Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)

1883-06-03 / 23. szám

XL évfolyam Egyes példányok ugyanitt kaphatók MMMEGYEI KÖZLÖM Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanító-egyletnek hivatalos értesítője. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé­nyek és felszólamlások kül­dendők. 23. szám Szegzárd, 1883. junius 3 Előfizetési árak: Egész évre ..............6 frt — kr. Félévre .................3 „ — * Negyedévre .... I „ 50 n Egyes szám­ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle­mények intézendők. Nyílttéri 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Szegzárdon, 1883. május 31. A nagyközségi törvénybirák általánosságban — tisztelet a kivételeknek — úgy látszik, nem ismerik azon hatáskört, illetve a hatáskörüket megszabó és megállapító törvényeket, melyek alapján és melyek szerint a hozzájuk illetve ha­tóságuk alá tartozó ügyekben eljárniok és pedig miként eljárniok lehet és kell. Áll ez különösen az 1877. évi XX-ik tör­­vényczikk II-ik és IV-ik fejezetében szabályzott kisebb polgári peres ügyekben előirt peres el­járás és végrehajtási eljárásra vonatkozólag, mely ellen oly sokat és oly sokszor vétenek, hogy az anélkül sem dicsért eljárási mód a törvény segélyét igénybe venni szándékozó felet nem ritkán követelésének letételére s az igaztalanul háborított felet inkább fizetésre — tehát mind­két esetben jogvesztésre— készüt a helyett, hogy úgy a jogosan követelőt, mint a jogtalanul­ megtá­­madottat jogának ér­vényesítésében támogatná. Ilyen ismeret­hiányból következik, hogy az egyik községi törvénybíró az idézett törvény 19. §-ának azon rendelkezése daczára, hogy a köz­ségi bíró előtt „eskü által való bizonyításnak helye nincs“, minden kétes esetben — anélkül, hogy a törvény által megengedett más bizonyí­tási módot megkísérelne — főesküt ítél s azt a féltől ki is veszi. Már most mindenki, ki a tör­vény ezen tiltó intézkedését ismeri, a másik tu­datlan félnek kárára tetszése szerint leteheti az esküt, még csak meg sem büntethető érte, mert maga az eskü semmis lévén, számba sem ve­hető s be nem számítható. Ilyen ismeret­hiányból következik az is, hogy a másik községi bíró az idézett törvény 66. §-ának azon rendelkezése daczára, hogy „ki­sebb polgári peres eljárás alá tartozó ügyekben előleges biztosításnak helye nincsen“, mégis tár­gyalás előtt „biztosítási végrehajtást“ rendel el, azt községi bírói végzés alapján foga­natosíttatja, sőt az így jogtalanul lefoglalt tár­gyakat a végrehajtást szenvedőtől el is viteti. Hogy a 71. §-ban előírt tulajdoni igény­perről és abban való eljárási módról szintén hiányzik bennök az ismeret, nem kell bizonyítani. Ilyen ismeret­hiány okozza azután, hogy a községi bíróságok először tekintélyüket vesztik, másodszor valóságos nyűgei lesznek az igazság­szolgáltatásnak. De nem okozhatjuk ezért a törvény­bírá­kat kizárólagosan. Hogy ilyen és ehez hasonló törvényellenességek előfordulnak, annak nagyobb részben a községi jegyző urak az okai. A törvénybirák három—három évenkint néha korábban is változnak s legnagyobb ré­szük az ekeszarvától hivatik el az igazságszol­gáltatáshoz. Igaz, hogy kötelességükben áll — ha már bíróvá lettek — megszerezni a szüksé­ges ismereteket, de ők azt sem tudják, hogy honnét merítsék azokat, sőt ha tudják is, nem képesek azokat egy­könnyen elsajátítani. Gondoskodott e hiány pótlásáról az idézett törvény 5. §-a, mely azt rendeli, hogy „nagy községekben a bíró a tanács egy tagjával és a jegyzővel vagy helyettesével“ gyakorolja a köz­ségi bíráskodást. Tehát a jegyző — közbeszédet használva: a falu esze — vagy helyettese egészíti ki a bí­rónak hiányos ismereteit. Ez a kiegészítés azonban nem úgy történik helyesen s a törvény intenziójának megfelelőleg, hogy minden egyes esetben a jegyző mondja ki az „igazságot“, hanem akképen, hogy a jegyző ismertesse meg a választott bíróval a for­rásokat, honnét az igazságszolgáltatás gyakorlá­sához szükséges képességet megszerezheti, vilá­gosítsa fel, ha valamiben kétsége van, legyen rajta, hogy igazságszolgáltatás dolgában tudjon a törvénybíró is legalább annyit, mint ő s az egyes esetekben , csak úgy, mint az igazság­szolgáltatásban törvény szerinti társai, adja sepa­ratum votumát a hozandó határozathoz. Hogy a törvénybíráknál igazságszolgáltatás dolgában ismeret­hiány van, annak nagyobb rész­ben a községi jegyző urak az okai, mert nem teszik meg a most mondottakat, mert a törvény intenziójának meg nem felelnek. A mely nagyközségben a jegyző iparkodik a törvényismeretet a bírónak osztályrészül jut­tatni s maga az ügykezelést szorgalmasan tel­jesíti, ott nincs panasz. Sajnos, hogy ily község nagyon kevés van. De­ hisszük, hogy a községi jegyző urak mindenütt eleget fognak tenni a törvény kívá­nalmának s nem fogják sokallani e téren kifej­tendő fáradozásukat, mert hisz mindezt a leg­szentebbért, az­­ igazságért teendik. —r. TÁRCZA. Tűnődés. Lelkemen forr, telkemen zúg Sűjtemények árja, Hogy az a lány, az a kis lány Emlékimet, Reményemet, A szeleknek hányja. Én nem tudom, mért emlékszem, S nem tudok feledni, Borba, kéjbe temetkezni, Hogy lenne holt, A milyen volt, Érzéketlen Az én fájó, vérző szivem, Nem tudok feledni! ? Olyan rég volt, Mégis egyre látom, Azt a partot, azt a helyet, Azt a lombot, ,a levelet, Mely ábrándos árnynyal fedett, — Azt a vizet, azt a habot, Mely előttünk gyorsan futott, Azt beszélve, azt fecsegve, Tied leszek mindörökre. — Meddig tart e mindörökre!? Jól emlékszem, Ajk az ajkon, kéz a kézben, Reszketve nyugodnak szépen, Mint csillag a hab ölében. Bár ha rég volt S régen elmúlt, Most is látom, most is érzem. — Tán hiába érzem — Hiába emlékszem! — Olyan rég volt, Még­is egyre látom: Azt az arczot, azt a szemet, Azt a bűvös, fényes lelket, Mely, ha láttad, Már megrontott, megigézett. — Fényes lelked, a hová úgy vágyom, Lesz-e nékem, lesz-e nékem, Ki utánad annyit vérzem­, Fényes boldog mennyországom ?! Lelkemen forr, lelkemen zug Sejtemények ár’a, Hogy az a lány, az a kis lány, Emlékimet, Reményimet, A szeleknek hányja. — Tóth Fái, Elzához, Beléd szerettem bájos szép leány, S szerelmem néma vallomás: Bűvös arezod eszményi látomány, Remény a szerelmem, semmi más ! Szivemnek minden vágya, dobbanása Értted eped, értted sajog; Borús lelkem kínos sóhajtása: — Nálad nélkül boldogtalan vagyok! Megláttalak: lelánczolod szivemet; Veled élek és veled álmodom. Reménytelen szerelmemet, Átok súlyaként hordozom! Oh nyújts felém egy reménysugárt! Tedd boldoggá éltemet: Mert feldúlt szivem viharárja, Elöbb-utóbb eltemet! Feridnn. Mennyire haladnak elő az utsza­­bályozási munkálatok? Hogy erről a tisztelt olvasó közönség tájékozást szerezhessen, vegyen magának türelmet igénytelen so­kaim elolvasására. Tolna megye bizottmányának a közutak helyreállí­tása érdemében a múlt 1882. évi határozatához képest a völgységi járás erélyes szolgabirája által, járásában meg­­kivántató mérnöki munkálatok teljesítésére nézve, én és szaktársam Szeiff Lipót úr szenteltetvén ki, azon alka­lommal, a midőn az érdekelt községek meghatalmazott képviselői a mérnök­választás végett berendeltettek, mi emlitett mérnökök is meglettünk biva. Mielőtt a szolgabiró ur a községi képviselőkkel tárgyaláshoz fogott, bölcs tapintatosságánál fogva velünk v­állalkozandott mérnökökkel tartott — a czélra vezető műveletek megállapítása iránt — tanácskozást. A mérnöki teendők tüzetesen megállapittatván s ezek a községek képviselőivel jól megérthetőleg közöl­­tetvén, ez utóbbiak utalva lettek az általuk szabadon választandó mérnökkel alkuba lépni. Mely megtörténvén, a szerződési jegyzőkönyv — az alkuhoz alkalmazottan — hivatalosan felvétetett s az illetők által aláíratott. Ezen szerződésben — a mérnököt kötelezőleg — az van megírva, hogy a mérnök a régibb hitelesített vagy hitelt érdemlő térképek nyomán az általa felvál­lalt községek határában a közutakat kijelölni s teljesített munkálatáról az úthálózatot kitüntető vázlatrajzot két példányban akként tartozik kiállítani, hogy azokon az utak irányaik s azoknak hosszúság és szélességeik ki­tüntetve legyenek. Mely községekről hiteles régibb tér­képek nincsenek, ott az utak jelenleges állapotukban ve­endők fel, az utak szélességeinek meghatározására a megyei hatóság lévén illetékes. A szerződési jegyzőkönyv feltételeiben jegest­én,­­ egyes uradalom és nagyobb földbirtokostól, rak­.siai, egyes községektől is a náluk feltalálható hiteles úrbéri és kataszteri felmérési szelvényeket téritvény mellett s ideiglenes használatra átvévén, ezeknek nyomán a reám bízott községekben, Majos, Győré és Máza kivételével (melyeknek térképeihez nem juthatván, kitűzést nem is tehettem) ott, hol az utak irányai változatlan állapotban maradtak, az utakat kellő szélességük szerint kijelöltem; ahol pedig újabb szabályozás következtében az utak irá­nyai megváltoztak, a változásokat­­ elvettem s ezek sze­rint a vázlatrajzokat 1" = 200 öl lépték szerint ez évi kikeletig elkészítettem. Amint ezen munkálataimat bevégeztem, egészen váratlanul érkezett hozzám egy pandúr, ki a szolgabíró úr által kiküldve, átolvasás végett s visszavárás mellett hozta a bizottmányi gyűlésnek a munkálat teljesítésére vo­natkozó ez évi határozatát, mely szerint az útvonalak­nak egyes pontjai bizonyos félpontokhoz köttetni ren­deltetnek. Miután én a rajzokkal már ekkor készen vol­tam, a határozatot átolvasván, azt tisztelettel tudomásul vettem, de szerződésemnél fogva nem ismertem maga­mat kötelezettnek arra, hogy újabb szerkezetű vázlato­kat készítsek s így kétszeresen dolgozzam, — s annyi­val inkább nem , mert a hivatalos lapnak elismert „Tol­namegyei Közlönyben“ közölt „felhívás szaktársaimhoz“ czím alatti igénytelen értekezésemben kifejtett javasla­taimhoz szorosan ragaszkodva készítettem el az illető­­ úthálózati rajzokat, mely javaslatom ellen azon felszólí­tásra, hogy „ki javaslatomnál jobbat tud, álljon elő s én hódolni fogok“ sem egyik, sem ’■'> ” ~ ~------­I gán mérnök nem szóllalt fel. A reám bízott községek­lyek elfogulatlan szakértők által in mucii contr­a» -M ,... nyolaknak fognak ítéltetni, bona fide a szolgabirónak beterjesztettem s őt élő szóval felkértem, hogy ezeknek hitelesítését eszközöltetni szíveskedjék. A megyei közügyet szivén viselő szolgabiró ur eszközlésére a hitelesítő megyei küldöttség megindult folyó hó 21-én a vizsgálatot Aparon kezdendő, a­hová én a községi biró mulasztása miatt ugyancsak későn ér­­kezhettem. A késedelmezés miatti boszankodásból-e, vagy személyes ellenszenvből Oz. V. királyi mérnök ur, mint kiküldött hitelesítő, semmi kísérletbe nem bocsátkoz­ván, szokott tekintélyes modora szerint röviden kijelentette: A szép virágárus leány. — Elbeszélés. — — Az igaz, hogy irigylem annak a holdvilág I képű baleknak a szerencséjét. De bolondra száll a füst! Éppen dákólökés közben nyefegte ezeket a sza­­­­vakat Doronghy Kornél, a kávéházi hősök egyik ti­­pikus alakja. — Irigylem, én is irigylem, szállal meg billiár­­dozó társa, a koczkás bordájú Elemér, de sokkal job­ban boszant annak a fogatlan vén banyának a buta­sága. Azt mondja, nagyon sajnálja, hogy kérésemet nem teljesítheti, de Köves Gyula úrral, ki már két év óta állandóan nála lakik, annyira meg van elégedve, hogy még rokona kedvéért se merne neki fölmondani. — Egész nap izgatott vagyok a mai sikertelen sakkhúzás miatt, pedig ha sikerül kivennem annak a Köves Gyula úrnak a szobáját, fogadom, hogy Jul­­csa nagysám egy hét alatt ép úgy birtokomban lett volna, mint ahogy ez az óra az enyém. Miközben értékes aranyóráját kivette zsebéből és hallhatólag constatálta, hogy már 11 óra van. — Már hol a manóba késhetik a mi bájos Ju­liskánk ? szava.— Parthie aus! Hallatszott Kornél ur selypite — Máskor Juliska nagysám volt az első, most meg sokszor egyet fordul virágjaival s köd előttem, köd utánam, se hire, se hamva! A múltkor már­ kí­váncsiságból a Szepi gyereket utána küldöttem, hogy­­ ugyan haza megy-e az istenadta? S csakugyan haza ment. — Az igaz, hogy ez a Malvin, meg a Blanche el tudna szöktetni innen, nincs bennük semmi ciic ! Az ember csak pityókos állapotban szólhat hozzájuk szívesen és csipkedheti meg fonnyadozó arczacs­­káikat. — Jean, nem volt még itt a Juliska? — Aha, ott van­ni ! Most szerencséltetett bedugni­­ azt a bájos fejecskéjét. — Csakhogy itt van kedves! Régóta várjuk a virágait. — Csak a virágaimat? Mosolygott a bájos leány­ rózsáit.— Persze, a maga gyönyörű orczácskájának a — S Kornél úr öleléssel óhajtotta bebizonyítani szavainak igazságát; de Juliska hamar odébb szökve, mosolyogva éreztette kacsóinak súlyát az enyelgővel s figyelmeztette Kornél urat, hogy tüskéje is van ám a rózsának. — Tudja mit kedves, nekem ma igen mulatni való kedvem van; szeretném, ha be­mennénk a chambre separéeba. Úgy, mint a múltkor! Bevisszük Hermint, Malvífet meg az Arankát; aztán nem bánom, ha me­gint akkora eret is vágnak rajtam, mint a múltkor, de ma nekem ,­jaj de ezudar, ezudar kedvem van. — Nincs más baja Elemér barátom? Kérdé ha­misan mosolyogva Juliska. Tudja-e azt a nótát „olyan nincs a sifonyérban". Adieu uraim. No, ne neked, mondá izgatottan Kornél, téged is kifizetett! De megfoghatatlan, hogy egy idő óta mit akar. Talán az erény díjra készül pályázni. — Hahaha, valóban jó gondolat, egy virágárus leány erény díjra pályázik. Szép aquisitiója lesz Ka­rácsonyi grófnak. — Már arra is kezdek gondolni, hogy talán Kö­ves Gyula úrral trafikál a nagyság! — De hiszen az annyira sem néz egy asszonyi személyre, hogy talán azt i­ sem tudja, hogy krinolinban járnak-e, vagy bugyogóban? — Jó barátom, lassú víz partot mos. — Az lehetetlen, egész nap az egyetemen ta­nyáz, meg az olvasó körben, aztán meg ha nőről be­szélnek vele, úgy elpirul, mint a pipacs. Annak nem kell más, mint valódi könyvmoly. Azt hallom, hogy szent Alajost választotta példányképnek. — Ha úgy volna barátom, akkor ugyan mi kön­­­nyen boldogultunk volna Julcsa nagysámmal ma is, de igaz az, hogy bolondra száll a füst. Aztán nem ép­pen ijesztő ám az ábrázatja annak az egyetemi pat­

Next