Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
XIIII. év szám Szegzárd, 1890. január 5. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP./_^ -t ’ __________ * „ yy 4 I . I Megjelent hetenkint ejjys Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnai megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a Nyittér 3 hajtóskpetitsor 15 ^ j tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. I Hirdetések sutánm^^^l SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. +Előfizetési ára: Égészt évre..................6 frt — kr. Félévre Negyedévre ................. „ ■ „ .... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Előfizetési felhívás a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ 1890. évi XVIII-ik évfolyamára. Előfizetési ár egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr, egy hóra 50 kr, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Rang és igény. A művelt ember összhangra törekszik állása s azon külsőségek között, melyek őt megkülönböztetik, főleg kötelességének tekinti, mást szükségét érzi annak, hogy emelkedettebb gondolkozását, finomabb ízlését környezetében, modorában is visszatükrözve lássa. Ezt régebben exclusivitásnak lehetett tartami, ma már nem az. A gazdagság, melyet IX.fc.aTüncse vagy a praktikus érzék némelyekösszehalmozott, akik valódi művelődés uíátn törekedni vagy nem akartak, vagy nem értek rá, arra csábítja őket, hogy pazarlással és ízléstelen pompával tündököljenek, úgy hogy művelődési érdekké vált a külső életformákban is érvényre emelni azt az emelkedettebb álláspontot, melyet azok foglalnak el, a kik a tudomány és művészet iránt fogékonyak, de a kiket az életfentartás kemény munkája egyszerűségre, szilárd erkölcsi elvekre kényszerít. Ezek közé épen nem számíthatók azok, akik folyton csak azt hangoztatják, hogy állásukhoz képest kell megélniük, ezeket és azokat a bizonyos kiadásokat nem kerülik el, az ilyen beszédeken nagyon észrevehető módon tetszik át többnyire korunk anyagelvisége és élvezetvágya. Meghatározott jövedelmük mellett, amely nem egészül ki mellékjövedelmekkel, gondos beosztásra kell gondolniok, amely nem hátráltatja, sőt épen előmozdítja, hogy mivelt emberek módjára éljenek, de rendesen oktalan versenyre adják magukat a fényűzőkkel abban a téves hitben, hogy ezek a tekintéllyel bírók, az utánzandó példák , ez teszi őket nevetségesekké s így az igazán művelt társaságra méltatlanokká. Önmaguk állítják ki maguknak a szegénységi bizonyítványt. Mert azért az igazán előkelők csak sajnálkoznak felettük, megvető mosollyal nézik nevetséges erőlködéseiket. Ha lenne elég erkölcsi bátorságuk, az egyszerűség méltóságával tartani fenn házuknak becsületét, s elégtétellel tapasztalnák, hogy épen akik rangra, tekintélyre leginkább is méltán tarthatnak igényt, azok megtisztelve érzik magukat velük érintkezésbe juthatni. A gazdagot kötelezi ugyan vagyona bizonyos mértékben a fényűzésre, de a hivatalból élőnek értékét nem ahhoz mérik, mennyit képes bevenni és kiadni, hanem ahhoz, hogy mit lehet várni tehetségétől és munkaképességétől. Annak alapja nem pénz, hanem ismeretek, személyes súly, nem kereset, hanem érdem. A mit művelt embertől magasabb állásban követelnek, az nem a fény, mely kápráztat, hanem a nemesebb ízlés tetszetős enyhe világossága, melynek semmi köze sincsen a pazarlással s a melyet az igazán előkelő meg is tud becsülni. Végzetszerü lejtőre jutnak, akik társadalmi állásuk követelményének tartják az anyagi helyzetükkel meg nem egyező uralkodást. A férj halálával a család existentiája összeroskad. Mit csináljon az özvegy szűkös nyugdíja mellett, igénnyel teli gyermekeivel ? Megszokták, hogy az apára való tekintettel kiváltságosaknak tekintsenek s most háttérbe szorittatnak. Még discrétet sem tudnak kelteni, mert hogy túlbecsülni tanulták magukat, többnyire képtelenekké is váltak jövőjük szilárd megállapítására. A hazug látszat bűvös köréből sohasem képesek teljesen kibontakozni. Ily körök melegágyai azon előkelő proletariátusnak, amely iljesztő mérvben szaporodik, amely barátságot és összeköttetést csak ott keres, ahol valami előny megragadására nyílik alkalom, a mely teljes életében azt hiszi, hogy joga van azon élvezetekhez, a melyekhez a bátor szülők hozzászoktatták, a mely ölbetett kézzel a gazdagok asztaláról hulló morzsákkal táplálkozik és elég buta lenézni azokat, akik maguk erejére támaszkodnak; s a mely a protectió országutját szélesre tapossa, s azt a téves hitet terjeszti, hogy nincs is más útja a boldogulásnak, s ! A valódi műveltség kevéssel beéri, mert hiszen épen az a legnagyobb áldása, hogy: számtalan élvezetnek a forrását nyitja meg, a mely pénzzel meg sem szerezhető; s ez a sikeres, a nemesítő munka, a kötelességteljesítés tudata, az önbecsülés, a természet kedvelése, a családi boldogság, rokonérzésüekkel való barátkozás, tudomány, művészet és költészet iránt való fogékonyság. S ha e források üdítő vizével mossuk le magunkról a mindennapi próza porát, szennyét, több aeszthetika fog rólunk lecsillogni, mint bármely mesterkélt társadalmi formák, külsőségek egyvelegéből összekavart kendőző mázról. Gyurcsovec Gusztáv: TÁRCZA. Szülőföldemen. Hova sajgó szivem minden alkalommal Pihenőre vágyott, Ismét felkeresem édes szülőföldem S a kis paraszt házat. Mint akkor, most is csak oly poros az utcza Mikor én itt játsztam — Ahol bölcsőm ringott, ihar és körisfa Árnyult a kis házban. Minden még a régi, a kopott torony is Csak úgy mered szerte, Foltozott tetején most is a vén gólya Fészkel a keresztre. Párkány repedésbe szerény fecske család Százados tanyája . . . Mind jól ismerem én, eleget kúsztam fel Fészekért falára. A Sió vize is oly csendesen hömpölyg Zöldes-sárga színben. Mint egy nagy tükörben, fényes arczát a nap mosolygva nézi benn. Partján a sás virág most is virul zöldön Mint most negyven éve, Csak a korhadt hidat építették újra Ez az újkor műve. Minden még a régi, a mohos falu vár Most is csak úgy bámul, S regél nagy tetteket, az ős magyaroknak Viselt hős dolgárul. Az a néhány golyó sarkaiba lőve Még most is úgy ijeszt Mintha rám szakadni szándékozna, azért Kerülöm meszi ezt. . . . Minden a régi, Csak az emberek mások, Mind idegen arczok, Ezt a’ kalmár népet, hogy nem szokhatom meg Majdnem attól tartok, Más nemzedék lépett a régi helyébe Önzők, üzérkedők, Nem testvér már minden lakos a helységbe Mint negyven év előtt. . . . Még a köszönés sem oly őszinte, igaz — A kézszoritásba Nem a rokonszenvnek jeleit látjuk ma fel az a . . . csalásra. — Oh nem igy gondoltam, nem azt képzeltem én Hogy fellelem itten . Azt gondoltam meleg barátság vár reám S nem úgy adta Isten 1 . . . Az öreg „Mózsé“ hogy elrejtette arczát Nehéz köd fátyolba, Mintha ez jelezné, hogy itt nem élni, de Meghalni jobb volna . . Panasz hangon zizeg a lomb, az ősi ház komor ábrázattal: Eredj, eredj ismét, ne maradj te itt, már Nincs, nem él itt magyar!! _______ Tóhelyi József. Karczolatok Central-Afrikáról. — Főtiszt. Zimmermann I. hithirdető után. — Közli: Fajth Lajos. V. (Zimmermann atya működése.) (Vége.) Mindezt, amint említettük az ideiglenes kunyhóban pár gyermekkel kezdte meg főt. Z. Működését eleinte kiváncsisággal, majd élénk érdeklődéssel