Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-14 / 7. szám

XXV. évfolyam.­7. szám. Szegzárd, 1897. február 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó­­______egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................3­1 — Negyedévre.................I „ 50 „„ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István­ utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová !z előfizetések, hirdetések és a fel­szólamlások küldendők. Me­gj­elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 frt 87 kr. 100—200 r . . . 2 „ 87 „ 200—300 r . . . 3 „ 87 „ ’ ' minden további 100 szó 1 frttal több A kis gazda hitele. Valamennyire közrehatott a sajtó — és e tekintetben a vidéki sajtó kivette a munka javát"— hogy a mezőgazdasági nehéz hely­zetből a kivezető lépések megtétessenek. Az anketteket, a kongresszusokat csak afféle tényeknek tartjuk. Mert ezek nyomán jutunk annak az elvnek felismerésére, hogy a javasolt világ­patikák reczipéi helyett leg­jobb lesz elővenni a magunk háziszereit. S ezek a háziszerek: szorgalom, okos gazdál­kodás és takarékosság. Kétségkívül kardinális állami intézkedések is szükségesek: kedvező vámtarifák, a szál­lítás könnyűsége és olcsósága, a földbirtokot terhelő közterhek mérséklése, —­ de mindezek magán­tevékenység nélkül semmit sem érő eszközök, annak a föntebb elmondott három tényezőnek okvetetlenül jönnie kell, hogy a sikert munkálja.­­Ám jön még egy hatalom: az ország közgazdasági erejének természetes emelkedése, a szaporodás és a közgazdasági szervezetnek mind-mind több idegét mozgásba hozó tőke. S míg a légben repkedő theoria az úgyneve­zett gazdahitel gyakorlati megoldásán évek óta töri a fejét, a közgazdasági életnek ereje máris tőkéket folyósít részben belső, részben külföldi tőkéket nyer meg. Mind­máig a hitelre szoruló paraszt­gazda nehéz helyzetben van: olcsó jelzálogos köl­csönhöz nehezen, költségesen és a legritkább esetben juthat: az olcsó kölcsön pénz. A kis gazda ma arra, hogy gazdaságát olcsó köl­csönnel termékenyítse meg, nem is gondolhat s rákényszerül jobb igyekezete mellett is a „more patrio“ gazdálkodásra. Ha pedig a viszonyok kényszerítik kölcsön vételre, nincs mit válogatnia a kölcsön forrásokban s kizá­rólag a vidéki pénzintézetekre szorul, míg a nagybirtoknak egész könnyedén 4—5%-os kölcsön áll rendelkezésére. E rikító egyenlőtlenség elsimításának s a paraszt­birtokok hitelképessége hasznos ér­tékesítésének szolgálatába álltak a Magyar ipar és kereskedelmi bankot alapitó vidéki takarékpénztárak s igy az ország fővárosában egy egy hitelintézet létesült, mely a vidéki takarékpénztárak által nyújtott és nyújtandó jelzálogos kölcsönöket engedmény útján kész­pénz vagy saját záloglevele szellemében át­veszi és ezek alapján 4—4 és fél százalékos záloglevelet bocsájt ki és hoz forgalomba, képessé teszi a szilárd kezelésű vidéki pénz­intézeteket arra, hogy kisbirtokokra 53/4 és 6 °/C-os kölcsönöket úgy nyújtsanak, hogy már ebben a tőke­törlesztés is be van foglalva. Hogy a „Magyar takarékpénztá­rak központi jelzálog­bankja“ az egészséges hitelszükségletnek minő új világát vonna be tevékenysége körébe, mutatja az a tény, hogy működésének megkezdése óta, 1893. év közepe óta, tehát harmadfél év alatt a vidéki pénzintézetek utján közel 20 millió forintnyi jelzálogos kölcsönt folyósított s ez összegnek 89%-a 5000 írton aluli kölcsönökre esik­, de vannak ott 4—500 forintos kölcsö­nök is. Ezek a számok megmutatják az utat­ hitelünknek előnyös értékesítésére, valamint súlyos feltételű kölcsöneinknek aránytalanul könnyebbé való átváltoztatására. A­mit itt elmondottunk az, nem felesleges beszéd — de útmutatás arra, hogy mi a teendő. TARCZA. Viszontlátás. A viszontlátás fájt szivemnek Szemembe forró köny szökött, Te boldog voltál és én busongva jártam a rózsafák között. Nem az vagy, a kit én szerettem, Csodás varázsod oda van, Fölkapta tán a röpke szellő, És eltűnt vele nyomtalan. Lehullt a hályog is szememről Minden káprázat volt csupán, Hazugság csókod, ölelésed S az a sok boldog délután1 A viszontlátás fájt szivemnek, Panaszba fül a sóhajom, A régi többé nem leszel már ... Letört a tiszta liliom. Ha sose látlak, elfeledlek Miként a hulló csillagot, És most, mikor lehullt a bálvány, Egy boldog álmot siratok. Sz. Szigethy Vilmos: Drámák és bűnök. Az újságok ismét szerelmi drámákkal vannak tele. A nő és férfi meghalnak, mert nem lehetnek az életben boldogok. Egy pisztolylövéssel átmennek a vélt túlvilágba, azt hívén, hogy a sír boldogságot ad. Kutatván az okokat, melyek őket e végzetes tettre bírják, nem találunk semmit, mely pozitív­ okokat nyújtana. Valamint a vízbedobott sár csak egy pillanatra piszkolja be a víz tükrét, akképpen az ily esetek is csak rövid időre izgatják fel a kedélyt és a rövid idő — pár óra, vagy nap — múltán már nem em­lékszünk az elmúlt szomorú történetre. A megtörténteken változtatni nem lehet, de mégis minden igaz emberbaráti szív megdöbben a progresszív irányú haladás láttára. A családokban ritkán szólnak erről, mert­­ kényes théma. A vallási, társadalmi, szabályok erősen elítélik az öngyilkosságot, ámde az igen kevés arra, hogy a fegyvert a kézből kivegye. Sőt mindinkább terjed a hit, hogy az öngyilkosság nem is bűn. A századvég futó, rohanó társadalmának mind­inkább lazul az erkölcse, bomlik a vallása és különösen növekszik a nembánomsága. Ez az, a­mi annyi sokaknak megerősíti kezében a fegyvert, a­helyett, hogy kivenné. Nem tudok számukra mentséget egy szót sem. A boldogság fogalma is igen tággá vált már. lm, napjainkban belefoglalják a majolika vázát, a tavaszi kalapot és legalább a­­ száz forint fizetést is. Pedig azt hisszük, boldogság ezek nélkül is van. A gyönki thea-estély. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Kedves Barátom! A gyünkiek­ is tudnak ám mulatni, nemcsak a szegzárdiak. Hogy elölről kezdjem, hát jelentem, hogy folyó hó 6-án a »gyönki keresztény jótékony nő­egylet,« mert ez a hivatalos czime, egy pazar the dansant rendezett. A kezdete 9 órára volt ugyan je­lezve, de mert a hölgyek nagyon szépek akartak lenni, minthogy azok is voltak, a toalettirozást, hosszúra nyújtották, tehát csak úgy 10 óra felé kez­dődött a mulatság tulajdonképpen. A nagy vendéglőben díszelgő kaszinói nagy­terem téli zölddel pazarul volt feldíszítve, egyébként azok a diszitő hölgyek illetve urak szív alakot nem tudtak remekelni, mert volt ott egy ilyen forma alakú nagy figura — jól meg volt tömve — melyen elkez­­tünk tanakodni, hogy „Uram isten mi lehet ez?“ Erre azután Gruber Józsefné ő nagysága azt felelte, hogy ez szívnek készült, de ezt azután igen ügyesen ma­gyarázta meg Pichler Győző képviselő úr, aki azt mondotta, hogy miután a ezt is megtehetjük annak,szív mindig remél, tehát A terem egyik szegletében állott egy asztal megrakva pazarul Oroszy-féle czukorkákkal és nya­lánkságokkal, mellette egy kisebb asztal telerakva millió naranc­csal, a mellett ismét egy asztal, ezen állott a hűsítő, a limonádé, a snapsz és a különféle likőr. A limonádé az igaz, hogy olcsó volt, mert csak egy hatos illetve nagy vekerle volt egy pohárral, ha­nem rém savanyú is volt. Én csak egy pohárral it­tam belőle, de a­mint mondom olyan savanyú volt, hogy a fogaim egyszerre hosszúra nőttek tőle. Nem tudom, hogy melyik országba teremhetett ez a czit­­rom, mert ha rágondolok egyszerre még az adóssá­gom is eszembe jut. Az ajtó túlsó oldalán ismét volt egy asztal ezen meg annyi b­ea csésze, kanna, snapszos pohár, rum és czukor, hogy szinte nyögött az asztal bele. Mint árusitó nők működtek az asztalok körül Gruber Józsi ügyvédné, Schall doktorné, Megyery albiróné, Gut­­rungné, Laky végrehajtóné, Muraközy járásbiróné, ő nagyságáékt, de még többen is, hanem legnagyobb te­vékenységet fejtett ki az­­ első asszony. Ha az ember e közé az egyébként fotelekkel körül rakott és salont alkotó társas 3 asztal mellé keveredett, rög­vest megpumpolták. Beszélhetett az ember ott akár­­­­mit, az nem használt semmit, mert hozzá­járult még az a körülmény is, hogy ezek a fiatal asszonyok na­gyon pazarul tudtak nézni és hozzá mosolyogni úgy hogy az ember elvesztette lába alatt a talajt és aka­ratlanul nyúlt a bugyelárisába. Egyébként nem volt drága semmi, a theának az ára 20 kr. volt, egy po­hár bor 1 hatos, egy narancs szintén egy hatos és a sütemények tetszés szerint lehetett fizetni. Ez volt éppen a veszedelem, mert ha az ember egy geszte­nyét vett, egy koronába került és csendőr járőrrel sem lehetett volna abból visszaadatni. Mikor a kép­viselő úr legelőbb oda­jött 2 gesztenyéért egy irtőt adott Megyery albírónénak a mit azután Schall dok­torné rettenős irigy szemmel nézett, mert a képviselő úr szálirányosnak látta, futólépésbe, odább menni, hanem az asszonyok ilyen eredmény után nem­igen tágítottak és kezdtek a képviselő úrral nagyon ba­­r­átkozni annyira, hogy a vége felé már Grubernénak 1 süteményért 5 iitot adott.­Annyit kapott gondolom

Next