Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
TOLNAMEG'VÉÜ KOZL ON'Vme Mérleg. (1913.) Irta: Várady András. Az elmúlt esztendőt vígan temetjük. Nagy idők óta a legfeketébb évek Leggyászosabb esztendőjét temetjük benne. Nemcsak Magyarország, de talán az egész világ megkönnyebbült lélekkel veszi tudomásul, hogy 1913. végét jelentjük. Nem vagyunk babonásak, nem hiszünk a jövendölésekben, de ezúttal a tizenhármas számban szomorú balsejtelmeket hívőknek volt igazuk. Különösen Magyarországra minden rosszat rázúdított ez a csúnya esztendő. Fiaink elszenvedték egy véres háború minden gyötrelmét, anélkül, hogy legalább hősi babérokat arathattak volna, a rettenetes és a fegyverek falai közé zárt békében vérzett el országunk. — Az 1913-as év fekete temetője lett országunk jólétének, országunk alkotmányának, országunk önállóságának. — Világosan megismerhettük tartományi mivoltunkat, érezhettük az osztrák helytartó, gróf Tisza deszpotikus kormányzását. Az osztrák birodalom érdekében kihúzták fejünk alól a párnát, hogy fiainkat nyakig fegyverben tartja fenyegessék meg határainkról a jogos szabadságukat kivívó balkáni népeket. Egy esetleges új tartományokat hódítani akaró háború miatti félelem megakasztotta a zsenge magyar kereskedelem és ipar gyönge vérkeringését, a leendő nagy háború árnyéka koldusa, nyomorult földönfutója lett Magyarországon minden második kereskedő és iparos. A perek száma megháromszorozódott és soha ebben az országban olyan jó dolga nem volt a perekből élősködő modern hiénáknak, mint ebben az esztendőben. A kivándorlás hihetetlen arányokat ért el egyes vidékeken. Hiába lépett életbe az új kivándorlási törvény, mely drákói szigorral sújt le a szabad költözködést gyakorló magyar proletárral szigora egészen azonos a Dózsa-féle lázadást követő hirhedt Werbőczi féle törvényekkel, a magyar föld és a magyar gyárak proletárjai a legfurfangosabb módon igyekszenek menekülni ebből az országból. Politikai pártjaink még mindig a régi gravamenes magyar politika meddő útjain járnak. Még mindig a sérelmek politikája a gazdasági, a kulturális politika helyett. Bár el kell ismernünk, hogy a magyar ellenzék az év utolsó hónapjaiban megemberelte magát és igen becsületes, igen elszánt, igen nívós kritikákkal kísérte a munkapárt hazafiatlan és az országgyűlésnek egy tartományi gyűlés színvonalára sülyesztő politikáját, azonban még mindig nélkülöztük a negyvennyolcas magyar ellenzéki politika forradalmi lendületét, mindent feláldozó elszántságát és kérdjük, hogy miként lehet az, hogy amikor valaha Mária Terézia trónja veszélyben forgott, akkor olyan lelkesülten tudtak „Vitám et sanguinem“-t kiáltani és tudtak tényleg vért és életet áldozni is és most, amikor a haza forgott és forog még mindig veszélyben, a kardok még mindig ott csücsülnek az ősi hüvelyben. Ismételjük, hogy az utóbbi hónapokban, főleg, mióta Károlyi Mihály gróf nagy koncepciójú alakja kerül előtérbe, már sok szép dolgot tapasztaltunk, de még mindig hiábkzzanak az ellenzéki politikánkból azok a Rákóczi és Kossuthra emlékeztető heroizmusok.. Állapítsuk meg tehát, hogy Magyarországra nézve az 1913-as év teljes veszteséggel zárult , ha nem volna ezen ország fundamentuma vér és könnyáztatta sárral megkevert vakolattal építve, és ha nem volna fölöttünk ezeréves a roskadozó tető és ha nem éltek volna őseink még szomorúbb esztendőket át a Kárpátok között, teljes kétségbeeséssel kellene fogadnunk az uj esztendőt. Úgy fogadjuk tehát az uj esztendőt, mint amelyik rosszabbat már úgy sem hozhat. És az 1914 ik esztendő hajnalán szivünkben ismét kigyuladnak az uj reménytüzek, hogy hátha tán ... Mert hisszük, hogy országunk méhe egy szebb jövendő magzatát hordja és hisszük, megérdemeljük annyi balsors után sorsunk jobbra fordulását. POLITIKAI HÍREK. Állami törvényhatóságok. A Tisza kormánynak az uj évre hangoztatott legfontosabb munkaprogrammja bevallottan is a vármegyék államosítása. Hagyományos ragaszkodással csügg a függetlenségi politika a vármegyék autonómiájának elvén, annak dacára, hogy az utolsó évek tapasztalatai szerint az alkotmány védőbástyájának tartott vármegyék voltak a mindenkori kormánynak vidéki szekértolói és kritika nélküli bizalomszállítói. A politikai horoskop nem sok reményt nyújt arra nézve, hogy a kormány a jövő évi választások előtt távozik helyéről s így sok helyen már komolyan kezdenek foglalkozni a m. kir. állami vármegyék fából való vaskarikájával. A kérdés politikai oldalait figyelmen kívül hagyva, már most felvetődik a kérdés, hogy ha a vármegyei tisztviselők államosítása bekövetkezik, mi lesz a vármegyei nyugdíjalapokkal ? A vármegyei pénzkezelés, pénztár, számvevőség, könyvvitel tisztviselőinek államosításakor a vármegye az államosított tisztviselők befizetett nyugdíjalapjárulékaiból egy fillért sem adott át az államnak. A viszonosság elvénél fogva az állam betudta a tisztviselőknek a törvényhatóság szolgálatában eltöltött idejét. Ha meglenne a vármegyei tisztviselők államosítása az egész vonalon, akiket az állam át fog venni, azokról vagy az állam gondoskodnék s akiket nem vesz át, vagy akik önként lépnek nyugdíjba s mindazokról, akiket a vármegye már nyugdíjazott, továbbá is a vármegye gondoskodnék és ha valamikor mind elhalnak az államosítás előtt nyugdíjazott tisztviselők s ezek özvegyei, akkor a vármegyei nyugdíjalap felszabadulna terhei alól s a vármegye közönsége szabadon rendelkeznék az alap fölött. Szóval, a vármegye nyugdíjalapja az államosítás után is vármegyei alap maradna. Ez az egyik eshetőség. Ezzel a fölfogással szemben egyes vármegyék úgy okoskodnak, hogy átadják az államnak a terhekkel együtt nyugdíjalapjaikat. Fizesse az állam a régi nyugdíjasokat is. Így leginkább , ,„azok a vármegyék gondolkodnak, amelyeknek a nyugdíjalapja‘folytonosan nagy deficittel küzdi a vármegye közönségét a deficit eloszlatására ; állandóan pótadóval kell terhelni. Ha átadják a nyugdíjalapjukat, a vele járó terhektől is megszabadulnak. Az államnak jóformán mindegy, akár átadják a vármegyék a nyugdíjalapjaikat, akár megtartják. Az esetben, ha ezeket az alapokat a vármegyék átadnák, pár száz millióhoz jutna az állam, de rettenetes terhet kellene érte vállalnia, mert rendkívül nagy a vármegyei nyugdíjasok száma s az államosítás esetén a mostani állomány egyharmadát nyugdíjaznia kell, mert egyharmada a tisztviselői létszámnak részint magasabb korban van már, részint nem megfelelő munkaerő s csak a fizetési nyugták aláírása képezik mai hivatalos funkcióját. Szóval tisztán tárgyi szempontból tekintve e kérdés elé, az állami költségvetésre újabb teheremelkedést jelentene az államosítás, s a most említett nyugdíjalapokiili a megyei hivatalok épületeinek és felszereléseinek visszatérítése is csak növelné ezt a teherszaporodást. A kormány önmagával, azután útfélen hangoztatott takarékossági elvvel is ellentétesen jár . tehát el, mert a vármegyék államosítása adminisztrative alig indokolható terheket rak csak az államra, míg ha pusztán csak a közigazgatási hivatali ügymenetet akarná jobbá tenni, a kormány, felügyeleti jogkörénél fogva megtehetné azt az államosítás nélkül is. Tehát azért, mert néhány sőt sok vármegyében nem a legjobb lábon áll a közigazgatás, nem kellene feltétlenül államosítani. Ellenben azért, hogy az amúgy is függő és kormányozható tisztviselők számát növelje és a legteljesebb centrális adót keresztül vive a mindenkorivá tett mai kormány működését minden bírálattól mentesítse, erre igen jó az államosítás, s ezért meg lehet terhelni a költségvetést. Bizalmas rendelet. Még nincs teljesen lenyűgözve a hajdani Kánaánnak nevezett szép Magyarország, de készül már a választókerületek olyan beosztása, amelynek alapján ezentúl még bőségesebben szállíthatják a mungó képviselőket Tisza István gárdájába. A kerületek beosztását Némethy Károly államtitkár dolgozta ki, melyről valami sokat nem lehet tudni, mivel féltékenyen őrzik a nagy titkot, még a munkapárti képviselőknek is megtagadják a felvilágosítást. A kerületek új beosztását majd csak akkor tudjuk meg, ha a javaslat a képviselőház asztalára kerül. Amint ez meglesz, nyomban sorra kerül a vármegyék államosítása. A belügyminisztériumból bizalmas rendeletet küldtek a főispánokhoz, így Kovács Sebestény Endréhez is, amelyben sürgős felvilágosítást kér a kormány arról, hogy a szavazó polgárok milyen számbeli arányára számíthat az általános választás esetén. Legfeltűnőbbek ennek a bizalmas rendeletnek azok a kérdései, amelyeknek burkolt pártpolitikai szándékából a kormány készülő választási visszaéléseinek törvénytelensége beszél ki. Nevezetesen : bemondani a levélíró tollába? A töprengések óráiban hallom, hogy az Országos Népoktató Egyesület foglalkozik felnőttek tanításával, itt minden csúfolódás nélkül, szeretettel tanítják a jelentkezőket ingyen ? A férjétől elszakadt asszony jelentkezett tehát Emkő Gyulánál, az Országos Népoktató Egyesület fáradhatatlan titkáránál, aki Varga Jánosnét fölvette az analfabéták tanfolyamára. Ennek a tanfolyamnak eredménye ez a kis levél: Kedves férjem ! Tudatlak, hogy neked most levelet írok. Ez még nem szép, majd a második szép lesz. Maradok kedves feleséged Sírig 1912 február 28 Persze bomba betűk ezek.Varga Jánosné. Ez még nem szép levél, — mondja Vargáné róluk — mi pedig azt mondjuk, hogy nagyon szép Az a lelki világ, ahonnan ez az írás származott, bizony nagyon szép, mert őszinte, mert hűséges kifejezője az örömnek. Egy eleven vádolás azok ellen, akik a Varga Jánosnék tanításával nem törődnek s ha nincs Országos Népoktató Egyesület, Vargáné sohasem írja meg első hitvesi levelét. Elképzelhető, mikor megtudjuk, hogy hazánkban száz ember közül harminchárom nem tud írni, olvasni. Megrendítően nagy szám ez, ha elgondoljuk, hogy Németországban az írástudatlanok száma 0 94, Norvégiában 0 1, Svájcban 0-2 százalék. Nem menti az Magyarország bűnös könnyelműségét, hogy Romániában 75, Portugáliában 70, Oroszországban 62 százalék az analfabéták száma. A hadsereg, mely annyi pénzt von el tőlünk, annyit emészt fel az állami költségvetésből, hogy kulturális kiadásokra csak kevés juthat, szégyenkezve vonulhat fel Ott vannak csak tömegével az analfabéták.Pedig meg lehet őket tanítani, amit Márk Tódor, az egyik hadfi az alább következő levelében is tanúsít: Kedves Anyám. Tisztelettel értesítem, hogy nemsokára haza jövök. Magam írom most már tudok írni is olvasni is Kedves anyámnak miden jót kíván fia Márk Tódor. Mennyi érzés, mennyi önérzet van ebben a levélben ! És, a katonaság még mindig elzárkózik az analfabéták tanításától, nem akarja szervezni a katonai-tanító állásokat, pedig az államnak alig kerülne egy pár ezer koronájába. Hogy mit jelentene a katona-tanítói állások szervezése, csak arra utalunk, hogy a katonaságtól hazajött emberek egész életében meglátszik az, hogy katonák voltak, rendhez, fegyelemhez, következetességhez szoktak s ha ezek mellé a betű ismerete is járul, akkor egy két évtized alatt egy-egy elmaradt falu külső képe is megváltozik. Mindezeket hiába újuk, követeljük a sajtóban. A süket fülek nem hallják. Meg kell elégednünk azzal, hogy három ember, Katona Béla, Árkay Kálmán és Emkő Gyula vállalkoznak a nagyszerű feladatra, hogy az öt és félmillió írástudatlanok számát apasszák. Örvendünk szívből, hogy a közeljövőben Árkay Kálmán az utcaseprőknek is nyit tanfolyamot, Bárczy István polgármester készséges hozzájárulásával. A köztisztasági hivatal igazgatója, Valló Alfréd ad mindenben megfelelő, példás helyiséget. De milyen más volna az az öröm, ha híre jönne, hogy az állam a maga súlyával, költségvetésével mindenütt az országban, főleg Máramarosban, ahol száz ember közül csak huszonhat ismeri a betűt, százezreket áldoz e célra. Az Országos Népoktató Egyesület lelkesedése az egekig érhet, őt támogathatja a jó ügy iránt érző polgárság sok-sok fillérrel, ám mindez keveset lendít egy olyan húszmillió lakosságú országban, amelynek több, mint egynegyed része felnőtt, mint a füs az állattól abban különbözik, hogy beszél és gondolkozik. Persze, sötéten gondolkozik. Vetési Jenő. Kapható villanyszerelési üzletekben, villanytelepeken és az á ilACYAR slFMFHS-SCHUNKFRT-MŰVÉK-nál. Budapest, VL. Teréz-körút 36. Gyár-utcza 13. ^