Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-01-06 / 1. szám

XXXVIII. évfolyam ~ 1. szám Szerkesztőség Bezerédj István­ utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Szekszárd, 1910 január 6. Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Felelősszerkesztő Főmunkatárs Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, évre 6 K, % évre 3 K BODA VILMOS I.ORVÁTH IGNÁCZ Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. SSJJ9 Vihar. (Egy haditengerész naplójából.) — A „Tolnamegyei Közlöny” eredeti tárcája. — írta: Horváth Rezső. A «Komet» nevű torpedóvadász künn tán­colt Medolino előtt s hosszúkás, karcsú teste félelmetesen bukdácsolt meg a hatalmasra meg­növekedett hullámóriások ijesztőn fehér, villogó hátán. A scirocco teljes erejével dúlt, végigsöpörve az elátkozott sivár Karszt-nyúlvány ezen leg­­belső részén s úgyszólva az égig korbácsolta föl a nehézkesen járó, lomha hullámokat, ame­lyek a mennydörgésnek szigetremegtető hangjá­hoz hasonló dörgéssel törtek meg Isztria szürke szikláin. A homokos, széteső fenékben nem fogtak a horgonyaink. Hiába bocsátottunk le egyszerre hármat-négyet, a hajót semmiképen sem tudták megkötni s az továbbra is folytatta eszeveszett hánykolódásait, ingását. Némely pillanatban, a­mikor egy-egy hatalmasabb hullámhegy fölemelte a vállaira és lassan, de­ annál borzalmasabban, átfektette a másik oldalára, úgy rémlett előttünk, hogy talán sohasem fog visszaegyenesedni, ha­nem ráfekszik a háborgó, sötétkék vízre s ment­hetetlenül odavész. De a mennyeiek nem hagytak el bennün­ket, gs azaz hogy elhagytak, de­­ nem egé­szen. Szorongva lestük a pillanatokat, amikor a hajó veszélyes ingásait megkezdte egyik ol­daláról a másikra, vájjon képes lesz-e újra •<fc­*%TARCA Szekszárdi Állami levélttr Kezdjük élelről. A vérmes remény, melyet pártja, Justh Gyula királyi kihallgatásához fűzött, rövid egy óra alatt ködpárává változott. Örök dicsőssége marad Justh Gyulának, hogy mi­dőn az uralkodó minden kétséget kizárólag tudtára adta, hogy az önálló bank sem 1911-ben, sem később fel nem állítható, mert ő azt minden időben ellenezni fogja, sarkon fordult s a tőle megszokott egyenes­séggel és őszinteséggel kijelentette, hogy akkor a további tárgyalás tisztán fölösleges. Lukács László a nagy közvetítő bizonyára úgy gondolkodott, hogy kerüljön csak szembe Justh Gyula a királlyal, majd megpuhul annyira, amennyi szükséges arra, hogy az önálló bank felállítása iránti követeléséről lemondjon. De számítása csütörtököt mon­dott, mert a kuruc vezér még csak gondol­kozóba sem esett, hanem elhagyta a sima padlót, melyen már annyi magyar ember dicstelenül elbukott. A fiaskó azonban, mely­ben Lukács Lászlónak része lett, nem ked­vetlenítette őt el, hanem újra megjelent Budapesten s a többi pártok vezéreivel kí­ván tárgyalni Mintha akadna még Magyar­­országon, nem pártvezér, hanem csak egy­szerű politikus is, ki az ő ravasz tervével foglalkozni hajlandó volna. Bizony elmond­hatja ő a költővel: múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény. De hát hadd foly­jon a játék tovább. Sem Wekerle, sem Kossuth, sem Andrássy bizonyára, ha a királlyal szemben is ragaszkodtak meg­állapított feltételeikhez, Lukács László ked­véért sem mondanak le arról, melyet az ország békés kormányzása érdekében a múlt­ban szükségesnek tartottak. Most már láthatjuk,­­ hogy ez a vég­­i­ó nélküli tárgyalás és ak­­i egyenesen azt­­ célozza, hogy a nemzet vezetői utoljára­­ is megunják s belefáradnak a sok kisérle­­tezésbe s készek lesznek olyan megoldási­­ módba belemenni, mely­ik a bécsi udvar és osztrák körök kedvének megfelel ugyan, de a magyar kívánságok teljes mellőzését fog­lalja magában. Új viszonyok között leg­helyesebb lenne, ha a magyar országgyűlés pártjai s azok vezérei egyszerűen kijelente­nék, hogy ők most már semmiféle tárgya­lásba bele nem mennek, ám lássa Bécs, miként fogja sürgős ügyeit tető alá hozni.­­ de arra, hogy azok alkotmányos eljárás keretében elintéztessenek, ne is gondoljon. Ám léptessék a román kereskedelmi szerző­dést rendeleti útán életbe; hosszabbítsák meg az osztrák-magyar bank szabadalmát újabb tíz évre; fizessék ki a boszniai be­­keblezés óriási költségeit, fedezzék a már megrendelt hajóépítésre szükséges összege­ket, ezeknek Magyarország puszta szemlé­lője fog maradni, annak érvényét el n­em ismeri s azokat, kik ilyen törvénytelensé­geket elkövetnek, annak idején vád alá fogja helyezni s m­egbüntetésük iránt intézkedik A nemzet elvárja azoktól, kik majd ismét megegyezés létrehozásával fáradoznak, mert hiszen Ausztria a bekövetkezendő harcot hosszú ideig el nem bírja és így majd ismét keresni fogja a kibékülés eszközeit, hogy olyan megegyezésbe, mely a cégéres bűnö­söket ismét megkísérli királyi palásttal fedni, bele nem megy. Hadd jöjjön tehát a kérlelhetetlen harc, mert az is, minden kellemetlenségei dacára, jobb egy ilyen mindent elposványosítani akaró korszaknál. Még ha ebben az élet-halál harc­visszaáll ani egyenes helyzetébe, s nem marad-e prédájára a felbőszült hullámoknak ? Ámde a kis «Komet» szerencsénkre kiáltotta a veszélyt, a nagy próbát és derekasan tartotta magát. Olyanokat dobott rajta olykor-olykor egy-egy hullámhegy, hogy szinte látni lehetett, hogyan hajlik meg a szilárd acéllemezekből épített hajó­test s hallani lehetett, amint az eresztékek ro­pogtak, pattogtak és csikorogtak. Néhány fiatalabb matróz már az ingások kezdetekor az erkélynek dőlt és buzgón adta ki magából­ az óceánnak azt, ami az óceáné. A sok kényszeredett, ványadt arcú embert nézve, valóban kellemes, fölemelő érzés fogott el. Nagyszerű érzés az, amikor az ember körös­körül kétségbeesett, beteg arcokat lát, akik buz­gón áldoznak Neptunnak — és elgondolja, hogy milyen jó az, hogy ő nem fogékony a tengeri betegség iránt. Amíg a tisztikar és legénység nagy része szinte beleszakad az erőlködésbe és szenved a szó legszorosabb értelmében, azalatt a másik — akire nincsen semmiféle hatással a hajó fene­­kedett ingása — kedvére gyönyörködhet a vihar­tól össze-vissza korbácsolt dühöngő tengerben, amely megrémít és meghal egyaránt. Dübörögve, csatto­gva rontottak egymás­nak a hömpölygő hullámóriások, amelyek nagy­ságuknál fogva méltán rémítik meg az embert s amelyek csak terjedelmüknél fogva ijesztők, hatásuk azonban nincsen olyan, amilyentől tar­tani kellene. Noha a szél hatalmasan fújt, erőlködött, mindnyájunkról patakként omlott az izzadság s ruháinkat egyrészt a percenként végigmosó hullámok, másrészt pedig a rólunk lefolyó iz­zadság miatt facsarni lehetett volna. ban Magyarország lenne is a gyengébb fél s a csatát elvesztené, még akkor is lesz annyi ereje, hogy ezt a bomlásnak indult Monarchiát magával ragadja a mélységbe, melyből nincs menekvés és szabadulás. — Legjobb is lesz, ha már egyszer ettől a szolgai függéstől, melybe a mohácsi szeren­csétlen hadjárat után jutottunk s mely M Magyarország állami függetlensége ellen irtó hadjáratot visel, valami alkalmas módon megszabadulunk. Ha szentesített törvényeink­nek, mely államiságunkat minden kétséget kizárólag megállapítja, nem sikerül érvényt szerezni, akkor nem marad más hátra, mint a teljes personál­unió alapjára helyezkedve, az első kedvező alkalmat felhasználni arra, hogy azt az életbe átültethessük. Mert arra, azt hiszem nem gondol senki, hogy miután a 67-iki kiegyezési törvényben biztosított állami önállóságunk Bécs ellenállása folytán, ez idő szerint, érvényre nem emelhető, ez iránti törekvéseinkről végleg lemondjunk. Szent örökség ez, mely őseinktől maradt reánk s melyet mi utódok híven, becsülete­sen megőrizni tartozunk. Lukács László csak hadd folytassa kis­ded játékait. Elkezdheti még egyszer élűlről Alkotmányos uton való megoldása a válság­nak nem lehetséges máskép, mintha a nem­zet vezérei által formulázott kívánságok tel­jesedésbe mennek. — Ha ennek útját állják Bécsben, viselni fogják annak káros követ­kezményeit. Magyarország önként sohasem lesz Ausztriának kiszipolozásra használt gyarmata. Most egyelőre a kényszerhelyzet­nek ha engedni is kénytelen, de bizony ezt nem azért teszi, hogy belenyugodnék s ne lenne törekvéseinek végcélja ettől a gyűlö­letes köteléktől való minél előbbi szabad.­Hogy aztán még harmadik helyről is kap­juk a folyékony áldást, hirtelen megeredt a lomha, nagy csöppökben hulló scirocco-eső, amelynek rémes zuhogása még a gépekhez is­ lehallatszott. Ily viszonyok között köszöntött ránk az alkonyat, majd rövidre rá az engesztelhetetlen sötétségű fátylával megjelenő éjszaka, amelynek folyamán semmit sem csökkent a scirocco ereje, de sőt emelkedni, erősödni látszott. Szerencsétlen szolgálati beosztásom foly­tán az éjjelt az őrhídon kellett töltenem, ami már csak azért sem volt kellemes, mert a höm­pölygő hullámok percről-percre végigmosták a karcsú torpedóvadászt, miközben csaknem de­rékig álltunk a hideg, tajtékzó vízben. Az ásító ágyuk csövei sem voltak mente­sek a megfürdés mulatságától s az élesen szóló ércszörnyetegeknek orrán és száján ömlött a víz, amint a hullámok végigszáguldtak a hajón, nem kis bosszúságára a tüzéreknek, akik ugyan­csak nem fukarkodtak a vastagnál-vastagabb és cifrábbnál-cifrább káromkodásokat­­ kieresz­teni szájaikon. Mérgelődtek szegény malik és volt is okuk rá, még pedig igen nagy, mert szomorú tapasztalataik szóltak amellett, hogy a tengeri vízben megfürdött ágyúcső kitisztítása és kifényesítése a legnehezebb valamik közé tartozik a hadihajón. Sohasem láttam fölemelőbbet, fönségeseb­­bet, de egyúttal megrémítőbbet és retteneteseb­bet, mint a­ hánykolódó, vihartól össze-vissza­­korbácsolt tenger képe. A mennydörgés hang­jait tökéletesen tudják utánozni azok a fekete, óriási vízhegyek, amelyeknek legtetején ott vil­log a hófehér hab, abból mosolyog le a szo­rongó sok emberre a halál rideg, kérlelhetetlen

Next