Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-02 / 1. szám
kodjunk azon legszegényebbjeinkről, akik közvetlen körünkben élnek és iparkodjunk ezeknek helyzetén némileg segíteni azáltal, hogy a szekszárdi népkonyha fenntartását nemeslelkű megalapítójának szellemében továbbra is biztosítsuk. Erős bizalmamat azon közönség nagylelkűségébe helyezem, mely egy jó ügytől áldozatkészségét soha meg nem vonta. Szekszárd, 1015. december havában. Hazafiul meleg üdvözlettel: Bezerédj Pál Szerb hadborsúsMl unió kiszabadulni. B. J.'Ildink, *s 52-ik köldi gyalogezred vitéze következőképpen beszélte el nekünk fog [UNK] •égbe jutésát és abból való kiszabadulását . 1914 évi december 4-én Resojevco és Krsgajevác irányében mi többen előőrsi szolgálatot teljesítettünk , a többiek pedig a magaslaton voltak Innen tiaitén láttak, nagy erői nerb csapatok nyomainak a mi hadállásunk felé. Mi, akik előőrsön voltunk, eietve jeleztük Vörös nevű hadnagyunknak a azerbek közeledését. Midőn ezt hadnagyunk telefonon a vezénylő ezrei parancsnokunknak leadta, tőle az a parancs érkezett, hogy egy emberig tartani kell állásunkat. Közben oly anról köd ereszkedett ránk, hogy ennek védelme alatt a szerbek bekerítettek. Kire oly öldöklő golyósóporba futottunk, hogy csak 36-an menekültek meg, a többiek pedig részint elestek, megsebesültek, vagy fogságba kerültek. Így jutottam én is bajtársaimmal szomorú fogságba A szerb parancsnok fenyegetéssel azt követelte tőlünk, hogy áruljuk el csapatainkat. Mi ezt azonban megtagadtuk Kihajtottak bennünket Krsgajevácba, innen pár nap múlva Nisbe, majd Hranyára vittek, ahol munkára fogták a foglyokat. Engem a nyomdába alkalmaztak, ahol 9 hónapig Ausztria és Magyarország térképét sokszorosítottuk. Mikor a bolgárok is megkezdették diadalmas offendvéjakat, a cserbek a foglyokat és így engem is, egyik városból a másikba kísértek, mindenütt pár hetet vagy napot töltöttünk. Amint a szerbeket szorították, minket is hajtottak: Biskárs, Mitrovicára, Novi bazárba, Prisstinába és végre Priszendbe, ahol azután ütött a szabadulás órája. Éjjel ugyanis felmásztam a vár falára és szerencsésen leugrottam. Példámat többen is követték. A sötétségben egy elhagyott házba menekültünk, ahol azonban nem maradhattunk meg, mert egy jóakaró úriember figyelmeztetett bennünket, hogy a cserbek itt könnyen ránk törhetnek. Ekkor a görögkeleti, majd pedig a török templomban rejtőzködtünk, ahol velünk rokon érzésű törökök könyörültek meg rajtunk. Ételt, itat, sőt pár fillért is kaptunk. Különösen kegyes volt hozzánk egy görög keleti plébános, aki nemcsak étellel látott el bennünket, hanem még ruhát, kocskort, nadrágot, sapkát is adott. Áldja meg a jó Isten érte ! Három nap múlva már hallottuk a bolgár ágyak dörgését, ami fokozta lelkünkben a kiszabadulás reményét. Negyedik napon örömmel láttuk a bolgár előőrsök bevonulását, akiknél rögtön jelentkeztünk. Bajtársi szeretettel öleltek keblükre. Szerb fegyvert adtak késünkbe és így részt vettünk a város átkutatásában. Amint a bolgár fősereg is megérkezett, előjöttek a magyar foglyok, mintegy fi—4 ssáaan lehettünk. A bolgár tiszt utasítására visszamentünk Prisstinába, innen Nisbe, ahol a konzulátus gondoskodott rólunk. Azután gyalog és vasúton pár nap alatt Belgrádba érkeztünk, ahol kipihentük egy kissé magunkat. Ionén Zimonyba, Zmionyból Újvidékre, Újvidékről Pécsre utaztunk, ahonnét a Halason állomásozó ezredünkhöz vonultunk be, hogy újból küldjünk édes basánk és szeretett királyunkért . Adakozásunk a Vöröskereszt Egyletnek ! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit is Újévkor. Az óév, ez a vén sirásó, mely oly sok derék magyarnak ásta meg sírját a vérben duskálódott 1915-ik esztendőben, s s maga is sírba hullt. Sok könny, sok gyász, tömérdek ifjúii remény vetette meg halottas ágyát és mi is megkönnyebbült lélekkel helyeződünk bele reménységeink zsenge rügyfakadásaival az új esztendőbe, mert hisszük, hogy ez letörli azt a sok könnyet, megenyhíti azt a sok sebet, melyet az elmúlt ó-esztendő • okozott És öntelt örömmel látjuk, hogy bármily súlyos megpróbáltatásokkal teljes volt is az ó-év, — íme, nemzetünk dicsőség biti túlélte azt a súlyos 1915-iki esztendőt is. Lapunk is viselve a múlt év minden terhét, a megjelenés nehézségeit, a min Iden lelő kiűzsorozott közönség részéről az előfizetések, hirdetések beküldése körül mutatkozott el lanyhulásait, megkönnyebbülten tekint a jövő elé, mert tudjuk, hogy az a közönség, mely 43 éven át fenntartója volt pártfogásával lapunknak, a ránk virradó 44-ik évben sem fog tőlünk eltávolodni. Kérjük hazafias érzelmű közönségünket, hogy a függetlenségi eszméktől soha el nem tántorodott lapunkat az új évben is tartsa meg eddigi pártfogásában. Lapunk előfizetési ára: Helyben és vidékre egész évre . . 12 kor. 7a évre $ kor. »/4 évre ... Tanüggyel hivatásosan 3 ^or* foglalkozók j egész évre a dij egy összegben való előzetes lefizetése mellett 6 korona árban kapjják lapunkat. Hazafias üdvözlettel: a Tolnamegyei Közlöny kiadóhivatala. Prikler Károly. 1852 — 1915. 1915 december hó 13 án hunyta le örökre jóságos szemét és adta át szolid lelkét végtelenül szeretőit teremtőjének. Meghalt! Meghalt váratlanul. Nem hallotta senki utolsó jajszavát, nem látta senki utolsó vívódását alattomos gyilkosával, a halállal. Mire megtalálták, megvívta volt a csatát az élét kérlelt hotten, legnagyobb és mindig győző ellenségével. Nem voltak sohasem igényei. Halálában sem voltak. Igénytelenül, szerényen halt meg, amint élt is. Senkinek terhére nem volt. Senkire nem szorult Még egy csepp vizet sem könyörgött senkitől. Erős lelke annyira uralkodott fegyelmezett fizikumán, hogy utolsó percig tudott neki parancsolni és maga volt képes igényeit kielégíteni. Senkire sem szorult. Megőrizte féltett függetlenségét az utolsó percig. Bár nagy beteg volt, papi kötelességeit mégis pontos lelkiismeretességgel látta el végig. Csak épp egy napig nem tudott működni: utolsó nap, vasárnap, bár akkor is — ugyszólván — erőszakkal kellett templomától visszatartani. Határozott elve, tiszta jellem volt. Mély, s asiklássilárd és meggyőződéses vallásosság és csillogó tiszta erkölcs képezte sok egyéb fényes tulajdonai mellett fődisiét és erősségét. Nyilvánosság és ő «sinteség párosait jósai vH- ségével és emberszeretetével. Mások iránt elvésó, maga iránt szigora* volt. Senkiről soksk háta mögött rosszat nem mondott. De szemtől-szembe megmondta véleményét —* a maga módja szerint — bárkivel szemben is. Bölcselkedő természete igazi tudományszomjjal élvezte az élet legtisztább és legnemesebb örömét: az önképzést Soha tétlenül nem volt. Jobb sorsra érdemes szorgalommal és buzgalommal magas képzettséget szerzett, de önzetlen, igaz szerénységgel tekerte, leplezte tehetségét, képzettségét én sohasem fitegtetta vagy éreztette volna másokkal szerelem ssellerei fölényét. Életének tartalma és tiszta jellemének jaga bizonyára az ő javára hozta volna a mérleg serpenyőjét, ha másokkal versenyre kelt volna, de szerénysége tiltakozott ellene és ezért sohasem bizonyult be a német közmondás — „Die Bescheidenheit ist eine Zier, doch weiter kommt man ohne ihr* — igazabbnak, mint ő rajta. Önkénytelenül is eszébe juttatta a vele való társalgás alkalmával Lessing mondását: „Die Wage gleicht der grossen Welt, das Leichte steigt, das Schwere fällt.” Mint szerény ember minden külső csillogásnak és feltűnésnek határozott ellensége volt. Szerepelni sohasem szeretett, de bölcselkedő természeténél fogva szemlélni annál jobban. Jó megjelenésű ember volt. Hatalmas alakjával, mosolygó jóságos arcával és barátságos modorával lebilincselt mindenkit. Mint pap — a szó legnemesebb értelmében — kifogástalan volt igazi, mély, meggyőződésed vallásosság, pontos kötelességteljesítés, jószívűség és titokban jótékonyság gyakorlása kedvenc tulajdonságait képezték. Halála előtt való este mondta még e sorok írójának : — Még nem végeztem ma el egészen a breviáriumot. Pedig mióta Tévesen vagyok, még soha egyetlen egyszer sem mulssatottam el. Sohasem kért jobb plébániát. Pedig anyagilag nem a legjobbak közé tartozott plébániája. — Nem tartom illőnek, hogy pap anyagiak miatt minduntalan változtassa helyét. A papnak nem hivatása anyagiakat gyűjteni. Nem is értékelte a pénzt soha. Ha 2 fillérje volt, éppen olyan jól érezte magát, mintha 2 ezer koronája volt. A pénz előtte csak szükséges rossz volt. Ez is papi jellemére vonatkozó szép vonás, amelyben lelke különben oly gazdag volt. Az egyháznak és az egyházzal élt. Teljesen beleélte magát annak szellemébe. Nagy ünnepek alkalmával, pl. húsvétkor, sugárzott az arca az örömtől. — Mindent Isten dicsőségére! — mondotta ilyenkor ezt. Pállal. Az egyházmegye egyik díszét, paptársai igaz, jó kortársat és a tanítóság őszinte, önzetlen barátot veszített benne. És ha eme tiszteletteljes megemlékezésem nyilvánosságra hozott gondolattöredékemmel vétkeztem volna szerénységed ellen, akkor a Te megdicsőült, jóságos szellemed meg fogja azt bocsátani annak, aki drága emlékedet a síron túl is mindig szeplőtelenül meg fogja őrizni. Kircs István: KÜLÖNFÉLÉK. Lapunk olvasóinak és barátainak boldog újévet kívánunk. Katonai kitüntetések. A király Zoller Károly őrnagyot, a 12. dzsidásezredben, Fischer János nyug. tolnai jószágigazgató vajét, a Signum Laudistsal és a katonai érdemkereszttel tüntette ki. — A király az ellenség előtt elesett Müller János 19. honvéd gyalogezredbeli tartalékos hadnagynak a hadidiszitményes katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta. — Veress Miklós, a 2. közös huszárezred tizedese, a szekszárdi Kaszásféle könyvkereskedés üzletvezetője, vitézségi éremmel lett kitüntetve. Hovald Péter és Fia cs. és kir. szab. kelme és fonálfestő, vegytisztító és gőzmosógyár képviselete Szekszárd és vidéke részére Fein Alfrédné Szekszárd Br.Aususz Imre u. 602. A gyár rendes áraiban vállalja az úri, női- és gyermek öltönyök, diszitő- és bútorszövetek, függönyök, kézimunkák, szőnyegek, csipke és végáruk, szőrmék, fehérnemüek vegytisztitását festését és mosását