü­letett gyermeket, bizonyos „Marczi“ nevű férfit. (Ha van Murczi, mért ne lehetne Marczi is?) Ez a Marczi egy „élet-lap“ képében erőnek ere­jével életre akart jönni a jövő évtől kezdve, vagy mint külön álló lap, vagy mint melléklet a „Közlöny“-höz , de bábái sokan voltunk, s talán ez az oka, hogy kezeink közt halva született meg. Konsiliumot még is tartottunk felette, hogy hátha volna benne valami kis szikrája az élet­nek? Nincs egy csepp szikra se! Kimondá a házi orvos, mert akkor a Közlöny „tárczája“ kényteleníttetnék­ teljesen komoly arczot ölteni, ha egy kedélyes „Murczi“ vig pofával a lap mellé tolakodnék s előre ki­nevettetné az olvasó publikumot. Hiszen ekkor a „tárczának“ már csak valami halvány mosoly jutna?! A házi orvos urnak igaza van. Inkább maradjon az anya, mint sem hogy egy silány újszülött létrejötte miatti eshetőleg mindkettő felett requiem tartassék. De én nem nyugszom azért addig, m­ig keresztfiam felett — kinek nevet az őszi idényhez s Szeg­­zárdhoz alkalmazkodva én bátorkodtam adni — el nem zengem halotti nó­támat s orácziómat e lap hasábjain. Tehát elmélkedjünk kissé a boldo­gult „Murcziról.“ Annyi különféle elnevezésű élct­ lapot láttam s olvastam már, hogy a születendett csecsemőnek nem tudtam hirtelenében jobb nevet válasz­tani. Czélja lett volna neki elsőizben is csipkedni a társadalmat,­­mert a Murczi nem is jó, ha nem csípős!) hogy mért nem tisztelik az anyát, mért nem pártolják a „Közlönyt“ — (Nemes szerep! — mondjaL. ... barátunk.) De a Murczi itt még nem állapodott volna meg. A­kit ö megcsip s az még sem enged neki, azt ő irgalmatlanul az őszi sárba vágja. így tett volna Murczi urfi nagy kegyetlenséggel, de a ki csinnyán bánt volna vele, azzal ő is kedélyesen bánt volna, kedvet adott volna neki egész a dalolásig, tánczolásig a közelgő téli mulatságok alkalmá­val. A Murczi még többet is tett volna. Ő tisztulni szeret, de mást is f V­g tisztítani kivánt vala! Ő kiforrja magát, de az érzelmeket is összefor­­rasztani törekedett vala! — Men­nyi szép hivatás! Mily nemesül futan­­dott életpálya! Oh miért kellett halva születnie?! Azonban most már hadd nyugodjék az Istenben boldogult, én nem sajnálom őt felettébb, mert hátha őt is édes anyja tenyelete, mostohasorsa várta volna! Csak azokat a vidéki igen lisztért jó hum­orú munkatársakat sajnálom, kik már előre öltöztették a születendett gyermeket, előre írták a sok jó ötletekkel rakott humorisztikus czikkeket a leendő lap számára. Igaz, hogy ennek is én vagyok az oka, ki jó előre már mindenképp akarván biztosítani „Murczi“ életét, felhívtam az ismert „tréfá­s erőket“ komoly közreműködésre s előre készítendő czikkek gondolására, nehogy a „Murczi“ fennakadjon valaha czikkek dolgában, mint az anyalap szerkesztője oly­kor-olykor igy sáros időben, mikor a czikkeket hozó posta elakad, de semmit se tesz, — a „Marczit“ időközönkint öltöztetni vállalkozott tréfás kapaczitások fognak bírni, — daczára a csecsemő halva születettség­ének — annyi respectussal az anya iránt, hogy betegágyábóli üdülése alkalmával, az újszülöttre szánt — talán keskeny szabású — szellemi ruhákat kissé megbővitve s más mustrára véve oda ajándékozzák az édes anyának, hogy annál melegebb fedezete legyen a közelgő tél napjain át. Vagyis reményiem, hogy a „Murczi" előre készült remek vezérczik­­kei vezérkedni fognak, mint az életben maradt „Közlöny“ tárcza­ czikkei s nem Murczi, hanem megtisztult jó szegzárdi vörösbor mellett fogunk kaczagni a „Murcziba“ szántenyelgések felett! B. E.

Next