Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-01 / 1. szám

XXI. évfolyam. 1. szám. Szegzárd, 1893. január I. ZOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP/á^^ \|| országo s selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzár^küzuonfeil _____________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője.­­*­* *^* *1 ^ J * Előfizetési ár: Egész évre.................. 6 frt _ t. Fél fps ........ 3­7 k Negated évre ....... I ” 50 ” Egyes szám a kiadóhivatalban \2 kr. ” Szerkesztőség: Kiadóhivatal:— --------------- vfc. M e Bezerédj István­ utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszeri“»1 <*»ártT5p. lap szellemi részét illető közlemények in­előfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos peliisor 15 kr. — hirde­tézendők, küldendők, tések jutányosan számíttatnak. Előfizetési felhivás a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1893. évi XXI. évfolyamára. Egész évre 6 frt­­ 12 korona, félévre 3 frt­­ 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr = 1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Lapunk legalább féléves előfizetői Lévai Dezső munkatársunk „Otthon“ czii­ű­ könyvét, mely 16 válogatott beszélyt tartalmaz, ingyen és bérmentve kapják. Hogy a lap szétkiihajjly,a fennakadás ne történjék, a­z­ előfizetők az előfizetési pénzek ha­ladéktalan beküldésre tiszteletét felkéretnek. A­ kiadóhivatal, 1893. A Nehéz, súlyos küzdelmek lánczolatát hozta magával az elmúlt esztendő s az uj, mely magát mai napon bemutatja, vajmi kevés vi­gasztalót helyez kilátásba. A nagy gazdasági válság, mely első rend­ben Szegzárd, de nem kevésbé a vármegye egyéb bortermelő helyein ik titokszerű pusz­títása folytán végig­­viharzott, még haránt sem tombolta ki magát, sőt ellenkezőleg pusztító hatása még éveken keresztül érezhető lenne és közel egy évtized fáradhatlan munkássága és ernyedetlen kitartása szükséges ahhoz hogy annak nyomait végkép elen­yésztesse. Hozzájárul az amúgy is al­yos réSezhető pénzhiány folytán beállott kedvezőtlen helyzet súlyosbításához az olasz borok áldatlan ver­senye, mely azután még attól a kevés segéd­­­eszköztől is megfosztja a végkimerülés szélén­ álló bortermelő gazdaközönséget, mely meglevői borkészletének tisztességes áron való értéke­­­síthetésével rendelkezésére állhatott volna. De maga az állam is hadat látszik üzenni az amúgy is eléggé szorongatott gazdaközön­ségnek, mert nem véve tekintetbe a meg­változott helyzetet, bor-, czukor-, sör és hús­­fogyasztási, úgy iteladó czimén mit sem akar engedni korábbi magas követeléseiből s mint­hogy a község ily méltánytalan terhek viselé­sére képtelen, a szorongatott közönség a leg­nagyobb valószínűség szerint még ki lesz téve az esetleges bérlő önfenntartási ösztöne által sugall zaklatásainak és zsarolásainak is. S az ily módon alakult kedvezőtlen gaz­dasági helyzetnek már­is megvannak a maga áldozatai. A hordóipar, mely a korábbi évek ked­vező hatása folytán oly lendületet vett Szeg­­s­zárdon, már teljesen elpusztult. A pintérek egytől-egyig tönkrementek s ez az iparág megszűnt létezni. Nem kevésbé kedvezőtlenebb sors érte a borügynökök osztályát. Tagjai közül már csak a vagyonosabbak tartják magukat, a többi az, mint a vándor madár, elköltözött boldogabb vidékre. A vihar ezek után a kereskedő osztályt fogja leginkább érinteni s bizonyára ezen a téren is lesznek áldozatok. S a pusztulás az eladósodott bortermelő osztályon is végig fog száguldani, adja Isten, hogy minél kevesebb nyomokat hagyjon maga után! A nagy szerencsétlenség, a sok baj köze­pette csak egy vigasztaló kép tárul a sors csapásaitól meglátogatott közönség szemei elé s ez a kép egy régi vágyának, a kebelében létesítendő főgymnasiumnak varázsló képe, melyből kulturális fejlődésének s gazdasági viszonyának részbeni jobbra fordulását re­ményli. De ez a kép is hol fényes világításban jelenik meg előtte, hol meg foltok homályo­­sítják el. A mint a küzdelem közepette, mely, ne legyen aziránt senki kétségben, bár leple­zetten, de a legnagyobb elkeseredéssel egyre foly, vagy az igazság kerekedik felül, vagy pedig az érdekhajhászatnak sikerül pillanatnyi sikereket biztosítani. De ha minden elveszett, ha gazdasági alapunk, a virágzó szőlőmivelés tönkrement, ha jobbjaink közül annyian elpusztultak, ha a­­ zaklatás minden nemén keresz­tül is. TQcsini Te­szünk is kénytelenek, azért egyben nem en­gedünk s törhetlen remén­nyel, változhatatlan kitartással fogunk ebben az évben is küzdeni kulturális érdekeinkért; azért az ügyért, mely kizárólag a miénk volt, míg politikai esemé­nyek szülte küzdelmek másokban is reményt kelteni megkísérelték, mely éppen ezen viszo­nyokból kifolyólag bár arra semmi indok fenn nem forgott, keresztülhajtatért mindazon fóru­mokon, melyek, ha vitássá tétetik a kérdés, illetékes véleményt mondani hivatvák. TÁRCZA. Boldog uj esztendöt/__ Boldog uj esztendőt, de sokat kívánnak v­ár­ J~/£ Gyermeknek, öregnek, legénynek és lánynak. Alázatos szolgák nagyságos uraknak; Juczák, Pannák, Erzsik tens­ nagyasszonyoknak. Bőség szarujából hullik az ajándék; Lappang is alatta ezerféle szándék. Javítás, tisztelet, szeretet, hízelgés Szolgálat jutalma, hatalom szenvelgés. Nekem ajándékra nincs semmi szükségem. (Hála az Istennek, van jó egészségem.) De nem állom meg, hogy én is ne kívánjak. Boldog uj esztendőt szeretett hazámnak ! Tóth István: Töviskoszoru. A­ki figyelemmel kiséri hazai irodalmunkat, az zömmel tapasztalhatja annak rohamos haladását. E­aladás különösen nagy arányokat öltött azóta, hogy nemzeti géniusz összetörte a lenyűgöző lánczokat. A szabad sajtó égisze alatt fejlődhetett, emelkedhetett hazánk annyi kiváló tehetséges írója, poétája arra a­­iedesztálra, honnan fényt, dicsőséget áraszthatnak nemzetünkre. Sokáig kellett nehéz küzdelmet folytatni z irodalom munkásainak, míg megszüntetve az el­fogultságot és közönyt, elismertté és tiszteltté tudták enni az írói pályát. Hány jeles írónk és költőnk van ma már, akik elvadhatatlan érdemeket szereztek maguknak és nem­zetünknek az által, hogy fáklyát gyújtva, világosságot és fényt terjesztenek. A szellemi góczpont az ország szivében, a fő- és székvárosban fekszik s innen indulnak ki a kultu­rális haladást vezető sodronyok, melyek az egész or­szágot behálózzák. E hálózat keretében működnek a vidéki városok írói és poétái, kik a nemzeti érdekek mellett a lokális érdekeket is képviselik. Az író tehet­ségének fejlődésére, magasabb szárnyalására tagad­­hatlanul kedvezőbb a nagy város légköre, mint a góczponttól távoleső vidéké. S innen van az, hogy a vidéki tehetségek izmosodás és erősödés végett az ország szellemi emporiumába igyekeznek. Ezzel azon­ban korán sem akarom azt mondani, mintha vidéken nem volnának elismert íróink; mert ime itt van Szegzárd, mely minden igénytelensége mellett arról nevezetes, hogy a hirlapirást leszámítva, olyan iro­dalmi munkásságot fejt ki, melyre valóban büszke lehet. Csak a letűnt évben, nem kevesebb, mint négy kiváló művel gazdagították szegzárdi íróink hazai iro­dalmunkat. Egy nagy­szabású munka pedig most készül, mely ha napvilágot lát — a­mit nincs okom kétségbevonni — úgy ez újabb bizonyítéka lesz a szegzárdi irodalom fejlettségének. A megjelent művek közül Borzsák Endre szegzárdi ev. ref. lelkész s a »Tolnamegyei Közlöny” belmunkatársának »T­ö­v­i­s­k­o­s­zo­r­u«-járól akarok néhány sorban megemlékezni, mivel erről az érdemes könyvről még nem emlékeztek meg a helyi lapok úgy, a mint az megérdemelte volna. Borzsák a köny­véhez írt előszóban azt mondja, hogy az olvasó ne al­kalmazza műve olvasásakor a kritika sötét és kicsinyítő szemüvegét, mert akkor a világ legnagyobb írójának művében is fog felfedezni, vagy legalább vél felfedezni sok gyarlóságot. Ezt nem tettem, de az elnézés nagyító, rózsa­színben látó pápaszemét sem alkalmaztam szememre, mert bizony őszintén mondom, akár az egyiket, akár a másikat teszem is, mind a két esetben egyforma véleményt kellett volna alkotnom. Tehát nem vezet sem rokon-, sem ellenszenv, midőn *Töviskoszoru«-járól azt kell írnom, hogy oly sikerült humoros szellemi termék az, mely csak az ő zseniális tollából kerülhetett ki. Meglátszik a „Töviskoszoru«-n, hogy Borzsák az irodalom terén nem járni kezdő gyermek, s nem most próbálgatja először szárnyait. A régi írói gár­dához tartozó, megizmosodott tehetség ő, kinek minden gondolata, minden alkotása sikerült. E lapnak évek óta ő a t. közönség legkedvel­tebb írója, ki mindenről tud írni érdekesen, vonzóan s mindig humorosan. Ügyes tolla alatt a közönséges tárgy is kiszíne­sedik s oly hű és eleven képeket fest tollal, milyenek csak a legügyesebb festő ecsetje alól kerülhetnek ki. A­milyen ügyes prózaíró, épp olyan poéta is. Prózájában van elevenség, élénkség s költemé­­­­nyeiben pedig valódi poézis.

Next