Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
1898. január 2. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) - val élve, rám parancsolt, hogy a tudósításban inkognitó óhajt maradni. Legyen meg mint mindig, így most is az ő akarata. Most áttérek a karácsonyi pásztorjáték részletezésére. Az egész pásztorjáték egy kis színdarabnak felel meg, mely 4 felvonásban és 6 képben adatott elő. Kezdeményezője Horváth Ferencz tanitó ur volt, kinek felkérésére Kienle József, Matejka Károly, Parti Ferencz, Lengyel Ferencz és Lambert Ede urak a legszivesebb készséggel vállalták magukra a rendezést. Bár mindnyájan megtettük a magunkét, de azt szívesen elismerjük, hogy a darab kiállításában Matejka Károly és Horváth Ferencz uraké az érdem nagyobbik fele. A pénztárnok Maixner János ur volt, ki csakugyan Isten különös kegyelmének tarthatja, hogy szét nem szedték, midőn tőle jegyeket kértek. Az első felvonás: Ádám és Éva a paradicsomban czímű színjáték volt. E két szereplő Pucher Mátyás és Kányi Erzsike népiskolai növendékek voltak, kiknek a paradicsomi életre emlékeztető disztoilettük igazán meglepő volt. A borostyán levelekből készített csinos öltönyök Kányi Anna k. a. divatárusnő kézügyességét dicsérik. A tiltott fa gyümölcsének megízlelése után villámlás és mennydörgés közt jelent meg az angyal (Lengyel Rozika), ki karddal kezében kiűzte őket szigorú dorgálások, majd megnyugvást keltő ígéretek között az Éden kertjéből. A gonosz sátán — mely kígyó képében a tiltott fa törzsére volt rácsavarva — később elevenen jött elő Bien József népisk. növendék személyében valóságos ördögi bőrbe bujtatva, ki az Ádám és Éva szomorú sorsának láttára lehangolt közönséget általános derültségre keltette. Szerepe rövid volt ugyan, de azt jól adta. A második felvonás: „Mária üdvözlése Názárethben“ egyike a legkedvesebb jeleneteknek. Amint Szűz Mária (Filvik Erszike) az imazsámolyon térdelve imába merült és a kulisszák mögött felállított énekkar előadása mellett csendes léptekkel belépett szobájába Gábriel arkangyal (Lengyel Rozika) liliomszállal a kezében, hogy az örvendetes hírt tudomására adja, ez a jelenet nagyon sokak szemeiből könyöket csalt ki. Filvik Erzsikét sokáig fogják emlegetni e szerepében. Ezután Szent József szűz jegyese Mária Filvik (Schilling Ferencz) és Erzsike) gondteljesen kerestek lakást, de a kőszívű emberek közt sehol nem találtak: végre is a város végén levő istállóban voltak kénytelenek magukat meghúzni, mint a bibliából tudjuk. Távozásuk után mindkettőt megtapsolták. A harmadik felvonás: „Pásztorok a pusztában“ czímű jelenet volt. E jelenetben működtek mint pásztorok: Doszpod János, Szauter Ferencz, Kovács József, Petkó János, Hochsteiger József, Plank Ferencz, Scherer Márton, Müller József és Wittenbart Laczi. Hogy Krisztus születésekor is már mily tökéletes müizlésük volt a szűcsmestereknek, mutatta Wittenbart Laczi ködmene, mely történetileg is bebizonyitható egykorú zsinórdisszel volt ellátva. Nagyon jól festett! Ezeknél a fiuknál az volt a bámulatos, hogy a szinpadi drukkot még hírből sem ismerik, amiben a felnőtt műkedvelők — azt hiszem — nem szűkölködnek, ha még úgy tudják is leczkéjöket. Pedig az egész előadáson át súgó sem működött, következésképp az oly zavarólag ható súgókunyhó is eltűnt. Ezután a „Kisded Jézus születését”l láttuk, mely igen megható kép volt. A pásztorok ének mellett vonultak be a kész jászolhoz, hogy imádják a benne fekvő kisdedet és lerakják ajándékaikat. Feltűnést keltő volt most a három királynak (Steindl Jenő, Budai Laczi és Rencz Lőrincz) megjelenése. Mindnyájan királyi kosztümben, koronával, a néger király turbánnal és arannyal egyformán gazdagon díszített divatos uszályos köpenyben jelentek meg, hogy ajándékaikat: az aranyat, tömjént és mirhát lerakják. Ajándékaikat egy kis erkölcsös üdvözlő beszéd kíséretében adták át. A függöny legördültével őket is zajosan megtapsolták. A darab koronája azonban most következett: „Az élő transparent“. A jelenet alatt a színpadon nem kevesebb mint 43 működő volt felállítva, amely élőkép általános elragadtatást szült. E jelenet alatt szerepeltek mint angyalok: Anaigl Ilonka, Blitzner Miczike, Bucher Teréz, Bereth Mariska, Bucher Katicza, Ezer Vicza, Guld Anna, Hirmann Ella, Hochsteiger Rozika, Jankó Jolánka, Jelus Anna, Kapitány Mariska, Kintner Ella, Lengyel Rozika, Ludvig Anna, Musza Ilonka, Mayer Magda, Maixner Jolánka, Plauvits Mariska, Plank Teréz, Radinger Margit, Szauter Mariska, Schilling Vicza, Szauter Éva, Varga Mariska, Vitz Janka. Ezen kívül jelen voltak a jászol körül felállítva a kisded Jézus szülei, a pásztorok, a 3 királyok, továbbá az első felvonás 3 szereplője — összesen 43 személy. A felállítást Matejka Károly igen ízlésesen rendezte, úgy, hogy a háttérben az angyalok fokozatosan magasabban álltak. Midőn a függöny felgördült és a sátán kirohant eltépve lánczát, mely az ő hatalmának teljes megszűnését akarta jelenteni, az énekkar rázendítette a: Dicsőség mennyben az Istennek czimű karácsonyi ének 2 versét. Az egész ének alatt görögtűz világította meg a szereplőket, melyben az angyalok, mint kis tündérek fénylettek. Külön e czélra készített ruhájuk és szárnyacskájuk igazi angyalokká változtatta őket, úgy, hogy a mennybéli angyalok sem testben, sem lélekben nem lehetnek szebbek és kedvesebbek, mint ezen ártatlan kisded leánykák voltak. Ruháikat, mely 56 frtba került, saját szüleik vették. Igazán dicséretes áldozatkészség! Ebben, hogy őket ily kedves alakokká varázsolták, azon kedves női kacsáknak lehet tulajdonítani a teljes érdemet, kiket tudósításom elején említettem fel. E hölgyek szám szerint tizenketten három teljes napon át varrták az angyali öltözeteket, mikor pedig elérkezett az előadás nagy napja, akkor is egész délután öltöztették, fésülték és díszítették őket és tudja Isten mi mindenféle készülékekkel olyan angyalokat produkáltak, hogy lelkünk örömmel volt telve. Buzgóságukban annyira mentek, hogy a szent czél iránti tekintetből feláldozták még a karácsonyi szent ünnepek boldog érzetét is és ünneplés helyett a legterhesebb munkát vállalták magukra. Bizony-bizony, az ő közreműködésük és önfeláldozásuk nélkül nem lett volna megvalósítható az a czél egy nap alatt, amire a közoktatási miniszerek már 30 év óta hiába áhítoznak, tudniillik: a népiskolai könyvtárak. Fogadják szíves készségükért legforróbb köszönetünket! Az előadás díszét és sikerét nagyban emelte az énekkar, mely a kulisszák mögött minden egyes felvonáskor vallásos énekeket adott elő négyes karban harmonium kíséret mellett. Az énekkar tagjai voltak: Czerna Gizuska, Filvik Vera, Hanusch Juliska, Horváth Anna, Kosztolányi Mariska, Kosztolányi Janka, Stoll Józsa, Schnitta Anna kisasszonyok és Parti Ferencz, Lambert Ede, Horváth Ferencz, Lengyel Ferencz tanítók, továbbá az összes szereplők. Az utolsó számot 56-an énekelték. Az énekkar kitünően megállta helyét és nagyban hozzájárult, hogy az egyes színpadi jelenetek belső áhítatra is gerjesztették a látogatókat. A pásztorjáték sikerét összesen 68 közreműködő biztosította. Mindenkinek tetszett, hogy az ajándékot vivő pásztorok közöl a kis árva fiú — ki szegény lévén semmit nem hozhatott, hanem helyette a kis Jézusnak egyett furulyázott — mily ügyesen kezelte a fuvolát. Persze akkor még nem tudták, hogy ez csak imitálás volt s a valódi fuvolista Parti Ferencz tanító ur a kulisszák mögött végezte a fuvola szerepet. Az erkölcsi sikert mutatta az az óriási látogatottság, hogy daczára háromszor adtuk elő a darabot egymás után, mégis több száz látogatót távozásra kellett felkérnünk, mert minden jegy elfogyott. Ezek csak abban a reményben távoztak, mert úgy hallották, hogy még többször is elő lesz adva a darab. E váratlan sikerrel persze párhuzamos az anyagi eredmény is, mert 200 írtnál jóval több folyt be, pedig a helyárak 50, 30, 20 és 10 krajczárosak voltak csak. A pénzbeli elszámolást a legközelebbi számban fogjuk közölni. Meg kell még említenem, hogy a főjelenetet a fényképész is lekapta, mely kép, ha sikerülni fog, szép keletnek fog örvendeni. Ez egyszer ismét bebizonyosodott, hogy közös akarattal, munkaszeretettel olyan dolgokat lehet művelni, melyért a közreműködők méltán számíthatnak a közönség hálás elismerésére, különösen mikor az ő gyermekeik érdekében annyi díjtalan és ügybuzgó kéz vetélkedik a siker biztosításában, mint ez alkalomkor is. Az ártatlan kis gyermekek bizonyára megemlékeznek róluk imáikban! Frank Czy: lékezhetsz rá, beültünk a kocsijába, hogy a kocsis kikottyantsa a gazdája nevét, hanem rosszul sikerült. Az ostoba csak annyit mondott: „kérem lefoglalták.“ Forgott velem a világ, hányszor arra gondoltam, ki lehet az én herczegem és hol van az ő hazája? Tagadhatatlanul különös, hogy egy ember régi vendég valahol, együtt iszik a férfiakkal és bokol a hölgyeknek , és nincs barátja a férfiak között, nincs ideálja az asszonyok közt, még csak nevéről sem ismeri senki. Pedig igy volt s gyakran kedvem támadt azt hinni, hogy csak előttem titkolják a kilétet. Mindenféle zöld gondolat megfordult a fejemben , mindnek az volt a vége, hogy a herczeg nem lehet más, mint valami franczia vagy spanyol trónkövetelő, a ki titokban itt szórakozik, de akinek nem szabad közelednie senkihez, mert tiltja a politika. Helyben hagytátok, hogy igen, trónkövetelő, és irigységből, melyet gúnnyal palástoltatok, de rosszul, megjegyeztétek, hogy éppen ezért hiába is álmodozom róla. Most már, mivel szándékomat kitaláltátok, merő daczból, elhatároztam, ha törik, ha szakad, a herczeg lovagom lesz. Kaczérkodtam vele, igen, de ti vagytok az okai. És játszottam Putifárné asszonyt, ő pedig az én mérgemre és a ti gyönyörűségetekre, Józsefet játszotta. Az én szerepem jobban ment, mint az övé, mert valahára nem kellett hamis dolgokat mutatnom. Jól tudom, csak nem szenvedtem. Estélyekre hívtak mindenfelé s én nem mehettem, mert nem volt, aki kísérjen. A férjem megszökött, mikor erről beszélni kezdtünk, a herczeg pedig, a ki szintén alkalmasnak látszott, nem engedte magát tegezni. Csúfosan megjártam az elméleteddel. Azt tanítottak, csak inteni kell a férfiaknak és azok ész nélkül rögtön szaladnak utánunk. Valóságos bűn, amit elkövettem és még sincs semmi haszna . . . Tegnapelőtt a stallburs kijelentette, hogy alighanem az utolsó rózsákat hozza, mert a megbízója elutazást emlegetett. Megdöbbentem. Tehát, mert már gyönge az ellent állásra, inkább elutazik, de meghajolni semmi áron sem akar. Nem használok nagyon cziffra körülírást, egyszerűen kimondom : a férjemet bizony kiálhhatatlan csúfnak, gonosznak találtam; a szivem csak akkor dobogott, a midőn a herczegről volt szó. És most elmegy, anélkül, hogy beszéltünk volna egymással, anélkül, hogy csak egyetlen egyszer is kisért volna, a sok irigy bosszantására. Egész délután sírtam ezen a különös szerencsétlenségen, mely szivemen és hiúságomon egyaránt jókora sebeket ütött. Másnap föllélegzettem; a lovardában még ott volt ő, szokott helyén, a bal sarokban. Tehát lehetett még remélni . . . Mielőtt elmentem, egy lovász megállított. Előadta, hogy jó lovam mód nélkül megtetszett valakinek, a kit nem ismerünk, s az a valaki mondhatatlan boldogságát látná abban, ha a lovamat a magáénak mondhatná. Mindjárt tudtam, miről van szó, de a kérés meglepett. Ha egy kis virágot, vagy nem bánom, hajfürtöt kért volna emlékbe, (persze módjával,) fájó szívvel megadtam volna neki. De egy lovat! Boldog isten, csak nem kívánhatja, hogy lovakat adogassak emlékbe! Eltekintve attól, mennyire szerettem Prisomiert | a pompás állat ezerötszáz forintba került. Nem tudtam határozni. Nekem megvan az ő tearózsája, számos társával és neki semmije se legyen tőlem ? Ez igazságtalanság. Azt feleltem a lovásznak, jöjjön az illető a férjemhez, majd beszélek érdekében. A férjemnek elmeséltem, milyen makranezos PrisomPr, lehetetlen tanulni rajta. Már háromszor leestem róla, mert mindez tíz lépésre ágaskodik. Valaki meg akarja venni, el kell adni, vennünk kell másikat. A lovász tényleg eljött, tárgyalt az urammal, aki nem sokat kereste, ki a vevő, hanem hamarosan megkötötték az alkut; annál inkább, mert attól féltek, hogy még mást találok gondolni. Nem nehéz az efféle vásár, ahol a gazda uram a hozomány kis része fölett rendelkezik csupán. Azonkívül férjem uram mindig szűkében van a zsebpénznek, feleáron adta hát el a szegény Prisomiért, megvette pár forintért azt a rongyos gebét, melyen ma szégyenkeztem először s a megmaradt pénzt elvacsorálta, a jó ég tudja, hol és kivel. Zúgolódás nélkül, a lovat azonban szivemből sajnálva, hoztam ezt az áldozatot ideálomnak. Azt hittem, legalább majd személyesen jön el a vásárt befejezni . Így egyszersmind kedvező alkalmat nyújtottam neki a találkozásra, melyet eddig oly érthetetlen gondossággal mindig elkerült. Most távozik, vagyis nem mulaszthatja el, hogy búcsúzzon tőlem. Emléket akart, emléket attól, a kit távolról és csak titokban akart imádni: isten neki, odaadja a lovát s jobb kezekbe ugy se kerülhet már az az állat, mert hisz a herczeg bálványozni fogja, mert tőlem való. Mindebből semmi se történt. Este hat órakor elhozta a lovász a pénzt, s a férjem kimondotta, hogy Prisomier nem az enyém többé, ellenben van egy másik paripám, mely Pezsgő