Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-02-23 / 8. szám
a személyes hitel kielégítésére és azt czélozza, hogy az egyletek utján elégíttessék ki a kisbirtokosoknak 200 írtig terjedő hitel szükséglete, (amelynek kielégítésére az egylet saját pénzeit, szükség esetén a központból nyert dotatiót fordítja,) nem csak impracticus, hanem káros is lett volna ily csekély összegű kölcsönök miatt a kisbirtokosnak birtokát jelzálogkép lekötni, a kisbirtokost a betáblázi költségeknek, záloglevél árkülönbözeti veszteségeknek kitenni és a rövid idejű hitel helyett e hosszú idejű és felette sok munkát adó törlesztési kölcsön nyilvántartást stb. arra kiterjeszteni. Czikkíró az mondja egy másik alenájában : „Felette drágítja a záloglevelekben úgy is értékcsökkent kölcsönöket a jótállási alap javára az egész kölcsöntőke után mindjárt a felvételkor készpénzben fizetendő 1%.“ Továbbá: „De még visszariasztóbb és nem csak a terhes, de felesleges is az a kikötés, hogy az egyesület adósai a kölcsönösszeg erejéig a kibocsájtott záloglevelek beváltásáért egyetemleg felelősek.“ Ezen jótállás megvan a Magyar földhitelintézetnél is, de ennek gyakorlati alkalmazása még nem fordult elő egy egyesületi Magukra fektetett földhitelintézetnél sem, még kevésbé fog pedig előfordulni a tervbe vett egyesületnél, hol a záloglevelek beváltásáért a tartalék s a j jótállási alapok, maguk a jelzálogkép lekötött ingatlanok és az illető egylet, amelynek engedélyező határozata folytán a központ a törlesztési kölcsönt megadta oly biztosítékok, hogy a czikkíró által kifogásolt jótállásra csak azoknak kimerülte után kerülend rá a sor. Az alapszabályi tervezetbe ez főleg azért vétetett fel, hogy a záloglevelek fel legyenek ruházva mindazon garantiákkal, amelyek mellett azok kiállíttatni szoktak és a vevő közönség azoknak tökéletes biztonsága iránt egy pillanatig se támaszthasson kétséget. Az ily jótállási kötelezettség, mely alkalmazásba sohasem jó, habár nemcsak névleg, hanem jogilag is fennáll, legkevésbé sem alterálja senkinek sem személyes hitelképességét. Az ellene emelt kifogás tehát csak azt árulja el, hogy czikkíró még nem ismer közelebbről egy oly intézetet sem, mely zálogleveleket kibocsát s ennek folytán nem is esketik kifogásai v O szigorú birálat alá. Azt mondja a czikkíró, hogy „a Schulze-Delitzsch-féle előleg-egyletek a maguk kebelében kiosztott forgalmi vagy beruházási kölcsönöket nem egyetemleges kezesség mellett adják ki s ezzel a kisebb tőkénél leghatalmasabb biztosítékul szolgáló személyi hitelt ’nem érik el és az elhelyezést kereső nagyobb nyugalmas tőkéket nem riasztják vissza.“ Ez nem áll. A Schulze-Delitzsch-féle egyeleteknél ép a tagok kölcsönös és egyetemleges jótállása azon alap, amelyre azok építtetnek. Az idegen tőkék is csak azért keresnek náluk elhelyezést, mert tartalék-alapon és a törzsbetéteken kívül ily jótállás áll fenn, mely lehetővé teszi az egyleteknek, hogy tartalék-alapjukon és a törzsbetéteseiken túl is terjeszkedhessenek idegen tőkék elfogadásánál. Nevetséges azt állítani, hogy a tagok jótállása viszariasztja a nyugalmas tőkéket; e helyett ép azt kell mondanunk — s reméljük, hogy a szakértők igazat fognak adni nekünk, — hogy ily jótállás nélkül nem tagok betéteseire nem is számíthat egy egylet sem. Czikkíró azt véli, hogy törzsbetéteket most, az annélkül is eladósodott kisbirtokostól követelni nem lehet és sokalja a tagok kilépése után egy évig tartó jótállási kötelezettséget. Ami a törzsbetétet illeti, minden egylet tagja anyagi viszonyainak tekintetbe vételével fogja meghatározni a törzsbetétek részletbefizetésének összegeit; ezek oly csekélyek lehetnek, hogy még a napszámos is megfizetheti. Lassan-lassan gyűjti kiki takarékosság segélyével törzsbetétét és annak nagyságához képest részesül osztalékban. így van ez minden önsegély-egyletnél s igy kell a mezőgazdasági előleg-egyleteknél is lenni, ha a népet takarékosságra akarjuk szoktatni, ha fel akarjuk benne ébreszteni az önsegélyre való törekvést, rávezetni azt az öntőke gyűjtésre, emelni erkölcsi értékét és hitelképessé tenni. Czikkíró nem akarja azt, mert úgy látszik, rögtön szeretne az eladósodott kisbirtokosokon segíteni, ami merő lehetetlenség, és a lehetetlent akarva, felejtené azt, ami legalább rövid időn létrejöhet és maholnap egy oly intézménnyé leend, mely gyökeresen gyógyítja az uralkodó bajt, állandó segélye és támasza leend kisbirtokosságunknak. Hogy az előleg egylet legyen kölcsönvevő tagjának készfizető kezese, oly kívánság a czikkírótól, melyet el nem lehet fogadni. Ha az egylet kezeskedik, úgy kinek pénzével, kinek rovására kezeskedik az? Nem-e a tagok nevében s azok terhére? Az egyig, tét, mint egy külön erkölcsi személyt oda állítani a tagok tekintetbe vétele nélkül, képzeletileg is alig történhetik, hát a gyakorlati életben! Az egylet csak úgy vállalhat magára kezességet, ha a tagok törzsbetétei vagy jótállása fedezik azt, máskülönben oly fungált kezesség volna az, amelynek illusorius voltát belátná mindenki. A „Szegzárdi Népbank“ mondja továbbá a czikkíró, nem helyeselhette azon törekvését a létesítő-bizottságnak, mely szerint a létező segély-egyleteket a földhitelegyesülettel szövetkező mezőgazdazdasági előleg-egyletekké alakíttatni kivánja, mert azt hiszi, hogy ha a nevezett Népbank csatlakoznék a tervbe vett szövetséghez, ugy e lesnék tulajdonképi egyik missiójától, mely nem, s egyéb, mint a személyes hitel kielégítése és ennek kapcsában ; tanácskép mondja a következőket: „Nem kell egyik társadalmi intézményt a másik rovására léptetni életbe; szükségesebbek a fillérgyűjtő és személy hitelre kölcsönöző általános segély-egyletek, tartassanak tehát azok fenn és terjesztessenek ; de felette szükségesek a speciális mezőgazdasági előleg-egyletek is, szerveztessenek tehát minél több számmal és minél több vidéken ilyesnek is.“ Ami a Népbankok, ugyanaz a mezőgazdasági előleg-egyletek hivatása, s még ez utóbbiak soha sem alakulhatnak át részvénytársaságokká, addig amazok, mint a tapasztalat bizonyítja, az erkölcsi czélok háttérbe szorításával nyerészkedési érdekekből ilyenekké váltak. E szempontból, úgy nemkülönben az alapszabályi tervezetnek idevágó szakaszai szerint a mezőgazdasági előleg-egyletek csakis a személyes hitel nyújtásával foglalkozhatnak, holott a népbankok a jelzálogkölcsönadásra is kiterjesztik működésüket és nyerészkedő vállalatokká alakulva, a hitel mindenféle műveleteit gyakorolják. Ha czikkíró — mint helyesen mondá — a személyes hitel kielégitését tekinti a népbankok missiójának, úgy ép azoknak mezőgazdasági előleg-egyletekké alakulása által biztosítja e nemű missiójukat. S miután az előleg-egyletek, daczára „mezőgazdasági“ jellegüknek, mindenkit osztályi különbség nélkül befogadnak tagjaikul és minden tagjukat egyaránt részesítik a személyes hitel kielégítésében, úgy nem láthatunk az egyletekben oly intézményt, mely a nem kisbirtokos néposztály érdekeit mellőzné. Sőt ha csakugyan csupán a kisbirtokos és földmivelési néposztályra terjesztenék ki áldásos működésüket, ugyan hány vidéki kereskedőt és iparost tudnak felmutatni, ki a mezőgazdasággal is nem foglalkozik? Nálunk > ép úgy, mint a mindinkább iparállammá váló Németországban a vidéki iparos és kereskedő úgyszólván mind egyúttal mezei gazda is, bár kívánatos volna, hogy az egymástól eltérő foglalkozások önállóan gyakoroltassanak. Czikkíró idézett szavai, úgy látszik, onnan származnak, hogy a mezőgazdasági előleg-egyleteket a reálhitel kielégítésére hivatottaknak tekinti. Mihelyt ezt kívánja, úgy elesnek a záloglevél kibocsátás, ezzel idegen tőkék beszerzése és a czikkíró által is szükségesnek vallott dotatiója az előleg-egyleteknek a központ által. A mezőgazdasági előleg-egyletek már említett missiójukon kívül, úgy tehetnek a befektetési tőke szükségletének eleget, ha a központból, mérvadó véleményük alapján, jelzálogkölcsönöket közvetítenek; máskép nem is felelhetnének meg a kisbirtokos osztály e tekintetbeni igényeinek, mert sem a központ nem dotálhatja őket, sem ők maguk nem volnának képesek, (kivált tagjaik jótállása nélkül) annyi tőkét a maguk körébe vonni, amennyit a reálhitel csak némi hemü kielégítése is feltételez. Maga a czikkíró is beismeri ez utóbbit ezen szavaiban: „nincs testület, nincs intézet, nincs egyes, kis beruházási jelzálog kölcsönöket hosszú évek alatt törlesztésre kisbirtokosoknak nyújtana.“ E szavai után neki is be kell ismernie, hogy itt egy minden tekintetben biztosított papír — értjük a zálogleveleket — mint „instrument intermediate“ volna az egye-